Video/name

Balázs Elemér Group feat. Magyar Bori: Be se borult

Balázs Elemér Group

Balázs Elemér (1967) a magyar jazzélet egyik legkiválóbb dobosa. Már amikor a nyolcvanas–kilencvenes évek fordulóján a No-Spában, a Trio Midnightban, illetve a Vukán György vezette Creative Art Trióban felbukkant, érezni lehetett, hogy hangszerén ő a jövő egyik legnagyobb hazai ígérete. Huszonévesen a legnagyobbakkal dobolhatott, partnereinek listája azóta is folyamatosan bővül, az elmúlt évtizedekben olyan világhírességekkel muzsikálhatott együtt, mint Pat Metheny, Zbigniew Namylowski, Steve Houben, Lee Konitz, Art Farmer, Charlie Mariano, Randy Brecker vagy Al Jarreau. Nem véletlenül áradozott róla annyit a nemzetközi jazzvilág egyik legjobb gitárosa, Pat Metheny: „Úgy gondolom, Elemér az egyik legjobb dobos ma a világon. Képes minden zenei pillanatot belülről hallani; muzikalitása, finomsága és spontán döntéshozó képessége révén minden vele játszó zenész számára lehetővé teszi, hogy a legjobbat hozzák ki magukból. Csodálatosan üti meg a hangszerét. Mindig élvezem, ha alkalmam nyílik vele muzsikálni, illetve a játékát hallani.”
Balázs Elemérnek bő húsz éve van saját formációja. A kilencvenes években triójával, illetve kvintettjével három albumot készített, melyek közül az utolsó, a régi magyar tánczenei slágereket feldolgozó Always That Moment. 2000-ben elnyerte az év magyar jazzlemeze címet. Ezt követően alapította meg máig sikeres együttesét, a Balázs Elemér Groupot, mellyel végképp megerősítette a helyét a hazai élvonalban. Annak ellenére, hogy a zenekar az indulás óta többszörösen átalakult, s mára benne egyedül ő és zongorista testvére, Balázs József képviseli a folyamatosságot.
Az amúgy egységes, kiforrott, egyedi szonikus világú Balázs Elemér Group szinte minden CD-je más és más zenei kultúrából táplálkozik: a 2003-as Our Worlds Beyond-on például Charlie Marianóval keresték a közös hangot, a 2005-ös Fonogram-díjas Magyar népdalok címe magáért beszél (vendég: Palya Bea és Szalóki Ági), a 2007-es Early Music-on pedig a barokk zenét ötvözik a jazzel (vendég: Nuria Rial). Hosszabb szünet után 2013 októberében teljesen megújult felállásban – Szőke Nikolettával az élen – bukkantak fel újra a színen, és jelentették meg beszédes című (The New BEGinning) nagylemezüket. Azóta több anyagot (Örök szerelem, 2015, Sounds Of Diversity, 2018, Celebration 20&amp;10 ‎2020) is publikáltak.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 262–263.
<a href="http://balazselemergroup.hu/">http://balazselemergroup.hu/</a>
<a href="https://www.facebook.com/balazselemergroup/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/balazselemergroup/?locale=hu_HU</a>

Balázs Elemér

Magyar Bori

Balázs József

Komjáti Áron

Czibere József

Lakatos Pecek Krisztián

Horváth Cintia

1995-ben a kelenföldi Sztregova utcában, egy lepusztult gyártelep szomszédságában megnyitotta kapuját a Fonó Budai Zeneház. Amelyről ma már bátran kijelenthető, hogy a táncházmozgalom történetének legjelentősebb magánvállalkozása. Létrehozója és mai napig finanszírozója Lukács József elektronikai mérnök, üzletember, zenész. És a Fonó azon ritka kivételek egyike, amely mindmáig megőrizte eredeti küldetését. Hogy nagyobbrészt a magyar és határontúli népzenének és néptáncnak nyújt állandó bemutatkozási lehetőséget, kisebbrészt pedig az (etno) jazz és a világzenei irányzatoknak.
Lukács József: „A kilencvenes években a Los Andinos rajongóként rendszeresen jártam a józsefvárosi klubba, meg a közgáz jazzklubba Dresch Mihályt hallgatni. Mindkét helyen meg lehetett fulladni, annyira nem volt se tér, se levegő. Zenekarunkkal, a Los Gringos-szal pedig rendszeresen jártuk az országot, s mindenhol azt láttuk, mennyire borzasztóak a körülmények. Sőt, egyre borzasztóbbak. Meg azt is, hogy ez a kultúra így meg fog halni. Közben a 77 Elektronika székházába tartva nap mint nap elmentem a szintén málladozó kelenföldi épületegyüttes előtt. Idővel úgy gondoltam, tökéletesen alkalmas hely lehetne ennek a kultúrának.”
A Fonó 1995 októberében az amerikai Rova Saxophone Quartet koncertjével nyitott. Aztán rögtön be is zárt. Merthogy nem lett kész véglegesen. A szerződés viszont kötötte őket, a bulit eltolni nem lehetett. Így bár előző éjszaka még padlót raktak és délelőtt festettek, este muszáj volt kitárniuk a kapukat. Aztán kellett még egy hét, hogy minden a helyére kerüljön. Ahogy meg pár év, hogy az intézmény kimozogja a helyét a fővárosi kulturális életben.
Persze a Fonó történetében is voltak látványos kilengések. Felfutása (mondhatni, aranykora) a jelenlegi igazgató, Horváth László előző regnálása idejére, az ezredforduló időszakára esett. Amikor a vöröses-sárgás épületben világzenei, sőt messze azon túli produkciók bukkantak fel. Különösen az akkor átadott, később bezárt, nagyobb tömegeket elnyelő Hangárban. Az ezredfordulón például itt adta első magyarországi koncertjeit a szerb rezesbandák egyik legkiválóbbika, a Boban Marković Orkestar. Jöttek, láttak, letaglóztak. De gyakortalilag itt született a Besh o droM, és sűrűn megpörgött itt a Korai Öröm és más, akkoriban széles közönségréteget delejező formáció. Akkora tömegeket, hogy egy idő után a ház fizikailag sem bírta a rászakadt érdeklődést. Mire Lukács József berántotta a kéziféket. Hogy inkább maradjon meg az intézmény a maga keretei között. Fizikai értelemben, szellemiségében, szolgáltatási színvonalában. Helyrehozták a vizes blokkot, letisztították a profilt, és meghúzták a határokat. Hogy az időközben átadott pajtával együtt legfeljebb 500 főt befogadó Fonó megmaradjon élhető, szerethető közegnek.
Gazdasági értelemben persze közel sem egyszerű ott az élet. A Fonó 2003-ban gyakorlatilag a csőd szélére sodródott, s akkor csak az egyszeri minisztériumi beavatkozás mentette meg. Azóta pedig az, hogy alapító-mecénása változatlanul tolja bele a nyolcszámjegyű szubvenciót.
Lukács József: „1995-ben a magam menedzser eszével úgy gondoltam, hogy elég beletenni a megfelelő gazdasági egységeket – büfé, lemezbolt, stúdió, CD-kiadás –, s majd azok haszna biztosítja a Fonó önfenntartását. Egyfelől. Másrészt úgy gondoltam, azok egy része, akik a polgárosodó Magyarországon elértek valamit, hozzám hasonlóan vissza is adnak valamit a közösségnek. Hogy nem maradok egyedül ebben a mecenatúrában. Miközben ugyanezt gondoltam a közönségről is. Hisz faluhelyen anno a fonót szintén a helyi közösség tartotta el. Azzal, hogy oda járt, oda vitte azt, amit vihetett. Akármilyen kevés is volt az. Ha ma egyszerűen csak kétszer ennyi ember járna a Fonóba, már nem azon kínlódnánk, hogy 500 vagy 600 forintba kerüljön-e a táncházi belépő. Amiért ott négy-öt muzsikus négy-öt órán át húzza a talpalávalót. Miközben bármelyik plázában egy kétórás mozifilmet – popcornnal és kólával – nem lehet 2000 forint alatt megúszni. Pedig szerintem érdeklődő van sok, csak valahogy ül rajtuk a tunyaság. Ahogy Lovasi András énekelte egykor: »Hogy kéne, de aztán mégse, hogy kéne, de aztán nem.« Pedig csak meg kell mozdulni, és ott vár a semmivel nem hasonlítható élmény.”
Lukács szerencsére nem csalódott emiatt. Legalábbis nem annyira, mint azt a fentiek fényében az emberek gondolhatják. Tény, az általa megálmodott gazdasági kísérlet nem sikerült. De amíg a zeneház jól működik, és tartja azt a célt, amiért létrehozta, s amíg kitermeli azokat az értékeket, ami számára kedves, addig legyen, mondja.
És a Fonó az elmúlt közel húsz évben tényleg betöltötte vállalt szerepét: a médiavilágon túli zenék egyik legfontosabb magyarországi menedéke lett. Fennállása alatt legalább félezer táncházat tartottak itt, több ezer zenekar juthatott pódiumhoz, több száz népzenei és kísérleti jazz albumot jelentettek meg. Az elmúlt tizenhét évben óvatos becslések szerint is legalább kétszázezren fordultak meg a falai között. Aki a szakmában számított, az mind megpördült errefelé. Többségük többszörösen. Lajkó Félixtől Palya Beán és Szalóki Ágin át a Parno Grasztig. A Besh o droM gyakorlatilag itt alakult, innen indulva nőtte ki magát nemzetközi jelenséggé. A Szlovákiából átköltöző Gyhmes szintén itt bontogatta szárnyait, eleinte harminc ember előtt, aztán sorra adták a teltházas bulikat. A Csík zenekar pedig olyannyira otthonra lelt a Sztregova utcában, hogy a mai napig itt próbálnak és itt jelentetik meg a lemezeiket.
Nem beszélve arról, hogy 1997 és 2001 között a Fonóban zajlott az Utolsó Óra, amelyhez mérhető átfogó népzenei gyűjtés nem történt Lajtha László negyvenes évekbeli útjai óta.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 155–159.
 
Kapcsolat:
<a href="https://www.fono.hu/hu/">https://www.fono.hu/hu/</a>
<a href="https://www.facebook.com/fonobudaizenehaz?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/fonobudaizenehaz?locale=hu_HU</a>

Fonó Budai Zeneház

Balázs Elemér Group feat. Magyar Bori: Be se borult (2021)

Kapcsolatok

Balázs Elemér Group feat. Magyar Bori: Be se borult

Balázs Elemér Group

Balázs Elemér

Magyar Bori

Balázs Elemér

Balázs József

Komjáti Áron

Czibere József

Lakatos Pecek Krisztián

Horváth Cintia

Fonó Budai Zeneház