Person/name

Solymos Antal (1943, Budapest) gitáros, énekes és dalszerző, az Express zenekar frontembere.
Zeneiskolába járt, ahol gitáron, hegedűn és nagybőgőn egyaránt megtanult játszani. Később Kovács Andor növendékeként dzsesszgitárosnak készült. 1961 és 1963 között a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-benko-dixieland-band-6195">Benkó Dixieland Band</a> tagja volt, ahol gitáron játszott. Időközben vegyésztechnikusi képesítést szerzett.
1966-ban lett az  <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-express-6705">Express</a> együttes gitáros-énekese. Sokáig ismert előadók (Hofi Géza, Kovács Kati, Koós János, Korda György, Máté Péter, Szécsi Pál) kísérőzenekaraként dolgoztak koncerteken és lemezeken. Többször nyertek díjat könnyűzenei bemutató versenyeken. Rengeteget turnéztak külföldön. Számtalan kislemezük jelent meg, sok daluk - Solymos Antal énekével - nagy slágerré vált (Ó, egy kis csók, A harmonikás, Jöjj hozzám). Solymos zenét szerzett és dalszövegeket is írt. A zenekar 1986-ban feloszlott.
A gitáros-énekes ezután Solymos Tóni néven szólókarrierbe kezdett. Fellépésein a legnagyobb Express-slágerek mellett saját újabb szerzeményeit is eljátszotta. Míg az Express zenei világa annak idején a hagyományos tánczene és a pop között mozgott, Solymos szólóprodukcióját legjobban a „retró”, a „nosztalgia” és a „mulatós zene” kifejezések jellemzik. 2001-től műsorait a Solymos Tóni trióval adja elő.
Sorra jelentek meg kiadványai: exExpress slágerek (1992), Party mix (1993), Tóni 2. - Party mix (1995), Házibuli Tónival (2001). 2020-ban kiadott Coffee Break című lemezén népszerű slágerek instrumentális gitárátiratait játszotta el.
Két könyve is megjelent: Lét vagy élet? „Mit kezdjek a szabadidőmmel és magammal?” (2009), amelyben életvezetési tanácsokat ad olvasóinak, valamint Hétköznapi regény - Húrok, barátok, csillagfényes éjszakák címmel önéletírását adta közre 2019-ben.
2013-ban az Express ismét összeált, majd a következő évben 50 éves jubileumi koncerteket tartottak. 2018 év végén a zenekar bejelentette a nyugalomba vonulását. Solymos Tóni a trióval tovább járja az országot, életben tartja az Express dalokat, az életművet. S közben készül a 60 éves Express zenekar jubileumi koncertjére.
HZ
 
<a href="https://solymostoni.hu/">https://solymostoni.hu/</a>

Solymos Antal

Solymos Antal előadói fotók

Az 1962-es Ki mit tud?-on győztes XIII. kerületi Dixieland Band 1965-től Express néven lavírozott a hagyományos tánczene és a pop között. Felállás: Solymos Antal (1943, gitár, ének), Malek Miklós (1945, trombita, gitár), Puha Ferenc (szaxofon), Silye Attila (1944, basszusgitár, ének), Magyar Csaba (zongora, ének), Kangyal Ferenc (dob).
A képzett, rutinos zenészek kezdettől a legtöbbet foglalkoztatott kísérőzenekart alkották. Az évtized közepétől rendszeresen felléptek a slágerparádékon, a Stúdió 11-gyel a táncdalbemutatók és táncdalfesztiválok állandó zenekara voltak. Könnyed stílusuknak köszönhetően tévés show-műsorokban is állandóan szerepeltek. Évente átlag négy hónapot a környező országokban turnéztak. Saját szerzeményeik, feldolgozásaik (Ó, egy kis csók, 1967, Szállj, szállj madár, Rock and roll a zene, Zöld a kukoricaszár, 1968, Rézgróf, Születésnap, Alagút, 1969) leginkább a hagyományos tánczenéhez álltak közel, amelyet modern hangszereléssel korszerűsítettek.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 154.

Express

Benkóékat a tömeg tojással dobálta, a zsűri felé bakancs repült

Budapesten az 1950-es évek végén kétségtelenül a Benkó Dixieland Band számított a legnépszerűbb ifjúsági együttesnek. Bár az 1957-ben középiskolások által alapított, Benkó Sándor (1940–2015) vezette együttes repertoárjába az első években sok népszerű stílus belefért, annak már akkor is hangsúlyos része volt a jazz tradicionális hangvételű, pergő ritmusú, könnyen befogadható, melodikus-populáris irányzata. Ez a stílus akkoriban egész Európában fénykorát élte, elég a Dutch Swing College Band, a Chris Barber Jazz Band, vagy Acker Bilk és Kenny Ball együtteseinek sikereire gondolni. Érdekes módon ezek a formációk szinte mindenhol afféle zenésznevelő műhelyként is működtek, és a későbbi beat/rock számos legendás alakját indították el a pályán. Nem volt ez másként a Benkó Dixieland Band esetében sem: 1957 és 1963 között mintegy 75 zenész fordult meg itt, többek között innen indult a későbbi omegás Benkő László és Laux József, a későbbi expresses Solymos Antal, Malek Miklós és Silye Attila, a később a Syriust alapító Baronits Zsolt, vagy Frenreisz Károly, Debreczeni Ferenc, Fogarasi János, Winkelmayer József és Oroszlán György.
A Benkó Dixieland Band 1962-ben az első Ki mit tud?-on szerette volna gyarapítani sikerei számát (felállás: Benkó Sándor [klarinét], Laux József [dob], Braznovszky Gyula [gitár, ének], Bokány Ferenc [bőgő], Fogarasi János [zongora], Koppány Csaba [pozán] és Tóth Tihamér [trombita]), de ott meglepetésre kikaptak a XIII. kerületi Dixieland Bandtől, a későbbi Express együttestől (soraiban három Benkó-„tanítvánnyal”: Malek Miklóssal, Solymos Antallal és Silye Attilával). Úgyhogy Benkó döntött: a továbbiakban a szívéhez közelebb álló tradicionális jazzhez ragaszkodik, és nem próbálkozik a divatba jövő „luxemburgi stílussal”.
A zenei profiltisztítással a felállás is stabilizálódott, s ettől kezdve Benkó lett a zenekar kizárólagos zenei vezetője, menedzsere és mindenese. Profi módon, hosszú távra tervezett, ezért olyan zenészekkel vette körül magát, akiknek mind volt polgári állása,  így vezetőként egyfelől mentesült a megélhetés biztosításának felelőssége alól, másrészt az együttes nem függött közvetlenül az aktuális divatoktól. Emellett olyan muzsikusokat választott, akikből homogén kollektívát kovácsolhatott, mert számára a csapatmunka mindennél előbbre valónak számított. Profi menedzserként tudja, a hosszú távú zenészmegtartó együttműködés titka, hogy a sikerélményt folyamatosan biztosítsa. Miként azt is, hogy az esetleges zenei elszürkülés elkerülése érdekében minél sűrűbben hívjon neves vendégszólistákat..  Valamint elengedhetetlen egy, a zenekari kasszából finanszírozott, a legfrissebb Benkó-híreket (de nem csak azt) szállító újság, amely pontosan négyhetente minden olyan újságíró asztalán ott hevert, akinek bármiféle köze is volt műfajhoz.
Mindehhez persze az is hozzátartozott, hogy Benkó vaskézzel vezette zenekarát. A tagoknak művészeti kérdésekben ugyan engedett némi beleszólást, a szervezésbe, a vezetésbe, a propagandába azonban nem. S az egységes hangzás és stílus megőrzése érdekében még attól is visszatartotta társait, hogy azok esetleg a ragtime vagy a modern jazz irányába elkalandozzanak. (Persze csak a zenekaron belül, hisz Vajda Sándor a BDB-vel párhuzamosan a Szabados Quartettel free jazzt játszott, Zoltán Béla swinget, a harsonás/trombitás Szalóky Béla pedig ma big bandet  is vezet.)
A Benkó Dixieland Band mindenesetre fennállása szűk hat évtizede alatt tényleg mindent elért, amire egy zenekar vágyhatott. Eközben szépen, komótosan, lépcsőfokról lépcsőfokra haladtak. A hatvanas években főként az NDK-ban, a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Lengyelországban turnéztak, aztán a hetvenes években elindultak nyugatra, 1971-ben megnyerték a Montreux Jazzfesztivált, 1972-ben San Sebastianban elvitték a közönség díját. A nyolcvanas években pedig jöhetett a műfaj szülőhazája, az Egyesült Államok meghódítása, ahol többek között a kaliforniai Sacramento Jazz Jubilee-n arattak zajos sikereket, 1987-ben pedig az akkori amerikai elnök, Ronald Reagan szintén lelkesen köszöntötte őket. 
Benkó Sándor: „A rendszerváltozás előtt az Interkoncertnél  azokat a zenekarokat részesítették előnyben, amelyek a külföldi félnél csereként jónak minősültek. Ezért vitték az NDK-ba, a Szovjetunióba vagy Lengyelországba olyan sokszor Koós Jánost, Korda Györgyöt vagy az Expresst. Nekünk is leestek apró falatok, de már az első kiküldetéseknél jól teljesítettünk. Az Interkoncertnek és rajta keresztül a kultúrpolitikának szintén jól jöttek az olyan hangzatos hírek, hogy a Benkó Dixieland megnyerte ezt vagy azt. Ugyanakkor az általunk képviselt tradicionális jazz senkinek nem jelentett konkurenciát. Se a popzenészeknek, se a klasszikusoknak, se a progresszív vagy mainstream jazzt játszó előadóknak. Bennünket arra használtak, hogy itt ez a jól fésült banda, velük nagy balhé nem lehet. Néha persze történtek váratlan események. 1982. november 10-én épp az egri színházban volt jelenésünk, a Varsói Szerződés egyesített vezérkara fogadására hívtak bennünket játszani. Akkoriban készítettük el Erkel Hunyadi László című művének talán legismertebb részletét, a Meghalt a cselszövő című operasláger dixieland változatát. Leutaztunk, előadtuk, mire a nézőtéren döbbent csend. Nem értettük. Néhány órával később aztán hivatalosan bejelentették, hogy meghalt Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár. Mondanom sem kell, óriási botrány kerekedett belőle. Miközben persze sosem voltam ellenálló. Akkor még senki sem tudhatta, hogy a kommunista rendszer egyszer csak így bedől.”
A Benkó Dixieland Band pályája csúcsán évi 150 koncertet is adott, saját honlapja szerint több mint hatvan hanghordozója jelent meg, és körülbelül 130 órányi tv-show-műsor készült vele. Benkó Sándor elmondása alapján 2013. november 5-én, a veszprémi Pannon Egyetem aulájában adta a zenekar a 10.250. koncertjét.
JBSz
 
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 80–83. 21–23.
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 117–121.

Benkó Dixieland Band

Az 1950-as évek második felében és 1960-as évek elején a hagyományos táncdalénekesek – akik szinte kivétel nélkül a szocialista termelésből érkeztek a reflektorfénybe – a széles közönségréteget kiszolgáló szórakoztató zeneipart képviselték. Azt az erősen konzervatív szemléletű „felnőtt” világot, amellyel szemben a beat olyan vehemensen fellépett. Bár az évtized második felében a különböző kulturális versenyeken (Ki mit tud?, Táncdalfesztivál) és monopolisztikus médiumban (Magyar Rádió, Magyar Televízió) az új zene reprezentánsai is egyre hangsúlyosabban jelentek meg, a hagyományos táncdal voltaképpen mindent és mindenkit túlélt. Beleértve a rendszerváltozást.
Előzményei a két világháború közötti Budapestre nyúlnak vissza, ahol igazi világvárosi élet folyt, a híres szórakozóhelyek (Astoria, Savoy, EMKE) messzi tájakról vonzották a vendégeket és a muzsikusokat egyaránt. A háború alatt aztán előbb német nyomásra tiltották ki az amerikai eredetű zenét Magyarországról, majd a világháború 1után a szovjet példát követve hallgattatták el a „szocialista embertípustól” idegen lázadó-lázító ritmusokat, dallamokat. 
1949-ben, a vasfüggöny leereszkedése után a hivatalos kultúrpolitika minden eszközzel igyekezett előbb háttérbe szorítani, majd felszámolni és eltüntetni a „szocializmustól idegen” művészet és szellemiség maradványait. A fővárosban és a vidéki nagyvárosokban felszámolták a zenés-táncos helyeket, a lokálokat, az orfeumokat, a revüszínpadokat és a táncpalotákat. Ebben az időszakban „kövérek zenéjének” (jazz) éppúgy nem volt helye a szocialista kultúrában, mint a hagyományos slágernek, ami a hivatalos ideológia szerint csak arra jó, hogy összezavarja a dolgozók fejét.
Miközben az ötvenes évek derekán Chuck Berry első dalait írja, és az Egyesült Államokban az első rock and roll felvételek készültek, a Magyar Ifjúság című lapban Várjuk az új tömegdalokat! címmel jelent meg írás, a fiatalokat pedig az iskolai ünnepségeken, vállalati rendezvényeken olyan korabeli „slágerek” éneklésére kötelezték, mint a Dal az ötéves tervről, vagy a Sződd a selymet, elvtárs! 
Pedig a Magyar Rádiónak, mint legnagyobb tömegkommunikációs eszköznek minden lehetősége megvolt a sztárcsinálásra. Volt például saját stúdiója, ahol jelentős számban készültek felvételek. Ám ez a stúdió alapvetően a hagyományos tánczene műhelye maradt, saját maga által felfedezett és menedzselt sztárjelöltekkel, akiket legtöbbször a Tessék választani! vagy a Made In Hungary rendszeres gáláin ismerhetett meg a közönség. Mivel a rádió mindvégig a „slágercéh” fellegvára maradt, az itt felfedezett és elindított előadók legfeljebb a hagyományos sláger- és tánczene vonalán érvényesülhettek. A Magyar Rádió ugyanis csak bemutatta, de nem menedzselte felfedezettjeit, nem működött üzleti intézményként, az ott dolgozók havi fizetésért tették a dolgukat.
A Magyar Rádió könnyűzenei stúdiója az ötvenes-hatvanas években ontotta a fiatal énekeseket, énekesnőket, akik szinte kivétel nélkül a „slágercéh” dalait adták el. Annak idején a beatzene hívei ezeket a számokat kifejezetten avittnak és kínosnak élték meg, és poptörténeti szempontból valóban egy akkor már letűnt világot idéznek, de azért nem lehet nem észrevenni egyes előadók (például Ambrus Kyri, Harangozó Teri, Korda György, Mátrai Zsuzsa vagy Szécsi Pál) kivételes kvalitásait. Ahogy később Szécsi Pál vagy Máté Péter zsenialitását sem.
JBSz

Hagyományos táncdal

Kovács Gyulához hasonlóan szintén Martiny és Tabányi ötvenes évekbeli zenekaraiban lett ismert a virtuóz jazzgitáros, Kovács Andor (1929–1989), aki pályafutása során amolyan szivacsként folyamatosan szívta magába a szórakoztató zene aktuális irányzatait, játéktechnikáit. Szólóban, Kovács Gyulával duóban, vagy a Martiny-kvintettben alapvetően swinges jazzt és minőségi esztrádzenét játszott, de nyitott volt minden újdonságra. Többek között 1957 márciusában Magyarországon elsőként rögzítette lemezre a rock and roll himnuszát, a Rock Around the Clockot, majd többek között Les Paul szerzeményeivel ismertette meg a hazai közönséget.
A hatvanas években azonban ő sem tudott (vagy akart) kilépni a vendéglátós világból, a Budai Várban az elegáns Alabárdosban hosszú éveken át gitározott önmagában, egyetlen dobgép társaságában. Ha pedig nem, akkor épp valamelyik müncheni úri étteremben pengette a húrokat. De azért közben 1969-ben Django Reinhardt tiszteletére a hegedűs/brácsás Deseő Csabával közösen létrehozta a modern swinget játszó, pár évig működő Hot Club Budapestet – benne az alapítókon kívül Pege Aladár bőgőzött és Kovács Gyula dobolt. A sárga labda című számuk még a Modern Jazz Antológia aktuális  korongjára is ráfért. A nyolcvanas évek djangós nosztalgiahulláma aztán újjáélesztette a formációt, mely változó ritmusszekcióval járta a hazai klubokat, de még inkább a külföldi fesztiválokat. 1985-ben pedig a Hungaroton is belátta, az akkor 56 éves Kovács Andor mégiscsak megérdemli, hogy megjelenhessen élete első nagylemeze30. Ami sajnos egyben az utolsó is lett: a már a felvételek idején is sokat betegeskedő gitárvirtuóz négy esztendővel később meghalt.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 77–79.

Solymos Antal

Zenész - gitáros, Zenész - énekes

Forrás:

Kapcsolatok

Solymos Antal előadói fotók

Express

Benkó Dixieland Band

Hagyományos táncdal

Kovács Andor (gitáros, jazz)

exExpress slágerek 1965-85

Party mix

Tóni 2. - Party mix

Házibuli Tónival

Coffee Break

Jöjj hozzám

Ezüst Express

Időgép

Slágerexpress

Aranyalbum 1.

Aranyalbum 2.

Ó, egy kis csók

Jöjj hozzám

A harmonikás