Video/name

A becsület - Ivan & the Parazol

Az 1970-es évek második felének kétségkívül legnépszerűbb hazai rockcsapata, amelyet akkoriban társadalmi méretekben is divat volt szidni vagy dicsérni, mennybe meneszteni és pokolba taszítani, a zenekar és zenéje ürügy lett a legkülönbözőbb zenei, társadalmi, politikai vitákhoz. 
A Piramis ritka szerencsés pillanatban érkezett a hazai rockvilágba. A társadalmi szervezetektől, intézményektől a szükségesnél és igényeltnél kevesebb figyelmet kapó fiatalok számára az általuk kínált kemény rockzene segített az eszmélésben. Zenéjükkel, dalszövegeikkel ők fejezték ki először ennek az új generációnak a hangulatát, érzéseit, vágyait. Koncertjeik alkalmat nyújtottak a fölös energiák és indulatok levezetésére, néhány órára még valamilyen közösségi összetartozás illúzióját is megteremtették. Így vált szinte hónapok alatt „szükségletzenévé”, a fiatalok kizárólagos zenei táplálékává a kemény rock. S így lett a Piramis „szükségletzenekar”.
Két tapasztalt és tehetséges zenész, Som Lajos (1947–2017, basszusgitár) és Köves Miklós (1949, dob) 1974-ben Svájcban és Nyugat-Németországban vendéglátózás közben határozta el, hogy új rockzenekart alapít. A nevet is kitalálták hozzá: a Piramis megítélésük szerint jól kifejezte, hogy az együttes biztos alapokon nyugszik, egyben az ég, azaz a sikerek felé tör. Elsőként az ekkor a Non-Stopban zenélő Závodi Jánost (1947, gitár) szervezték be, aztán a Nautilus-tag Gallai Pétert (1953–2019, billentyűk, ének), majd 1975 januárjában csatlakozott hozzájuk egy másik billentyűs, a Szabadkán született Lévay Tibor.
Kezdetben instrumentális zenét játszottak, aztán – mivel rájöttek, a sikerhez slágerek kellenek – Gallai lépett elő énekesnek, koncertenként négy-öt szám erejéig. 1975 nyarán a balatoni Koktélhajón „csapattréningeztek”, a nyár végén a jugoszláv állampolgár Lévaynak el kellett hagynia az országot (állítólag valutaügyek miatt utasították ki). És Som ekkor megszerezte a korszak első számú tinédzsersztárját, a Generál énekesét, Révész Sándort (1953).
Bemutatkozó kislemezüket egy sodró rockos és egy lírai dallal (Becsület / Szállj fel magasra) – mintegy meghatározva profiljukat – 1976-ban adták ki, jelentős sikert aratva. 1977 májusában megjelent első nagylemezük mai füllel hallgatva is tele van remek dalokkal és hangszeres futamokkal. Még ebben az évben – a siker fokozása érdekében – elindultak a Metronóm ’77 fesztiválon, ahol Égni kell annak, aki gyújtani akar című dalukért megkapták a közönségdíjat. Az év végi szokásos Popmeccs-szavazáson pedig már négy kategóriában (énekes, basszusgitáros, zenekar, dal) is az élen végeztek.
A Piramis kétségkívül 1978-ra érkezett el pályája csúcsára. A harmadik szolidaritási rockfesztiválon 38 ezer néző ünnepelte őket (illetve az előttük fellépő Minit és P.Mobilt), december 23-án pedig a téli időjárás ellenére is 8 ezer fiatalnak kívánhatott Révész Sándor boldog ünnepeket az Ifipark szabadtéri koncertjén.
Ebben az évben jelent meg a második, meglehetősen egyenetlen színvonalú lemezük is, amelyet a kritika és a rockszakma eléggé fanyalogva fogadott, a közönség viszont – elsősorban a rajta található slágerek, a Gyere közelebb, az Őszintén akarok élni és az Ajándék miatt – továbbra is szeretett, ismét bőven több mint százezer példányban fogyott el. Ugyanez történt a következő évben piacra dobott, technikailag is rosszul szóló Piramis III-mal is, majd – talán kárpótlásként? – még karácsony előtt a boltokba került az ősszel, az Ifjúsági Parkban adott nagysikerű koncertjük esszenciája, A nagy buli.
1980-ban elkészítették az Erotica című anyagot, de ekkor Révész már teljesen eltávolodott társaitól, és végül 1981-ben a keletnémet turné utolsó koncertjén bejelentette, hogy vége. A többiek Piramis Plusz néven még próbálkoztak, de Som Lajos és Köves Miklós „aranyügye” 1982 végén végképp pontot tett a Piramis pályájának végére.
1992-ben még egyszer összeálltak, és az év végén öt alkalommal is megtöltötték a Budapest Sportcsarnokot. Az egyaránt ötvenedik születésnapját ünneplő Som és Závodi 1997-ben Száz év zene címmel adott ki közös nagylemezt, amelyen a Piramis nyolc dalát játszották fel újra, különböző énekesekkel. 2006-ban ismét dupla Piramis-bulit tartottak a Budapest Sportarénában, majd 2009-ben létrejött a Piramis Plusz (Nyemcsók János énekessel), 2016-tól pedig Révész és Závodi Piramis-évek címmel turnézott közösen.
JBSz–SJ
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 369–375.
Kapcsolat:
<a href="https://piramiszenekar.com/">https://piramiszenekar.com/</a>
<a href="https://www.facebook.com/piramiszenekar/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/piramiszenekar/?locale=hu_HU</a>

Piramis

A 2010 februárjában Budapesten alakult, a kétezertízes években szédítő karriert befutó Ivan &amp; the Parazol alapvetően a hatvanas-hetvenes évek klasszikus rockzenei világát idézi meg, de mindezt alanyi jogon és nem epigonként teszi. Az induláskor saját bevallásuk szerint olyan produkciót szerettek volna létrehozni, „ami nem ismer országhatárokat, ahol kompromisszumokról csak egymást közt lehet szó, ami megmutatja, hogy hogyan játsszák most a rock ’n’ rollt, amivel kreálhatnak egy saját, folyamatosan táguló zenei játszóteret.” Hét éven át változatlan összetételben – Vitáris Iván (ének), Balla Máté (gitár), Beke István „Bex” (billentyűsök), Tarnai János (basszusgitár) és Simon Bálint (dob) – nyomták, azóta két ponton változott a felállás, Beke István 2020-ban kiszállt, nem sokkal azt követően, hogy az immár négy főre olvadt társaságban Springer Márton vette kézbe a basszusgitárt.
Mire 2012 októberében kijött az első albumuk (Mama, Don’t You Recognize Ivan &amp; The Parazol?), már túl voltak sok mindenen. Több dalukhoz (Marshall, In Air, Take My Hand) videóklipet készítettek, játszottak az MR2 Akusztik című műsorában és megnyerték a Hard Rock Rising nemzetközi tehetségkutató verseny hazai versenyét. 2013-ban pedig ők kapták az MTV Europe Music Awards legjobb magyar zenekarának járó díját.
Több számuk szerepelt a Megdönteni Hajnal Tímeát című filmvígjátékban, 2014 februárjában a Papp László Budapest Sportarénában a Deep Purple magyarországi vizitje előtt ők melegíthették a közönséget, alig egy hónappal később kijött a második nagylemezük (Mode Bizarre), rajta az aktuális Sziget himnuszává választott Together-rel. Zárásként az év végén ők is felléptek az 50. évfordulóját ünneplő Illés Beatünnep koncertjén.
A Mode Bizarre a MAHASZ-lemezeladási listán egészen a negyedik helyig jutott. Bár ezt a kereskedelmi sikert sem a harmadik (The All Right Nows, 2015), sem a betegsége miatt időközben visszavonult Tarnai János nélkül készített negyedik albummal (Exotic Post Traumatic, 2019) nem sikerült megismételniük, az Ivan &amp; the Parazol az évtized egyik legkeresettebb koncertprodukció lett. 2017/18-ban az amerikai Rival Sons előzenekaraként turnéztak, felléptek együtt többek között a Budapest Parkban is. Nem sokkal korábban pedig a Művészetek Palotájában a legendás magyar progresszív rock formáció, a Syrius előtt tisztelegtek.
A pandémia időszakában az addig döntően angolul éneklő zenekar megírta a teljesen magyar nyelvű Budai Pop-ot (2021) a kiadványhoz ráadásul könyvet is mellékeltek, amelyben szépírók novelláiban elevenednek meg az új dalok. A formáció 2022-ben három kislemezt adott ki: két saját dalt (GTH, Polarizmus), valamint az Európa Kiadó Mocskos Idők című szerzeményének feldolgozását, a legendás alterock együttes vezetője, Menyhárt Jenő közreműködésével. Aztán ismét változás állt be a csapat összetételében: 2024. februárjában a közösségi oldalukon jelentették be, hogy basszusgitárosuk, Springer Márton elhagyta a zenekart. 
JBSz
 
<a href="https://www.facebook.com/ivanandtheparazol/">https://www.facebook.com/ivanandtheparazol/</a>
<a href="https://www.ivanandtheparazol.com/">https://www.ivanandtheparazol.com/</a>
<a href="https://www.instagram.com/ivanandtheparazol/">https://www.instagram.com/ivanandtheparazol/</a>

Ivan & The Parazol

Balla Máté

Beke István

Simon Bálint

Tarnai János

Tanka Balázs

Kevés hozzá fogható fiatal zenész van nálunk, aki ennyire képben van a magyar rockzene múltjának értékeivel, és azt folyamatosan képviseli a kortársak felé is, miközben nem téveszti szem elől a mai irányzatokat sem. Neve összeforrt a hatvanas-hetvenes évek zenéjét a mai szónikus környezetbe átültető, külföldön is sikereket arató <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-ivan-the-parazol-7318">Ivan &amp; the Parazollal,</a> melynek a 2010-es megalakulása óta énekes-frontembere.
Zeneileg a nagy generáció nemzedéki lázadását éli, miközben sosem téveszti el a dátumot. És sosem próbált a rosszfiú szerepkörben tetszelegni. Miként egy <a href="https://mandiner.hu/kultura/2016/12/az-egyszerut-kell-jol-csinalni-vitaris-ivan-interju">2016-is interjúban</a> megfogalmazta: „Nem én vagyok, aki szakadt nadrágban, bebaltázva üvölti a Sex Pistolst. Bár volt olyan zenekarom, ahol külvárosi srácokkal nyomtuk a Deep Purple-t, nem vagyok Deák Bill Gyula. A Fearless-t viszont el tudom énekelni úgy a Pink Floydtól, hogy az jó és hiteles legyen. Más mélységeim és magasságaim vannak. Mi nem azért kezdtünk zenélni, hogy két akkordot jól megfogva kivonyítsuk magunkból a bennünk feszülő nagy szomorúságot és felháborodást.”
Középosztálybeli értelmiségi családból származik, édesanyja filmfordításokat készített, édesapja keramikus művész volt. A szülei tízéves korában elváltak, elnézték, de nem támogatták, hogy a fiúk a Városmajori Gimnáziumban rockzenekarokban énekelt, ezért is haladt inkább a műszaki pályán, járt a BME-re. De mire átvette az ipari termék és formatervező mérnöki diplomáját, már végérvényesen elköteleződött a zene mellett. És a mai napig megmaradt egy „jókedvű, egyszerű ősrockot játszó banda” (copyright Stumpf András) frontemberének. És ma is ugyanaz igaz rá, mint ami az Ivan &amp; the Parazol első albumának kísérőfüzetébe jellemzi őket: „erő, energia, lazaság, szexualitás és szabadság”.
Miként egy említett interjúban megfogalmazta: „Szeretem a régi zenéket, gyűjtöm is, ma már kevés magyar zenekar van, amelyet nem ismerek. Olympia, Atlantis, Scampolo. Nem az a lényeg, hogy régiek, hanem hogy nagyon jó zenék. Inspirálnak. (…) Az egyszerűség, könnyedség is lehet sokrétegű. (…) Szerintem jól állnak nekünk ezek a dalok is. Ötnegyedben is lehet ám bulizni.”
JBSz

Vitáris Iván

A nyolcvanas-kilencvenes évek undergroundjából kinövő A38 Hajó 2003-ban nyitotta meg kapuit a Petőfi-híd budai hídfőjénél. Magyarország technikailag egyik legjobban felszerelt koncerthelyszíne és független kulturális központja, amely évente hétszázötven előadóművészeti programot, koncertet szervez. Mindezek mellett hazánk egyik legtermékenyebb, egyik legnagyobb tradíciókkal bíró mozgóképgyártó műhelye, amely évente körülbelül kétszázötven (eddig összesen több mint kétezer) televíziós produkciót készít, valamint helyszínt ad a közszolgálati televízió naponta jelentkező élő magazinműsorának.
Fennállása során eddig több mint tízezer programot, koncertet, kiállítást, színházi előadást szervezett meg és bonyolított le, közel kétezer televíziós műsort, illetve dokumentumfilmet készített és több száz élő televíziós adást bonyolított le. Éves látogatószáma meghaladja a százötvenezer főt, az elmúlt húsz évben több millió látogatót fogadott. Számos elismert külföldi előadó/formáció (pl. az M83, a dEUS, King Krule, Tricky, a Veils, a Vienna Art Orchestra, Anna Calvi és a Gogol Bordello) lépett már fel a helyszínen, ahová azóta is szívesen visszajárnak. A hazai szólóprodukciók és zenekarok számára komoly presztízst jelent egy hajós koncert. A magyar könnyűzene minden műfaja képviselteti magát a nagyterem színpadán, így például az Ivan and the Parazol, a Halott Pénz, a Bagossy Brothers Company, Lajkó Félix, Jónás Vera, Barabás Lőrinc, Péterfy Bori, a Galaxisok és az Analog Balaton.
Az A38 Hajó jelenlegi tulajdonosi köre egykor a Bahia láncot és kiadót működtette. A klub maga egy egykori szovjet-ukrán nehézáru-szállító uszály átalakításával jött létre, amely 1999-ig látott el szállítási feladatokat a Dunán. Nemcsak klubként, hanem kiadóként, szervezőként, kortárs művészeti galériaként, étteremként és filmes képzőhelyként (A38 Akadémia) is működik.
A klub megnyitójára 2003. április 30-án került sor Maceo Parker szaxofonművész koncertjével. Az első évforduló egybeesett az Európai Uniós csatlakozás estéjével, ezt „titkos” Európa Kiadó-fellépésekkel ünnepelték. A dunai árvizek az évek során többször is akadályozták az A38 Hajó zavartalan működését, előfordult, hogy zárva kellett tartania néhány napig, amíg a folyó vízszintje le nem csökkent. 2010-ben az A38 Hajóhoz került a második ütem, a Dereglye. Eredeti funkciójában kiállítóterem volt, aztán kisebb koncerteket tartottak benne, jelenleg pedig már stúdióknak ad otthont, például a Petőfi Rádió is innen sugároz.
2015-ben újabb építészeti fejlesztés zajlott az A38-on. Ekkor készült el a hajó orrterasza fölött a látványos, 33 négyzetméteres panorámastúdió, amely egy modern felszereltségű televíziós stúdió. Innen jelentkeznek be a Petőfi TV műsorvezetői is. 2017-ben Bognár Attilát, az A38 Hajó vezetőjét a Forbes Urban különszáma beválasztotta a 100 legfontosabb közéleti szereplő közé, akik világvárossá tették Budapestet.
2020 nehéz év volt világviszonylatban és a Hajó életében egyaránt. A járványügyi korlátozások miatt hosszú ideig nem lehetett zenei eseményeket rendezni, így az A38-on sok előadó közönség nélkül állt színpadra; a fellépésekből koncertfilmek készültek, amelyeket a Petőfi TV sugárzott. A pandémia alatt a sor került a Tetőterasz átalakítására, és ott immáron koncertfelvételeket is lehet rögzíteni. 2023-ban, az A38 20. évfordulója alkalmából nagyszabású programsorozattal készültek a szervezők, emellett pedig Szirmai Márton rendezett egy közel egyórás dokumentumfilmet a Hajó múltjáról és jelenéről.
BB

A becsület - Ivan & the Parazol (2011. 12. 26.)

Kapcsolatok