Személy

Pál Éva

Zenész - énekes

Borítókép forrása: discogs.com

A gyerekkorától zenei környezetben nevelkedő Pál Éva (Budapest, 1952) a Kócbabák és a Neoton Família együttes tagjaként vált ismertté.

1958 és 1966 között énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában, 1966-ban a Felszabadulási Emlékversenyen második helyezést ért el. Versenyszerűen tornázott is, ám egy talajgyakorlat közben eltört a csuklója, ezért abba kellett hagynia a zongorázást. 

1973-ban csatlakozott a Kócbabák énektrióhoz és a Neotonhoz, mindkét formációban Csepregi Évával énekelt együtt. Az 1979-es Neoton-lemezen, a Napraforgó-n Éva több szólódalt is énekelt, például a slágeres Ha szombat este táncolt. 1983-ban kivált a Neotonból, és szólókarrierbe kezdett; ebben az évben fellépett Kanada több nagyvárosában is, majd hazánkban népszerűsítette első kislemezét (Aerobic, 1983). 

 1987-ben rövid időre visszatért a Neotonba. Karrierje során énekelt Zoltán Erika és a Roller együttes lemezein, emellett pedig a Ruttkai Éva Színház társulatában lépett fel önálló estjeivel (Mosoly mama meséi), majd egyre több jelentős szerepet is kapott különböző színdarabokban.

 2019-ben kiérdemelte a Remember díjat zenei munkássága elismeréseként. 2020-ban meghívták Kanadába, Montrealba és Vancouverbe Neoton-koncertbemutatókra, amelyeket sajnos pánikbetegsége miatt le kellett mondania.

BB

 

https://www.facebook.com/palevaofficial/

Frissítve: 2024-4 , Bánóczi Bea