Video/name

Modern Art Orchestra: Herbie Hancock - Maiden Voyage

A modern magyar big band élet megteremtésében katalizátor szerepet játszó Fekete-Kovács Kornél (1970) a kilencvenes évek első felében a Magyar Rádió képviseletében több alkalommal részt vehetett az európai műsorszolgáltatók éves közös nagyzenekara, a European Jazz Orchestra műhelymunkáiban. S abban az ötödik trombitás posztján fújva is olyan erős élmények érték, amelyek aztán egy életre meghatározták az érdeklődését.
1998-ban megkereste őt a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-cotton-club-singers-54978">Cotton Club Singers,</a> hogy augusztusban a Budai Parkszínpadon adandó nagyszabású koncertjükre egyrészt hangszereljen meg nekik néhány dalt, másrészt állítson össze egy nagyzenekart. A ritmusszekció adott volt, Fekete-Kovács pedig az eseményre összetrombitált néhány vele egykorú ismerőst. Nem sokkal később a Cotton Club Singers menedzsmentjében dolgozó, a big band muzsikáért élő-haló Léderer Tamás felvetette, hogy jó lenne ezt folytatni, a kezdeti időszakhoz szükséges anyagi bázist pedig ő megteremti.
Fekete-Kovács Kornél: „A Cotton Club Singers népszerűségben sokat adott ennek az új formációnak, amelytől ők meg szakmailag tanulhattak sokat. Fél év alatt viszont kiderült, mindketten mást gondolunk a big band jazzről, így mindenki ment tovább a maga útján. Markánsan megváltozott a repertoár, s innentől kezdve hívtak Budapest Jazz Orchestrának. Léderer Tamás sokáig maradt velünk, aztán elfogyott a lelkesedése. Kezdetben mindenféle próbatermekben – például a budafoki gyártelepen – készültünk, elképzelhetetlen körülmények között, huzatban, fagyban, de csináltuk. 1999-ben Lukácsházi Győző segítségével sikerült az első önálló koncertsorozatunkat megszervezni az IBS-en. De bárhová pályáztunk, teljes szélmalomharcnak tűnt. Aztán 2001-ben a BMC-nél kijött a zenekar első nagylemeze, rajta a Budapest Jazz Suite című darabommal, s attól kezdve, úgy éreztem, sikerült áttörnünk valamit.”
A Budapest Jazz Suite megjelenése után a hazai zenei életben addig is hiánypótló feladatokat betöltő Budapest Jazz Orchestra státusza valóban megváltozott. Egyre sűrűbben érkeztek a felkérések, egyre komolyabb posztokon figyeltek fel rájuk, egyre nagyobb rendezvényeken (Budapesti Tavaszi Fesztivál, Budapesti Őszi Fesztivál) léptek fel. Amikor pedig 2003-ban Dave Liebmannal elkészítették második nagylemezüket, attól kezdve a határokon túlról is megindult az érdeklődés.
A<a href="https://popkulturalis.hu/eloado-budapest-jazz-orchestra-55241"> Budapest Jazz Orchestra</a> az évek alatt óhatatlanul összeforrt Fekete-Kovács Kornél nevével. Ő maga is a sajátjaként tekintett rá. Hisz ő hívta a zenészeket, ő készítette a hangszereléseket, ő írta a pályázatokat, ő tárgyalt a koncertszervezőkkel, szponzorokkal, mindenkivel. A sikerek hatására azonban másokban is felébredt a zenekar-vezetői ambíció, megindultak az együttesen belüli intrikák, és 2005-re olyan konfliktushelyzet alakult ki, amelyből Fekete-Kovács egyetlen kiutat látott: új formációt alapított. A hagyományos big band felállású, de kortárs megszólalású <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-modern-art-orchestra-44222">Modern Art Orchestra</a> élén pedig lényegében újra kellett pozicionálnia magát.
Fekete-Kovács Kornél: „Háromféle big band-felfogás létezik. Az első, a „moonlight orchestra” a harmincas–negyvenes évek klasszikus repertoárját játssza, főként bálokon és egyéb rendezvényeken, eredeti hangszerelésben és megszólalásban. A másik irányzat képviselői – ide tartozik a Budapest Jazz Orchestra is – sokkal szélesebb skálán mozognak, szélesebb igényeket akarnak kiszolgálni, ha kell moonlight orchestra, ha kell csak kísérő fúvósszekció, de felkérésre hazai és külföldi szerzők darabjait is megszólaltatja. A harmadik vonal pedig – a Modern Art Orchestra ezt képviseli – a saját arculat kialakítására, az önálló műhelymunkára fókuszál. Társaimmal 2005-ben úgy gondoltam, nem akarunk semmilyen külső elvárásnak eleget tenni, csak oda megyünk, ahol a mi produkciónkra kíváncsiak, vagy ahol minimum a saját hangszereléseinkben megszólalt zenei világot játszhatjuk. Kicsit befelé élünk, de nyitottak vagyunk. (…) Sokat próbálunk és ezek talán fontosabbak, mint maguk a koncertek. Elsősorban nem azért muzsikálunk, hogy csillogtassuk a tudásunk a színpadon, a mi utunknak – külön-külön és együtt is – a fejlődésről, a haladásról kell szólnia. Fontosabb számunkra, hogy próbáljuk tökéletesíteni magunkat és a darabokat, mint hogy hányszor koncertezünk egy hónapban.”
A hazai jazzélet mindenesetre sokat profitált ebből a 2005-ös szakításból, hisz azóta mindkét formáció járja a maga karakteres útját. A Budapest Jazz Orchestra azóta is modern mainstream nagyzenekarként működik, a hazai és külföldi jazzfesztiválok állandó résztvevője, a Cannes-i MIDEM-től a Marciac Jazzfesztiválon és a bécsi Porgy &amp; Bess Clubon át a Művészetek Palotájáig sokfelé koncertezik. Produkcióiban nagy hangsúlyt kap a harmincas évek swing aranykora, mindenekelőtt Glenn Miller és Benny Goodman világa. Az elmúlt évtizedekben olyan nemzetközi sztárokkal adott közös koncertet, mint Joe Lovano, George Duke, Peter Erskine, Jasper van’t Hof, Bob Mintzer, Al Di Meola vagy Chris Potter. Miközben Oláh Kálmánnal, Kevon Mahoganyval és Butch Lacyvel készített nagylemezeket. Új vezetője, a szaxofonos Kollmann Gábor a Magyar Jazz Szövetség vezetőségének munkájában is aktívan részt vett, így a BJO immár a szervezet programjaként többnapos országos big band találkozót rendez évente, főként amatőr nagyzenekar részvételével.
A jazzre nyitott klasszikus zenészekből és klasszikus zenére nyitott jazzmuzsikusokból álló Modern Art Orchestra az elmúlt években viszont még inkább a kortárs hangvétel felé mozdult el. Mindez a leginkább a szerzőként is jeleskedő tagok – Bacsó Kristóf, Hárs Viktor, Mester Dániel, Oláh Szabolcs, Fekete-Kovács Kornél, Subicz Gábor, Ávéd János, Korb Attila – nyitottságából fakad. A zenekar 2009-es albumán (Eclectic Path) valamennyien szóhoz jutottak, a MAO legfrissebb nagylemeze (Circular, 2014) pedig kizárólag Bacsó Kristóf szerzeményeit tartalmazza. Közben pedig folyamatosan járták a világot. Elég csak a legutóbbi egy évüket végignézni: turnéztak Rhoda Scottal, a Mezzofortéval, a Harlem Gospellel, a New York Voice-szal, 2014 tavaszán a szerzői pályájának 50. évfordulóját ünneplő Ennio Morricone partnerei voltak, e könyv írásakor, szeptemberben pedig épp az Egyesült Államokban turnéztak.
A két hazai professzionális big band helyzetét nagyban segítette, hogy 2008-ban a módosított előadó-művészeti törvényben a regisztrált előadói szervezetek közé bekerült a jazznagyzenekar fogalma. Innentől kezdve ugyanis a pályázatokon is másként bírálták el őket.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 253–255.

Fekete-Kovács Kornél

Generációja egyik legkiemelkedőbb és legsokoldalúbb szaxofonművésze és zeneszerzője, egyben a foglalkoztatottabb muzsikusa. Ráadásul nem akármilyen formációkban fújja: többek között az Oláh Kálmán Sextet, a Lukács Miklós Quintet és a Modern Art Orchestra szólistája. No meg a saját kvartettjéé.
A klasszikus tanulmányokat folytató Bacsó Kristófot már tinédzserként az improvizáció izgatta, magánúton Lakatos „Ablakos” Dezsőnél és Borbély Mihálynál tanult, majd érettségi után elvégezte a jazztanszakot. De túl sok kérdőjel maradt benne, ezért 1998-ban ösztöndíjjal kiment a Conservatoire de Paris-ba, két év múlva pedig tovább a bostoni Berklee College of Musicra, ahol többek között Joe Lovano, George Garzone és Hal Crook voltak a tanárai. S bár a jazzakadémia elvégzése után egy évig még kint maradt és különféle alkalmi együttesekben játszott, 2003-ban végül hazajött. 
2004-ben alapított együttese, a harmóniahangszer nélkül, két fúvóssal felálló Bacsó Kristóf Quartet pedig 2008-ban jelentette meg Alteregos című lemezét, amelyik az új évezred talán legerősebb hazai debütáló jazzalbuma lett. Hát még a folytatás, a négy évvel későbbi míves, honi gyökerű és globális kitekintésű Nocturne. Majd 2013-ban megalapította a Bacsó Kristóf Triad nevű, változó összetételű formációját, melynek 2017-es Pannon Blue albumán Lionel Loueke gitáros is játszott. A 2022-es Imaginary Faces-en pedig az olasz basszusgitár-virtuóz, Daniele Camarda működött közre
Bacsó az 1990-es évek vége óta dolgozott együtt Gadó Gáborral, akinek számos szerzői albumán (Modern Dances For The Advanced In Age, 2004, Psyché, 2005, Lung-Gom-Pa, 2010,) szerepelt, szólistaként közreműködött <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-winand-gabor-56487">Winand Gábor</a> – Gadó által hangszerelt – korongjain (Agent Spirituel, 2003, Different Garden, 2004). 2006-ban a zongorista <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-olah-kalman-7717">Oláh Kálmán</a>nal és a francia bőgős Sebastian Boisseau-val jelentetett meg trió-albumot (Fitting). 
A kétezres évek közepe óta a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-modern-art-orchestra-44222">Modern Art Orhcestra</a> fúvósa és zeneszerzője (2014-ben jelent meg szerzői albuma, a Circular), a MAO-val rendszeresen turnézott az Egyesült Államokban és Európa országaiban. Szintén szólistaként szerepel Oláh Kálmán Concerto for Symphony Orchestra and Jazz Band nagyzenekari művében. Nem mellesleg pedig 2012-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének oktatója.
JBSz
Kapcsolat: 
<a href="https://www.facebook.com/profile.php?id=513437424">https://www.facebook.com/profile.php?id=513437424</a>
<a style="font-size: 15px;" href="https://www.kristofbacsomusic.com/">https://www.kristofbacsomusic.com/</a>
 
 
<div class="x78zum5 xdt5ytf xz62fqu x16ldp7u" style="margin-top: -5px; display: flex; flex-direction: column; margin-bottom: -5px;">
<div class="xu06os2 x1ok221b" style="margin-top: 5px; margin-bottom: 5px;"><span class="x193iq5w xeuugli x13faqbe x1vvkbs xlh3980 xvmahel x1n0sxbx x1lliihq x1s928wv xhkezso x1gmr53x x1cpjm7i x1fgarty x1943h6x x4zkp8e x3x7a5m x6prxxf xvq8zen xo1l8bm x1qq9wsj x1yc453h" dir="auto" style="word-break: break-word; max-width: 100%; display: block; overflow-wrap: break-word; text-align: left; min-width: 0px; -webkit-font-smoothing: antialiased; line-height: 1.3333;"> </div>
<div class="xu06os2 x1ok221b" style="margin-top: 5px; margin-bottom: 5px;"> </div>
<div class="xu06os2 x1ok221b" style="font-family: inherit; margin-top: 5px; margin-bottom: 5px;"> </div>
</div>

Bacsó Kristóf

Cseke Gábor

Gyányi Marcell

Csízi László

1995-ben a kelenföldi Sztregova utcában, egy lepusztult gyártelep szomszédságában megnyitotta kapuját a Fonó Budai Zeneház. Amelyről ma már bátran kijelenthető, hogy a táncházmozgalom történetének legjelentősebb magánvállalkozása. Létrehozója és mai napig finanszírozója Lukács József elektronikai mérnök, üzletember, zenész. És a Fonó azon ritka kivételek egyike, amely mindmáig megőrizte eredeti küldetését. Hogy nagyobbrészt a magyar és határontúli népzenének és néptáncnak nyújt állandó bemutatkozási lehetőséget, kisebbrészt pedig az (etno) jazz és a világzenei irányzatoknak.
Lukács József: „A kilencvenes években a Los Andinos rajongóként rendszeresen jártam a józsefvárosi klubba, meg a közgáz jazzklubba Dresch Mihályt hallgatni. Mindkét helyen meg lehetett fulladni, annyira nem volt se tér, se levegő. Zenekarunkkal, a Los Gringos-szal pedig rendszeresen jártuk az országot, s mindenhol azt láttuk, mennyire borzasztóak a körülmények. Sőt, egyre borzasztóbbak. Meg azt is, hogy ez a kultúra így meg fog halni. Közben a 77 Elektronika székházába tartva nap mint nap elmentem a szintén málladozó kelenföldi épületegyüttes előtt. Idővel úgy gondoltam, tökéletesen alkalmas hely lehetne ennek a kultúrának.”
A Fonó 1995 októberében az amerikai Rova Saxophone Quartet koncertjével nyitott. Aztán rögtön be is zárt. Merthogy nem lett kész véglegesen. A szerződés viszont kötötte őket, a bulit eltolni nem lehetett. Így bár előző éjszaka még padlót raktak és délelőtt festettek, este muszáj volt kitárniuk a kapukat. Aztán kellett még egy hét, hogy minden a helyére kerüljön. Ahogy meg pár év, hogy az intézmény kimozogja a helyét a fővárosi kulturális életben.
Persze a Fonó történetében is voltak látványos kilengések. Felfutása (mondhatni, aranykora) a jelenlegi igazgató, Horváth László előző regnálása idejére, az ezredforduló időszakára esett. Amikor a vöröses-sárgás épületben világzenei, sőt messze azon túli produkciók bukkantak fel. Különösen az akkor átadott, később bezárt, nagyobb tömegeket elnyelő Hangárban. Az ezredfordulón például itt adta első magyarországi koncertjeit a szerb rezesbandák egyik legkiválóbbika, a Boban Marković Orkestar. Jöttek, láttak, letaglóztak. De gyakortalilag itt született a Besh o droM, és sűrűn megpörgött itt a Korai Öröm és más, akkoriban széles közönségréteget delejező formáció. Akkora tömegeket, hogy egy idő után a ház fizikailag sem bírta a rászakadt érdeklődést. Mire Lukács József berántotta a kéziféket. Hogy inkább maradjon meg az intézmény a maga keretei között. Fizikai értelemben, szellemiségében, szolgáltatási színvonalában. Helyrehozták a vizes blokkot, letisztították a profilt, és meghúzták a határokat. Hogy az időközben átadott pajtával együtt legfeljebb 500 főt befogadó Fonó megmaradjon élhető, szerethető közegnek.
Gazdasági értelemben persze közel sem egyszerű ott az élet. A Fonó 2003-ban gyakorlatilag a csőd szélére sodródott, s akkor csak az egyszeri minisztériumi beavatkozás mentette meg. Azóta pedig az, hogy alapító-mecénása változatlanul tolja bele a nyolcszámjegyű szubvenciót.
Lukács József: „1995-ben a magam menedzser eszével úgy gondoltam, hogy elég beletenni a megfelelő gazdasági egységeket – büfé, lemezbolt, stúdió, CD-kiadás –, s majd azok haszna biztosítja a Fonó önfenntartását. Egyfelől. Másrészt úgy gondoltam, azok egy része, akik a polgárosodó Magyarországon elértek valamit, hozzám hasonlóan vissza is adnak valamit a közösségnek. Hogy nem maradok egyedül ebben a mecenatúrában. Miközben ugyanezt gondoltam a közönségről is. Hisz faluhelyen anno a fonót szintén a helyi közösség tartotta el. Azzal, hogy oda járt, oda vitte azt, amit vihetett. Akármilyen kevés is volt az. Ha ma egyszerűen csak kétszer ennyi ember járna a Fonóba, már nem azon kínlódnánk, hogy 500 vagy 600 forintba kerüljön-e a táncházi belépő. Amiért ott négy-öt muzsikus négy-öt órán át húzza a talpalávalót. Miközben bármelyik plázában egy kétórás mozifilmet – popcornnal és kólával – nem lehet 2000 forint alatt megúszni. Pedig szerintem érdeklődő van sok, csak valahogy ül rajtuk a tunyaság. Ahogy Lovasi András énekelte egykor: »Hogy kéne, de aztán mégse, hogy kéne, de aztán nem.« Pedig csak meg kell mozdulni, és ott vár a semmivel nem hasonlítható élmény.”
Lukács szerencsére nem csalódott emiatt. Legalábbis nem annyira, mint azt a fentiek fényében az emberek gondolhatják. Tény, az általa megálmodott gazdasági kísérlet nem sikerült. De amíg a zeneház jól működik, és tartja azt a célt, amiért létrehozta, s amíg kitermeli azokat az értékeket, ami számára kedves, addig legyen, mondja.
És a Fonó az elmúlt közel húsz évben tényleg betöltötte vállalt szerepét: a médiavilágon túli zenék egyik legfontosabb magyarországi menedéke lett. Fennállása alatt legalább félezer táncházat tartottak itt, több ezer zenekar juthatott pódiumhoz, több száz népzenei és kísérleti jazz albumot jelentettek meg. Az elmúlt tizenhét évben óvatos becslések szerint is legalább kétszázezren fordultak meg a falai között. Aki a szakmában számított, az mind megpördült errefelé. Többségük többszörösen. Lajkó Félixtől Palya Beán és Szalóki Ágin át a Parno Grasztig. A Besh o droM gyakorlatilag itt alakult, innen indulva nőtte ki magát nemzetközi jelenséggé. A Szlovákiából átköltöző Gyhmes szintén itt bontogatta szárnyait, eleinte harminc ember előtt, aztán sorra adták a teltházas bulikat. A Csík zenekar pedig olyannyira otthonra lelt a Sztregova utcában, hogy a mai napig itt próbálnak és itt jelentetik meg a lemezeiket.
Nem beszélve arról, hogy 1997 és 2001 között a Fonóban zajlott az Utolsó Óra, amelyhez mérhető átfogó népzenei gyűjtés nem történt Lajtha László negyvenes évekbeli útjai óta.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 155–159.
 
Kapcsolat:
<a href="https://www.fono.hu/hu/">https://www.fono.hu/hu/</a>
<a href="https://www.facebook.com/fonobudaizenehaz?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/fonobudaizenehaz?locale=hu_HU</a>

Modern Art Orchestra: Herbie Hancock - Maiden Voyage (2021)

Kapcsolatok