Person/name

Bár a nagyközönség a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-metro-6269">Metró</a>ból ismerte meg, az ötvenes-–hatvanas években még a modern jazz bűvöletében zongorázott. <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kertesz-kornel-111131">Kertész Kornél</a> köréhez tartozott, részt vett a Savoyban és az Astoriában tartott jam sessionökön, később rendszeresen fellépett a Dáliában is.
A hatvanas években főként <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-pege-aladar-8768">Pege Aladár</a> együtteseiben játszott, mígnem 1970-ben – Schöck Ottó távozása után – a Metro tagja lett. Alkalmanként fellépett a Török Ádám vezette Minivel, 1974 és 1980 között a Csík-–Fogarasi-–Jávori Trióban zenélt (ennek dokumentuma az 1977-es Csík Gusztáv és együttese című Hungaroton-album), majd ismét a popzene felé fordult (Olympia), illetve az Atléta Trióval adott elő zenei paródiákat.
1990-től zenetanárként dolgozott, egyik alapítója volt a Kőbányai Zenei Stúdiónak. 1995-ben működött közre újra jazzlemezen (Berki Sings Jazz). Első saját albuma egy évvel halála előtt, 2011-ben jelent meg: az A Kind of Taste húsz zongoradarabot tartalmaz a jazz fénykorából.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 114.

Fogarasi János

Az 1960-as évek egyik sztárzenekarát 1960-ban a Sztevanovity testvérek – Zorán (1942) és Dusán (1945) – alapították, Elekes Zoltán (szaxofon), Rudas András (zongora), Maka Béla (bőgő) és Bálint István (dob) társaságában. Kezdetben Zenith, majd Metro-Zenith néven játszottak, amikor viszont 1961-ben átköltöztek a Metró klubjába (a mai Centrál kávéház helyére), már csak ezt a nevet használták. 1962-ben új klubjuk a Petőfi Sándor utcában nyílt meg, ahol a zenekar már a „luxemburgi stílust” játszotta. 1963-ban Zorán szólistaként megnyerte a Ki mit tud?-ot. Sikerére felfigyelt Deák Tamás trombitás, a korszak neves zenekarvezetője, és együttműködést kínált az általa tehetségesnek tartott beatformációnak. 1963-tól a Deák-Metro együttes előadásában több kislemezen jelentek meg Deák Tamás szerzeményei, valamint átiratok (Zafir/Madi-madi-madison, Rubin/Melody Blue, Smaragd, Old Man River), illetve kíséretükben táncdalénekesek (Korda György, Bencze Márta, Aradszky László) felvételei.
1965 második felében már egy átalakult zenekar – új tagok: Brunner Győző (1943–2021, dob), Bokány Ferenc (basszusgitár), Zentay Antal (szaxofon) – költözött a Rákóczi út 66-ba.
A Metro zenei szempontból nem tartozott a magyar rock megújítói közé, bár néhány dalukban (Pár csepp méz, Dohányfüstös terem, A pénz, Ha Júliát kérdeznék meg, Árva bárka, Azért is az égben járok) előremutató megoldások hallhatók. Zoránék – slágerük címével ellentétben – korántsem voltak „kócos kis ördögök”. Betartották a szabályokat, sosem rugaszkodtak el a közízléstől. Talán ez a magyarázata annak, hogy miért készíthettek fennállásuk alatt 35 (!) kislemezt. Már 1965-ben több korongot kiadhattak (Kozmosz Volgai hajósok dala, Nincs kegyelem, Mit tegyünk, Pretty Woman, Do Wah Diddy Diddy, Help).
A zenekar legismertebb felállása előbb Schöck Ottó (1946–1999, orgona), majd Frenreisz Károly (1946, basszusgitár) csatlakozásával alakult ki, és 1966-ban az Illés mögött már a második legnépszerűbb csapat voltak. A Táncdalfesztivál-on Zorán a Mi fáj című dallal szerzett országos népszerűséget, és 1967–68-ban szinte minden daluk felkerült a sikerlistára (Édes évek, Feltámadtál, Álmodozom a világról, Viharvirág, Roppant kényes a helyzetem, Belle, a részeges kutya, 1967, Bábel, Egy fiú és egy lány, Törött pohár, Nelly, Valami újat szeretnék, Ő és én, Azért is az égben járok, 1968).
Az sem okozott törést, hogy 1967 elején Frenreisz és Brunner a külföldi vendéglátóiparba szegődött, helyükre Veszelinov András (1946–2007) és Rédey Gábor érkezett. Rövid időre Zorán is elhagyta társait, amikor Zalatnay Sarolta társaságában kétszer is Londonban töltött néhány hetet.
Szerepeltek Banovich Tamás Ezek a fiatalok című filmjében, melyet részben a Rákóczi úti klubjukban forgattak, mely 1968 elején költözött át az egykori Árkád Bazár épületébe, a Dohány utca 22-24-be. Ugyanebben az évben a Táncdalfesztivál-on Zorán ismét szólistaként vett részt (Fehér sziklák). Az 1969-ben megjelent első nagylemezük tele van könnyedebb popslágerekkel (Citromízű banán, Ülök egy rózsaszínű kádban, Felmásztam egy jó nagy fára, Elfogyott a só), és ugyanez a könnyedebb stílus jellemzi az egy évvel később készült koncertkorongjukat is (És közben szólt a colt, Ha fánk vagy, örülj, hogy élsz, Lóg a falon egy fekete kard, Kócos ördögök). Ez utóbbi LP az első hazai koncertlemez: 1970. május 31-én, egy zongorára tett Uher riportermagnóval készült. Egyben a Metro pályáját is lezárta: előbb Frenreisz igazolt át az LGT-be, majd egy augusztusi Atlas–Tolcsvay–Metro koncert után Dusán akasztotta szögre a gitárt. Bár a zenekarnak ezt követően is készült néhány rádiófelvétele (Színesre festve, Közel a sátánhoz, A kapun túl, Háló, Csillaglány), 1972 szeptemberében Zorán hivatalosan is bejelentette, hogy a Metro pályafutásának vége.
1992-ben a Budapest Sportcsarnokban ők is tartottak egy nosztalgiakoncertet, 2001-ben a „beatszentháromság” (Illés, Metro, Omega) tagjaként felléptek a Népstadionban, 2006-ban a SYMA-csarnokban pedig Frenreisz Károly 60 éves jubileumi koncertjének Metro-blokkjában Zorán, Fogarasi János és Veszelinov András játszottak.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 71–76.

Metro

Budapesten az 1950-es évek végén kétségtelenül a Benkó Dixieland Band számított a legnépszerűbb ifjúsági együttesnek. Bár az 1957-ben középiskolások által alapított, Benkó Sándor (1940–2015) vezette együttes repertoárjába az első években sok népszerű stílus belefért, annak már akkor is hangsúlyos része volt a jazz tradicionális hangvételű, pergő ritmusú, könnyen befogadható, melodikus-populáris irányzata. Ez a stílus akkoriban egész Európában fénykorát élte, elég a Dutch Swing College Band, a Chris Barber Jazz Band, vagy Acker Bilk és Kenny Ball együtteseinek sikereire gondolni. Érdekes módon ezek a formációk szinte mindenhol afféle zenésznevelő műhelyként is működtek, és a későbbi beat/rock számos legendás alakját indították el a pályán. Nem volt ez másként a Benkó Dixieland Band esetében sem: 1957 és 1963 között mintegy 75 zenész fordult meg itt, többek között innen indult a későbbi omegás Benkő László és Laux József, a későbbi expresses Solymos Antal, Malek Miklós és Silye Attila, a később a Syriust alapító Baronits Zsolt, vagy Frenreisz Károly, Debreczeni Ferenc, Fogarasi János, Winkelmayer József és Oroszlán György.
A Benkó Dixieland Band 1962-ben az első Ki mit tud?-on szerette volna gyarapítani sikerei számát (felállás: Benkó Sándor [klarinét], Laux József [dob], Braznovszky Gyula [gitár, ének], Bokány Ferenc [bőgő], Fogarasi János [zongora], Koppány Csaba [pozán] és Tóth Tihamér [trombita]), de ott meglepetésre kikaptak a XIII. kerületi Dixieland Bandtől, a későbbi Express együttestől (soraiban három Benkó-„tanítvánnyal”: Malek Miklóssal, Solymos Antallal és Silye Attilával). Úgyhogy Benkó döntött: a továbbiakban a szívéhez közelebb álló tradicionális jazzhez ragaszkodik, és nem próbálkozik a divatba jövő „luxemburgi stílussal”.
A zenei profiltisztítással a felállás is stabilizálódott, s ettől kezdve Benkó lett a zenekar kizárólagos zenei vezetője, menedzsere és mindenese. Profi módon, hosszú távra tervezett, ezért olyan zenészekkel vette körül magát, akiknek mind volt polgári állása,  így vezetőként egyfelől mentesült a megélhetés biztosításának felelőssége alól, másrészt az együttes nem függött közvetlenül az aktuális divatoktól. Emellett olyan muzsikusokat választott, akikből homogén kollektívát kovácsolhatott, mert számára a csapatmunka mindennél előbbre valónak számított. Profi menedzserként tudja, a hosszú távú zenészmegtartó együttműködés titka, hogy a sikerélményt folyamatosan biztosítsa. Miként azt is, hogy az esetleges zenei elszürkülés elkerülése érdekében minél sűrűbben hívjon neves vendégszólistákat..  Valamint elengedhetetlen egy, a zenekari kasszából finanszírozott, a legfrissebb Benkó-híreket (de nem csak azt) szállító újság, amely pontosan négyhetente minden olyan újságíró asztalán ott hevert, akinek bármiféle köze is volt műfajhoz.
Mindehhez persze az is hozzátartozott, hogy Benkó vaskézzel vezette zenekarát. A tagoknak művészeti kérdésekben ugyan engedett némi beleszólást, a szervezésbe, a vezetésbe, a propagandába azonban nem. S az egységes hangzás és stílus megőrzése érdekében még attól is visszatartotta társait, hogy azok esetleg a ragtime vagy a modern jazz irányába elkalandozzanak. (Persze csak a zenekaron belül, hisz Vajda Sándor a BDB-vel párhuzamosan a Szabados Quartettel free jazzt játszott, Zoltán Béla swinget, a harsonás/trombitás Szalóky Béla pedig ma big bandet  is vezet.)
A Benkó Dixieland Band mindenesetre fennállása szűk hat évtizede alatt tényleg mindent elért, amire egy zenekar vágyhatott. Eközben szépen, komótosan, lépcsőfokról lépcsőfokra haladtak. A hatvanas években főként az NDK-ban, a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Lengyelországban turnéztak, aztán a hetvenes években elindultak nyugatra, 1971-ben megnyerték a Montreux Jazzfesztivált, 1972-ben San Sebastianban elvitték a közönség díját. A nyolcvanas években pedig jöhetett a műfaj szülőhazája, az Egyesült Államok meghódítása, ahol többek között a kaliforniai Sacramento Jazz Jubilee-n arattak zajos sikereket, 1987-ben pedig az akkori amerikai elnök, Ronald Reagan szintén lelkesen köszöntötte őket. 
Benkó Sándor: „A rendszerváltozás előtt az Interkoncertnél  azokat a zenekarokat részesítették előnyben, amelyek a külföldi félnél csereként jónak minősültek. Ezért vitték az NDK-ba, a Szovjetunióba vagy Lengyelországba olyan sokszor Koós Jánost, Korda Györgyöt vagy az Expresst. Nekünk is leestek apró falatok, de már az első kiküldetéseknél jól teljesítettünk. Az Interkoncertnek és rajta keresztül a kultúrpolitikának szintén jól jöttek az olyan hangzatos hírek, hogy a Benkó Dixieland megnyerte ezt vagy azt. Ugyanakkor az általunk képviselt tradicionális jazz senkinek nem jelentett konkurenciát. Se a popzenészeknek, se a klasszikusoknak, se a progresszív vagy mainstream jazzt játszó előadóknak. Bennünket arra használtak, hogy itt ez a jól fésült banda, velük nagy balhé nem lehet. Néha persze történtek váratlan események. 1982. november 10-én épp az egri színházban volt jelenésünk, a Varsói Szerződés egyesített vezérkara fogadására hívtak bennünket játszani. Akkoriban készítettük el Erkel Hunyadi László című művének talán legismertebb részletét, a Meghalt a cselszövő című operasláger dixieland változatát. Leutaztunk, előadtuk, mire a nézőtéren döbbent csend. Nem értettük. Néhány órával később aztán hivatalosan bejelentették, hogy meghalt Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár. Mondanom sem kell, óriási botrány kerekedett belőle. Miközben persze sosem voltam ellenálló. Akkor még senki sem tudhatta, hogy a kommunista rendszer egyszer csak így bedől.”
A Benkó Dixieland Band pályája csúcsán évi 150 koncertet is adott, saját honlapja szerint több mint hatvan hanghordozója jelent meg, és körülbelül 130 órányi tv-show-műsor készült vele. Benkó Sándor elmondása alapján 2013. november 5-én, a veszprémi Pannon Egyetem aulájában adta a zenekar a 10.250. koncertjét.
JBSz
 
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 80–83. 21–23.
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 117–121.

Benkó Dixieland Band

Kora egyik legkiválóbb zongoristája, aki pályája során számos alkalommal tett kirándulást a popzene területére.
A Dália Klubban Pege Aladár zenekarában tűnt fel, később a bledi és frankfurti jazzfesztiválokon is megfordult. Számos díjat nyert, többek között 1970-ben és 1972-ben az év szólistája lett. 1977-ben Csík Gusztáv és együttese címmel a Hungaroton önálló nagylemezt jelentetett meg tőle (partnerei: Fogarasi János – zongora, Berkes Balázs – bőgő, Jávori Vilmos – dob), ezt követően azonban Svájcba távozott, azóta ott él és dolgozik. Miközben alkalmanként Kenny Clarke és Eddie „Lockjaw” Davis albumain játszott.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 114.

Csík Gusztáv

A magyar jazz korszakos alakja, az 1960-as és 1970-es évek egyik legünnepeltebb hazai jazz-sztárja, hangszerének méltán híres virtuóza, aki ráadásul egyszerre játszott klasszikus zenét és jazzt. Vele kapcsolatban a szakmában mindenkinek van mókás története.
Híres nagybőgős családból származott, már édesapja is kora egyik leghíresebbjének számított ezen a hangszeren. 1955-ben, Turán László együttesében mutatkozott be. 1969-ben a Zeneakadémia klasszikus nagybőgő szakán szerzett diplomát, ahol tanárai Montag Lajos és Tibay Zoltán voltak, és ahol később tanított is – egészen nyugdíjba vonulásáig. Első saját együttesét 1963-ban alapította, a Pege Trióval – Pege Aladár (bőgő), Balogh „Csibe” Jenő (zongora), Kovács Gyula (dob) – ugyanebben az évben szerepelt a bledi jazzfesztiválon. Az elkövetkező években, évtizedekben számtalan külföldi városban lépett fel, melyek közül a legnagyobb sikereket Prágában (1964), Montreux-ben (1970) és Bombayben (1980) érte el. Fellépett a New York-i Carnegie Hallban is, Herbie Hancock együttesének vendégszólistájaként, ami azért is volt emlékezetes számára, mert akkor kapta meg ajándékba a világ egyik legjobb bőgősének tartott Charles Mingus hangszerét a művész özvegyétől.
Pege Aladár pályája során amúgy szerette merészen keverni a műfajokat, a hetvenes évek második felében például rockzenekarok (Piramis, Hobo Blues Band) előtt lépett fel rendszeresen a néhai Budai Ifjúsági Parkban, de a Locomotiv GT-vel is volt közös országos turnéja. A jazz-zenészek közül az elsők között játszott rockot és fúziós zenét is.
Munkásságát 1972-ben Liszt Ferenc-díjjal, 2002-ben pedig Kossuth-díjjal ismerték el.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 99.

Pege Aladár

Kertész Kornél (1910–1983) zongorista, jazz-zenész, zenetanár.
1928 és 1931 között a Zeneakadémián tanult zongorázni (Stefániai Imrétől) és zeneszerzést (Siklós Albertnál). Glenn Miller, Artie Shaw, Benny Goodman és Stan Kenton muzsikájának hatására kötött ki a jazz mellett. Ugyanakkor foglalkoztatta Bartók, Hindemith, Stravinsky, Honegger zenéje is.
Több mulatóhelyen zongorázott, részben egyedül, részben zenekarral. Így a Savoy Bárban, 1958-tól az Astoria Szálloda bárjában muzsikált, ahová többek között Gonda János, Pernye András és Garay Attila is eljárt az Astoria Quartet miatt (Kertész Kornél zongora, Káldor Péter vibrafon, Rahói Ernő bőgő, Várnai Tibor dob).
Az ötvenes évek végére váltak  rendszeressé váltak a jam sessionök, melyek az új jazzgeneráció legfontosabb összejöveteie lettek. Egyrészt a jelenlegi Centrál Kávézó helyén található Metró Klubban, másrészt az Oktogonon a mai Burger King helyén működő Savoyban, harmadrészt az Astoria pincebárjában. Utóbbi két helyre a később a Dália Klub elindításában  elévülhetetlen érdemeket szerzett Kertész Kornél szervezte az örömzenéléseket, melyek kizárólag szájhagyomány útján terjedtek, de roppant hatékonysággal, hisz tódultak rá a zenészek és az érdeklődő civilek. S ezeket az eseményeket látva és átélve sokaknak lehetett az a furcsa érzése, mintha Magyarországon ténylegesen lenne jazzélet.
Miként Turi Gábor Azt mondom: jazz című 1983-as könyvében Kertész Kornél nyilatkozta „Az ötvenes évek végén még az Astoriában is volt konfliktusom. Minden szerdán jazz sessiont rendeztünk a zenésztársakkal, amit a közönség nagyon szívesen fogadott. Az Astoria engedélyezte. Egyik alkalommal odajött hozzám egy illető és felszólított: Kornél, ha itt szerdán jam session lesz, vedd tudomásul, hogy rendőrkordont  vezényeltetek ki. (…) Az üzletvezetővel behívattak a kerületi tanács szabálysértési előadójához, aki megkérdezte, hogy miről van szó. Elmagyaráztuk neki a jam session lényegét, hogy ezért nem kapunk  pénzt, és a többi, de láthatólag nem értette. Azt válaszolta, majd ítéletet hoz, ha megkapta a bővebb információkat. Mint később hallottam, az Astoriát megbüntették 500 forintra, engedély nélküli  műsortartás címén.”
Kortész Kornél 1962-től megszűnéséig vezette a Dália Jazz Klubot. 1967-ben felhagyott az aktív zenéléssel, attól kezdve az oktatásra (Bartók Béla Zenei Szakközépiskola) koncentrált.
JBSz

Kertész Kornél

Modern jazz

Póka Egon (1953-2021) basszusgitáros, zeneszerző, a Hobo Blues Band tagja, a hazai blues-rock műfaj meghatározó zenésze, aki a Kőbányai Zenei Stúdió művészeti szakképző iskola alapítója és igazgatója volt.
Kőbányán nőtt fel, elmondása szerint nem tudatosan választotta a zenészpályát. Éveken keresztül zongorázni tanult, inkább kötelességből zenélt, nem szeretetből. Jóval később kezdett el komolyabban érdeklődni a zene, főként a beat, majd a rock iránt. Bekerült zenészkörökbe, olyan művészekkel ismerkedett össze, mint Fogarasi János, Orszáczky Jackie, Horváth Charlie és Radics Béla. Az 1960-as évek végén már basszusgitározott, barátaival - köztük Révész Sándor énekessel - a Led Zeppelin, a Cream és Jimi Hendrix zenéit játszották.
1971-ben, alig 18 évesen a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-tuzkerek-6765">Tűzkerék</a> basszusgitárosa lett, így együtt zenélhetett Radics Bélával - hozzá még egyszer visszatért, 1977-ben a Radics - Póka - Döme Dezső felállású trió kápráztatta el a rockközönséget.
Aztán - még mindig 1971-et írtak – a Zorán által vezetett <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-metro-6269">Metro</a> együttesben zenélt. Ám ismét váltott, 1972-ben már a Horváth Charlie énekessel megerősített <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-olympia-6820">Olympia</a> zenekarban basszusozott, amellyel nyugati vendéglátózásba kezdtek. Miután hazatért, már a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-juventus-6712">Juventus</a> együttessel lépett fel a Metronóm ’77 fesztiválon.
1978-ban lett - az akkor három hónapja alakult – <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-hobo-blues-band-9447">Hobo Blues Band</a> tagja. Földes László Hobo elmondása szerint Póka Egon alakította ki a HBB zenei arculatát. Az együttes első nagylemezének (Középeurópai Hobo Blues, 1980) zenei anyagát Póka és Pálmai Zoltán dobos játszotta fel – mert sietniük kellett, és a zenekarból addig csak kettejüknek volt stúdiós gyakorlata.
Póka 1993-ig játszott a HBB-ben, a zenekar addig megjelent egy tucat nagylemezének zenéit nagyrészt ő szerezte. Köztük volt a Tátrai Tiborral közösen írt 1984-es Vadászat című dupla album zenéje is, amely rengeteg rockrajongónál ott szerepel a „Minden Idők Legjobb Hazai Lemezei”-nek listáján. Egy sor kiváló zenész megfordult a HBB-ben, és készítettek közös lemezt Allen Ginsberg amerikai beat-költőlegendával, és Doors-dalokból is összeállítottak egy dupla lemezt.
Láthattuk őt Szomjas György kultikus filmjében (Kopaszkutya, 1981). Zeneszerzője volt Deák Bill Gyula több szólólemezének, de zenei rendezőként más előadókkal is dolgozott együtt.
1994-ben csatlakozott a gitáros Szekeres Tamás zenekarához, 1997-ben egy másik egykori „Fekete Bárány”, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-p-mobil-6827">P.Mobil</a> tagja lett. 2009-ig zenélt Schuster Lórántékkal, ezalatt három nagylemezt adtak ki együtt. 2009-2011 között - a zenekar utolsó időszakában - ismét játszott a Hobo Blues Band-ben, és az előző években is több alkalommal fellépett Földes László Hobóval.
Közben a 2009-ben alakult Póka Egon Experience vezetője és basszusgitárosa is volt. Led Zeppelin, Cream és Jimi Hendrix-dalokat játszottak. A trióban két fiatal zenész volt a társa - a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-mattset-66337">MattSet</a> zenekarból ismert Szakadáti Mátyás (ének, dob) és ifj. Tornóczky Ferenc (gitár). Póka Egon tagja volt Visegrádi Négyek országainak zenészeiből alakult Visegrád Blues Band-nek.
Közéleti szerepet is vállalt, 1990 és 1994 között a kőbányai önkormányzat képviselő-testületének tagja volt. 1994-ben megalapította a Kőbányai Zenei Stúdiót, amelynek igazgatói tisztségét is betöltötte, és amely számos zenészt adott azóta a hazai rockszakmának. Művészi és tanári munkásságának elismeréséül Weiner Leó-díjjal jutalmazták.
További díjai és elismerései között szerepel: Kőbánya díszpolgára (2003), A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2012), Máté Péter-díj (2019), és az Artisjus-díj, amit 2021-ben posztumusz ítéltek neki.
Póka Egon súlyos betegség következtében 2021. szeptember 14-én hunyt el. Minden idők egyik legjobb magyar basszusgitárosa, aki rengeteget tett azért, hogy a blues és a rockzene meggyökeresedjen idehaza, 68 évet élt.
HZ

Fogarasi János

Zenész - zongorista

Kapcsolatok

Metro

Benkó Dixieland Band

Csík Gusztáv

Pege Aladár

Kertész Kornél

Modern jazz

Póka Egon

Egy este a Metro Klubban…

A Kind of Taste

Berki Sings Jazz

Csík Gusztáv és együttese