Személy

Paksi Endre

Zenész - énekes

Paksi Endre (1958, Budapest) énekes és dalszerző, aki az 1980-as évektől kezdődően vezető magyar heavy metal zenekarokban szerepelt. Alapító tagja volt a Pokolgépnek, a szintén általa létrehozott Ossian együttesnek pedig mind a mai napig a frontembere.

A Pokolgép zenekart 1980-ban alapította Paksi Endre (basszusgitár, ének) és Kukovecz Gábor (gitár). Kalapács József énekes 1982-es érkezése után a Pokolgép a legnépszerűbb heavy metal együttes volt Magyarországon. Paksi Endre 1984-ben távozott a zenekarból. Ezután a Rockwell formációban zenélt, majd 1986-ban Maróthy Zoltán gitárossal közösen megalapította az Ossian zenekart, amellyel legnagyobb sikereit érte el.

Paksi Endre az Ossianban már „csak” énekelt, és a dalszerzésből is kivette a részét. Első nagylemezük az 1988-as Acélszív volt. Az 1980-as évek végén és az 1990-es évek kezdetén a legnépszerűbb hazai heavy metal együttesek közé tartoztak. A Paksi-Maróthy szerzőpáros több rocker himnuszt is írt az évek során (például Acélszív, Sörivók, A rock katonái). Nem csak Magyarországon, de a határ menti magyarlakta területeken is nagy sikerrel koncerteztek. Az Ossian első korszaka azonban 1994-ben véget ért. Zenei és emberi nézetkülönbségek miatt hét stúdióalbum és a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán megrendezett búcsúkoncert után feloszlottak.

Paksi Endre a váci Jericho együttes tagjaival, valamint a Slogan gitárosával, Juhász Robbal közösen 1995-ben megalapították a Wellington zenekart. A formációnak három nagylemeze jelent meg, azután 1998-ban feloszlottak.

Paksi Endre pedig még abban az évben – a régi tagok mellőzésével - újjáalakította az Ossiant, amely mind a mai napig létező és sikeres formáció, amely - bár zenéjük folyton változik - mindvégig megőrizte vezető helyét a magyar heavy metal-színtéren. Ezt bizonyítja, hogy az 1999 óta megjelent közel 30 lemezük eladási száma minden alaklommal a toplisták elején volt. Eddigi utolsó albumuk, a feldolgozásokat tartalmazó Most mi jövünk! 2021-ben jelent meg. A zenekar 2023 nyarán is járja a hazai városokat, valamint a környező országok magyarlakta településeit, és számtalan koncertet adnak rajongóiknak.

Paksi Endrének 1994 és 1998 között 6 könyve jelent meg, amelyeket talán a krimi kategóriába lehet leginkább besorolni. A könyvek Paul Trent írói álnév alatt jöttek ki, hogy ne keveredjenek a zenei munkásságával, bár az első könyvek után kiderült, hogy ki is áll mögöttük. Néhány könyvcím: Nyaralás a pokolban, Sztárvendég a halál, Merényletbajnokság.

2000-ben az egykori Pokolgép-énekes Kalapács Józseffel karöltve hozták ki a Pokolgép korai éveiben készült dalokat tartalmazó Az első merénylet című lemezt. 2022-ben pedig Paksi Endre önálló albummal jelentkezett, amelynek címe: Békesség sugárút. A több mint 40 éve zenei pályán lévő énekes első szólólemezén a zenei alapok jóval „puhábbak” mint az Ossiannál, valamint a számok szövegvilága is pozitívabb tartalmú. És Paksi Endre újra elővette régi hangszerét, a basszusgitár-részeket ő játszotta fel.

HZ

 

https://www.facebook.com/OssianOfficial

Forrás:

  • Paksi Endre, Wikipédia, 2022-09-13
  • Paksi Endre - Békesség sugárút (2022), Rozsdagyár, 2022-11-12
Frissítve: 2023-8 , Hőgye Zoltán

Kapcsolatok