Előadó

Novák Péter

Novák Péter (1970, Budapest) zenész, énekes, dalszerző, előadóművész, médiaszemélyiség, aki 1993-tól a Kimnowak együttes szövegírója és frontembere volt.

Művészcsaládba született, édesanyja Foltin Jolán, édesapja Novák Ferenc, mindketten elismert koreográfusok. Gyerekkorában a családi hagyományok folytatójaként klasszikus balettet és néptáncot tanult. Számos színpadi előadásban szerepelt, így a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról musicalben, és - 13 évesen - az István, a király rockoperában is.

1984-ben, középiskolás korában alapította első zenekarát, ez volt A Cég. A rockot, a punkot, a beatet és az újhullámot ötvözték sajátos zenei elegybe. A Cég 1988-as feloszlása után Novák létrehozta a rövid életű Vörösök zenekart, amelyben már nem csak énekelt, hanem mint dalszerző is bemutatkozott. 1990-91-ben az Aranyláz együttesben játszott "Cég-társával", Nagy Gergely basszusgitárossal, valamint Csala Miklós énekes-gitárossal és Nyíri Sándor dobossal. 1991-ben egy kazettájuk is megjelent a Proton kiadónál.

1993-ban Nagy Gergellyel megalapították a Kimnowak zenekart. A trió Pribil György (1967-2013) gitáros-zeneszerző csatlakozásával alakult ki. Novák itt érte el legnagyobb zenei sikereit. A 90-es évek közepén fénykorát élő formáció hat stúdióalbumot jegyzett, rajtuk számos slágerrel. 2003-ban adták ki utolsó nagylemezüket.

Keresztes Ildikó 1999-ben megjelent Nem tudod elvenni a kedvem című lemezén a dalok szövegét Novák Péter írta. Oláh Ibolya Egy sima, egy fordított (2004) albumára is szerzett dalokat. Szintén szövegíró volt Rúzsa Magdi 2006-os Ördögi angyal című lemezén, valamint a 2008-as Iránytű albumán is közreműködött. Dolgozott együtt Cserhalmi Györggyel (Eklektikon, 2000) és Presser Gáborral (Magyar Carmen, 2008). A Kultúrpart társulattal közösen 2014-ben Weöres Sándor szövegeiből építkező gyermekműsort mutattak be, Üzenet a Földről című előadásuk pedig 2019-ben jelent meg lemezen. Az énekes az elmúlt években gyakran fellépett Kiss Ferenc világzenei formációjával, az Etnofon zenekarral.

Novák Péter a zenéléssel párhuzamosan színházi munkákat is vállal. Zenés és prózai darabokban volt szövegíró, zeneszerző, rendező, koreográfus, vagy éppen szereplő. 1992-től a Galla Miklós vezette Holló Színháznak is tagja volt. Dolgozott főiskolás vizsgadarabokban (nővére, Novák Eszter színházi rendező). Az István, a király születésének 40. évfordulóján, 2023 augusztusában a Papp László Budapest Sportarénában Novák Péter rendezésében vitték színre a korszakos művet.

1999-től televíziós műsorokban is gyakran felbukkant a képernyőn (RTL Reggeli, BÁR, Sziget TV, Megasztár, Megatánc, Beugró, A Társulat, Fölszállott a páva). 2023-tól a Falu bolondja című sorozatban mutatja be a vidéki élet szépségét.

Munkásságának elismeréséül 1998-ban Huszka Jenő díjjal jutalmazták (Az év könnyűzenei szövegírója), 2004-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki őt.

HZ

Forrás:

  • Novák Péter, Wikipédia, 2023-03-09
  • mistraliroda.hu, Novák Péter, Beugró rajongói honlap, 2011
Frissítve: 2024-2 , Hőgye Zoltán