Az 1990-es évek egyik legegyénibb zenei világát kétségkívül Kiss Erzsi (1961) jegyezte. Amit ő képviselt, az persze a rock peremvidéke volt, de abszolút unikum. Ahogy a sokféle hatásból egybegyúrta ezt a csak rá jellemző virtuális népzenét. Angol, francia, spanyol, arab és meghatározhatatlan szláv lüktetésű nyelven fantáziált, tette a hangokat, betűket, magán- és mássalhangzókat egymás után, kizárólag a ritmust és a zeneiséget szem előtt tartva. Több sávon dolgozott, ahogy több sávon élte az életét is, improvizációkra improvizálva építkezett, képeket, hangulatokat festett. Játékosan komoly és komolyan játékos, keretek közé a legnagyobb jóindulattal sem szoríthatók ezek az európaitól ugyancsak eltérő hangképzéseken alapuló zenei és nyelvi rögtönzések. Csak néhány cím ízelítőnek: Deladela, Peuee, Okatummate, Arő, Betna Bérun.

Kiss Erzsi 1984-ben a Jeles András-féle Monteverdi Birkózókörben kezdte, ami annyit tett: Monteverdi zenéjére birkóztak. Aztán egy-két évre rá a legendásnak számító Déja Vu Revue-ben mutatkozott be először énekesként, Kistamás László biztatására improvizált egy keveset angolul. Mégis, tíz évnek kellett eltelnie, mire ő is úgy érezte, érdemes erre lépnie. 1995 végén kereste meg a Kampec Dolores vezetőjét, Hajnóczy Csabát (1957, gitár, ének), beszélgettek, zenélgettek, szép lassan körbejárták egymást. Kenderesi Gabival (1963) kiegészült formációjuk, az Egy Kiss Erzsi Zene 1996 nyarán mutatkozott be, a debütáló nagylemez két évre rá jelent meg.

„Általában én hozom az ötletet, a szóló-dallamot, néha a basszus motívumait is – nyilatkozta anno a sajtóanyagban. – Érezhető, hogy ez mégis valamilyen nyelv, csak éppen nem értjük. De vagyunk így ezzel nap mint nap, és nem igazán zavar bennünket, ugye? Minden nyelvmásolat magával hozza a maga zenei világát, mint a valódiak, nem véletlen, hogy kialakultak a hozzájuk tartozó dallamok, ritmusok, temperamentumok, érzelmes vagy hűvösebb éneklési módok. Én ezeket idézem meg így, ismerős-idegenül.”

Az azóta eltelt idő persze ezt a virtuális népzenét, és az azt megszólaltató eleven formációt sem hagyta érintetlenül. A kezdetben alapvetően énekhangokra épülő dalok egyre jobban kiegészültek ritmushangszerekkel, egyre több lett bennük az erő, egyre dinamikusabb a megszólalás. A második lemez (Deladela, 2001) sokkal keményebb, sokkal húzósabb, mint az Kiss Erzsitől az előző alapján várható volt. Két igazán vokalista dal (Okatummate, Betna Bérun) van csak rajta, a többiekben a többiek dominálnak, jó kis alterockos hangulat és hozzáállás, amit kis túlzással csak ez a semmi máshoz nem fogható ének tesz egyedivé. Plusz végig ott van benne egy érdekes, érzékeny kettősség: a finomabb, nőiesebb jelleg és az ezzel sokszor szembefeszülő keményebb, férfiasabb vonal.

Bár egy ideje már lehetett érezni, de 2002 decemberére vált egyértelművé, hogy a két alapító kapcsolata megfáradt, átalakult a csapat, és Kiss Erzsi új, kivétel nélkül jazztanszakot végzettekből álló társulattal folytatta. Sütő Mártonban (1978, gitár) remek alkotótársra lelt, zenéje könnyedebb lett, a húzósabb, rockosabb hangvételen sokat oldott a jazzes megközelítés, miközben, miként az azóta született lemezt (Röné álma, 2003), úgy a produkciót is egyfajta hetvenes évek hangulat lengte be.

Aztán Kiss Erzsi mellől Sütő Márton, G. Szabó Hunor (dob) és Kovács Linda (ének) is eltűnt, 2008-ban Hámori Mátéval (gitár) és Mogyoró Kornéllal (ütőhangszerek) járták körbe egymást, a 2010-es világzenés, jazz-rockos Ugató-t viszont már új társakkal (Farkas Zoltán, gitár, Vajdovich Árpád, basszusgitár, Németh Csaba, dob) készítette. Az eddigi legutolsó albumon (Szabad a szív, 2014) pedig megint újabb alkotótárs, Bujdosó János gitározott.

JBSz–SJ

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 451–453.

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/EgyKissErzsiZene/?locale=hu_HU