A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat élén csaknem huszonöt évig dolgozó Bors Jenő Landler Jenő unokájaként a Szovjetunióba emigrált kommunisták közösségében nőtt fel. 1946-ban települt haza, és saját bevallása szerint is moszkovita, rendkívül dogmatikusan gondolkodó volt, kifejezett politikai ambíciókkal. Miként 1997-ben nyilatkozta: „Komolyan hittem, hogy a szocializmus a világ legtökéletesebb  rendszere, és minden erővel, ha kell, erőszakkal is meg kell valósítani.” 1956-ot a DIVSZ aktivistájaként élte meg, később hét évig a Külkereskedelmi Minisztérium elvi-távlati tervek osztályát vezette. Majd 1965 februárjában felkérték az MHV igazgatói székének betöltésére. 

Bors eddigre már a klasszikus művészetekben jártas ember volt, sokat olvasott, rendszeresen járt hangversenyekre. A beat- és rockzenével azonban sosem került közelebbi viszonyba. A belpolitikailag kényes helyzetekben rendkívül óvatosan, elsősorban ideológiai, majd üzleti szempontok szerint manőverezett, és amikor 1968-ban a vállalathoz került Erdős Péter (lásd később), gyakorlatilag az ő véleményére hagyatkozott a továbbiakban. Közgazdászként, vállalatvezetőként azonban felismerte, hogy a tervteljesítések érdekében az új zenekarok sikereit felhasználhatja, ezért néhányukat – alapvetően népszerűségi szempontok alapján – kiválasztotta és nagylemezeket jelentetett meg velük.

A hetvenes évek elején indult rendkívül tehetséges muzsikusnemzedékből (Kincses Veronika, Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, Ránki Dezső, Sass Sylvia, Takács Klára, az ekkorra beérő Liszt Ferenc Kamarazenekar) szintén kiválasztott 15–20 nevet, akiket a következő két évtizedben a Hungaroton menedzselt a hazai és külföldi lemezpiacon. A Dorogi Hanglemezgyár 1976-os átadásától pedig az MHV folyamatosan növelte termelését.

Bors Jenőt csak a rendszerváltozás idején távolították el a pozíciójából. Az általa alapított Quint Hanglemezkiadó Kft vezetőjeként a magánszektorban aztán az első szerződtetett művészei között az a Nagy Feró is szerepelt, akit – többek között – ő tett a „Nemzet Csótányá”-vá. Bár miként halála előtt nyilatkozta: „Élénken élt bennem 1956 emléke, és úgy éreztem, nem szabad a társadalmat még egyszer egy olyan konfliktusba belehajtani, mert annak, figyelembe véve a geopolitikai realitásokat, csak ugyanolyan tragikus vége lehet. A Beatrice a hatalom ellen lázította a fiatalokat, ezért akkor kifejezetten károsnak véltem. Nagy Ferót ugyanakkor tehetséges előadónak tartottam, ezért is kerestem meg 1991-ben, és örültem neki, hogy végre nyugodtan felvállalhatom, és együtt dolgozhatok vele.”

JBSz–SJ

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 125.