Személy

Szarka Tamás

Zenész - énekes, Zeneszerző

Kosssuth-díjas énekes, zenész, zeneszerző

Hangszerei: hegedű, koboz, gitár, bőgő, ütősök

Testvérével, Szarka Gyulával a Ghymes együttes alapító tagja. Emellett 2016-ban szólókarrierbe kezdett, és folyamatosan koncertezik a Szarka Tamás és zenekara formációval is.

Saját honlapja szerint több mint háromezer koncertet adott a világ huszonnyolc országában, négy nagykoncertet a Budapest Arénában, koncertezett Al di Meolával, a Harlem Gospellel, Miklósa Erikával. Közel félezer dal zeneszerzője és szövegírója, Első szimfóniáját 2006-ban mutatta be a Zeneakadémián. Egész estés darabokat írt Máriáról, Benyovszky Móricról, Dózsa Györgyről, megkomponálta az Üvegtigris 2. film zenéjét, Éden földön című zenés fantáziáját 2015-ben mutatta be budapesti Nemzeti Színház,. Ő írta a 2018-as augusztus 20-i budapesti tűzijáték zenéjét, mely Szent Istvánról és Magyarországról szólt, 2020-ban megszületett Missa Missio című szakrális műve.

Frissítve: 2024-12