Személy

Menyhárt János

Zenész - gitáros

Borítókép forrása: Fortepan / Urbán Tamás

Menyhárt János (1952, Budapest) gitáros, zeneszerző, a V’Moto-Rock együttes alapító tagja.

Zenei tanulmányai után egyénileg is képezte magát. Pályafutását a rövid életű Talizmán együttesben kezdte, majd 1971-ben a Ferm zenekar gitárosa lett. A formáció igényes slágerzenét játszott, azonban lemezük nem jelenhetett meg. Menyhárt János rövid ideig játszott a Korál együttesben is, amely 1974-76 között Koncz Zsuzsa kísérőzenekara volt.

1977-ben alapító tagja lett a V’Moto-Rocknak, velük tizenegy éven át aratott nagy sikereket, mint a zenekar gitárosa és egyik zeneszerzője. Ebben az időszakban ő volt az egyik legjobbnak tartott hazai szólógitáros. A csapat feloszlása után 1989-ben Vikidál Gyulával és Homonyik Sándorral megalapította az MHV zenekart, amely - arany- és paltinalemezeket begyűjtve - 1995-ig működött. Az MHV mindhárom megjelent albumának Menyhárt János a zeneszerzője és gitárosa. Közreműködött a két MHV-énekes szólóalbumainak megszületésében is. Az ő szerzeménye a legnagyobb Homonyik-sláger, az Álmodj, királylány (1989) zenéje.

Számtalan hazai előadóval dolgozott együtt - mint dalszerző, illetve zenei rendező - azok kiadványain, néhányan közülük: Cserháti Zsuzsa, Kovács Kati, Koncz Zsuzsa, Szűcs Judith.

Több mint 40 éve alkotótársa Demjén Ferencnek. Az énekes nem egy híres dalának Menyhárt János a zeneszerzője, néhány ezek közül: Szabadság vándorai, Szerelemvonat, Hogyan tudnék élni nélküled. A mai napig ő Demjén kísérőzenekarának gitárosa, és albumainak zenei rendezője.

Zenei munkásságát 1990-ben eMeRTon-díjjal, 2016-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével, 2021-ben pedig Máté Péter-díjjal jutalmazták. 2023-ban Artisjus Életműdíjat adományoztak Menyhárt Jánosnak, és ekképpen méltatták őt: „Egyedi hangzása és kreatív zenei gondolatai által meghatározó szerepet játszott a hetvenes-nyolcvanas évek zenei világában”.

HZ

Forrás:

  • Menyhárt János, Wikipédia, 2023-08-14
  • Szűcs Norbert, Menyhárt János, artisjus.hu, 2023
Frissítve: 2023-8 , Hőgye Zoltán

Kapcsolatok