Személy

Bódi László "Cipő"

Zenész - énekes

Borítókép forrása: Coco1960, CC BY-SA 3.0, via Wikimedia Commons

Bódi László „Cipő” (1965-2013) énekes, dalszerző, aki az 1990-es évek egyik legsikeresebb zenekarának, a Republicnak a frontembere volt.

Az egykori Szovjetunió területén, a kárpátaljai Ungváron született. Egyéves korában költözött családjával Magyarországra, Kisvárdára, ahol később zenei általános iskolába járt, megtanult zongorázni, a középiskolában pedig már zenekart alapított, amely a Cipőfűző nevet kapta, az énekesre pedig ráragadt a Cipő becenév. Elmondása szerint a Beatles együttes Egy nehéz nap éjszakája című filmjének hatására döntött a zenei pálya mellett. A Cipőfűző zenekar öt éven át működött, népdalszerű popszámokat írtak, és több rádiófelvételt is készítettek Nyíregyházán.

Cipő 18 éves korában költözött a fővárosba, ahol konzervatórium-előkészítőre járt. Emellett dolgozott, volt vasutas és újságkihordó, közben kereste a kapcsolatot a popszakmával. Bródy János és Nagy Feró egyaránt támogatta első lépéseit. A 80-as évek végén Szigeti Ferenccel megalakították a Krokodyl nevű duót. Egyetlen felvételük készült, Számolj el tízig címmel. Dalszövegeket is írt Szigeti együttese, a Känguru számára, ekkor ismerte meg a basszusgitáros Boros Csabát, akivel 1990-ben megalakították a Republic zenekart.

A dallamos rockzenét könnyen befogadható, szókimondó szövegekkel párosító formációt már az első nagylemeze (Indul a mandula!!!, 1991) a csúcsra repítette, innentől ők lettek - és további sikeralbumaiknak köszönhetően maradtak is - a 90-es évek egyik legnépszerűbb hazai együttese. Rengeteget koncerteztek, 100-150 fellépésük volt évente idehaza és a környező országokban.

1995-ben adták ki Cipő és Rajcs Renáta modell közös lemezét (Cipő és A Lány: Amsterdam). Az ezen hallható dalok többsége csak később vált igazán nagy slágerré, mikor megjelentek a Republic albumokon, például a Gyere közelebb, menekülj el, vagy a Kék és narancssárga. 1998-ban mutatták be a Rózsák vére című filmet, amelynek betétdalait Cipő és a Republic gitárosa, Tóth Zoltán jegyezték. 2000-ben jelent meg a Levélváltás, Cseh Tamás és a Republic közös stúdióalbuma, amelyen egymás szerzeményeit dolgozták fel. Cipő több mint 240 számot szerzett a Republicnak, de írt dalokat más előadóknak is, így többek között Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak.

Bódi László súlyos betegség következtében 47 esztendős korában hunyt el, 2013. március 11-én Budapesten.

Zenei pályafutásának elismeréséül az énekes a Republic többi tagjával együtt 2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemkereszt tisztikeresztjét. Halála után, 2013 tavaszán előbb posztumusz Artisjus-díjjal tüntették ki szövegírói életműdíj kategóriában, majd a Fonogram életműdíjat ítélték neki.

A 2013-as Sziget Fesztivál „-1.” napján, augusztus 5-én „Őrizz engem ezen a világon” címmel Cipő-emlékkoncertet rendeztek, számos ismert magyar együttes és előadó részvételével. A Republic legendás frontemberének tiszteletére 2021-ben szobrot avattak szülővárosában, az Ung folyó partján.

HZ

Forrás:

  • Bódi László, Wikipédia, 2023-03-25
Frissítve: 2024-11 , Hőgye Zoltán

Kapcsolatok