Video/name

Sámánének - Barbaro

A leginkább a folk-rock irányzathoz sorolható Barbaro az 1980-as évek derekán a Gépfolklór romjain alakult. A sámáni erőkre és barbár ritmusokra esküsző Jorgosz Tzortzoglou (1952, ének, ütősök) nekilátott az ezredforduló talán legfontosabb folk-rock formáció, a Barbaro szervezésének. Megkereste a tiszavirág-életű Ködkondával befürdő Cziránku Sándort (1952, gitár), a V’Moto-Rockból menekülő dobost, Herpai Sándort (1954–2014) és a KFT basszusgitárosát, II. Lengyelfi Miklóst (1955), akit később Zsoldos Tamás (1964) váltott fel. Az 1987-es indulásnál még velük volt Ökrös Csaba (1960–2019, hegedű) is, az első, 1990-ben készült, cím nélküli nagylemezen viszont már a Zsarátnokból érkező, multiinstrumentalista Nikola Parov (1960) játszott. De hiába remek a korong, hiába van tele nagyszerű dalokkal és zenei fordulatokkal, a rendszerváltozás felbolydult időszaka nem kedvezett az ilyen hangoknak.
Miközben a kilencvenes évek első felében nem lehetett elképzelni nélkülük fesztivált Magyarországon, 1994-ben magánerőből kihoztak még egy lemezt (Barbaro II), mely durvább, sűrűbb, feszesebb szövésű és könyörtelenebb volt, mint az előző album. A zenéjükben négy évvel korábban domináló csángó és moldvai népdalok, szépséges balkáni dallamok időközben felolvadtak az öntörvényű egészben, akárcsak József Attila és Nagy László népköltészet ihlette versei. Ez már nem volt se rock, se folk, se a kettő szintézise: tényleg nincs rá jobb kifejezés, mint hogy ez volt a Barbaro. Hamarosan már így, múlt időben, mert a sikertelenség egy idő után végképp kikezdte a zenészek egzisztenciáját. Jorgosz elment festeni, Cziránku gondnok lett egy csepeli általános iskolában, Herpai ismét vállalkozóként futott tovább, egyedül az amúgy is álláshalmozó Zsoldos maradt a zene közelében.
Aztán 2004 tavaszán jött az első hír, hogy Herpai ismét összetrombitálta a régi társakat, egyedül az időközben a Balkan Fanatikkal nyomuló Jorgosz nem állt kötélnek, helyét a kései Vágtázó Halottkémek gitárosa-énekese, Both Miklós (1981) vette át. 2007-ben kigurítottak még egy nagylemezt (Barbaro III), és bár sosem jelentették be feloszlásukat, 2009-ben lényegében lehúzták a rolót.
JBSz-SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 361–362.
JBSz–SJ

Barbaro

Herpai Sándor

Cziránku Sándor

Tzortzoglou Jorgosz

Zsoldos Tamás

Both Miklós

A nyolcvanas-kilencvenes évek undergroundjából kinövő A38 Hajó 2003-ban nyitotta meg kapuit a Petőfi-híd budai hídfőjénél. Magyarország technikailag egyik legjobban felszerelt koncerthelyszíne és független kulturális központja, amely évente hétszázötven előadóművészeti programot, koncertet szervez. Mindezek mellett hazánk egyik legtermékenyebb, egyik legnagyobb tradíciókkal bíró mozgóképgyártó műhelye, amely évente körülbelül kétszázötven (eddig összesen több mint kétezer) televíziós produkciót készít, valamint helyszínt ad a közszolgálati televízió naponta jelentkező élő magazinműsorának.
Fennállása során eddig több mint tízezer programot, koncertet, kiállítást, színházi előadást szervezett meg és bonyolított le, közel kétezer televíziós műsort, illetve dokumentumfilmet készített és több száz élő televíziós adást bonyolított le. Éves látogatószáma meghaladja a százötvenezer főt, az elmúlt húsz évben több millió látogatót fogadott. Számos elismert külföldi előadó/formáció (pl. az M83, a dEUS, King Krule, Tricky, a Veils, a Vienna Art Orchestra, Anna Calvi és a Gogol Bordello) lépett már fel a helyszínen, ahová azóta is szívesen visszajárnak. A hazai szólóprodukciók és zenekarok számára komoly presztízst jelent egy hajós koncert. A magyar könnyűzene minden műfaja képviselteti magát a nagyterem színpadán, így például az Ivan and the Parazol, a Halott Pénz, a Bagossy Brothers Company, Lajkó Félix, Jónás Vera, Barabás Lőrinc, Péterfy Bori, a Galaxisok és az Analog Balaton.
Az A38 Hajó jelenlegi tulajdonosi köre egykor a Bahia láncot és kiadót működtette. A klub maga egy egykori szovjet-ukrán nehézáru-szállító uszály átalakításával jött létre, amely 1999-ig látott el szállítási feladatokat a Dunán. Nemcsak klubként, hanem kiadóként, szervezőként, kortárs művészeti galériaként, étteremként és filmes képzőhelyként (A38 Akadémia) is működik.
A klub megnyitójára 2003. április 30-án került sor Maceo Parker szaxofonművész koncertjével. Az első évforduló egybeesett az Európai Uniós csatlakozás estéjével, ezt „titkos” Európa Kiadó-fellépésekkel ünnepelték. A dunai árvizek az évek során többször is akadályozták az A38 Hajó zavartalan működését, előfordult, hogy zárva kellett tartania néhány napig, amíg a folyó vízszintje le nem csökkent. 2010-ben az A38 Hajóhoz került a második ütem, a Dereglye. Eredeti funkciójában kiállítóterem volt, aztán kisebb koncerteket tartottak benne, jelenleg pedig már stúdióknak ad otthont, például a Petőfi Rádió is innen sugároz.
2015-ben újabb építészeti fejlesztés zajlott az A38-on. Ekkor készült el a hajó orrterasza fölött a látványos, 33 négyzetméteres panorámastúdió, amely egy modern felszereltségű televíziós stúdió. Innen jelentkeznek be a Petőfi TV műsorvezetői is. 2017-ben Bognár Attilát, az A38 Hajó vezetőjét a Forbes Urban különszáma beválasztotta a 100 legfontosabb közéleti szereplő közé, akik világvárossá tették Budapestet.
2020 nehéz év volt világviszonylatban és a Hajó életében egyaránt. A járványügyi korlátozások miatt hosszú ideig nem lehetett zenei eseményeket rendezni, így az A38-on sok előadó közönség nélkül állt színpadra; a fellépésekből koncertfilmek készültek, amelyeket a Petőfi TV sugárzott. A pandémia alatt a sor került a Tetőterasz átalakítására, és ott immáron koncertfelvételeket is lehet rögzíteni. 2023-ban, az A38 20. évfordulója alkalmából nagyszabású programsorozattal készültek a szervezők, emellett pedig Szirmai Márton rendezett egy közel egyórás dokumentumfilmet a Hajó múltjáról és jelenéről.
BB

Sámánének - Barbaro (2007. 10. 24.)

Kapcsolatok