Person/name

Generációja egyik legjobb jazzdobosa, a modern magyar jazz első nemzedékének meghatározó alakja. Pályafutását Szakcsi Lakatos Bélával, Pege Aladárral, Kőszegi Imrével és Lakatos „Ablakos” Dezsővel kezdte, tagja volt a Modern Jazz VI. – Anthology '67-en szereplő LDL Triónak, amely ugyanebben az évben megnyerte a Magyar Rádió első alkalommal kiírt jazzversenyét (a Pege Quartettel megosztva).
A hatvanas évek végétől sokat vendéglátózott külföldön, elsősorban a Karib-tengeren közlekedő luxushajókon. Játékát számos hazai nagylemez őrzi, az utolsó korong, amelynek felvételein még közreműködött, László Attila On The Broadway című, 2004-es albuma volt.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 114.

Lakatos „Pecek” Géza

Tomsitshoz hasonlóan az altszaxofonos Lakatos „Ablakos” Dezső (1944–1997) is remekelt az antológiákon – de ő szinte mindig mások formációiban. Ráadásul annak ellenére lett a modern magyar jazz történetének egyik kiemelkedő személyisége, hogy pályája nagy részében Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban vendéglátózott, illetve stúdiózenészként dolgozott. Nemcsak kivételes tehetségével, ötletgazdag rögtönzéseivel, hanem nagyfokú emberségével is kivívta magának a tiszteletet. Saját bevallása szerint játékstílusára elsősorban az amerikai Cannonball Adderley és Eric Dolphy, valamint a lengyel Zbigniew Namyslowski hatott.
A becenevét erős dioptriás szemüvegével „kiérdemlő” Lakatos „Ablakos” Dezső gyerekkorában – cimbalmos édesapja nyomására – hegedűn kezdte, csak tizenéves korában váltott át az altszaxofonra. 1963-ban Garay Attila népszerű zenekarában bukkant fel és annak tagjaként jutott ki a svédországi landskronai fesztiválra. Kovács Andorral az EMKE-ben, Pege Aladárral a Szabadság Szálló bárjában játszott tánczenét, 1966-tól pedig Csík Gusztávval a nyugatnémet, majd norvég vendéglátóiparban próbált szerencsét. 1968 végén hajózott át az Egyesült Államokba, Miamiben kötött ki, ahol a következő években karib-tengeri luxushajók bárjában fújta – főként a zongorista Lakatos Vilmos és a dobos Lakatos „Pecek” Géza társaságában. Végül 1974-ben – az akkor már ott élő Kőrössy János hívására – letelepedett Atlantában, ahol végre jazzklubokban játszhatott. Itt ismerkedett meg többek között az osztrák gitárossal, Karl Ratzerrel, akinek 1979-es Street Talk című, a Vanguard Recordsnál megjelent jazzfunk lemezén is hallható a játéka.
A nyolcvanas évek hajnalán ugyanabban a New York-i étteremben (Jacques) szaxofonozott, ahol Ráduly Mihály pincérként dolgozott. 1981-ben szívtrombózist kapott, az operációt követően visszajött Európába, ahol többek között Amii Stewart amerikai táncosnő-énekesnő több hónapos turnéjában vett részt. Eközben idehaza a Vukán György vezette Creative Art Ensemble-lal készített két nagylemezt. 1987-ben azonban újra Amerika, jazzklubok, haknik, tanítás, egyebek – többek között megint Kőrössy Jánossal bárzenélt. Később átmenetileg Münchenben állapodott meg, de aztán visszatért az Egyesült Államokba – a folytonos vándorlást valójában követni sem lehet.
Nem meglepő hát, hogy a rendszerváltás előtt Lakatos „Ablakos” Dezsővel roppant kevés felvétel készült, s később sem lett önálló nagylemeze. Egyedi tónusú játéka ezt követően is csak Vukán György, Pege Aladár és az Oláh Kálmán Sextett lemezein őrződött meg. Ötvenkét évesen a harmadik trombózisa vitte el. Miként a posztumusz odaítélt Szabó Gábor-díj indoklásban olvasható: „játéka, zenei felfogása máig nagy hatással van a fiatal jazzmuzsikusokra. Előadói, emberi magatartása maradandó példa lehet minden zenész előtt.” 1999-ben a Magyar Rádió az ő emlékére rendezte meg a jazz-szaxofon tehetségkutató versenyét, az utóbbi években pedig jazzösztöndíjat neveztek el róla.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 110.

Lakatos „Ablakos” Dezső

A modern jazz egyik legismertebb képviselője
Édesapja hatására kilencévesen kezdett zongorázni. Klasszikus zenét tanult, tehetsége korán megmutatkozott, tizenkét évesen felvették a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumba. De amikor három évvel később megismerkedett a jazzel, otthagyott érte mindent.
A hatvanas éveket hol a nyugati vendéglátóban, hol idehaza töltötte. Miközben fellépett a legendás Dália Klubban, 1963 és 1966 között Holéczy Ákos zenekarával modern tánczenét játszott, 1968 és 1971 között pedig az NSZK-ban és az Egyesült Államokban vendéglátózott. 1972-ben viszont megalapította a Rákfogót, mellyel lényegében meghonosította Magyarországon a fúziós zenét.
Érdeklődése kiterjedt a komolyzene és a jazz ötvözése felé is. A hetvenes évek kezdetétől tizenkét éven át tanított a jazztanszakon. A cigány folklór gyűjtésével és színpadi művekké formálásával is foglalkozott, Piros karaván címmel 1975-ben mutatták be első cigány musicaljét, melyet az Egyszer egy cigánylány, majd a Cigánykerék követett. 1988-ban a Rock Színház a Szegedi Szabadtéri Játékokon vitte színre A bestia című művét. 1992-ben – Amerika felfedezésének ötszázadik évében – pedig Cristoforo címmel mutatta be százperces balettjét a Magyar Állami Operaház.
Nemzetközi karrierjét még az 1970-es montreux-i díj indította el, csúcsát pedig a Special EFX-szel készített lemezek, illetve a nyolcvanas–kilencvenes évek fordulóján a GRP Recordsnál megjelent három (alapvetően new age-es hangvételű) szólóalbuma és az ugyanitt publikált triólemeze (Straight Ahead) jelentette. Miközben olyan zenészekkel játszott, mint Bob Mintzer, John Patitucci, Jack DeJohnette, Dave Weckl, Frank Zappa, Chris Potter és Tim Ries.
2004-es Na dara! (Ne félj!) című albumával sokak szerint megteremtette a cigány jazz műfaját. 2008 júliusában mutatták be a Kerényi Miklós Gáborral (librettó) és Müller Péter Sziámival (dalszöveg) közösen írt, Szentivánéji álom című új musicaljét. A Shakespeare történetén alapuló, a világ zenéjének szinte minden műfaját felvonultató, „worldmusicalnek” titulált darab – a Szegedi Szabadtéri Játékokon tartott ősbemutató óta – a Budapesti Operettszínház repertoárján fut nagy sikerrel.
Munkásságát 1987-ben Liszt-díjjal, 1994-ben Szabó Gábor-díjjal, 2005-ben Kossuth-díjjal ismerték el. 2014 novemberében pedig a jazz-zenészek közül elsőként neki ítélték oda a frissen létrehozott állami csúcsdíjat, a Nemzet Művésze-díjat.
Albumai: Sa-chi (1988), Mystic Dreams (1989), Eve of Chance (1992), Straight Ahead (1994), Virágom, virágom (1998), Útban hazafelé (2000), In One Breath (2001, Kathy-Horváth Lajossal), Hosszú, forró nyár – Gábor S. Pál dalai (2001), Na dara! (2004), Check It Out, Igor (2005, Lukács Miklóssal), Szakcsi Generation with Jack DeJohnette and John Patitucci: 8 Trios for 4 Pianists (2006), Szakcsi 65 (2008, Chris Potterrel), Live At The Budapest Jazz Club (2012), Climate Change (2014), Density Of Standards (2017)
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 103–106.

Szakcsi Lakatos Béla

A Kaszakőtől a jazzrockon át Charlie-ig
A honi zenei élet csendes, de nagy tudású és hatású alakja. A nagyközönség főként Charlie szerzőjeként és zenésztársaként ismeri, a szakmában a legjobb jazzgitárosok között tartjuk számon, a fiatalabb generáció számára pedig ő a Tanár úr. 
1975-ben alapította meg a Kaszakő együttest, mely számtalan személyi és stílusbeli változáson esett át, mire 1983-ban felvehette a populáris jazzrockos Édenkert című lemezt. 1985-ben Tony Lakatossal hozta létre a Things nevű formációt, amely fennállásának hét esztendeje alatt két remek albumot tett le az asztalra. Emellett László Attila 1980 és 1988 között a Magyar Rádióban dolgozott stúdiózenészként, 1987 óta pedig a jazztanszak tanára, az ottani big band vezetője.
1992-ben hozta létre saját együttesét, a kortárs mainstream jazzt játszó László Attila Bandet, melynek eredeti hangvételű zenéjét ő maga írja és hangszereli (bár a 2002-es Once Upon A Time című lemezükön a zongorista Oláh Kálmán jellegzetes kompozíciói is hallhatóak). A László Attila Band 2004 januárjában nyolcállomásos amerikai turnén vett részt, a New York-i hangversenyük különlegessége volt, hogy több mint negyven ország ENSZ-képviselői is hallhatták.
László Attilát 1999-ben a Magyar Jazz Szövetség elnökévé választották és ezt a tisztséget hat éven keresztül töltötte be. 2011 óta a Snétberger Zenei Tehetségközpont gitártanára. 
2009 óta dolgozik együtt India egyik legismertebb és legnépszerűbb komponistájával, Ilaiya Raajával, így számos alkalommal járt az ázsiai országban, az indiai zeneszerző vendégművészeként 2011 decemberében Chennaiban a tizenkétezer fős Indoor Stadionban lépett fel. 2012 márciusában ő is ott lehetett Ilaiya Raaja nagyszabású londoni lemezfelvételén, melynek bemutató koncertjét ugyanazon év szeptemberében szintén Chennaiban tartották. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel a CD-t egymillió(!) példányban jelentette meg a Sony.
2013-ban elkészítette a László Attila abszolút szolmizációs rendszere című módszertani kiadványát, mely segítséget nyújt többek között a kottaolvasás gyors tanulásához. Az egészen újfajta megközelítést használó módszerben a 12 hang olyan elnevezéseket kap, amelyek könnyen és gyorsan kiénekelhetőek egymás után. 
Az utóbbi években László Attila Babos Gyulával és Tátrai Tiborral Gitár Trió néven hozott létre új projektet, amellyel saját szerzeményeket, illetve rock- és jazzstandardeket egyaránt játszanak. 2013-ban pedig a New Yorkban élő Németh Ferenc dobossal és két egykori Yellowjackets-taggal, a billentyűs Russell Ferrantéval és a basszusgitáros Jimmy Haslippel készített nagylemezt Bridges of Souls címmel. 
Munkásságáért 1999-ben Szabó Gábor-díjat, 2003-ban Liszt-díjat kapott.
Albumok: Kaszakő: Édenkert (1983), Things: Blues For The Last Punk (1987), Things: Mother Nature (1990), The Only One (1995), Smart Kid (1999), Once Upon A Time (2002), On The Broadway (2004), Just Trust (2006), Babel (2009), Bridges Of Soul (2014)

László Attila (jazzgitáros)

A Saturnus és a Dimenzió mellett az 1980-as évek további fontos jazzrock együttesét jelentette a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-laszlo-attila-53912">László Attila</a> vezette Kaszakő, amely nemcsak szokatlan nevével és felállásával, hanem egyedi hangzásával is sajátos színt hozott a hazai zenei életbe. Jóval korábban indult és jóval később jutott nagylemez-felvételi lehetőséghez, mint Babos vagy Dés zenekara, ráadásul addigra hangzásban és felállásban is sokat változott.
A Kaszakőt 1975-ben hét műkedvelő egyetemista alapította, az első években színvonalas, kamarajellegű muzsikát játszottak, akusztikus gitárral és fúvósokkal (fuvola, fagott, oboa). Ezzel a zenével bukkantak fel az 1977-es Ki mit tud?-on, ottani sikerüknek (második hely jazz kategóriában) köszönhetően zsinórban kapták a koncertmeghívásokat fővárosi és vidéki egyetemi klubokba. Míg kezdetben főként a pontos megszólalásra törekedtek, később már jóval többet improvizáltak, bár a megkomponált, részleteiben kidolgozott alapot mindig is fontosnak tartották. De hiába szerepeltek sikeresen az egyetemi klubokban, a hanglemezgyár sokáig nem látott bennük elég fantáziát (vagy másokban többet látott), így mire stúdióba vonulhattak, az eredeti tagok közül már csak László Attila és a (később a Trio Stendhallal ismertté vált) Horváth Kornél ütős-fuvolista maradt meg hírmondónak. Az 1983-as Édenkert-ben mellettük Csanyi Zoltán billentyűzött, Lattman Béla basszusgitározott és Lakatos „Pecek” Géza dobolt, a zene pedig eléggé belesimult az akkoriban divatos szintetizátoros, popos, fúziós zenék világába.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 189–191.

Kaszakő

Modern jazz

A modern magyar jazz „nagy generációjának” egyik kiemelkedő muzsikusa, a hazai és a nemzetközi jazzélet egyik legaktívabb résztvevője, legtöbbet foglalkoztatott dobosa. Öt évtizedes pályafutása során szinte nincs olyan számottevő hazai muzsikus, akivel valamilyen formában ne játszott volna. Emellett számos saját együttest vezetett, melyek közül talán a hetvenes évekbeli Kőszegi Rhythm and Brass és a nyolcvanas években a Gregg–Namyslowski–Gárdonyi–Kőszegi-formációja legfontosabb.
Bár világéletében a „Mátyás tériek” között érezte a legjobban magát, egy újpesti körházban nőtt fel. Édesanyja zongorázott, cimbalmozott, édesapja dobolt, de mindketten műkedvelő szinten. Ötéves korától zongorázott, de világéletében a ritmus vonzotta, így önszorgalomból lényegében mindenre dobolt, amit a rádióban hallott. 1962-ben a Mediterrán iskolai együttesben együtt játszott Bajtala Jánossal és Szörényi Leventével.
A Dália Klubban kezdte a szárnyait bontogatni, mindenekelőtt Pege Aladár formációiban játszott, azokkal a hatvanas években már külföldön is sikerrel szerepelt. A Modern Jazz sorozat antológialemezeinek szinte mindegyikén dobolt. 1975-ben szervezte meg első saját együttesét, a különleges – két fúvós, egy dobos és két ütős – felállású Kőszegi Rhythm and Brasst. 1980-ban pedig az amerikai Jack Gregg, a lengyel Zbigniew Namyslowski és Gárdonyi László társaságában nemzetközi formációt alapított, amellyel nagy sikerrel turnézott Európában. Emellett a Vukán György vezette Super Trió és Creative Art Ensemble együtteseinek állandó tagja volt.
Kritikusai szerint sodró ritmusaival, vérbő tempójával hozza lázba a közönséget. Játékán a legnagyobb amerikai dobosok – Philly Joe Jones, Elvin Jones, Art Blakey, Tony Willliams, Jack DeJohnette – stílusjegyei érzékelhetőek, különösen a bebop és free swinging jazz volt rá nagy hatással.
Hosszú pályája során megszámlálhatatlan külföldi és magyar muzsikussal játszott és játszik együtt. Szabados György free jazz együttesével éppúgy fellépett, ahogy a klasszikus swinget játszó Super Trióval vagy a jazz-rock egyik hazai úttörőjének számító Rákfogóval. Játszott Radics Bélával és Frank Zappával, a Take 4-ban társa volt Tomsits Rudolf, Pege Aladár és Babos Gyula gitáros. Zenélt továbbá az Amerikai Egyesült Államokban élő magyar gitárosokkal, Zoller Attilával és Szabó Gáborral, az osztrák szaxofonos Harry Sokallal, Fritz Power zongoristával, és a német harsonással, Albert Mangelsdorffal. Színgazdag dobjátéka több mint százötven nagylemezen hallható.
Hetvenedik születésnapjára Kőszegi Imre: New5 néven hozott létre új projektet, mely saját kompozícióit játssza. Ebenn Kőszegi mellett Horányi Sándor gitározik, Pecze Balázs trombitál, Szaniszló Richárd vibrafonozik és Vasvári Pál basszusgitározik.
Munkásságát 1996-ban Szabó Gábor-díjjal, 2011-ben Liszt Ferenc-díjjal ismerték el.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 160.
 
Kapcsolat: <a href="https://www.facebook.com/imrekoszegiartist/">https://www.facebook.com/imrekoszegiartist/</a>

Kőszegi Imre

Balogh „Csibe” Jenő (1940–2001) – Sokan nevezték a magyar Oscar Petersonnak, aki pályafutását a „Mátyás tériek” közül a szaxofonos Lakatos „Ablakos” Dezsővel, a bőgős Duka Norberttel és a dobos Lakatos „Pecek” Gézával kezdte. Többször fellépett a Dália Klubban, a hatvanas évek második felében pedig a bledi, a prágai és a párizsi fesztiválok közönségét is meghódította. Sokáig volt Pege Aladár zenésze. Kollégái utolérhetetlen humorú, virtuóz zongoristának tartották. Utolsó éveiben a budapesti Vörösmarty téren lévő Art Café vendégeit szórakoztatta játékával. Miként a korábbi kiadatlan felvételekből összeállított, 2002-ben posztumusz megjelent CD-je (Salute To Oscar) kísérőfüzetében Szakcsi Lakatos Béla írta róla: „hangszertudása, páratlan tempóérzéke, szvingelése Európa-szerte és Amerikában is elismerést aratott”. „Csibe jelenség volt. Zongorázása pedig szinte természeti jelenség, akár egy gyors sodrású folyó” – tette hozzá ugyanitt László Attila. 2012-ben a Magyar Rádió az ő emlékére írta ki jazz-zongora tehetségkutató versenyét.

Lakatos „Pecek” Géza

Zenész - dobos

Kapcsolatok

Lakatos „Ablakos” Dezső

Szakcsi Lakatos Béla

László Attila (jazzgitáros)

Kaszakő

Modern jazz

Kőszegi Imre

Balogh Jenő

On The Broadway