Zongorista, orgonista, zeneszerző, többek között a Barabás Lőrinc Eklektric, a Qualitonson, a Smárton Trió, a Sena Band meghatározó muzsika. És ott van a saját formációja, a 2009 óta működő Kéknyúl.

A zene szeretetét a családból hozta, ahol amúgy tanárként, mérnökként, orvosként vagy informatikusként keresték a kenyérre valót, de autodidakta módon mindenki játszott valamilyen hangszeren. Középiskolában kezdett jazzt hallgatni, főként a kotta nélküliség vonzotta benne, ő is úgy szeretett volna zongorázni, hogy az ne mindig a reprodukcióról szóljon, hanem készségszinten legyen meg, és azt játszhassa, amit éppen érez vagy gondol, stílustól függetlenül. 2002-ben felvételizett a jazztanszakra, közben meg informatikát tanult a műegyetemen. Mígnem 2007-ben úgy döntött, hogy végérvényesen a zenére teszi fel az életét. 

Már egyetemi évei alatt is párhuzamosan több zenekarban játszott, de a kétezres végén igazi álláshalmozó lett, a Barabás Lőrinc Eklektrictől a Qualitonson és a Smárton Trión át a Tritonig sokfelé megfordult. És hát ott a saját zenekara, a 2009 óta létező Kéknyúl, ahol már nemcsak zenél, de számokat is ír. Vagy a Premecz Mátyás Organ Trio, amellyel túlnyomó részt szintén saját szerzeményeket adnak elő, miként a Facebook oldalukon írják, "stílusuk egészséges keveréke a jazznek, a bluesnak és néhol a funknak, és tetten érhetőek a nagy előadók, például Lonnie Smith és Jimmy Smith vagy a Led Zepelin hatásai is."

Mindezek mellett pedig Premecz Mátyás az elmúlt évtizedek egyik nagy Hammond-megszállottja. És hogy miért használja előszeretettel azt a hangszert, amely már akkor is divatjamúlt volt, amikor ő született, egy 2009-es interjúban így válaszolt: „Egyszerűen fantasztikus a hangja. Amikor kamasz koromban meghallottam Keith Emersont játszani rajta, azonnal megfogott. Végül három éve sikerült vennem egy 1953-ban gyártott B2-est, ami akkor gyakorlatilag egy roncshalmaz volt, még a bútorzata is hiányzott, úgy kellett hozzá utólag készíttettem egy asztalossal. Aztán az idők során fokozatosan kiegészítettem B3-as alkatrészekkel, így ma gyakorlatilag az utolsó szögig megegyezik a legendás hangszerrel, csak minimum három orgonából pakoltam össze. A digitális hangszerek sosem tudják nyújtani azt a játékélményt, mint a régi analógok. Fontos szó az élmény, mert a hangját elég jól tudják reprodukálni, csak az élményt nem. Az ipar mindig afelé megy, hogy minél kisebb legyen a test, közben meg épp annak nagyságától lesz elementáris a hang. Meg a Hammond életben tartásában van némi western romantika hangulat is, ahogy az ember hősiesen küzd ezzel a koros nagy hangszerrel. A régiség amúgy is nagy divat mostanság, szépen ellene megy a fogyasztói társadalomi szemléletnek, s már ezért is szimpatikus számomra.”

JBSz



Kapcsolat:

https://www.facebook.com/premeczb3