Személy

Lovas Róbert

Zeneszerző

Lovas Róbert számos emblematikus slágerrel (Nem vagyok teljesen őrült, Kislány a zongoránál, Oh, ha milliomos lennék) járult hozzá a táncdalfesztiválokhoz, de tiltólistára került, amikor a hatvanas évek végén az NSZK-ba disszidált.

Édesapja családi vállalkozását 1950-ben államosították. Bár édesanyja nem végzett zeneművészeti iskolát, kiváló zongorista volt, ő iratta be Tabányi Mihály hatására tangóharmonikára, majd klasszikus zongorára. Az 1956-os események idején - tizenöt évesen - disszidált, Bécsben hallott először rock and rollt, de akkor még visszajött Budapestre. A Madách Gimnáziumban alakult első együttese, a Crazy Boys. Az orvosi egyetemmel párhuzamosan írta a Táncdalfesztiválon közismertté vált dalait. 1966-ban behívták katonának, majd miután a Péterfi Sándor utcai kórházban de mindenképpen be akarták léptetni az állampártba, ezért inkább az NSZ-ba távozott, ahol sikeres plasztikai sebész lett.

Miként a Wikipédián olvasható: "Jellemző az akkori időszakra, hogy dalait nemcsak letiltották, de le is törölték. Egy Poór Péterrel készült interjúból tudjuk, hogy a Rádió a dalokat 38 cm/s sebességgel tárolta, de valaki készített ezekről egy 19 cm/s sebességű másolatot, amelyről nem tudtak, ezért nem törölték le. Ezeket a dalokat később Sztevanovity Zorán mentette át CD lemezre."

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 132.

Frissítve: 2023-3 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János

Kapcsolatok