Személy

Emilio

Zenész - énekes, Zenész - dobos, Zenész - rapper

Borítókép forrása: Facebook/Emilio

Emilio (Jellinek Emil, 1976, Budapest) énekes, rapper, dobos, aki a pop, R&B, soul, jazz és rap műfajokban is elismert szereplője a hazai könnyűzenei életnek.

A roma származású fiú 13 éves korában kezdett el dobolni tanulni. Pár hónappal később már saját zenekarával koncertezett. Számtalan formációban dobolt és énekelt, 16 évesen már olyan nagy nevekkel játszott együtt, mint Szakcsi Lakatos Béla és Babos Gyula. Budapesti vendéglátóhelyeken zenélt, szabadidőközpontokban koncertezett, szinte minden magyarországi jazzfesztiválon fellépett. Négy évig játszott a bécsi Hotel Marriott-ban egy zenekarban.

2003 augusztusában Siófokon mutatkozott be önálló előadóként. Ezután rögtön megjelent az első nagylemeze is, Nagyon nagy világ címmel, amelyen 6 év dalait gyűjtötte össze. Az albumról három kislemez jelent meg a Szállj, csak szállj!, a Ne nézz vissza rám és az Ez a dal című számokkal.

2004-ben Fonogram-díjat nyert, mint az Év hazai felfedezettje. Ugyanebben az évben Sting előtt énekelt a világsztár budapesti fellépésén. 2005-ben jelent meg második albuma Valamit el kell mondjak címmel. Ezen egy duettet ad elő Cserháti Zsuzsával, az Amikor melletted vagyok című dalt, ami Szakcsi Lakatos Béla szerzeménye.

Az évek során Emiliót olyan jazz-kiválóságok hívták meg közreműködőnek lemezeik felvételére, mint Oláh Tzumó Árpád, Babos Gyula és László Attila.

2008-ban megjelent 3. albumán (Miért búcsúznánk?) szerepel Charlie és Pásztor Anna is. Emilio 2010-ben a németországi Völklingenben a Voice & Guitar énekverseny győztese lett. 2010 és 2013 között egy televíziós showműsor zenekarának énekese volt. 2017-ben az eddig is kitűnő beatboxos, azaz szájdoboló előadó kipróbálta magát a rap műfajában is.

HZ

 

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/EmilioMusicOfficial/?locale=hu_HU

https://www.instagram.com/emilioking13/?hl=hu

Forrás:

  • Emilio, Wikipédia, 2023-06-21
Frissítve: 2024-4 , Hőgye Zoltán