Személy

Tóth Kristóf "Krsa"

Zenész - énekes

Borítókép forrása: A38 Galéria/Somay Márk

Tóth Kristóf "KRSA" - alias Lord Panamo - énekes és MC, a ska műfaj legsikeresebb magyarországi zenekarának, a Pannonia Allstars Ska Orchestrának a frontembere.

Zenei pályafutását dobosként kezdte. Az ezredforduló táján több punk, hardcore és alternatív zenekarban játszott. A gimnazista éveinek vége felé a zenei érdeklődése a ska irányába fordult. Az egyik célkitűzése az volt, hogy a műfajt megismertesse az itthoni közönséggel. Zenekara, a 2003-ban alakult Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO) sikere magáért beszél, más kérdés, hogy a ska mennyire vált népszerűvé itthon. Korábban leginkább csak a második hullámot, az angolszász ska vonalat ismerték idehaza, de a PASO-nak azt mindenképpen sikerült elérnie, hogy köztudottá vált: a ska egy karibi tánczene, egy jamaicai műfaj. Emellett a PASO zenéjének a ska utódműfajai, a reggae, a dub, a dancehall is alkotó- és meghatározó elemei voltak már a kezdetektől fogva. És azt is bizonyították, hogy a magyar népzene és a táncos jamaicai ska nem is áll annyira távol egymástól. 2023-as albumukat a kétszeres Latin Grammy-díjas amerikai producerrel, Victor Rice-szal készítették, aki Bartók Béla rajongójaként a magyar népdalkincsből választott dalokat, amelyeket a PASO-val közösen karibi zenei környezetbe helyezve mutattak be.

KRSA a vezéregyénisége, énekese és jellegzetes mozgású táncosa a PASO-nak, annak a zenekarnak, amely az undergroundból jött, és olyat ért el, amire senki nem számított, rétegzenével nagyszínpados, fél-mainstream zenekarrá váltak, akiknek albumai egy amerikai kiadónál, a Megalith Records-nál jelentek meg.

A fehér öltönyös, kalapos zenész, aki karrierje során játszott a CowaBunga Go-Go!, The Deadbeats, és a Budapest Riddim Band formációkban is, egy idő után a legnagyobb nemzetközi ska-arcokkal is kapcsolatba került. 2019-ben például kint volt egy mexikói ska fesztiválon, ahol fellépett egy perui zenekarral, akikkel csináltak egy közös számot. Azóta Mexikóban van a második legnagyobb rajongótábora a PASO-nak.

És hogy a ska fertőző, arra a legjobb példa, hogy az énekes - Lord Panamo néven - 2023 nyarán Rampapapam címmel egy ízig-vérig jamaicai hangulatú dalt adott ki olyan hazai kiválóságokkal együtt, mint Azahriah (akinek KRSA a menedzsere), Desh és Young Fly.

HZ

 

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/krsa.mc/?locale=hu_HU

https://www.instagram.com/krsa_random/?hl=hu

Forrás:

  • Haragonics Zalán Áron, „Összegzed, értékeled, aztán mész tovább” – interjú KRSA-val, azaz Tóth Kristóffal, a PASO frontemberével, Business Class Magazin, 2018-10-29
  • „Skára táncolj, ne pogózz!” – a 20 éves PASO legjobb koncertsztorijai KRSA-val, Recorder, 2023-12-07
Frissítve: 2024-2 , Hőgye Zoltán