Video/name

Looking For The Heart of the Saturday Night - Braindogs

2004. december 7-én ünnepelte az egyik legegyénibb hangú amerikai dalszerző-előadó, Tom Waits az 55. születésnapját, és ez remek apropót jelentett arra, hogy Podlovics Péter menedzser megvalósítsa régi álmát: összehozza zenészbarátait egy különleges estre, ahol csak és kizárólag a szívüknek oly kedves mester dalait játsszák. Az A38 Hajó gyomrában az első alkalommal igazi fiestát rendeztek, az alapzenekar mellett vendégművészek sora váltotta egymást a színpadon, aztán a produkció elsöprő sikere – mind a közönség, mind a zenészek oldaláról – arra sarkalta Podlovicsot, hogy ezt a tisztelgő aktust minden évben Tom Waits születésnapja környékén megismételje. A kezdeti bővebb zenészkör idővel szépen letisztult arra a hét muzsikusra – Ian Siegal (ének, gitár), Ripoff Raskolnikov (ének, gitár), Kiss Tibor (ének, gitár), Varga Livius (ének, ütőshangszerek), Varga Laca (basszusgitár), Nagy Szabolcs (zongora), Frenk (ének, dob, zongora, gitár) –, akik gyakorlatilag azóta alkotják ezt a különleges formációt. Egyetlen ponton történt változás: 2018-ban a produkcióba belefáradó Kiss Tibort váltotta a holland T-99 frontembere, Mischa Den Haring (ének, gitár).
A Braindogs – melynek neve Tom Waits 1985-os Rain Dogs című számára (ami egyben akkori nagylemeze címe) utal – sokkal több egyszerű tribute-zenekarnál, hisz esetükben szó sincs arról, hogy egy az egyben akarnák interpretálni az eredeti szerzeményeket. A zenekar tagjainak zöme maga is dalszerző, mi több, sokszor hasonló srófra jár az agyuk a mesterével, nem beszélve arról, hogy semmi szükségük sincs arra, hogy Waits köpönyegével takarózzanak, hisz gyakorlatilag mindenki a saját jogán népszerűbb, mint ebben a produkcióban. Elég ha arra gondolunk, hogy a külföldiek közül az angol Ian Siegalt az egyik legtehetségesebb fehér soul-blues énekesként tartják számon (maga Tom Waits is elismerőleg nyilatkozott róla az egyik lemeze kapcsán, ami valahogy a kezei közé került), az osztrák születésű, tiszteletbeli magyar bluesman, Ripoff Raskolnikov pedig közel harminc éve visszatérő vendége a hazai színpadoknak, egyike közép Európa legjobb dalszerzőinek.
Ez a hét muzsikus egytől-egyig kellően mély tisztelője a mester munkásságának, így Podlovics szerint könnyű összetrombitálni a produkciót. A muzsikusok szinte sose tartanak próbát, 2019-ig amúgy is évente egyszer-kétszer léptek színpadra, elégnek bizonyult a hangbeálláson összenézni bizonyos számokat. Amiket aztán a maguk szája íze szerint adnak elő. 2019-ben önálló CD-t is megjelentettek (Real Live Brains: Celebration Of Tom Waits), mi több, ennek anyagával – szakítva az addigi évi egy alkalmas hagyománnyal – turnéztak is.
JBSz
Kapcsolat:
<a href="https://www.facebook.com/braindogs/">https://www.facebook.com/braindogs/</a>

Braindogs

Ripoff Raskolnikov (Ludwig Knoglinger, 1955) osztrák gitáros-énekes olyan mint az óbor: minél előrébb haladunk az időben, annál nemesebbé válik. Ahogy rakódnak az évgyűrűk, úgy érik, bölcsül a hangja, tisztul lényegire a gitárjátéka. Közel a hetvenhez is duzzad az erőtől, impozáns hittel, nyugalommal és elszántsággal énekli személyes és szenvedélyes dalait. 
Művésznevét nagyjából a hetvenes évek vége óta jegyzi, mint mesélte, az indiánokhoz hasonlóan felnőttként választott magának nevet, anno próbálta hivatalossá tenni, de mivel nincs művészdiplomája, az osztrák törvények ezt nem tették lehetővé. Lehet, azóta változott a helyzet, de ma számára ez nem lényegi kérdés, hisz választott nevével olyannyira egybeforrt, hogy édesanyján, öccsén és a hatósági embereken kívül tényleg senki nem hívja Lutznak.
S hogy miért Raskolnikov? Annak idején épp Dosztojevszkij regényeit falta, s megfogta a Bűn és bűnhődés főhősének menthetetlen kívülállósága. Nyilván részben magára ismert benne, hisz élete nagy részében, de különösképp kamaszkorában ő sem találta a helyét a világban. Apja fizikusi karrierje egyáltalán nem vonzotta, miként az sem, hogy idővel befészkelje magát valamely társadalmi skatulyába. Ezért a felnőttkor hajnalán otthagyta a családi házat, hogy aztán becsavarogja, később végigutcazenélje a hetvenes-nyolcvanas évek Európáját.
„A blueshoz a hatvanas évek nagyjain, a Rolling Stoneson, Bob Dylanen, Jimi Hendrixen keresztül jutottam el. Tőlük haladtam aztán az eredet felé, jutottam el Sonny Terryn és Brownie McGhee keresztül a nekem olyannyira kedves figurákhoz, Robert Johnsonhoz, Skip Jameshez, Blind Lemon Jeffersonhez és John Lee Hookerhez. Ha ma meghallgatom a régi felvételeket, néha szégyellem magam, mennyit kiabáltam. Nyilván ennyivel rockosabb és vehemensebb volt az akkori énem. Ma a visszafogottabb megszólalás híve vagyok. A kifejezés ereje ugyanis nem a decibeltől vagy az energiaszinttől függ. Lehet óriási hangerővel is halkan beszélni, és fordítva. Most inkább az utóbbival próbálkozom.”
Ripoff Raskolnikov egyike a blues-rock kései, de életerős virágainak. Magyar barátai meghívására látogatott el először hozzánk 1987 novemberében, a kilencvenes években szoros baráti és munkakapcsolatban állt a Palermo Boogie Gang tagjaival, s gyakorlatilag azóta elmaradhatatlan szereplője a hazai bluesszínpadoknak.
Tíz évig járta a világot, leginkább Európát, az utcán zenélt, sőt, ha kellett, a föld alatt is. Kezdetben az európai népzenékért rajongott, különféle alkalmi társulatokban hegedült és énekelt, később rátalált az amerikai feketék folkzenéjére, a bluesra, nyakig elmerült benne, és azt az elmúlt két évtizedben tipikus közép-európai ízzel töltötte meg.
Rekedtes, de erőteljes énekével mindig is könnyedén hozta lázba a hazai rockklubok bluesra fogékony közönségét. A kritikusok Joe Cockerhez és Tom Waitshez szokták hasonlítani, míg ő maga Robert Johnsontól Van Morrisonig jelöli meg zenéjének forrásait. Műsorában főleg saját dalokat játszik. Az elmúlt negyven évben jó néhány album jelent meg tőle, melyek közül az 1995-ös Wear And Tear, a 2006-os Everything Is Temporary és a 2018-as Small World a legemlékezetesebb.
JBSz
 
Kapcsolat:
<a href="https://www.ripoffraskolnikov.com/">https://www.ripoffraskolnikov.com/</a>
<a href="https://www.facebook.com/ripoffraskolnikov/">https://www.facebook.com/ripoffraskolnikov/</a>

Ripoff Raskolnikov

Frenk

Tom Waits

Ian Siegal

Nagy Szabolcs

A nyolcvanas-kilencvenes évek undergroundjából kinövő A38 Hajó 2003-ban nyitotta meg kapuit a Petőfi-híd budai hídfőjénél. Magyarország technikailag egyik legjobban felszerelt koncerthelyszíne és független kulturális központja, amely évente hétszázötven előadóművészeti programot, koncertet szervez. Mindezek mellett hazánk egyik legtermékenyebb, egyik legnagyobb tradíciókkal bíró mozgóképgyártó műhelye, amely évente körülbelül kétszázötven (eddig összesen több mint kétezer) televíziós produkciót készít, valamint helyszínt ad a közszolgálati televízió naponta jelentkező élő magazinműsorának.
Fennállása során eddig több mint tízezer programot, koncertet, kiállítást, színházi előadást szervezett meg és bonyolított le, közel kétezer televíziós műsort, illetve dokumentumfilmet készített és több száz élő televíziós adást bonyolított le. Éves látogatószáma meghaladja a százötvenezer főt, az elmúlt húsz évben több millió látogatót fogadott. Számos elismert külföldi előadó/formáció (pl. az M83, a dEUS, King Krule, Tricky, a Veils, a Vienna Art Orchestra, Anna Calvi és a Gogol Bordello) lépett már fel a helyszínen, ahová azóta is szívesen visszajárnak. A hazai szólóprodukciók és zenekarok számára komoly presztízst jelent egy hajós koncert. A magyar könnyűzene minden műfaja képviselteti magát a nagyterem színpadán, így például az Ivan and the Parazol, a Halott Pénz, a Bagossy Brothers Company, Lajkó Félix, Jónás Vera, Barabás Lőrinc, Péterfy Bori, a Galaxisok és az Analog Balaton.
Az A38 Hajó jelenlegi tulajdonosi köre egykor a Bahia láncot és kiadót működtette. A klub maga egy egykori szovjet-ukrán nehézáru-szállító uszály átalakításával jött létre, amely 1999-ig látott el szállítási feladatokat a Dunán. Nemcsak klubként, hanem kiadóként, szervezőként, kortárs művészeti galériaként, étteremként és filmes képzőhelyként (A38 Akadémia) is működik.
A klub megnyitójára 2003. április 30-án került sor Maceo Parker szaxofonművész koncertjével. Az első évforduló egybeesett az Európai Uniós csatlakozás estéjével, ezt „titkos” Európa Kiadó-fellépésekkel ünnepelték. A dunai árvizek az évek során többször is akadályozták az A38 Hajó zavartalan működését, előfordult, hogy zárva kellett tartania néhány napig, amíg a folyó vízszintje le nem csökkent. 2010-ben az A38 Hajóhoz került a második ütem, a Dereglye. Eredeti funkciójában kiállítóterem volt, aztán kisebb koncerteket tartottak benne, jelenleg pedig már stúdióknak ad otthont, például a Petőfi Rádió is innen sugároz.
2015-ben újabb építészeti fejlesztés zajlott az A38-on. Ekkor készült el a hajó orrterasza fölött a látványos, 33 négyzetméteres panorámastúdió, amely egy modern felszereltségű televíziós stúdió. Innen jelentkeznek be a Petőfi TV műsorvezetői is. 2017-ben Bognár Attilát, az A38 Hajó vezetőjét a Forbes Urban különszáma beválasztotta a 100 legfontosabb közéleti szereplő közé, akik világvárossá tették Budapestet.
2020 nehéz év volt világviszonylatban és a Hajó életében egyaránt. A járványügyi korlátozások miatt hosszú ideig nem lehetett zenei eseményeket rendezni, így az A38-on sok előadó közönség nélkül állt színpadra; a fellépésekből koncertfilmek készültek, amelyeket a Petőfi TV sugárzott. A pandémia alatt a sor került a Tetőterasz átalakítására, és ott immáron koncertfelvételeket is lehet rögzíteni. 2023-ban, az A38 20. évfordulója alkalmából nagyszabású programsorozattal készültek a szervezők, emellett pedig Szirmai Márton rendezett egy közel egyórás dokumentumfilmet a Hajó múltjáról és jelenéről.
BB

Looking For The Heart of the Saturday Night - Braindogs (2013. 12. 05.)

Kapcsolatok