Person/name

Huzella Péter

Fiók - Kaláka

A Kaláka nem a népzene felől közelítve próbálta kifejezni gondolatiságát, hanem a versekben lévő gondolatisághoz igazította a zenét, megteremtve ezzel egy sanzonhoz közelálló műfajt, amit az egyszerűség kedvéért többnyire csak énekelt versként emlegettek.
Az együttest 1969 őszén az Andrássy úti Ádám Sörözőben alapította meg Gryllus Dániel (1950, fúvós hangszerek) és Mikó István (1950, gitár). Néhány hónapig Veress Anna énekelt és furulyázott benne, majd 1970 nyarára jött létre az első klasszikus felállás, amelyben a két alapítón kívül Gryllus Vilmos és Radványi Balázs játszott. Aztán 1973-ban Mikó inkább a színészetet választotta, és a következő években nagy lett a mozgás a zenekar háza táján – Dabasi Péter, Kobzos Kiss Tamás és Georgios Tzortzoglou is megfordult körükben –, majd a hetvenes évek végén alakult ki a második klasszikus felállás: Gryllus Dániel, Radványi Balázs, Huzella Péter és Becze Gábor. Huzella 1996-os kiválása óta pedig Gryllus Vilmos mint állandó vendég szerepel velük.
A Bem rakparti művelődési házban működő Tolcsvay klubban a hatvanas évek végén minden héten fiatal zenekarok mutatkozhattak be, a Kaláka is ott lépett először színpadra 1969 decemberében. Rövid ideig a KFKI Fadrusz utcai helyiségében játszottak, majd 1971-től a vízivárosi pinceklub lett az igazi otthonuk. Ide már költők, zenészek, színházi emberek is ellátogattak, komoly erkölcsi támaszt adva ezzel a zenekarnak. 1973-tól a Marczibányi téri Művelődési Házban előbb a földszinti kisteremben, majd azt kinőve az emeleti színházteremben koncerteztek rendszeresen, és a hetvenes-nyolcvanas években hosszabb-rövidebb ideig Tatabányán, a Mező Imre Klubban, a BME R klubjában és az FMH körtermében is működtek Kaláka-klubok.
Az elmúlt bő fél évszázad alatt csaknem ezerötszáz dalt írtak, több mint tízezer koncertet adtak, több mint háromszáz költő versét énekelték. Felléptek kórházban, óvodában, gyári ebédlőben, kilátóban, nővérszálláson, templomban, börtönben, sétahajón, határállomáson, állatkertben, úszómedencében, hőerőműben, a Magyar Tudományos Akadémián és vidéki kocsmában egyaránt. Gyerekműsoraik, megzenésített verseik messze földön híresek, nemcsak a Kárpát-medencében, hanem szerte Európában.
Időnként persze a szemükre vetik, hogy a Kaláka öt évtizede gyakorlatilag ugyanazt csinálja, egyik lemeze olyan, mint a másik, nincsenek korszakok, nincsenek benne igazán színek. De Gryllus Dániel szerint a hozzáállásuk a világhoz, a költészethez, a repertoárukhoz igazából sosem szorult felülvizsgálatra. Adtak felnőtt- és gyerekkoncerteket, istentiszteletbe ágyazott templomi hangversenyeket, játszottak színházakban, tartottak irodalmi esteket, nevükhöz több fesztivál is kötődik versennyel, táncházzal. Mindenbe belekóstoltak egy kicsit, és mindent igyekeztek a maguk képére formálni. Nekik igazából nincs is stílusuk, inkább azt mondhatnánk: arculatuk, hangzásviláguk, hozzáállásuk van. Az egész folyamszerű, nincsenek benne nagy kilengések, de azért vannak mellékfolyók, színházi kanyarok, magyar népmesei és rajzfilmzenei kalandok, indiai, jiddis, latin-amerikai és egyéb népzenei hatások.
Az első nyolc évükben – ami minden zenekar életében messze a legprogresszívabb és legizgalmasabb korszak – ők nem adhattak ki lemezt. Az első korong csak 1977-ben jelenhetett meg, felvették hozzá a dalokat, és három József Attila-verset – Tudod, hogy nincs bocsánat, Azt mondják, Reménytelenül –, amelyeket azonnal letiltottak róla. A hivatalos indoklás szerint a Tudod, hogy nincs bocsánat-ot például azért, mert Radványi Balázs hangja nagyon hasonlított az Aradszky Lászlóéra (!).
„Még a Betlehemi királyok-ba is belekötöttek – emlékezett Gryllus –, csak úgy engedték, ha készítünk belőle egy gyorsabb verziót. De ezek a packázások igazából a lényeget nem érintették, hisz ezek helyett a versek helyett nekünk száz másik volt a tarsolyban. A nagy szerencsénk az volt, hogy Tóth Attila a nyolcvanas évek elején megalapította a Hungaroton II. irodalmi szerkesztőséget, a nagy mamuton belül egy kis szigetet, ahová annak idején valóban jó volt bemenni. És nem utolsósorban, ahol aztán sorban jelenhettek meg a lemezeink.”
A Kaláka 1990 óta saját kezébe vette kiadványainak gondozását. Ma is – ahogy Tolnai Ottó mondta róluk egyszer – amolyan vándorzenészek, akik még mindig 100-150 koncertet adnak egy évben. Főként vidéken, de sokat utaznak külföldre is.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 282–284.
 
<a href="https://kalaka.hu/">https://kalaka.hu/</a>
<a href="https://hu-hu.facebook.com/kalakaegyuttes/">https://hu-hu.facebook.com/kalakaegyuttes/</a>

Kaláka

a hetvenes évek derekán indultak a country-hoz és blueshoz is kötődő fehérvári dalosok, akik egyrészt a hatvanas évek végi pol-beat hagyományokat vitték tovább, másrészt olyan ambiciózus szerző-előadók voltak, akik a nemzetközi példaképek – mindenekelőtt Bob Dylan, Joan Baez és Joni Mitchell – nyomvonalán próbáltak haladni.  A sokak számára rossz szájízű polbeatet ekkor már persze „folk-beatnek”, „városi népzenének”, „mai dalnak”, később pedig „közéleti dalnak” nevezték, és ezeket a személyes hangvételű „beszámolókat” általában maga a szerző adta elő, egy szál akusztikus gitárral. 
A közéleti dalosok és versmegzenésítők legfontosabb seregszemléje, megmérettetési fóruma a Fiatal Dalosok Országos Találkozója volt, melyet 1973-tól két és fél évtizeden át rendeztek meg Székesfehérváron – a huszonöt év alatt számos helyszínen. A hetvenes évek végére tehető fénykorban a gálán fellépők legjobbjai mindenesetre nagylemezeket jelentethettek meg. Számos, később (gyakran más területen) országos ismertséget szerző előadó bukkant itt fel, például Berki Tamás, Boros Lajos, Dévényi Ádám, Huzella Péter és Nyeső Mária, illetve Muszty Bea és Dobay András, valamint Vas Zoltán és Bocskai István duói.
Miként Dévényi Ádám 2016-ban visszaemlékezett: „Főleg a Váza klubosok közül kerültek ki a székesfehérvári dalostalálkozók előadói. Ezeken a többnapos fesztiválokon szólóprodukciókkal és zenekarral egyaránt felléptem. Elég sokan voltunk egyébként, harminc-negyven előadó két napra elosztva, és aztán a gála, ami pedig a színházban volt. Nagyon kedves hangulata volt a fesztiválnak, egész nap, mindenhonnan szólt a zene. Soha semmilyen politikai elvárás vagy rászólás nem volt a gálaműsorral kapcsolatban sem.” 
A Fiatal Dalosok Országos Találkozója a nyolcvanas évek első felében még sikeresen hozta a kezdeti színvonalat, a rendszerváltozás időszakában azonban a fénye már erősen megkopott, a kilencvenes évekre pedig az egészet már inkább a családias hangulat jellemezte, lényegében osztálytalálkozóvá alakult át. Ezért is döntöttek úgy 1998-ban a szervezők, hogy Székesfehérváron „véget vetnek a zenének”.
Az aktuális „mai dalosok” seregszemléje azonban továbbélt: 1999 és 2004 között a rendezvény átköltözött a Gödöllői Művelődési Házba (immár az Akusztika Alapítvány szervezésében), majd két év kényszerszünet után 2006-ban Szombathelyen éledt újjá, immár Országjáró Dalosok Találkozója néven. 2010-ig a helyi MMIK-ban (Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ) rendezték meg, 2011 és 2014 között a Fejér megyei Hosszúperesztegen, 2015 óta pedig ismét visszatért szülővárosába, a Szabadművelődés Házába, ahol amúgy anno az utolsó székesfehérvári találkozót is tartották.

Fiatal Dalosok Országos Találkozója

Ugyancsak a hetvenes évek derekán indultak a country-hoz és blueshoz is kötődő fehérvári dalosok, akik egyrészt a hatvanas évek végi pol-beat hagyományokat vitték tovább, másrészt olyan ambiciózus szerző-előadók voltak, akik a nemzetközi példaképek – mindenekelőtt Bob Dylan, Joan Baez és Joni Mitchell – nyomvonalán próbáltak haladni.  A sokak számára rossz szájízű polbeatet ekkor már persze „folk-beatnek”, „városi népzenének”, „mai dalnak”, később pedig „közéleti dalnak” nevezték, és ezeket a személyes hangvételű „beszámolókat” általában maga a szerző adta elő, egy szál akusztikus gitárral. 
A közéleti dalosok és versmegzenésítők legfontosabb seregszemléje, megmérettetési fóruma a Fiatal Dalosok Országos Találkozója volt, melyet 1973-tól két és fél évtizeden át rendeztek meg Székesfehérváron – a huszonöt év alatt számos helyszínen. A hetvenes évek végére tehető fénykorban a gálán fellépők legjobbjai mindenesetre nagylemezeket jelentethettek meg. Számos, később (gyakran más területen) országos ismertséget szerző előadó bukkant itt fel, például Berki Tamás, Boros Lajos, Dévényi Ádám, Huzella Péter és Nyeső Mária, illetve Muszty Bea és Dobay András, valamint Vas Zoltán és Bocskai István duói.
Miként Dévényi Ádám 2016-ban visszaemlékezett: „Főleg a Váza klubosok közül kerültek ki a székesfehérvári dalostalálkozók előadói. Ezeken a többnapos fesztiválokon szólóprodukciókkal és zenekarral egyaránt felléptem. Elég sokan voltunk egyébként, harminc-negyven előadó két napra elosztva, és aztán a gála, ami pedig a színházban volt. Nagyon kedves hangulata volt a fesztiválnak, egész nap, mindenhonnan szólt a zene. Soha semmilyen politikai elvárás vagy rászólás nem volt a gálaműsorral kapcsolatban sem.” 
A Fiatal Dalosok Országos Találkozója a nyolcvanas évek első felében még sikeresen hozta a kezdeti színvonalat, a rendszerváltozás időszakában azonban a fénye már erősen megkopott, a kilencvenes évekre pedig az egészet már inkább a családias hangulat jellemezte, lényegében osztálytalálkozóvá alakult át. Ezért is döntöttek úgy 1998-ban a szervezők, hogy Székesfehérváron „véget vetnek a zenének”.
Az aktuális „mai dalosok” seregszemléje azonban továbbélt: 1999 és 2004 között a rendezvény átköltözött a Gödöllői Művelődési Házba (immár az Akusztika Alapítvány szervezésében), majd két év kényszerszünet után 2006-ban Szombathelyen éledt újjá, immár Országjáró Dalosok Találkozója néven. 2010-ig a helyi MMIK-ban (Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ) rendezték meg, 2011 és 2014 között a Fejér megyei Hosszúperesztegen, 2015 óta pedig ismét visszatért szülővárosába, a Szabadművelődés Házába, ahol amúgy anno az utolsó székesfehérvári találkozót is tartották

Huzella Péter

Zenész - gitáros

Kapcsolatok

Fiók - Kaláka

Kaláka

Fiatal Dalosok Országos Találkozója

Fehérvári „mai dalosok” találkozója

A fekete ember

Az én koromban

Boldog, szomorú dal

A pelikán

Az én szívemben boldogok a tárgyak

Boldog, szomorú dal - Koncertlemez a huszadik születésnapra

Kaláka 30

Egyetemi Színpad '76

Fiók - Kaláka