Személy

Sztevanovity Dusán

Zenész - gitáros

A magyar poptörténet egyik legjobb dalszövegírója. Emellett dramaturg, gitáros, énekes, elvétve zeneszerző. Sztevanovity Zorán öccse.

Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta, de nem fejezte be, 1964-ben a Zorán vezette Metro gitáros-énekese lett, emellett ő írta a Metro-dalok döntő részének szövegét, így a legismertebb slágerekét (Ülök egy rózsaszínű kádban, Citromízű banán, Mária volt, Kócos ördögök, Bell, a részeges kutya, Dohányfüstös terem, Pár csepp méz stb.) is.

1971-ben kilépett a Metróból, előbb fordítóként dolgozott, majd a Magyar Televízió dramaturgja szerkesztője és műsorvezetője lett, ahonnan 1983-ban távozott. 

Pályáján 1976-ban új korszak kezdődött, ekkortól kezdett dolgozni Presser Gáborral, akivel azóta elválaszthatatlan dalszerző párost alkotnak. Szövegeit filozofikus hangvétel, mély gondolatiság, ugyanakkor könnyedség jellemzi. Az elmúlt évtizedekben több száz közös dalt írtak együtt, nemcsak Dusán testvérének, Zoránnak és Presser zenekarának, a Locomotiv GT-nek, hanem Kovács Katinak, Katona Klárinak, Kern Andrásnak, Gerendás Péternek, Karácsony Jánosnak, Somló Tamásnak és Janicsák Vecának. 

1988 januárjában mutatták be a Vígszínházban a Presser Gáborral és Horváth Péterrel közös félig mese – félig musicaljét, A padlást, mely a színház legsikeresebb, azóta is műsoron tartott darabja (1000. előadását 2021. november 20-án ünnepelték). A művet az 1988-as ősbemutató óta számos vidéki városban (többek között Miskolc, Debrecen, Kecskemét, Nyíregyháza, Sopron, Szeged, Székesfehérvár, Győr, Szombathely) vitték színre, valamint külföldön is játszották.

JBSz

 

Frissítve: 2024-11

Kapcsolatok