Person/name

Kunu László

A „Mátyás tériek” újabb generációja az elődök tiszteletére 1976-ban létrehozta a Kis Rákfogót. Benne a rendkívül tehetséges, orvosi műhiba miatt korán elhunyt Füsti Balogh Gábor (1958–1988) zongorázott, Kunu László (1955–2019) basszusgitározott, Lakatos „Pecek” László (1956) dobolt és Kegye János (1956) szaxofonozott. Kegyét nem sokkal később az alig tizennyolc éves, később európai hírűvé vált Lakatos Tony (1958) váltotta. A Kis Rákfogó ezt követően sorra nyerte a tehetségkutató seregszemléket, versenyeket. A Magyar Rádió nagyhatalmú szerkesztője, Kiss Imre hamar felfigyelt rájuk, még abban az évben vitte őket a debreceni és nagykanizsai jazzfesztiválra, plusz számos rádiófelvételt készíthettek (ezek később lemezen is megjelentek). Majd jött az 1977-es, számukra országos nyilvánosságot hozó televíziós vetélkedő, a Ki mit tud?, amit kategóriájukban fölényesen megnyertek.
A rendkívül muzikálisan, játékosan és ötletgazdagon játszó Füsti Balogh Gábor 1979-ben a lengyelországi Kaliszban rendezett nemzetközi zongoraversenyen is diadalmaskodott, de később a jazzrocktól egyre inkább a hard bop felé mozdult el. A kaliszi győzelem idejére a Kis Rákfogó felállása szintén módosult, előbb Kunu László, majd Lakatos „Pecek” László igazolt át a Minibe, Lakatos Tony pedig 1979 után egyre többet járt ki az NSZK-ba. Helyükön Németh János, Lakatos „Pecek” Géza és Vasvári Pál játszott – egészen a zenekar 1981-es feloszlásáig. Abban az évben a debreceni jazznapokon Füsti Balogh Gábor kvintettjével már lendületes hard bopot játszott, miként az hallható a következő évben az MHV egyenborítós Krém-sorozatában megjelent nagylemezén is (az LP A oldalára a Kis Rákfogó korábbi rádiós felvételei kerültek).
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 292–293.

Kis Rákfogó

A köztudatban jazz-rock formációként élő Mini underground, rhythm and blues zenekarként indult. 1968 áprilisában az Ifjúsági Magazin-ban ezen a néven még egy trió látható – Czipó Tibor (1947–2019, gitár), Kiss Zoltán (basszusgitár), és Dobos Sándor „Doxa” (dob), aztán a tavasz végén érkezett a későbbi frontember, Török Ádám (1948, ének, fuvola, ex-Dogs) és Závodi János (1947, szólógitár, ex-Stardust), Czipó pedig basszusgitárra váltott. Már a Török-Závodi-Czipó-Dobos felállású együttes tette híressé a badacsonyi Tátika eszpresszót, ahol a szokásos vendéglátós szórakoztatózene helyett a közönség az akkor Magyarországon még ritka progresszív rockzenét hallgathatta. A rögtönzött jam sessionökre a Balatonnál zenélő barátok összefutottak, és hamarosan országos híre lett a Tátikának. Autostoppal, hátizsákkal érkeztek a beatrajongók.
A Mini Budapesten 1969. augusztus 26-án a Sakk-Matt törzsközönsége előtt mutatkozott be az Ifjúsági Parkban, ahol a Troggs, Jimi Hendrix és a Who dalait, illetve saját bluesaikat (Asztalhoz leültem, Én akarlak) viharos siker fogadta. Néhány hét alatt elismert zenekar lettek, és a Syrius Csanády utcai klubja mellett 1969 őszén a Bem rakparton megnyíló Mini klub lett a rockerek és hippik egyik törzshelye, ahol a kezdeti rhythm and blues korszak után hamarosan megismertette híveit a jazz-rockkal is.
Ez azonban nem annyira tetszett az inkább rockzene-párti Závodi Jánosnak, majd 1971 januárjában a zenekar teljesen megújult – Török mellett Papp Gyula (1951, billentyűsök), Németh Tamás „Nemecsek” (1951, dob) és Nagy István (1945, basszusgitár) játszott benne. Az új formáció tavasszal már az Illéssel szerepelt egy ORI-műsorban, és nehezebben befogadható zenéjük ellenére országosan ismertek lettek. 1972-ben az MHV három kislemezt – Gőzhajó / Délelőtt, Kereszteslovag / Sirályok, Halványkék gondolat / Ne félj – vett fel velük, de önálló albumra már nem kaptak lehetőséget.
Aztán 1977-ben, a tizenévesek elindította rockhullám hátán a margóra szorult Mini is felkapott, sztárolt zenekar lett. Az új arcokat kereső fiatalok rátaláltak a kívülállás mítoszával körülvett, az „aranykor” hangulatát dalaival, megjelenésével, koncertformáival is megidéző együttesre. Török Ádámék a hetvenes évek végén a legnagyobb koncertfórumokra jutottak el, de továbbra is megmaradtak klubzenekarnak, őrizve a rock esetlegességét, őszinteségét, érzékenységét, lendületét, a közvetlen kapcsolatot.
Az ekkor már Török Ádám, Németh Károly (1952, billentyűs), Németh Alajos (1956, basszusgitár) és Balogh Jenő „Szivacs” (1955, dob) felállású Mini műsorában a rhythm and blues és jazz-rock szerzemények mellett a hosszabb lélegzetű elektronikus, UFO-król szóló, elvont zenei és szövegvilágot képviselő dalkísérletek is helyet kaptak. Ezt a felemás állapotot jól tükrözi a végül 1978-ban megjelent első lemez (Vissza a városba), amely egyszerre tekinthető az előző évek lezárásának, de már helyet kaptak rajta az elektronikus rock jegyében született új dalok is. A Dinamitba csábított Németh Alajos helyére Kunu László (1955) érkezett, a zenekar pedig, kihasználva a közönség és a piac feltámadt érdeklődését, megkeményítette a zenét, és a második album (Úton a Föld felé, 1979) már címében is jelezte a realitásokhoz való alkalmazkodást. Amihez az is hozzátartozott, hogy a dalokat már a sikeres, befutott, a hatalom részéről elfogadott táncdalszövegíró, S. Nagy István jegyezte, igaz, jobbára csak a nevét adva a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat vezetői számára kevésbé szalonképes Török-sorokhoz.
Ezzel az eléggé egyenetlen színvonalú albummal azonban a zenekar a két szék között a földre huppant: sem a régi Mini-rajongók, sem a kemény rock közönsége nem szerette igazán. Ahogy a korong kulcsdala (Nem tudom, hogy merre?) is érzékelteti, nem tudták eldönteni, hogy melyik utat válasszák. A következő lemezzel ismét a múltba néztek: kiadták az 1980. június 8-án a Pestlőrinci Ifjúsági Parkban adott koncertjük esszenciáját, ahol az aktuális számok mellett jó néhány régi Mini-balladát (Kereszteslovag, Gőzhajó, Kolduskirály) is előadtak, és több szám erejéig csatlakozott hozzájuk az egykori társ, Závodi János. A zajos, de rövid életű siker után ekkor visszavonultak, és amikor 1983-ban a Dzsungel-lel újra visszatértek a színre, meglehetősen fáradt, önismétlő zenekar benyomását keltették. Török Ádám le is vonta gyorsan a konzekvenciát: még abban az évben, az október 20-i buli után feloszlatta csapatát.
A Mini nevével újra 1993-ban lehetett találkozni: márciusban a Budapest Sportcsarnokban „leszállt az időgép”, és emlékezetes hangulatú bulin idézték fel pályafutásuk legszebb, legmaradandóbb dallamait. Az eseményhez kapcsolódó (még a paksi főpróbán rögzített) CD-n pedig végre hanghordozón is megjelenhetett két régi remek Mini-ballada, az annak idején alkoholistának bélyegzett Asztalhoz leültem, az apokaliptikusnak aposztrofált Apák és fiúk, illetve Bartók Béla Este a székelyeknél című művének progresszív rockos átirata. (Utóbbit – tartva a híresen kötözködő/letiltogató Bartók-örökösöktől, Éjféli találkozás Béla bácsival a Csiki havasok alatt címmel tüntették fel.)
1998 -ban Török Ádám ismét újraélesztette a Mini nevet, és 2023-as haláláig alkalmanként Török Ádám és a Mini néven koncertezett.
JBSz–SJ
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 187–192.
Kapcsolat: <a href="https://www.facebook.com/torokadamesamini/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/torokadamesamini/?locale=hu_HU</a>

Kunu László

Zenész - basszusgitáros

Kapcsolatok

Kis Rákfogó

Mini

25 év rock

Koncert