Person/name

Ádám István "Icsán" és Moldován György "Ilka Gyuri" mellett a harmadik híres széki prímás.
Az 1970-es években számos táncházi zenész, de mindenekelőtt Virágvölgyi Márta járt hozzá rendszeresen. 1977-ben így mesélt neki az életéről: „16 éves koromba már muzsikáltam a rományoknak itt. Aztán megfogadtak a magyarok, eljöttek a forrószegiek oda s azt mondják, jössz nekünk muzsikálni? Mondom, én megyek, de ne csúfolódjatok vélem, akarjátok, fogadjatok meg rendesen, hogy legyek ott. Megfogadunk, most egyenesen 10 vasárnapra s azután is, egész végig. Jó. Azt mondják nekem, hogy na, szombaton este megyünk hozzád. Jó, gyertek. Eljöttek, meg is fogadtak, adtak pénzt, ott muzsikáltam 18 évig, abban az egy utcában. (…) Akkor megfogadtak itt Felszegen, aztán itt Felszegen ettem meg az életemet, amíg csak lehetett, az öreg Filepnél, ott muzsikáltam. Még mai nap is mind ott muzsikálok.”
JBSz
 
Forrás:
 
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 169.

Dobos Károly

Miközben a beat/rockzene területén a hetvenes évek elején látványos visszaesés figyelhető meg, a vele érintkező más zenei területeken újszerű kezdeményezések tapasztalhatók. A hatvanas években kibontakozó folklór reneszánszából ekkor született meg a táncház-mozgalom, Cseh Tamás ekkor adta elő először nyilvánosan Bereményi Gézával közösen írt dalait, és megjelent a színen a jazz-rock második hulláma.

Tiszta forrásból – a folkreneszánsz
A hatvanas években kibontakozott folklórreneszánsz elég széles spektrumot fogott át: az Arany Páva népdalversenytől a folk-rock formációkon át az önálló, sajátos hangzásvilágú magyar népzenét a beat/rockkal ötvöző nagyobb színpadi művekig ívelt. Nem beszélve arról az újjászületésről, ami a – világzene globális térhódításával – a kilencvenes években a táncház-mozgalom révén végbement.
De vissza a hatvanas évek végére: fiatalok egyes csoportjai – elsősorban egyetemisták és fiatal értelmiségiek – egyfelől az akkoriban felgyorsult városiasodás, az egyre gyorsuló technikai haladás és a hozzá kapcsolódó életmód- és szemléletváltás, másrészt az addigra kiüresedő beat formái, jelentéstartalma helyett új kifejezési formákat, új közösségeket, új azonosulási lehetőségeket kerestek. És ihletért a tiszta forrásokhoz, a népdalhoz, a paraszti zenéhez nyúltak vissza. Nem a múltat akarták fátyolos szemekkel felidézni, hanem a múlt értékeiből eleven valóságot teremteni, és a folklórból merített zenei és magatartásformákkal, a költőktől átvett, tehát megtámadhatatlan versekkel, szövegekkel kívántak szólni generációjuk problémáiról. Egyesek, mint például Sebőék és később a Muzsikás, az eredeti parasztzene artisztikusabb másolásával, a Kaláka versmegzenésítésekkel, az Orfeo mozgalmi-politikai indulattal, külföldi életformaminták adaptálásával. És a hetvenes évek elején egy szűk, nagyvárosi, illúziót kereső réteg rá is kapott a friss zenei-szellemi táplálékra, melynek hatására 1972-ben életre kelt a mai napig eleven, időközben nemcsak Európában, hanem Amerikában és részben Japánban is elterjedt táncházmozgalom. 
Az egykor a Liszt Ferenc térről indult szűk szakmai kezdeményezés ma tízezreket vonz világszerte. Újabb és újabb generációk fedezik fel, és csak kevesen hagyják el. Követőit nevezték nacionalistának, néha irredentának, sokan sokféle szándékkal megfordultak benne, a többség azonban hű maradt a bartóki elvekhez. És bár többen többször temették, múltidézőnek, korszerűtlennek bélyegezték, ma is eleven valóság, mi több, exportképes magyar termék.

A folk élő, saját törvényei szerint kibontható anyag
Maga a táncház kifejezés erdélyi eredetű, máshol batyubálnak, mulatságnak, taposóbálnak, csűrdöngölőnek, fonóbálnak hívják. Mint hely és szórakozási forma a Kolozsvárhoz közeli Széken maradt fenn a legépebben, a maga tiszta és teljes egészében. Benne a városi fiatalok számukra ismeretlen szórakozási formával és különleges közösségteremtő erővel találkoztak.  Rádöbbenhettek, hogy a folklór nem elsősorban múzeumba való, hanem élő, saját törvényei szerint kibontható anyag. 
A népzenei új hullám megszületésében és kibontakozásában két mérnökhallgatónak, Sebő Ferencnek (1947–) és Halmos Bélának (1946–2013) volt úttörő szerepe. Miként Halmos emlékezett vissza később: „A hatvanas évek végén egy nemzetközi régészeti táborban a szerb, a szlovák, a német és a bolgár diákokkal kizárólag a dalokon keresztül értettük meg egymást. És ahogy hallgattam őket, rádöbbentem: csak mi magyarok nem tudunk közösen énekelni. Elkezdtünk Sebő Ferivel gitárakkordokat tenni a népdalok és a versek alá, majd szólóban és duóban beneveztünk a Röpülj, pává!-ra. A nemzetiségi zenével azonnal kiestünk. A magyar népdalokkal viszont egyéniben a döntőig jutottam, ahol nyertem egy hétnapos NDK-utat és egy táskarádiót. A Magyar Rádióban Sárosi Bálint sorozatában hallottam először a Le is szállnak, fel is szállnak című széki lassút. Márk József helyi lakos énekelte, Ádám István zenekara kísérte. És akkor már tudtam, hogy mit keresek.”  
A hangszeres népzenével Halmos és Sebő elsőként a néptánckutató Martin György (1932–1983) lakásán találkozott, aki – látva fogékonyságukat és lelkesedésüket – elküldte őket a Bartók Táncegyütteshez, ahová Martin mostohafia, Éri Péter (1953–) szintén velük tartott. S hogy miért az erdélyi hangszeres népzene volt az, amire a hetvenes évek elején a fiatalság fogékony volt? Egyszerűen másképpen szólt, másfajta művészi erőt adott, más volt a kisugárzása. Ősiségében is korszerűen hangzott. Virtuóz, de sallangmentes, ugyanakkor ritmikus, funkcionálisan tánchoz való.

Klasszik folk

Folk és világzene

A három nagy széki prímás egyike, aki különösen Halmos Bélára gyakorolt nagy hatást.
Halmos 1971-ben Sárosi Bálint Zenei anyanyelvünk című rádiós sorozatában hallotta meg őt játszani (Le is szállnak, fel is szállnak a fecskék), és ez annyira sorsfordító lett az életében, hogy egyszeriben „eldobta a gitárt”. 1972 karácsonyán találkozott először személyesen „Icsánnal”, és attól kezdve egészen haláláig rendszeresen járt hozzá tanulni.
Ádám István „Icsán” élete egybeesett a széki muzsika „aranykorával”, a falu hagyományos életformájának felbomlása pedig öregedésével, kiöregedésével azonos időszakban következett be. Fiai (a bandája) idővel otthagyták, egyikük elköltözött Székről, a másik máshoz szegődött kontrásnak. Mint Halmos Bélának mesélt: „Széken a hivatásszerű muzsikálás fárasztó, speciális képességeket igénylő munka. Ennek ellenére szeretem azt, amit csinálok.”
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 169.

Ádám István „Icsán”

A legismertebb bánffyhunyadi népzenei muzsikus, rengeteg hegedűs példaképe.
Apja, a híres „balkezes” Varga Ferenc (1896–1958) szerepelt az 1943-ban forgatott Kalotaszegi madonna című magyar filmben. Fiai, "Csipás" és testvére, Márton (1928-1998) egész Kalotaszegen közmegelégedésre játszottak, magyaroknak, románoknak, cigányoknak egyaránt.
Miként Kelemen László írta a Varga Ferenc „Csipás” emlékére készített nagylemez kísérőfüzetében: „Talán furcsa a folklór esetében művészetről beszélni, de nem ismerek máshonnan Erdélyben, sőt, Kalotaszegen ennyire klasszikusan kiegyensúlyozott, az előadásmódra, hegedűtónusra, arányokra ilyen magas szinten figyelő hangszeres népzenét, mely az egyéni, virtuóz hangzás és a közösségi tudás ennyire örökérvényű, művészi szintézise. A Csipás név a magyar népzenészek között összefonódott Kalotaszeggel, legendává vált, az általa játszott zene pedig a táncházmozgalom zenészeinek kötelezően elsajátítandó anyaggá. Az a világ, amelynek zenéjét ezen a felvételen hallgathatjuk, végérvényesen elmúlt.”
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 169.

Varga Ferenc „Csipás”

Ádám István "Icsán" és Dobos Károly mellett a harmadik híres széki prímás.
Akárcsak a többiek, a kottát ő sem ismerte, hallás után tanult zenélni. 8 éves korától gordonosként muzsikált, kezdetben nagybátyja, Lurcsi György zenekarában, később kontrázott, majd 1952-től haláláig hegedült. Más mestersége nem volt, a fiaival, Mikivel és Gyurikával, valamint feleségével, Lénucával játszott együtt.
Felszegen lakott és a felszegi táncházban muzsikált. Fia, Gyurika a mai napig hegedül Széken.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 172.

Moldován György „Ilka Gyuri”

„Árus” Ferenc nem csak mérai prímás volt, de egyben a magyar néptánckutatás egyik legfontosabb forrása.
Fiaival, Ferenccel és Bélával, valamint Tóni Rudival az öreg Árus zenekarában kezdett játszani.
Miként Bob Cohen írta róla: „A velük készült régi felvételek a világ legjobb népzenei felvételei közé tartoznak. Feri bácsi megőrizte édesapja repertoárját, de mindenkinek megvallotta, hogy ő maga nem olyan jó hegedűs mint az apja volt. »Fontos a technika, de innen kell játszani« – mondta gyakran a szívére mutatva. Feri bácsi szegénységben élte le az életét és mégis nagy felelőséggel viselte gondját családjának, kilenc unokájának, Béla testvérének és a mérai közösség számos más tagjának. Annak ellenére, hogy rengeteget szenvedett élete során, az utolsó napokig sikerült megőriznie fiatalosságát, frissességét, kielégíthetetlen kíváncsiságát és kedves segítőkészségét.”
JBSz
 
Forrás:
 
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 174–175.

Berki Ferenc „Árus”

Testvére, Kodoba Béla mellett a leghíresebb palatkia prímás. 
Magyarpalatka a Mezőség egyik legjelentősebb zenészközpontja. Az itt élő cigányzenész dinasztiák nem csak saját falujuk, hanem számos környező település (például Báré, Kötelend, Mezőgyéres, Mezőkeszü, Vajdakamarás, Visa) zenei igényeit is kielégítették. A Kodoba Márton és Kodoba Béla vezette Magyarpalatkai banda magyar, román és cigány népzenét egyaránt játszott. Benne a zenészek szinte mind rokonságban állnak egymással, tudásuk generációról generációra öröklődik.
Az utóbbi évtizedekben a faluban két zenekar működik, melynek ugyan vannak közös tagjai, mégis elkülönül egymástól. Ahogy ott mondják, van az „öreg” és van a „fiatal” banda. Az „öreg” az aktívabb, ők járnak többet külföldre, így Magyarországra. Amióta viszont sokat hívják őket, a helyiek már képtelenek megfizetni őket. Ezért a hírek szerint a falu táncélete erős hanyatlásnak indult.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 175–176.

Dobos Károly

Zenész - hegedűs

Kapcsolatok