Person/name

Pávai István

A kolozsvári Bodzafal mellett a rendszerváltozás előtti időszak legfontosabb erdélyi táncházi zenekara.
Az 1980-as évek második felében nemcsak a kolozsvári népzenészek körül fogyott el a levegő, hanem értelemszerűen Románia-szerte mindenhol. Így szűnt meg többek között az erdélyi táncházmozgalom másik tartópillére, a csíkszeredai Barozda. A zenészek közül volt, aki Magyarországon próbált szerencsét, többen Svédországban kötöttek ki, az énekesnő Györfi Erzsébet pedig Németországban telepedett le.
A Barozdát 1976 őszén alapította Pávai István (1951, brácsa) és Simó József (1951, bőgő), akik még a kolozsvári egyetemi évek alatt fordultak a népzene felé. Mindketten Csíkszeredán kaptak állást, ott ismerkedtek meg Bokor Imrével (hegedű). Györfi Erzsébetre pedig egy kórusverseny zsűrijében ülve bukkantak rá. Györfi diákként amúgy még beatzenét, Beatlest, Illést, Koncz Zsuzsát énekelt, de aztán irodalomórán meghallotta a Sebő együttes lemezét (egyik oldalán megzenésített versekkel, másik oldalán népzenével), és innentől fogva „megtért”. Nem meglepő hát, hogy a Barozdában is az innen tanult Kerek a szőlő levele kezdetű dallal mutatkozott be. S indította útjára Pávaiékkal 1977 őszén Csíkszeredán Székelyföld első táncházát.
Györfi Erzsébet: „Pávai már akkor igen szisztematikusan, kitűnő szakértelemmel térképezte Erdély több tájegységét. Azonkívül az együttesek akkor kicserélték egymással gyűjtéseiket. Nagyon sok anyagot kaptunk Kallós Zoltántól és Demény Piroskától [kolozsvári rádiós szerkesztő, falujáró – A szerk] is, akik egyéb módon is egyengették az utunkat. A táncház is másként működött akkortájt. Ma már gyakori, hogy az együtteseknek nem csak saját énekese van, de olyan táncosai is, akik tanítják a táncokat, vezetik a táncházat. Akkor mindent nekünk kellett csinálni. Ahogy Kolozsváron egy ideig Gázsa nem csak zenélt, hanem táncot is tanított, úgy nálunk is nekem az éneklés mellett a tánctanítás is feladatom volt. A táncházak mellett szerepeltünk a bukaresti televízió magyar nemzetiségi programjának Simonffy Katalin és Csáky Zoltán szerkesztette Kaláka adásaiban. Itt is komoly lehetőség nyílt a gyűjtésre, hiszen minden műsort gyűjtőút előzött meg. Felvételeket készített velünk a bukaresti, a kolozsvári és a marosvásárhelyi rádió is. 1978-ban kaptunk ajánlatot egy saját nagylemez készítésére, de ezt a lehetőséget megosztottuk négy másik erdélyi zenekarral. A felvételek 1978-79-ben készültek. 1982-ben jelent meg önálló lemezünk felcsíki, gyimesi és széki muzsikával..”
Időközben Pávai István a Maros Művészegyüttes művészeti titkára lett, helyére Kostyák Alpár (1957–2016) érkezett, akit 1984-ben Toró Lajos (1962) váltott. Utolsó koncertjüket 1986-ban tartották. Ebben az évben – mint a fenti interjúban Györfi Erzsébet elmondta – egy bukaresti bizottság a repertoár, sőt a név megváltoztatására szólította fel az együttes vezetőjét. A fiúk inkább a kivándorlás mellett döntöttek. Ő pedig évekkel később kitelepedett Németországba.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, A magyar folk története, Bp., Kossuth Kiadó, 2013, p. 225–227.

Barozda

Az elmúlt harmic esztendő talán legnagyobb hangszeres népzenei gyűjtése, melynek 1997 és 2001 között a Fonó Budai Zeneház adott otthont.
Az 1990-es évekre egyértelművé vált, hogy a táncházmozgalomban is vannak divathullámok. Míg a hetvenes évek eleji indulásnál egyértelműen a széki, a mezőségi, a méhkeréki és a szatmári zene vitte a prímet, később a kalotaszegi és a marosszéki vált újdonsággá, megint később pedig a Küküllő-vidéki. Elég végignézni az elmúlt évtizedekben készült hangfelvételeket: jól nyomon követhető rajtuk, hogy mikor mi az, ami bekerült a köztudatba, mit kaptak fel újdonságként a népzenészek, mikor mi foglalkoztatta őket a leginkább.
Árendás Péter: „1997-ben az Utolsó óra keretében érkezett Budatelkéről egy észak-mezőségi román banda. Senki nem ismerte őket. Magam is nagy várakozással ültem hétfőn a stúdióban, úgy hírlett, remek muzsikát játszanak. És hát, mint megtapasztaltuk, valóban gyönyörűséges volt. A felvételek veleje megjelent az Új Pátria sorozatban, és azonnal rákaptak a népzenészek. Az elsők között Pál István Szalonna. Aztán, mivel a budatelkiek táncos párt is hoztak magukkal, megnézték őket a jászberényiek, figyelték, gyűjtötték. Majd a Jászság Népi Együttes bemutatta a Budatelki táncok című koreográfiáját. Mire újabb tömegek kapták fel a fejüket. Mire újabb hangfelvételek jelentek meg, és így tovább. S ha ma egy fiatal népzenésznek azt mondom, Budatelke, azonnal fütyül egy nótát. Miközben tizenöt éve a kutya sem ismerte Magyarországon őket. De ugyanez történt a szászcsávásiakkal. Emlékszem, amikor 1989 táján Szántó Zoltán behozta őket a Műegyetemre, hogy gyerekek, ez egy fantasztikus vonósbanda. Olyan jók, mint a palatkaiak, csak nem a Mezőségről, hanem a Küküllő-mentéről. Páran lehettünk ott. És döbbenten hallgattuk. Azóta eltelt huszonpár év, ma ők az egyik legnépszerűbb banda Magyarországon.”
Abban, hogy ezek az eladdig ismeretlen erdélyi zenekarok ennyire a táncházmozgalom homlokterébe kerülhettek, döntő szerepet játszott a Fonó Budai Zeneházban 1997 és 2001 között zajló Utolsó Óra. Melyhez mérhető átfogó erdélyi népzenei gyűjtés nem történt Lajtha László negyvenes évekbeli útjai óta. Ráadásul a Kelemen László által kezdeményezett, az MTA Zenetudományi Intézetének szakmai irányítása alatt végzett, részben pályázati pénzekből, részben a Fonó mecénásai által finanszírozott gyűjtőmunka során nem csak az erdélyi falvak teljes zenei hagyatéka került szalagra, hanem – a második és a harmadik hullámban – felvidéki, kárpátaljai, partiumi, bánáti, délvidéki és egyes magyarországi településeké is. A négy és fél év alatt összesen 1250 CD telt meg zenével és szöveges adatokkal. A legfontosabb bandák legfontosabb pillanatait azóta az Új Pátria-sorozat keretében megjelentették, a teljes anyag pedig a tervek szerint a Hagyományok Háza révén válik majd mindenki számára elérhetővé.
Utolsó óra – ez lett tehát a címe ennek a nagy horderejű gyűjtésnek, utalva arra, hogy a hagyományos parasztzenét képviselő muzsikusok lassan kihalófélben vannak, a többgenerációs tudást igazából nincs kire hagyományozni. A falusi fiatalok többsége régóta a gépzenére rezdül, a lakodalomban is arra vágynak, nem a vonószenekarra. Pedig a zömmel cigány származású muzsikusok fénykorukban rendszeresen több nemzetiségnek játszottak, mondhatni, ujjukban van a magyar, a román, a cigány és a szász népzene. Erdély-szerte tendencia, hogy a világot kirekesztő Ceauşescu-rezsim alatt konzerválódott hagyományos falvak bomlása a fogyasztói szemlélet térnyerésével egyenes arányban felgyorsult. Talán az utolsó órában vagyunk, hogy mentsük a menthetőt, vallották 1997-ben Kelemen Lászlóék, ezért próbálták meg még egyszer feltérképezni, képben és hangban dokumentálni ezt a rendkívül gazdag zenei-szellemi örökséget. A prímások közül a felvételek óta többen meghaltak. Váralmási Pici Aladártól például egy 1967-es Kallós-gyűjtés kivételével újabb anyagot sajnos már senki sem rögzíthet.
Ugyanaz, mégis más ez a gyűjtés, mint amit a század elején Vikár Béla, majd Bartók Béla és Kodály Zoltán elkezdett, később Lajtha László, megint később Martin György és Kallós Zoltán folytatott. A nagy elődök általában elméleti megközelítésből, az ősiséget kutatva szelektíven gyűjtöttek, szinte kizárólag az anyanyelvhez erősebben kötődő vokális népzenére összpontosítottak, a kozmopolitább hangszeres muzsikát – Lajtha, Martin és Kallós kivételével –másodlagos fontosságúnak tekintették. A Fonóban e területek csaknem teljes hangszeres zenei hozadéka szalagra került, függetlenül annak eredetétől. Különös hangsúllyal a korábban mostohábban kezelt hangszeres népzenére.
A legismertebb, több felvétellel rendelkező zenekarok – magyarpalatkaiak, szászcsávásiak, magyarszovátiak, gyimesiek – mellett a szervezők elsősorban olyan prímásokat és bandákat kerestek, amiktől és akiktől még alig, vagy egyáltalán nem volt felvétel. Mint például a már említett Váralmási Pici Aladár, vagy a kalotaszegi Laka Kicsi Aladár, vagy a szászbogácsi Leki bácsi. Egyedül az udvarhelyszéki és az erdővidéki területről nem tudtak értékelhető bandát hozni. A viszonylag hosszú gyűjtési idő – zenekaronként három-öt nap, átlag napi tíz óra – alatt a szervezők sok olyan információhoz is hozzájutottak, amelyek a zene funkcióján kívül rávilágítanak annak környezetére.
Kelemen László: „E gyűjtés révén jóval gazdagabb és árnyaltabb lett a kép. Jól kirajzolódtak például a néprajzi Erdély határai. Jól kivehető, hogy hol éles és hol nyitott az. Magyarország felé a Szilágyságon keresztül táncokban, dallamokban megvan az átmenet, észak és déli irányba, a románság felé viszont éles a változás. Az a feltételezésünk, hogy az erdélyi magyar, román, cigány és tót hangszeres zene valójában egyetlen egységes népzene dialektusai, bebizonyosodott. Az aldialektusok árnyaltabbak lettek, egyes falvak ezek alapján átsorolódtak más tájegységekhez. Például Kolozs falu, melynek zenéje és tánca román szempontból a Mezőséghez, magyar szempontból viszont Kalotaszeghez húz. A Szamos völgye Kolozsvártól Désig pedig önálló aldialektusnak tűnik. Ugyanakkor átértékelődött a városok szerepe is. A népzenéről az embernek a falu jut először az eszébe, Erdélyben viszont léteztek zenei központok és azok kihatása meghatározó. Nem csak azért, mert a jobb prímások beköltöztek a városba, és onnan szolgálták ki a környék falvait, hanem mert a városban kapcsolatba kerültek az ottani cigány muzsikusokkal, és zenéjük kölcsönösen hatott a másikéra. Regionális zenei központ volt például Kolozsvár, Marosvásárhely, de a kalotaszegi Bánffyhunyad vagy a szamosvölgyi Bonchida is. Mi több, az utóbbi faluba jártak át a virágzó Szék zenészei is tanulni.”
Árendás Péter: „Megérkezett hétfőn a Fonóba a zenekar, és egész héten, reggeltől estig ment a gyűjtés. Annak függvényében, hogy kinek mekkora repertoárja volt, általában telezenélt 12-15 CD-nyi anyagot. A kívülálló számára ez feldolgozhatatlan adatmennyiség. Ezért találtuk ki, hogy a Patria-lemezek mintájára, Új Pátria néven minden zenekartól egy-egy CD-nyi reprezentatív válogatást jelentessünk meg. Zeneileg a legjobban sikerült felvételek kerüljenek rá, ne legyenek benne idegen műdalok, meg hamis fordulatok. Lehetőleg több nemzetiség zenéje kapjon helyet benne, meg szokásanyag, énekes anyag, satöbbi. Hogy azért a lehetőségekhez képest teljes képet kapjon a hallgató. Az erdélyi gyűjtéseken többnyire ott voltam, általában a videót kezeltem. Koncz Gergely vezette a stúdióban a jegyzőkönyvet. Amikor ment a zene, írta egy excel táblába, épp mi szól, milyen dallam, milyen hangnemben, hányszor játsszák, milyen szótagszámmal satöbbi. Azt is felírta, ha valamilyen egyéb esemény történt a gyűjtés alatt. A legvégén végighallgattam az összes, sokszáz órányi felvételt, kiegészítettem a helyszíni jegyzőkönyveket, katalogizáltam, szerkesztettem. Ezek egy része később a nagyközönség számára elérhetővé vált.”
A világon egyedülálló Utolsó Óra lezáródását 2001 karácsonyán jelentették be. Kelemen László projektvezető mellett három fős szakmai stáb (Agócs Gergely, Árendás Péter és Pávai István) irányította a munkát és végezte a feldolgozást. Az erdélyi anyagot Kelemen és Pávai, a felvidékit Agócs, a többit Árendás Péter fogta össze (utóbbi persze összedolgozott a gyűjtőkkel, Vavrinecz Andrással, Avar Pannival és az azóta [2010-ben] elhunyt, délvidéki Bodor Anikóval is.) A négy és fél év alatt – három etapban – összesen 112 erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, partiumi, bánáti, délvidéki és magyarországi vonósbanda játékát rögzítették. Az erdélyiek közül mindegyik mellé sikerült táncosokat és énekeseket hívni, a Felvidék esetében ez már nehezebben ment. Magyarországon meg sokszor örültek, ha 2-3 faluból össze lehetett szedni egy zenekart. Hogy legyen benne két brácsás, prímás, bőgős, klarinétos.
Az Új Pátria CD-sorozat első fecskéi már a gyűjtés időszakában megjelentek, aztán – ahogy szűkültek a kiadó Fonó Records pénzügyi lehetőségei – évről évre egyre kevesebb követte. 2004-ig összesen tizennyolc kötet látott napvilágot, onnantól viszont hosszas adásszünet. Mígnem a Norvég Alap bőkezű támogatásának köszönhetően 2010 végén 50 újabb darabban kellően impozánsra bővülhetett a kollekció. Ráadásul a frissen kiadott CD-k egy-egy példányát 400 európai közkönyvtár és szervezet kapta meg, így kontinens-szerte minden korábbinál könnyebben kutathatóvá és/vagy megismerhetővé vált a Kárpát-medence hangszeres népzenéje.
Miközben persze, tudjuk, ez a 68 CD valójában a jéghegy delejező csúcsa. Helyszűke miatt számos olyan banda – például a radnóti vagy halmosdi – játéka még mindig nem juthatott el a szélesebb nyilvánosságig, amelyek pedig megérdemelnék, hogy felfedezzék őket. De legalább adott a feladat a fiataloknak. Hisz még rengeteg olyan új színt be lehet hozni az autentikus népzenét játszó együttesek repertoárjába, amivel korábban senki sem foglalkozott.
Az Utolsó Óra bandái
Az 1997 és 2001 között az Utolsó Óra programban részt vevő „adatközlők” az alábbi helyekről érkeztek (a megyékbe való besorolás az 1913-as helységnévtár alapján történt):
Erdély: Ádámos (Kis-Küküllő) * Almásszentmihály (Kolozs) * Alsójára (Torda-Aranyos) * Balázstelke (Kis-Küküllő) * Bálványoscsaba (Szolnok-Doboka) * Bálványosváralja (Szolnok-Doboka) * Báré (Kolozs) * Budatelke (Kolozs) * Búza (Szolnok-Doboka) * Csabaújfalu (Szolnok-Doboka) * Csíkjenőfalva (Csík) * Csombord (Alsó-Fehér) * Erdőszombattelke (Szolnok-Doboka) * Fejérd (Kolozs) * Gerendkeresztúr (Torda-Aranyos) * Gernyeszeg (Maros-Torda) * Gogánváralja (Kis-Küküllő) * Görgényoroszfalu (Maros-Torda) * Gyergyócsomafalva (Csík) * Gyergyódamuk (Csík) * Gyimesbükk (Csík) * Gyimesközéplok (Csík) * Halmosd (Szilágy) * Héderfája (Kis-Küküllő) * Jód (Máramaros) * Királyfalva (Kis -Küküllő) * Kolozs (Kolozs) * Magyarbece (Alsó-Fehér) * Magyardécse (Szolnok-Doboka) * Magyarfráta (Kolozs) * Magyarpalatka (Kolozs) * Magyarpéterlaka (Maros-Torda) * Magyarszovát (Kolozs) * Marosvécs (Maros-Torda) * Mezőceked (Torda-Aranyos) * Mezőkölpény (Maros-Torda) * Mezőméhes (Torda-Aranyos) * Mezőszentmárton (Maros-Torda) * Mezőszilvás (Kolozs) * Mezőszopor (Kolozs) * Miriszló (Alsó-Fehér) * Nagysármás (Kolozs) * Nyárádselye (Maros-Torda) * Oláhszentgyörgy (Beszterce- Naszód) * Ördöngösfüzes (Szolnok-Doboka) * Örkő (Háromszék) * Páncélcseh (Szolnok-Doboka) * Radnót (Kis-Küküllő) * Récekeresztúr (Szolnok-Doboka) * Szászbogács (Kis-Küküllő) * Szászcsávás (Kis-Küküllő) * Szászfenes (Kolozs) * Szászszentgyörgy (Beszterce-Naszód) * Szásztancs (Kolozs) * Szék (Szolnok-Doboka) * Szilágynagyfalu (Szilágy) * Szilágysámson (Szilágy) * Váralmás (Kolozs)
Felvidék: Abaújszina, Magyarbőd (Abaúj-Torna) * Alsókálosa, Szútor (Gömör-Kishont) * Bodrogmező (Zemplén) * Dunaszerdahely (Pozsony) * Feketebalog (Zólyom) * Fülek (Nógrád) * Garamszőlős (Bars) * Hanva (Gömör-Kishont) * Horhát (Zólyom) * Ipolypásztó, Ipolyhídvég (Hont) * Klenóc (Gömör-Kishont) * Kürt (Komárom) * Lándok, Sörkút, Toporc (Szepes) * Lice, Jolsva (Gömör-Kishont) * Nemesócsa (Komárom) * Opálhegy (Zemplén) * Osgyán (Gömör-Kishont) * Pered-Diószeg (Pozsony) * Polhora (Árva) * Sajógömör (Gömör-Kishont) * Szepsi (Abaúj-Torna) * Terhely (Trencsén) * Tótraszlavica (Sáros) * Zsére (Nyitra) * Váradka,Végpetri,Geréb,Gerla, Alsópagony, Felsőpagony (Sáros)
Kárpátalja, Partium, Bánság és Délvidék: Alsószelistye (Máramaros) * Aknaszlatina (Máramaros) * Armenis (Krassó-Szörény) * Avasfelsőfalu (Szatmár) * Barátka (Bihar) * Hertelendyfalva (Torontál) * Hirip (Szatmár) * Nagypalád (Szatmár) * Szentmihály (Torontál) * Técső (Máramaros) * Tiszaújlak (Ugocsa) * Torontáloroszi, Magyarcsernye (Torontál) * Versec (Temes)
Magyarország: Alsópetény (Nógrád) * Babócsa, Nagyatád (Somogy) * Balassagyarmat (Nógrád) * Berzence, Merenye, Lábod (Somogy) * Borsodbóta, Sáta (Borsod) * Dejtár (Nógrád) * Galgagyörk, Héhalom, Püspökhatvan, Rimóc (Pest és Nógrád) * Gyöngyöspata (Heves) * Györe, Váralja (Baranya) * Heves (Heves) * Jászladány (Jász-Nagykun-Szolnok) * Kaposszerdahely, Kaposvár (Somogy) * Kásád, Medina, Tótújfalu (Tolna és Baranya) * Mezőkövesd, Miskolc (Borsod) * Mohács, Lothárd (Baranya) * Nemespátró (Somogy) * Ózd, Domaháza (Borsod) * Sárospatak (Zemplén) * Sátoraljaújhely (Zemplén) * Szamosangyalos (Szatmár) * Szatmárököritó (Szatmár) * Taktabáj, Prügy (Szabolcs) * Tarnalelesz, Szentdomonkos, Fedémes (Heves) * Tura (Pest) * Zsáka (Bihar) * Zsarolyán (Szatmár)
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 159–167.

Pávai István

Zenész - brácsás

Kapcsolatok

Barozda

Utolsó Óra