Person/name

Barille Pasquale

A popzenei együttest Szikora Róbert (1953) alapította, miután 1982-ben kilépett a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-hungaria-6630">Hungariá</a>-ból (a zenekar neve is erre utal: „Robi Go”, azaz R-Go).
Szikora Róbert már a Hungariában is igazi multitehetség volt a színpadon: dobolt, zongorázott, gitározott, énekelt és táncolt (bár olykor utóbbiról nem vett tudomást). Az éjszakai élet mulatóiban épp olyan spílernek számított, mint a popszínpadokon. Szertelen volt, bohókás, hajlamos az érzelgősségre, ez a játékán, a dalain is meglátszott. Meglehetősen egyenetlen az életmű, örökzöldek és örökzöldségek egyaránt találhatók benne, de egy dupla lemezen azért remek best of-ot lehetne összeállítani belőle.
Szikora az egyik legügyesebb mesterember a hazai popban. Bob Lanky álnéven írt egy színvonalas nagylemezt Szűcs Judithnak , de ugyanilyen könnyedén komponált slágereket Aradszky Lászlónak is. Bárkinek a bőrébe bele tudott bújni, bizonyították ezt paródialemezei. Egész pályáján a zsenialitás és az infantilizmus harcolt benne, ennek tulajdonítható, hogy Szikora – ezt valószínűleg Fenyő Miklós is érezte – a legjobb formájában komoly riválisa lehetett a mesterének. A Hungariában azonban rendre apró részfeladatokat kapott, de azokat briliánsan oldotta meg (Ciao Marina), ráadásul neki volt a legvagányabb fazonja a társulatból. Szikorát tehát féltékenységből, engedetlenség miatt tette ki Fenyő a bandából, a Szűcs Judith-kaland után mennie kellett (Robi, Go!), így született meg az R-GO. Fenyő árnyékában ki tudja, mi lett volna belőle, így viszont kényszerpályára lökve, szabad vágtában nemcsak faképnél hagyta főnökét, de az induló új versenyben simán le is körözte.
Új zenekarát egy régi haverral, Környei Attilával (1948, basszusgitár), két, tehetségkutatón feltűnt fiatallal, Kozma Tiborral (1957, gitár) és Holló Józseffel (1956, billentyűs), egy profi dobossal, Barille Pasquale-lal (1948), valamint két Gidával, Varga Évával és a félig francia, félig vietnami származásű Clavier Charlotte-tal hozta össze. Az addig elfojtott tehetség elemi erővel tört a felszínre.
Szikora – a későbbi menedzser-felfedezővel, Környeivel – nemcsak kitalált egy, a hazai popkörökben addig nem látott, bár Rejtő Jenő könyveiből jól ismert világot, de ezzel a színpadi kavalkáddal eltalálta a dilizésre vágyó fiatal közönséget is. A páratlan látványhoz és egyedi imázsához egy nálunk kevésbé ismert, de hatásos, ritmusos, vérpezsdítő latinos-olaszos zenét is társított (copyright by Kid Creole and the Coconuts), amit elnevezett csikidamnak. Kezdődhetett az egész évben tartó farsangi móka – trópusi kalapokkal, pálmafákkal, szexi bombázókkal és suszterinasoknak való slágerekkel (Ergo: létezem, Bombázó, Egy alacsony férfi dilemmái a szerelem körül, Ballag a katona, Rég várok valakire, Látod így sikerült, Szerelmes vagyok, mint egy nagyágyú, Mindig nyár’ 75, Szeretlek is + meg nem is).
Szikora energiájából, Környei ötleteiből és a zenészek invencióiból három húzós nagylemezre (R-GO, 1983, Amulett, 1984, Szeretlek is + meg nem is, 1985) futotta, aztán négy év múltán a közönség elpártolt, és az R-GO-t háttérbe szorították a Kis Generáció új tini kedvencei, az Első Emelet és az Exotic. Szikora még csinált két remek paródialemezt (Így jácctok ti, 1986, Így jácctok kinn, 1987), majd belső iránytűjét elvesztve különböző zenei és píár-kalandokba bonyolódott. Kipróbált minden szerepet, elfogyasztott jó néhány Gidát, kikoptak, elmaradoztak mellőle a zenészek, de ő csak futott előre. Ebben az ámokfutásban rajongótábora körülbelül 1987-ig tudta követni, nagyjából addig, míg Szikora ki nem tette zenekarából az ötletember Környei Attilát.
Előbb készített egy zeneileg meglepő, Prince-t is megidéző albumot (Az idő, 1988), majd az együttes nevét R-GO Proletars-ra változtatta, és a csikidam zenét egyre inkább magyaros (népzenei motívumokra épülő) popzene váltotta fel (ezt fejlesztette később tökélyre a NOX), de aztán – hallgatva a közönség elvárására – egy frappáns nyilatkozattal („a művészlélek már csak olyan, hogy sikerre vágyik”) visszatért a régi stílusához. A Moho Sapiens tagjaival közösen megírta az Angyalbőrben című televíziós sorozat dalait (platinalemez lett), és egészen 1994-ig futtatta az R-GO szekerét, amikor is Szikora úgy döntött, hogy a továbbiakban inkább (zömében feledhető) szólóalbumokat készít.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 21–24
 
<a href="https://r-go.hu/">https://r-go.hu/</a>

R-GO

Az 1987-ben alakult, de színpadra csak 1988 márciusában lépő, addigra számos tagcserén áteső No együttes – Szatai Gábor (ének), Slamovits István (gitár), Galló Sándor (basszusgitár), Ámon László (dob) – az 1990-es évek első felének egyik ígéretes, de az élvonalba soha be nem jutott popzenekara. Munkásságát az 1998 eleji feloszlásig három stúdiólemez, illetve egy kompiláció őrzi. Stílusára az első években erősen hatott a U2 és a Cult.
Miután a Magyar Rádióban felvették a Hallottalak sírni című dalt, Erdős Péter (MHV) lemezszerződést kötött velük. Az első nagylemez anyagát 1990 elején vették fel, de Erdős halála miatt az végül dobozban maradt, és csak 1992-ben jelentette meg Rózsa István időközben megalakult új kiadója. A Rózsa Records a következő két évben két újabb albumot (A holnap fényei, 1993, Titkos napló I.-II., 1994) adott ki tőlük, de Szatai és Slamó duójára épülő zenekar sosem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. 1995-ben No More címmel a legjobban sikerült dalaikból (többek között: Hallottalak sírni, A folyónál, Húsz évvel később) még összetettek egy válogatás CD-t, de aztán 1998 elején végképp pont került a pályájuk végére. A zenekarban az eltelt bő tíz év alatt a Slamovits-Szatai páros mellett olyan muzsikusok fordultak meg, mint Gallai Péter (billentyűsök), György Ákos (billentyűsök), Balogh Ferenc (ének), Barille Pasquale (dob), Dorozsmai Péter (ütősök) és Zsoldos Tamás (basszusgitár).
2005-ben Slamovits és Szatai Gábor rövid ideig ismét No néven koncerteztek, de az újbóli egymásra találásnak végül nem lett folytatása.
JBSz

Slamovits István (1953, Miskolc), becenevén Slamó, gitáros, énekes, dalszerző, aki 1977-1983 között az Edda tagja volt, és tevékeny részese a zenekar első sikerkorszakának.
Első együttese 1970-től a Luw volt, Slamó basszusgitározott, a bátyja, Slamovits Tibor (1950) pedig a szólógitáros. A Borsod megyei Sajószentpéteren, a Bányász Művelődési Házban pengették a húrokat, főként Deep Purple- és Uriah Heep-számokat játszottak. 1971 nyarán Tibor katonai behívója miatt kezdett el Slamó szólógitáron játszani. 1972-73-ban a Grogs nevű banda tagja volt.
Következő zenekara 1973-1975 között a Kőtörő volt, amely a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical Miskolci Nemzeti Színház által bemutatott adaptációjának élő zenei hátterét adta. A Kőtörő után a főleg heavy metal stílusban próbálkozó miskolci Wanderers következett (1976-77), mellyel azonban nem sikerült sikereket elérniük.
1977-ben Pataky Attila elhívta őt az Edda együttesbe. 1978-ra összeállt a „nagy ötös” és megtörtént a csoda. A „bakancsos” <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-edda-bakancsos-9380">Edda Művek</a> volt a debreceni Color együttest követően a második vidéki zenekar, akiknek sikerült az áttörés. A fővárosban és az egész országban pillanatok alatt futottak be, hatalmas sztárok lettek. Slamó alapvetően meghatározta a zenekar hangzásvilágát - gitározott, zenét szerzett és szövegeket írt. Öt sikeres év után a Pataky Attila és Slamovits között kialakuló, főleg zenei kérdésekkel kapcsolatos nézetkülönbség oda vezetett, hogy az Edda Művek akkori formációja 1983 decemberében megtartotta búcsúkoncertjét Miskolcon, majd feloszlott.
Slamovits ekkor egy időre elvonult a nyilvánosság elől. 1985-ben jelentkezett újra - jó nevekből álló zenészgárdával (Nagy Feró, Lugosi László, Trunkos András) kiadott egy nagylemezt Slamó címmel, ez azonban nem aratott számottevő sikert.
1987-ben Szatai Gábor énekessel megalapította a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-no-107549">No</a> együttest, amelyet a „magyar U2” néven emlegették, ám szélesebb körben nem voltak vevők a zenéjükre. A formáció - amelyben 1993-tól Barille Pasquale, az R-GO egykori dobosa is játszott - azért 1992 és 1994 között kiadott három nagylemezt. A dalokat Slamó írta, legismertebb ezek közül talán az első albumukon szereplő Hallottalak sírni volt.
Még 1988-ban, kissé feledve a korábbi nézeteltéréseket, elkészítette az Eddával a Pataky-Slamovits lemezt, és később is gyakori vendége volt a jubileumi Edda-koncerteknek.
1994-ben - ismét jeles közreműködőkkel - megjelent Slamó Unplugged című albuma. 1998-ban, tíz év után feloszlott a No együttes, ekkor Slamovits István Izraelbe költözött. 2005-ben aztán ismét hazatelepült és újfent megalapította a No együttest, mely felállás azonban nem volt tartós: 2007-ben ismét megszűnt. Ezután Slamó ismét Izraelbe költözött, ahonnan 2009-ben tért vissza.
2011-ben tervbe vették Som Lajossal a Storm együttes megalapítását, sajtótájékoztatón be is mutatkoztak, de a zenekar nem kezdte meg működését. Helyette 2011 végén egy televíziós tehetségkutatóból ismert énekessel, Mr. Joe-val Slamo Revans néven hoztak létre új együttest, amely egy év után feloszlott.
Slamovits István 2012 óta a családjával Németországban él, visszavonultan. 2023-ban, hetvenedik születésnapja alkalmából Miskolc díszpolgári címre szerette volna jelölni őt, azonban a megkeresésükre nem reagált a 70-es, 80-as évek egyik legfontosabb hazai dalszerző-gitárosa.
HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/groups/428070969467473/">https://www.facebook.com/groups/428070969467473/</a>

Barille Pasquale

Zenész - dobos

Kapcsolatok

R-GO

No

Slamovits István

Amulett

Az idő

Beatrice '78–'88

A holnap fényei

Titkos napló I.-II.

No More