Person/name

Hamar Dániel

Máshogy telik - Punnany Massif

Muzsikás együttes: Én vagyok az, aki nem jó

A Sebő együttes mellett a folkmozgalom másik fontos oszlopa az 1973-ban alakult Muzsikás – Sipos Mihály (1948, hegedű, citera), Hamar Dániel (1951, bőgő), ifj. Csoóri Sándor (1956, duda, tekerőlant, koboz, brácsa) –, amelyhez már a kezdetektől „állandó vendégként” csatlakozott a Sebő-együttesben zenélő, korábban népi táncosként ismert Éri Péter, aki hivatalosan 1979-ben lett a zenekar tagja.
Sebőékhez hasonlóan Hamar Dánielék is az eredeti parasztzene megismertetésére és terjesztésére esküdtek fel, igyekeztek azok művelőitől („a muzsikásoktól”) eltanulni, ellesni a hiteles zenélési módot. 1974-ben megkapták a Népművészet Ifjú Mesterei címet, még ugyanebben az évben a Fővárosi Művelődési Házban megnyílt a Muzsikás klub. Heti rendszerességgel zajlott ott tánc- és énektanítás, diavetítés, szabad tánc, sok egyéb program, és tulajdonképpen ezt az új „városi szórakozási formát” nevezték attól kezdve táncháznak. Az idők során további táncházak – Bem rakpart, Vár, Műszaki Kollégium, Belvárosi Ifjúsági Ház, Kassák klub – létrehozásában is részt vettek. 1977-ben pedig az Élő népzene sorozatot az ő debütáló nagylemezük nyitotta, amelyen a magyar nyelvterület különböző tájairól gyűjtött dallamokat szólaltattak meg.
A Muzsikás az évtized végén az elsők között nyitott – anélkül, hogy elveit feladta volna – a szélesebb közönség felé. 1979-ben a Hobo Blues Banddel, majd a Fonográffal adtak közös koncerteket, sőt, turnéztak is velük, időnként pedig – sokak meglepetésére – rockzenészekkel közös sessionökben és éneklésekben vettek részt. Az első hollandiai útjukon a Munich Records felvett velük egy, a korabeli magyar viszonyokhoz képest elképesztő kiállítású lemezt (Kettő, 1980), amelyen egy pécsi amatőrénekes, a később komoly néptáncos pályát befutó Vincze Zsuzsa énekelt: nem vált be, túlságosan lámpalázas természet volt, maradt a néptáncnál, mind a mai napig. Ekkor döntöttek úgy, hogy átcsábítják magukhoz az akkor a Sebő együttesben éneklő Sebestyén Mártát, és már vele indultak az első tengerentúli turnéra (Ausztrália, Új-Zéland), illetve rögzítették a következő lemezt, amelynek megjelenését mindenekelőtt az azt zenei rendezőként jegyző Szörényi Leventének köszönhették. Szörényi tanította meg nekik, hogy többek között ne két mikrofont körbeállva készítsenek felvételeket, hanem – ahogy a rockzenészek – sávonként rögzítsék a hangszerek hangját, Szörényi Szabolcs pedig basszusgitáron segítette őket a vaskosabb hangzás eléréséhez. (Még ha a lemezborítón basszerosként Levente van is feltüntetve, ő valójában csak vokálozott néhány számban.)
Az 1982-ben megjelent Nem úgy van most, mint volt régen… és az 1985-ös Nem arról hajnallik, amerről hajnallott albumaik nemcsak a hívek körében arattak sikert, hanem a magyar rockéletben is eseményszámba mentek. Részben Szörényi szereplése és kiállása miatt, részben viszont azért, mert azokon a hagyományőrző feldolgozások mellett a populáris zene és a blues felé is nyitottak. A Nem úgy van most, mint volt régen-t ráadásul a korszak tipikus rockhelyén, a Kertészeti Egyetem klubjában (KEK) mutatták be, és számukra is meglepő módon a koncertre éppúgy hosszas sorban állás után lehetett csak bejutni, mint bármelyik vezető rockegyüttes bulijára.
A Muzsikás tagjai az évtized közepére már gyakori vendégei voltak a hazai és európai folkfesztiváloknak, olyan nagysikerű színpadi művekben szerepeltek, mint az István, a király, nem utolsósorban pedig korongjaik rendre bearanyozódtak, bár ezt soha hivatalosan nem jelentette be a Hanglemezgyár. Ráadásul az angol Hannibal Records két LP-jük licenszét megvette, és abban a pillanatban, hogy melléjük állt egy külföldi lemezcég, a nyugati klubok, majd később a koncerthelyszínek kapui is megnyíltak előttük.
Az első amerikai turnéjukon – 1990. március–április – 27 koncertet adtak. Bostonból bérelt, maguk által vezetett mikrobusszal utazták végig az Egyesült Államokat, játszottak többek között Bostonban, New Yorkban, Atlantában, Los Angelesben, San Franciscóban és Seattle-ben. Az igazi nemzetközi áttörést azonban az 1995-ös év hozta meg számukra: a Hannibal elhatározta, ideje kilépni a klubok és fesztiválok világából, és kibérelte egy estére az egyik legpatinásabb londoni koncerthelyszínt, a Queen Elisabeth Hallt. A siker frenetikus volt, több százan az utcán rekedtek, a nagyteremben pedig nem akarták leengedni a Muzsikást a színpadról.
A következő mérföldkő kétségkívül a hosszú időn át érlelt, végül 1998-ban kiadott Bartók album – a zenekarban eddigre ifj. Csoóri Sándort Porteleki László (1957) váltotta fel – volt, amelyen a népzenegyűjtő Bartók Bélát kívánták a középpontba állítani. Deklaráltan nem katalógusszerű, tudományos lemezt szerettek volna készíteni – Bartók és a népzene kapcsolatáról a zenetudósok több kötetet írtak már –, hanem élményszerűen próbáltak az anyaghoz közelíteni. Azt akarták, hogy a hallgatót a hagyományos paraszti zene ereje ugyanúgy terítse le, mint ahogy leterítette Bartókot a század elején vagy ahogy leterítette őket a hetvenes években.
És a Bartók album óta a Muzsikás szédületes nemzetközi karriert futott be. Amerikától Új-Zélandig, Japántól Dél-Afrikáig zajos sikereket arattak, a világ legnevesebb koncerttermeiben léptek és lépnek fel, a londoni Queen Elisabeth Halltól a Royal Festival Hallig, az amsterdami Concertgebouw-tól a párizsi Theatre de la Ville-ig, a Római Zeneakadémiától a New York-i Carnegie Hallig. Koncertjeikről és lemezeikről rendre elismerően írnak a legnagyobb napilapok, folyóiratok, és a zenei szaksajtó. Munkásságuk elismeréseként 2000-ben pedig megkapták a Kossuth-díjat.
JBSz–SJ
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 273–275.
Kapcsolat: <a href="http://www.muzsikas.hu/">http://www.muzsikas.hu/</a>

Muzsikás

A két Tolcsvay-Müller-Müller-bemutató között azonban 1993-ban történt egy igen fontos premier, az Atilla – Isten kardja, melyet augusztusban eredetileg csak négy előadásra terveztek a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, de az óriási érdeklődés nyomán végül 16 előadás lett, ezzel rekordot hozva az 57 éves játszóhely életében. A látványos kiállítású darabról a kritika viszont alaposan leszedte a keresztvizet, ami jórészt persze Szörényi politikai szerepvállalásainak, illetve a szerzőtárs Lezsák Sándor költő-politikusi mivoltának szólt, de azért az is tény, hogy e grandiózus, az István, a király-nál zeneileg lényegesen összetettebb és kísérletezőbb, ezáltal nehezebben befogadható alkotás nehezen állt össze egységes művé. Ahogy Miklós Tibor írta könyvében: „A rettegett világhódítót, Atillát Vikidál Gyula játszotta, akinek szenvedélye és keménysége ezúttal tétlenségre volt kárhoztatva, hiszen a darab nagyobb része élőképekből, ájtatos tépelődésekből állt, az igazi dráma, a hatalmas és véres küzdelem közben máshol zajlott, a színpadra csak a holtakat hozták be elsiratni, és a harcokról csak meséltek.”

Hamar Dániel

Zenész - bőgős

Kapcsolatok

Máshogy telik - Punnany Massif

Muzsikás együttes: Én vagyok az, aki nem jó

Muzsikás

Atilla – Isten kardja

Bartók album

Máshogy telik - Punnany Massif

Muzsikás együttes: Én vagyok az, aki nem jó

Innen érkeztél: