Előadó

Brunner Győző

Borítókép forrása: Koszticsák Szilárd/MTI

Az 1960-1970-es évek egyik jelentős zenészegyénisége, a Metro, a Taurus és a Korál egykori dobosa.

Huszonkét évesen, 1965-ben került a hatvanas évek egyik legnépszerűbb beatzenekarába, a Metróba, 1967 és 1968 között Frenreisz Károllyal Svédországban vendéglátózott (ez idő alatt Veszelinov András dobolt helyette), aztán visszatért a Metróba, ahol egészen 1971-ig zenélt. Játéka hallható az együttes mindkét nagylemezén (Metro, 1969, Egy este a Metro klubban, 1970), valamint látható Mészáros Márta Szép lányok, ne sírjatok című játékfilmjében is.

1972-ben Balázs Fecóval, Radics Bélával és Som Lajossal megalapította a Taurus EX-T: 25-75-83-t, a hard-rock supergroup nevében szereplő számsor az ő telefonszáma, merthogy az együttes tagjai közül egyedül neki volt akkoriban telefonja. Az ő ötlete volt, hogy a Taurusban szeptembertől Som Lajost az időközben feloszlott Metro vezetője, Zorán váltsa fel, amit azonban nem fogadtak el a rajongók, így Brunner 1973 márciusában bejelentette az együttes feloszlását.

Ezt követően a Balázs Fecó alapította, akkoriban még Koncz Zsuzsát kísérő Korálban dobolt, egészen 1976-ig. Családi okok miatt 1979-ben elhagyta az országot, az Egyesült Államokban és Kanadában popsztárok kísérőzenekaraiban játszott, aztán 1989-ben végképp szögre akasztotta a dobverőt. A rendszerváltozás után átmenetileg hazaköltözött, különböző cégek marketingmenedzsere lett, majd visszatelepült Kanadába és ott is halt meg.

JBSz

Frissítve: 2023-9 , Jávorszky Béla Szilárd