Előadó

Szikora Róbert

Borítókép forrása: Fortepan / Szalay Zoltán

Szikora Róbert (1953, Budapest) énekes, dobos, dalszerző, aki legnagyobb sikereit a Hungaria együttessel, majd pedig az általa alapított R-GO zenekarral érte el.

Zenei pályafutása 15 éves korában, 1968-ban kezdődött, amikor a One Word nevű együttes tagja lett. Ekkor kapta meg élete első dobfelszerelését. 1969-ben már a Ferm zenekarban dobolt, ahol együtt játszotta a divatos külföldi slágereket - többek mellett - Környei Attila basszusgitárossal, aki később az R-GO-ban is zenésztársa volt.

1974 elején Szikora csatlakozott a Hungaria együtteshez, amely akkor éppen Beatles-korszakát élte. A négytagú formáció 1978-ban fel is vette a Beatles láz című albumának anyagát, ez azonban csak 1997-ben jelent meg. 1980-ban a Hungaria tagokat és stílust váltott, és a jampik, akik rock and rollt játszottak jöttek, láttak és győztek. Rock and Roll Party című nagylemezük 600 000 eladott darabszámmal megdöntötte a magyar lemezeladási rekordot. Szikora Róbert mint dobos, énekes és dalszerző vette ki részét a sikerből. 1982-ben Szűcs Judithnak írt egy lemezanyagot - Bob Lanky álnéven. Ez kiváltotta a Hungaria-vezér Fenyő Miklós rosszallását, amelynek eredménye az lett, hogy Szikora távozott az együttesből.

Még abban az esztendőben megalapította máig futó sikercsapatát, az R-GO zenekart. A frontemberré előlépő Szikora régi zenésztársával, Környei Attilával találta ki az együttes arculatát: szafaris-légiós megjelenés, plusz Gidák. A zenei stílusukat csikidámnak nevezték el. Számtalan popslágerüknek köszönhetően a nagy népszerűség sem maradt el. 1987-től kezdve a zenekar tagsága folyamatosan cserélődött, ami nem változott az Szikora Róbert személye és dalszerzői tehetsége, ez biztosította az R-GO fennmaradását.

Közben szólóalbumai jelentek meg, Szűcs Judith mellett írt dalokat színészeknek is (Görbe Nóra, Sztankay István), volt menedzser (Domino zenekar), szerzett zenét tévéfilmsorozathoz (Angyalbőrben). Szikora Róbert 2019-ben Budapest fölött a Nap ma újra kisütött címmel egy közös dalt készített Tóth Andi énekesnővel. 2022-ben mutatták be Árpád-házi Szent Erzsébet életéről szóló musicalt (Az ÉG tartja a FÖLDET), amelynek ő a zeneszerzője. Ugyancsak 2022-ben a ValMar duóval előadott Úristen című dala az év legtöbbet játszott száma lett a magyar rádiókban. 2024 nyarán pedig - közel 30 év után - egyetlen koncertre ismét összeáll a Hungaria.

Díjai és elismerései közül néhány: a nyolcvanas évek második felében többször volt a Popmeccs szavazás győztese (Az év énekese, Az év zeneszerzője, Az év szövegírója kategóriákban). 2008-ban EMeRTon-díjas lett, 2013-ban megkapta A Magyar Érdemrend lovagkeresztjét. 2016-ban Zámbó Jimmy-díjat, 2019-ben Budapestért díjat vehetett át. 2023-ban pedig kiemelkedő előadóművészi tevékenységért ismét egy állami elismerést kapott, a Máté Péter-díjat.

HZ

 

https://www.facebook.com/szikorarobertesazrgo/

https://www.instagram.com/szikorarobertesazrgo/

https://r-go.hu/

Forrás:

  • Szikora Róbert, Wikipédia, 2023-03-14
Frissítve: 2023-10 , Hőgye Zoltán

Kapcsolatok