Személy

Gerendai Károly

Producer

Üzletember, kultúraszervező, az 1993-ban indult Sziget Fesztivál alapítója és 2017-ig annak főszervezője, többségi tulajdonosa. Emellett többek között Magyarország első Michelin-csillagos étterme, a Costes és a Lupa-tó körül kialakult Lupa Beach tulajdonosa.

Felmenőit tekintve mindkét részről arisztokrata. Apai nagyanyja a Széchenyi család leányági leszármazottja, édesanyja szintén kékvérű, ám a világháború után kényszerűségből intézetben nevelkedett, és az ott magára szedett liberális világszemléletével a família  fekete báránya lett. Abban a családban, amelybe korábban gazdag német gyárosok, iparosok házasodtak be, ha vissza akarjuk fejteni, volt benne Scheffer-, meg Göpfert-ág, utóbbi lett a múlt század húszas éveiben Gerendayra magyarosítva. A Sziget-alapító édesapjának születésekor az anyakönyvi kivonatban viszont tévedésből i-vel írták a nevet, így lett ő is Gerendai.

Végigjárta a teljes ipari vertikumot: tizennégy éves korában egy gödöllői ifjúsági klubban kezdte, hívta az akkori (1984-ben járunk!) ellenzéki rockereket, Gidófalvy Attilát, Schuster Lórántot, Nagy Ferót. Aztán a gimnáziumban rádiós öntevékeny kört alapított, szólt az iskolarádió, lettek koncertek, közönségtalálkozók. Élvezte ezt a világot, a szülei azonban nem voltak megértőek. Ő meg nem akart megfelelni az otthoni elvárásoknak. Ezért tizenhat évesen elment albérletbe, és hogy legyen rá pénze, a gimnázium mellett szórólapozott, meg plakátot ragasztott. Jó ideig csicskázott a Beatricének, tologatta a hangfalakat, szedte a jegyeket, később már lebonyolított egy-két vidéki bulit is, plusz annak propagandáját.

Bár diplomát sosem szerzett, mégis a legelismertebb kulturális, turisztikai és gasztronómiai szakemberek között tartják számon régóta. Számos felsőoktatási intézmény rendszeres előadója, oktató a Werk Akadémián és 2012 óta a Bankárképző intézet mentorprogramjának gyakorlati oktatója.

1993-ban Müller Péter Sziámival hozta létre a Sziget Fesztivált, mely már a kilencvenes évek végére teljesen átalakult, a mainstream része lett, egyben a térség legnagyobb, évente sokszázezer fiatalt vonzó tömegrendezvénye. A tulajdonosi háttér az évtizedek alatt persze sokat változott. Majd 2017-ben a többi tulajdonossal együtt előbb eladta a Sziget Kulturális Menedzseriroda Kft. 70 százalékát egy brit-amerikai befektetőcégnek, az Edition Capitalnek, 2023-ra pedig a maradék részesedését is.

Emellett 1999-ben a Yourope európai fesztiválszövetség alelnöke volt. Ugyanebben az évben hozta létre a Liszt Ferenc tér fejlesztésére a Pesti Broadway Egyesületet, melynek 2005-ig az elnöke volt. 2001-ben megnyitotta a Liszt Ferenc téri Buena Vista éttermet, amelynek 2006-ig volt igazgatója és résztulajdonosa. 2002-ben megnyitotta a Kultiplex Művelődési Házat. 2008-ban nyitotta Costes nevű éttermét a Ráday utcában (2010-ben Magyarországon elsőként, Közép-Európában másodikként Michelin-csillagot kapott), majd 2015 tavaszán a szintén Michelin csillagot kapott Costes Downtown éttermet.

Tulajdonosa Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyének a Budapest Parknak, valamint a WAMP Design Vásárnak. Nevéhez fűződik a Lupa stand és sportcentrum, melyet egy bányatóból hoztak létre 2016-ban.

JBSz

Frissítve: 2024-11 , Jávorszky Béla Szilárd

Kapcsolatok