Személy

Rózsa István (producer)

Producer

Borítókép forrása: Facebook/Révész Sándor Hivatalos/Feva

Rózsa István (1963–) az 1980-as évek végén önálló koncertszervezőként, majd menedzserként került be a szakmába.

Pályáját az ORI-nál kezdte, majd a rendszerváltozáskor szerkesztőségvezető lett a Protonnál. 1991-ben alakította meg saját cégét, a Rózsa Records-ot, ahol nemcsak lemezkiadással, hanem koncertszervezéssel is foglalkozott. Első partnere Demjén Ferenc volt, majd Dóra, Homonyik Sándor és a visszatérő Piramis is a kiadóhoz igazolt. A kilencvenes évek elején sikeres új zenekarok közül itt folytatta pályáját a Tankcsapda, a Kispál és a Borz, itt adta ki két szólólemezét Ákos, Cipő, legjobb albumait a NO.

Ezután következtek a nagy visszatérők, Charlie, Cserháti Zsuzsa, Fenyő Miklós, Révész Sándor és Somló Tamás albumai. 1995 márciusától cége a Warner Music Hungary leányvállalataként működött tovább, miközben Rózsa a koncertpiacon is aktivizálta magát. A felsorolt művészek koncertjein kívül dolgozott a Hungariával (Népstadion), a Bergendyvel, Balázs Fecóval, részese volt az Illés-Metro-Omega szuperbulinak. A Budapest Sportcsarnok 1999-es leégéséig 21 alkalommal töltötte meg az arénát. Az új évezredben hosszabb szünet után Király Lindát és Tóth Verát segítette a pályáján.

Nevéhez fűződik több mint 3 millió album eladása, néhány száz kisebb és több megakoncert menedzselése. Nem csak a popzene nagyjaival dolgozott együtt, kiadója jelentetett meg metál (Sing Sing), kemény rock (Tankcsapda) és blues (Török Ádám és a R.A.B.B.) kiadványokat is.

Koncertek és fesztiválok szervezésével foglakozó cégének vezetése mellett Rózsa otthonosan mozog a média és a sport világában is. 2008-tól egy országos tévécsatorna igazgatóságát vezette, 2011-től pedig a Szent Pál Akadémia sportklub élére került.

A hazai könnyűzenében végzett tevékenységéért 2003-ban a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. A Tabáni Fesztivál újraindításáért Budapest Díjat kapott 2006-ban.

JBSz, HZ

Forrás:

  • Bolyki Balázs, Rózsa István, Artisjus.hu
Frissítve: 2023-10 , Jávorszky Béla Szilárd