Személy

Neményi Béla

Zenész - gitáros, Zenész - énekes

Neményi Béla (1943) énekes-gitáros, dalszerző, az Atlantis együttes tagja. Alig egy évtizedes zenei pályafutása alatt nagy népszerűségre tett szert. Az 1960-as években ő volt a hazai beatkorszak egyik meghatározó egyénisége, akinek nagy szerepe volt a nyugatról beáramló új populáris zenei műfajok és stílusok magyarországi megismertetésében.

1961-ben két középiskolás, Sankó László (ének, gitár) és Neményi Béla (zongora, ének) alakította meg a Sankó zenekart. Budapesti klubokban és iskolai rendezvényeken léptek fel, ahol tánczenét játszottak, népszerű külföldi számokat. Az igazi sikert 1963-ban az hozta el nekik, amikor Beatles-dalokat kezdtek előadni.

Tagcserék után a zenekar 1964-ben már Atlantis néven szerepelt, Neményi ekkor már ritmusgitáron játszott és énekelt, Sankó basszusgitárra váltott, a szólógitáros pedig egy tehetséges és szorgalmas fiatalember volt, aki általában napi tíz órát gyakorolt hangszerén. Ő volt Radics Béla. Teltházas fellépéseiket a közönség hatalmas lelkesedése kísérte, „szétverték a házat”. Továbbra is a Beatles legsikeresebb hazai interpretálói voltak, de 1965-től már saját, magyar nyelvű számokkal is jelentkeztek. Neményi zeneszerzőként is sikereket ért el, több dalából sláger lett.

Az Atlantis zenei vezetője Sankó László volt, Neményi a szervezési, menedzselési feladatokat látta el egyszemélyben, és kapcsolatai révén az együttes az 1960-as évek egyik legsikeresebb és legtöbb nyilvánosságot elérő együttesévé vált. Szerepeltek Táncdalfesztiválokon, országos turnékra jártak, megjelent több kislemezük, felbukkantak filmeken, és - ami akkoriban nagy szó volt - a televízióban is láthatta őket a nagyközönség.

Neményi nevéhez kötődik az első könnyűzenei névhasználati jogvita idehaza, amelyben neki ítélték az Atlantis elnevezést, a zenekart 1966 végén elhagyó többi zenész pedig Pannónia néven folytatta tovább.

Épp az állandó tagcserék miatt az Atlantis egyre inkább Neményi kísérőzenekarává lett, a sztár egyértelműen az énekes-gitáros frontember volt. 1967-ben, az első polbeat fesztiválon az ő szerzeményével indultak (szövegíró: S. Nagy István). Ki ölte meg Kennedyt? - tették fel a máig tisztázatlan kérdést, utalva az 1963-ban történt amerikai elnökgyilkosságra. Neményi és az Atlantis még ugyanabban az éveben a Táncdalfesztiválon a döntőbe jutott a Drága bakter úr című dallal.

1968-ban véget ért a sikersorozat. Egy koncerten leégett a zenekar felszerelése, amit hosszú leállás követett. Fél év után visszatértek, de addigra lemaradtak az akkor már nagylemezekkel is rendelkező élmezőnytől.

Neményi Béla 1969-ben abbahagyta a zenélést, elmondása szerint nem érezte, hogy zenekarának nagy jövője lehetne. Elvégezte a Külkereskedelmi Főiskolát, a rendszerváltás után egy német autógyár termékeinek hazai importőri feladatait látta el, egészen 2004-ig.

HZ

Forrás:

  • Ignácz Ádám, Élet- és karrierinterjú - Neményi Béla, Volt egyszer egy beatkorszak, 2016-05-03
  • Az elsüllyedt város lakói - Atlantis zenekar, Volt egyszer egy beatkorszak, 2017-04-21
Frissítve: 2023-9 , Hőgye Zoltán