Person/name

Kozma András

A magyar poptörténetben az 1970-es évek népszerű popzenekara, az Apostol futotta be talán a legkacskaringósabb pályát.
Zeneművészeti főiskolások, jazz tanszakra járó zenészek alapították 1970-ben, a Chicago és a Blood, Sweat &amp; Tears nyomvonalán haladó jazz-rockos szerzeményeikkel az 1971-es salgótarjáni országos könnyűzenei fesztiválon diadalmaskodtak, majd Georgie Fame-mel és Alan Price-szal léptek fel a Kisstadionban. A hetvenes évek elején sokszor léptek fel külföldön (NSZK, Svájc, Svédország), ekkoriban Magay Klementina, Kassai Katalin, és Babits Marcella énekeltek velük. Azt követően azonban, hogy 1973 végén a nagy kalapos, nagy szakállas Meződi József (1942, ének) is belépett az időközben teljesen átalakult zenekarba, a szórakoztató pop irányába mozdult el az együttes.
A hetvenes évek második felében – a kemény rock tündöklése idején – szinte futószalagon szállították az olyan könnyed, de igényesen hangszerelt slágereket, mint az Okosabban kéne élni, a Nehéz a boldogságtól búcsút venni, a Nekem a tenger a Balaton, az Út, ahol már régen jártam, a Halld a szívek dallamát, a Neked adom azt is, ami nincs vagy a Nem tudok élni nélküled.
A jazz-irányzatot képviselő zenészek 1979-ben végleg otthagyták az együttest, mely ezután Meződi József, Németh Zoltán (zongora), Baranski László (gitár), Szaniszló Lajos (trombita), Pete László (harsona), Veszelinov András (dob) felállásban működött tovább. 1980-ban az Egyesült Arab Emirátusokban vendégeskedtek, 1981-től a Rock Színház házizenekaraként játszottak.
Hosszú kihagyás után 1999-ben Demis Roussosszal közösen koncerteztek a Budapest Sportcsarnokban, ahol öt évvel később, 2004. november 13-án önállóan is felléptek.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 228–229.
<a href="https://www.facebook.com/apostolegyuttes/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/apostolegyuttes/?locale=hu_HU</a>

Apostol

Az 1970-es, 1980-as évek népszerű rockformációja.
Balázs Fecónak (Balázs Ferenc, 1951–2020, billentyűsök, ének) az 1977-es híres Piramis–Taurus–Tűzkerék-koncert sikere adta az ötletet, hogy saját zenekart alapítson, és a kőkemény rockzene iránt feltámadó igényt, a Taurus-nosztalgiát és saját, évtizedes zenészmúltját kihasználva megpróbáljon betörni az élvonalba. Ezzel megszületett a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának másik népszerű rockformációja, a Korál, amely az idehaza épp a zeniten lévő hard rock hullám idején úgy igazodott a fősodorhoz, hogy közben a líraisága is megmaradt. Zenei világát – a kezdetektől lényegében az 1986-os leállásig – ugyanaz a kettősség jellemezte: miközben a gitáros Fischer László hozta a karcosabb rockos megszólalást, addig a billentyűs Balázs Fecó melankolikus, érzelmes, gyakorta szentimentális dalaival remekül eltalálta a korszak tizenéves közönségének romantikus énjét.
Balázs Fecó a zenekar origójaként ugyan 1978. május 1-jét szokta megnevezni, azt a napot, amikor új zenekarával bemutatkozott a Budapesti Ifjúsági Parkban, pedig hát ugyanezen a néven korábban már működött egy profi muzsikusokból álló társaság, amelyik 1974 és 1976 között Koncz Zsuzsát kísérte hazai és külföldi fellépéseire. Benne a nyugati vendéglátózásból visszatért Balázs Fecón túl Brunner Győző dobolt, Makrai Pál (később Marschalkó Zoltán) gitározott és Kiss Zoltán (később Losó László) basszusgitározott. Amikor azonban 1977 augusztusában egyetlen koncertre összeállt Fecó korábbi, időközben legendássá nemesedett rockzenekara, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-taurus-6766">Taurus,</a> ennek a – Piramissal és a Tűzkerékkel közösen adott – koncertnek a sikere indította arra, hogy a régi nevet megtartva új társaival (Fischer László szólógitár, Scholler Zsolt basszusgitár, Pados István dob) nekivágjon. Kezdetben főként a Taurus iránti nosztalgiát igyekezett életben tartani, de 1979 elejére már kikristályosodott az a jellegzetes Korál-hangzás, amelyben a keményebb megszólalást jól ellensúlyozták a lírai, romantikus hangulatok.
Már a kislemezeik (Válaszra várva / Van egy őszinte dal, A kőfalak leomlanak / Ne állj meg soha) alapján az év zenekarának választották őket a fiatalok, és a többszöri doboscsere – 1979-ben Papp Tamás (1957), egy évre rá Dorozsmai Péter (1959) érkezett – sem vetette vissza őket.
„Szeretnénk a rock kifejezés idehaza túlságosan egyoldalú jelentését kiszélesíteni. Szerintünk a rock az érzelmek és érzések azonnali visszaadására épül, ezért a lebegés, az elringatás, a nagy lélegzetű ívelés ugyanúgy hozzátartozik, mint a dübörgő erőszakosság” – nyilatkozta az 1979 és 1984 között zsinórban hatszor az év legjobb billentyűsének választott Balázs Fecó, és ennek megfelelően lavírozott zenekarával. A nagyobb lélegzetű, helyenként szimfonikus rockra emlékeztető kompozíciókat közönségkedvenc lírai dalokkal váltogatta (szöveg: Horváth Attila), és miközben koncertjeikre csak úgy tódultak a „csöves” fiatalok, addig az 1981-es Tánc- és Popdalfesztiválon egy olyan dallal (Homok a szélben) indultak (és nyertek közönségdíjat), amely sokkalta közelebb állt a táncdalok világához, mint az „őszinte kemény rockhoz”.
Az 1982-ben megjelent újabb LP-n (A túlsó part) már Fecó érzelmesebb lassú dalai domináltak, a két évvel későbbi korongon (Az óceán) pedig a keménység már szinte csak nyomokban maradt meg, miközben a Korál fokozatosan veszíteni kezdett népszerűségéből. Végül 1986-ban egy NDK-turné után maga Fecó is belátta, hogy önámítás lenne a tényekkel nem szembenézni, és pontot tett a Korál pályájának végére. Inkább nekilátott filmzenéket komponálni (Gondviselés, Laura, Vakvilágban, A pókok, Nyolc évszak), illetve hamarosan belefogott a romos sitkei kápolna felújításába.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 391–393.
Kapcsolat:
<a href="http://koral.hu/">http://koral.hu/</a>

Kapcsolatok

Apostol

Korál