Személy

Kemény Győző

Zenész - hegedűs, Zenész - gitáros, Zenész - énekes

Kemény Győző (1952) zenész, dalszerző, a Bojtorján együttes alapítója és vezetője.

1972-ben alapította zenekarát, amelyben gitározott, hegedült, kongázott, valamint énekelt. Kemény Győző hangszertárában később volt egy különlegesség, rezonátoros - Dobro - gitáron is játszott. Megnyerték a Ki mit tud? vetélkedő budapesti döntőjét, azt követően megszerezték a hivatásos előadóművészi engedélyt. A formáció 1974-ben vette fel a Bojtorján nevet. Népszerűségük a nyolcvanas évek elején volt a tetőponton, őket tartották a country stílus egyik legjobb hazai zenekarának. Többször jártak az Egyesült Államokban, és játszottak a londoni Wembley Stadionban. 1981 óta az egyesült államokbeli Kansas állam díszpolgárai. 1984-ben a countryzene amerikai fellegvárában, Nashville-ben fesztiváldíjat nyertek. Saját kiadványaik mellett több gyereklemezen szerepeltek dalszerzőként és előadóként, állandó közreműködői voltak a színész-énekes Halász Judit albumainak és koncertturnéinak. Az együttes sikereihez nélkülözhetetlen volt a zenekar vezetője, a produceri vénával megáldott Kemény Győző menedzseri képessége.

A Bojtorján felbomlása után - a 90-es évek elején - Kemény Győző pert indított Pomázi Zoltán (akusztikus gitár, ének) és akkori zenésztársai ellen, amiért az énekes az együttes nevével, új felállásban fellépéseket vállalt országszerte. A bíróság végül Kemény Győző javára döntött, így az újonnan alakult együttes az eredetitől megkülönböztető jelzéssel, Új Bojtorján néven vállalhatott csak további koncerteket. A több mint két évtizedes mosolyszünet ellenére a tagok 2015-ben az eredeti legendás felállásban újra színpadra álltak a Müpában.

Kemény Győző az 1980-as években szerkesztő-műsorvezetője volt Magyarország első kereskedelmi rádiójának, a Danubiusnak. 2011-ben Budapest XIII. kerületének díszpolgára lett az 1954 óta az Újlipótvárosban élő előadó. Manapság már nem zenészként, inkább kultúraszervező menedzserként és zenei producerként hallunk róla. Elmondása szerint bízik abban, hogy idehaza a countryzene újra megközelíti majd egykori népszerűségét.

HZ

 

https://www.facebook.com/bojtorjan/

Frissítve: 2023-8 , Hőgye Zoltán