Person/name

Baló István

Fjordok - Borbély Mihály Old & New Grooves Trió

7vége - Borbély Mihály Old & New Grooves Trió

Levelek - Borbély Mihály Old & New Grooves Trió

Erdély Blues - Borbély Mihály Old & New Grooves Trió

Staféta - Borbély Mihály Old & New Grooves Trió

Nigun - Interjú

A városi legenda szerint Baksa-Soós János első, tiszavirág életű zenekarát hívták így, és miután ő Doleviczényi Miklóssal megalapította a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kex-6750">Kex</a>-et, egykori társa, Makrai Miklós (zongora) vitte tovább a nevet, amikor 1969-ben Keres Tiborral (gitár) Fábri Péterrel (gitár) és Keres Józseffel (basszusgitár) új együttest alapított. 
1971-ben a Wastaps Gazdag Gyula Sípoló macskakő című filmjében hallható (egy saját számot és egy Illés-Bródy szerzeményt játszott). 1972-ben Szép (eredetileg Horváth) Károly (ének) csatlakozása után a zenekar repertoárján főként James Brown, Otis Redding és War dalai szerepeltek. Az ekkor már két fúvóssal – trombita, szaxofon – felálló formáció rendszeresen fellépett a Syrius előzenekaraként a Csepeli Munkásotthonban, majd a legendás dunai Syrius hajón. 1973-tól – immár három fúvóssal – Blood Sweat and Tears, Chicago számokat is játszottak.
1974-ben a Scampolóba távozó Szép Károly helyett Szegváry Gábor lett a frontember. Ekkoriban a funky, soul- és jazz-elemekkel dúsított fúvósokkal előadott dallamos tánczenéjükkel a kedvelt „parkos” zenekarok közé számítottak, de felléptek a Várban és az E-klubban is. 1976-ban Szegváryt a P.Mobil igazolta le, helyére visszatért Szép Károly, majd 1977-től Hetényi Kálmán billentyűs csatlakozásával ismét jelentősen átalakult az addigi repertoár. Ezt követően lett a Wastaps tagja Baló István (dob) is. Két számuk (Reggel a városban, Szeresd a dalt) elhangzott a korszak egyetlen televíziós műsorában, az Egymillió fontos hangjegy-ben. De hiába a sikeres koncertek, rádió- és TV felvételek, a színházi munka, 1979 végén az addigi zenekar széthullott. 
1980 elejétől Postásy Júlia (ének), Berkes Ferenc (szaxofon), Keres Tibor (gitár), Gaál Géza (billentyűk, trombita), Fekete Samu Tibor (basszusgitár), Muszta István (dob) felállásban folytatták tovább, majd 1981-ben Hetényi Kálmán (billentyűsök) visszatért, és már vele lett a Wastaps állandó részvevője a Magyar Rádió Made in Hungary, és Tessék választani! című fesztiváljainak. Folyamatos tagcserék után 1988 nyarán oszlottak fel.
2011-ben az évtizedek óta Németországban élő, ott Charlie Nice néven számos lemezt jegyző Szép Károly vezetésével újrakezdték, így jelent meg a Wastaps egyetlen albuma, a Bolond világ. Szép Károly 2015-ös halála viszont végképp pontot tett a zenekar pályájának végére.
JBSz
http://wastaps.hu/

Wastaps

Az 1980-as évek egyik legfontosabb jazz-rock formációja.
A Dimenziót 1979 februárjában alapította Dés László (1954, szaxofon), ifj. Rátonyi Róbert (zongora), Becze Gábor (bőgő) és Baló István (dob). Az akusztikus fúziós jazz nyomvonalon indultak el, ők örökölték meg a Marczibányi téri Interbrass klubot, és a hamarosan átalakuló csapat – Becze helyére az erősen Jaco Pastorius-hatású, virtuóz basszusgitáros, Tóth Tamás, Rátonyi helyére a régi társ, Másik János érkezett – 1981-ben váratlanul nagylemez készítési lehetőséghez jutott.
Ennek előzménye egy parkszínpadi Neoton Família koncert volt: Erdős Péter popcézár eredetileg a szintén jazz-rockos Saturnust kérte fel, hogy játszanak a diszkóegyüttes előtt. Babosék azonban visszakoztak, ezért Erdős megkereste a „menedzser” Dést, aki viszont elvállalta, és a Dimenzió fura mód az egészen máshoz szokott és másra vágyó közönség körében is sikert aratott. Egy héttel később Erdős felhívta Dést, hogy nagyon tetszett a produkciójuk, nem akarnak-e egy lemezt készíteni. Így született meg az első Dimenzió LP.
A korong azonban elbizonytalanította a műfaj híveit. Harmóniagazdag, erős ritmikai alapokon nyugvó, profi módon előadott zenéjükön jogosan kérték számon az eredeti hang hiányát. Szinte minden számnál „mintha hallottam már” érzése van a hallgatónak. Ahogy annak idején az Ifjúsági Magazin kritikusa kérdezte: „Igen, ez itt Corea, ez Hancock, ez meg a Weather Report – de hol a Dimenzió?”
Egy év múlva Dés László – beleunva a kényszerű „menedzseri” teendőkbe – egy szombathelyi szállodában pontot tett a történet végére. A következő években aszólóanyagán dolgozott, amely végül 1984-ben A fal mögött címmel jelent meg, és melyen igazából még mindig csak kereste a saját hangját. Az 1981-ben már a filmzene területére (Nyom nélkül) is elkalandozó művész előbb Bereményi Gézával írt egylemeznyi dalt a régi ismerősnek, Udvaros Dorottyának (ebből született meg az Átutazó LP), majd 1985-ben újraindította a Dimenziót, amelyben ezúttal a régi társ, Tóth Tamás, és a Supergroup-turnén és -lemezen már szereplő Szende Gábor dobos mellett egy fiatal zongorista, Szacsky Róbert játszott. E bő két évig működő formációnak lett a zenei lenyomata az 1987-ben publikált Avec Plaisir, amely kétségkívül sokkal eredetibb hangvételű a korábbi Dimenzió-korongnál. Mire viszont ez a lemez megjelent, már kezdett szétesni a zenekar, és Dés László közben találkozott Snétberger Ferenc gitárossal. Előbb a Wesselényi utcában egy pinceklubban kezdtek el kedvtelésből duózni, majd később lehívták Horváth Kornél ütőst is, és ezzel hamarosan kezdetét vette a Trio Stendhal elképesztő sikerszériája.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 295.

Dimenzió

Borbély Mihály az egyik legsokoldalúbb hazai multiinstrumentalista, aki éppúgy felbukkanhat autentikus népzenei, jazz vagy kortárs zenei produkciók szólistájaként, kompozícióit pedig jeles kamaraegyüttesek és szimfonikus zenekarok szólaltatják meg. Ezúttal egy rövid életű, de annál dimanikusabb trió élén bizonyítja, hogy a Kárpát-medence, a Balkán és a jazz energiái könnyen gyűjthetők azonos fókuszba. Az Old &amp; New Grooves Trióban Borbély Mihály szaxofonozik, tárogatózik, basszusklarinétozik és mindenféle furulyákat fúj, mellette régi muzsikástársa, a Kárpát-medence és Afrika őserejét a színpadra varázsoló, máskor leheletfinoman játszó Baló István dobol, és egy ifjú tehetség, a mindkét „öreget” briliáns basszusokkal támogató Fonay Tibor bőgőzik és basszusgitározik.
JBSz
Kapcsolat: <a href="https://mihalyborbely.hu/">https://mihalyborbely.hu/</a>

Borbély Mihály Old & New Grooves Trió

Az Európa Kiadóban zenélő Másik János (1952–, ének, billentyűsök) alkalmanként fellépő zenekara, melyben rajta kívül három ütőhangszeres, Magyar Péter, Román Péter és Baló István játszott, Kamondy Ágnes basszusgitározott és Molnár Ildikó énekelt. Monoton, de apró finomságokkal díszített dobzene és az erőteljes basszus adta az alapot, ehhez jöttek Másik technikás szólói. 1988-ban a Hungaropopnál jelent meg egyetlen nagylemezük.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 221.

Trance Balance

Az 1950es–60as–70es évek kétségkívül legismertebb, legvirtuózabb, legkeresettebb magyar jazzdobosa. A hazai jazzélet összes legendájával – többek között Martiny Lajossal, Tabányi Mihállyal, Pege Aladárral, Radics Gáborral, Fogarasi Lajossal, Totth Menyussal és Kovács Andorral – muzsikált együtt. Jellegzetesen swingelő játéka a korszakindító Modern Jazz sorozat legtöbb antológia-nagylemezén hallható, emellett szerepel a Gonda János Szextett Sámánének és a Deák Big Band Világslágerek című albumain. 1965-ös megalakulása után évtizedeken át vezette a jazztanszak dobszakát.
A szakmában előszeretettel csak Mister Dobként emlegetett Kovács Gyula a Gene Krupát követő Bellson–Rich–Morello-generáció tagja volt. A második világháború után előbb Holéczy Ákos, majd Filu zenekaraiban játszott, 1951-től egy évtizeden át a Martiny-kvintett tagja volt. Éveken át dobolt Tabányi Mihály, Garay Attila, Pege Aladár, Gonda János és Deseő Csaba különböző zenekaraiban. 1966-tól saját formációkat is vezetett. Játszott az NDK-ban, az NSZK-ban, a Szovjetunióban és Lengyelországban, bledi, prágai és berlini fesztiválszereplései osztatlan kritikai és közönségsikert arattak.
Alapító dobtanára a jazztanszaknak, az évtizedek során olyan muzsikusok kerültek ki a keze alól, mint Baló István, Dorozsmai Péter, Fekete Gábor, Herpai Sándor, Mándoki László, Németh Gábor, Pálmai Zoltán, Solti János és Szende Gábor. No és persze nagy tisztelője volt Kármán Sándor, a ceglédi dobmúzeum alapítója, ahol többek között Kovács Gyula utolsó dobja és személyes tárgyai – többek között ikonikus napszemüvege – is megtekinthetők.
Több saját együttest vezetett, közülük a Mr. Dob aratta a legnagyobb sikereket. Meg a három vezető jazzdobost – Kovács Gyula mellett Kőszegi Imrét és Jávori Vilmost – egyesítő, a virtuozitásra építő produkció. Megszámlálhatatlan rádió- és lemezfelvételen szerepelt, többek között Kovács Andorral, a Martiny-zenekarral, a Kovács Gyula Ensemble-lal, a Modern Jazz Trióval, a Csiky–Kovács–Pege Trióval, a Pege-kvintettel, a Deseő-kvintettel, a Gonda Sextettel és a Deák Big Banddel.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 71–72.

Kovács Gyula

Tökéletes szimbiózisban – Interjú Lukács Miklóssal

Cimbalomművész, régóta Dresch Mihály alkotótársa. Klasszikus zenei pályán kezdte, 1999-ben elvégezte a Zeneakadémiát, aztán Borbély Mihály révén bekerült a hazai etnojazz közegbe, és azóta e színtér egyik legkeresettebb és legmegbecsültebb muzsikusa. Saját együttesei, a Cimbiózis és a Lukács Miklós Quintet mellett többek között a Dresch Quartet, a Tóth Viktor Arura Trió, a Juhász Gábor Trió, a Balkán Jazz Project és a Both Miklós FolkSide oszlopos tagja. Emellett gyakorta duózik Balogh Kálmánnal, Dresch Mihállyal és Borbély Mihállyal. Nem mellesleg a kortárs zene avatott tolmácsolója, többek között szoros munkakapcsolat fűzi Kurtág Györgyhöz és Eötvös Péterhez, rendszeresen őt kérik fel új műveik bemutatójára.
Lukács Miklós 1977-ben többszörös hendikeppel indult, amikor világra jött: édesanyja albérletben, édesapja kollégiumban lakott, így jobb híján lekerült a nagyszülőkhöz Törökszentmiklósra. Mikor évekkel később visszakerült az aszfaltdzsungelbe, gyakorta panaszkodott migrénes fejfájásra, vitték orvoshoz, majd pszichológushoz, „gyógymódként” pedig a szülők beíratták a hatodik kerületi zeneiskolába.
A zeneiskolában Szakály Ágneshez került, aki nagyon hitt benne, még fél éve sem tanult, már benevezte a Rácz Aladár cimbalomversenyre, ahol aztán a serdülő korcsoportban második lett. A siker több szempontból is jókor jött, ambíciót, versenyszellemet hozott az életébe, az akkori egyetlen televíziós csatornában sokan felfigyeltek tehetségére, folyamatosan kapta a koncertmeghívásokat. Lévén konok és kitartó fajta, bírta a tempót, sikerrel felelt meg mindenhol, és sokáig úgy tűnt, senki és semmi nem állíthatja meg emelkedését a klasszikus zenei pályán. Amikor azonban 1999-ben kézbe vette zeneakadémiai diplomáját, fura mód minden megváltozott.
Fontos tudni, hogy egészen addig Lukács Miklós számára csak a klasszikus zene létezett. Legalábbis előadói szempontból. Édesapja tudatosan távol tartotta a cigányzenész pályától, hisz a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján már lehetett látni, hogy annak a muzsikának közel sincs akkora keletje, mint néhány évtizeddel korábban. A klasszikus zene meg nemcsak egzisztenciát adhat, de amúgy is minden zene alapja.
Kamaszkorában a klasszikus zenén kívül persze Lukácsot is megérintették más műfajok, tizenhárom évesen például imádta a metált, maidenes pólóban és szegecses bőrdzsekiben járt. Nagyjából ezzel egyidőben fedezte fel magának a jazzt, elsőként Oscar Peterson trióját. S olyan mélyen megérintette annak szabadsága, hogy mivel időközben zongorázni is tanult, egy ideig komolyan fontolgatta, hogy a konzi után Binder Károlyhoz felvételizik a jazztanszakra.
Huszonkét éves koráig előadóművészként azonban kizárólag a klasszikus zene foglalkoztatta. Haladt a pályán, sikert sikerre halmozva. Tizenegy évesen az UNICEF egyik brüsszeli gáláján már szólókoncertet adott, később sokat turnézott az ELTE kamarazenekarával. 1997-ben szólistaként szerepelt a Budapesti Fesztiválzenekar Liszt: Hat magyar rapszódia című lemezén. 1998-ban az Egyesült Államokban a Concertante di Chicago kamarazenekar szólistájaként lépett fel, olyan nagy sikerrel, hogy a következő évadra is visszahívták. Úgy tűnt, tényleg övé a világ, neves zenekarokkal, karmesterekkel, művészekkel játszhatott, súlya volt a fellépéseinek. Így a diploma után csak ült otthon, és várta a jobbnál jobb felkéréseket. A telefon azonban nem akart csörögni.
Akkor már volt családja, már nem lehetett az addigi felelőtlen életet élni, így mit tehetett, mindent bevállalt, amit lehet. Nappal gyakorolt, zenét írt, hangszerelésekkel foglalkozott, este hétkor pedig bement az étterembe, és éjjel tizenegyig örökzöldeket zongorázott. A vendéglátózásból többek között Balogh Kálmán segítette ki, meghívta a Gipsy Bandjébe zongorázni, később beajánlotta maga több zenekarba. Aztán Borbély Mihály révén bekerült a hazai etnojazz vérkeringésbe, az elmúlt években megszámlálhatatlan formációban játszik/játszott, többek között a Borbély Műhelyben, a Dresch Quartetben, a Palya Bea Quintetben és a Mitsoura zenekarban. Olyan világsztárokkal muzsikált, mint Herbie Mann, Chico Freeman, Steve Colman, Archie Shepp vagy Uri Caine. Szakcsi Lakatos Bélával 2004-ben duólemezt készített, de kísérte Szalóki Ágit, Herczku Ágit és Bognár Szilviát is. Nem maradt hűtlen a klasszikus zenéhez sem, szólistaként a varsói, a hamburgi és a torinói filharmonikusokkal, illetve az Orchestre de la Suisse Romande-dal lépett fel, tavaly a világhírű Yehudi Menuhin fesztiválon szólókoncertet adott, utóbbi helyre jövőre is visszavárják.
Az utóbbi években főként a Dresch Quartetben, a Tóth Viktor Arura Trióban és a saját Cimbiozis zenekarában szárnyal, miközben művészetében a kortárs zene, a jazz és különböző népek zenéi tökéletes szimbiózisban állnak.
És a végére egy örömteli hír róla: 2022. december 13-án a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjának választották.
JBSz

Lukács Miklós

Párniczky András (1972, gitár) 2001 óta olyat tesz, ami nemcsak Magyarországon, de egész Európában párját ritkítja: a kelet-európai klezmer hagyományt igyekszik házasítani a New York-i modern jazzel. E két, egymástól eltérő zenei nyelv olyan mélységű és intenzitású szintézisére törekszik, mint a magyar folk viszonylatában Szabados György vagy Dresch Mihály. Idén tíz esztendeje, hogy létrehozta a Nigunt, melynek eddigi, tagcserékkel tarkított munkásságát négy nagylemez (KlezJazz, 2003, Standard, 2004, Bale Kulturnik, 2006, Live Inem Sargfabrik, 2016) dokumentálja. 
A kelet-európai klezmer örökség és az amerikai jazz ötvözésének az Egyesült Államokban már régóta hagyománya van, elég John Zornra, a Masadára, illetve a Tzadik Kiadó köré csoportosuló művészekre gondolnunk. Európában azonban a gitáros Párniczky András vezette kvartett változatlanul unikumnak számít.
A Nigun ugyanis se a klezmer revivalhöz, se nem etnojazz (divat)hullámhoz nem sorolható, sokkal inkább egy önmaga lokális gyökereit kutató, de globális kitekintésű muzsikus úttörő vállalkozása. Katalizátora pedig a North Sea Fesztivál, ahol 2001-ben a holland királyi zeneakadémián tanuló Párniczky András olyan intenzitással találkozott élőben az aktuális amerikai jazzélvonallal, mint addig soha. Egyazon napon hallhatta a Gatewayt (John Abercrombie, Dave Holland, Jack deJohnnette), a Dave Douglas Sextetet és a Bill Frisell Quartetet. S miközben e három formáció sokáig feldolgozhatatlan élményt adott az akkor húszas évei végét taposó magyar muzsikusnak, egyben arra is rádöbbentette, hogy saját zenei gyökerei azért máshol vannak. Sokkal inkább a kelet-európai klezmerben, mint az amerikai modern jazzben.
A még Hollandiában megálmodott zenekarának Párniczky a Nigun nevet adta (jelentése: dal szavak nélkül, a nigunok gyakran hangzanak fel egy-egy liturgiában mantraszerűen recsitálva), benne 2001-ben Váczi Dániel szaxofonozott, Nagy Péter bőgőzött és Sárvári Kovács Zsolt dobolt. Vázsonyi János és Gavallér Csaba csatlakozásával újult meg először a zenekar, így rögzítették első lemezüket (KlezJazz, 2003), melyen Váczi Dániel (vendégként) szerepel. A második albumon (Standard, 2004) Bacsó Kristóf szaxofonozik, s vele, illetve Barcza Horváth Józseffel (bőgő) és Baló Istvánnak (dob) jött létre a zeneileg egyik legerősebb és ez idáig legtovább kitartó formáció, amely egyben a 2006-ban publikált Nigun-korongot (Bale Kulturnik) jegyzi. Többszörös tagcsere után pedig jelenleg felállásuk tizedik évfordulóján Nagy Péter bőgőzött benne, Jeszenszky György volt a dobos, és csatlakozott hozzájuk Bede Péter szaxofonos.
A többszöri felállásváltás persze a zenében is változásokat, finom irányváltásokat hoztak. Ahogy az is értelemszerűen nagy hatással volt rájuk, hogy együtt koncerteztek Matt Darriau-val és John Zornnal. A zenéjüket azonban a mai napig ugyanazok az eredők jellemzik: hagyományőrzés és modernitás, kötött formák és improvizációk, nyugalom és feszültség.
Az eddigi utolsó album (Live Inem Sargfabrik, 2016) felállása: Párniczky András (gitár), Bede Péter (szaxofon, tárogató), Ajtai Péter (bőgő), Baló István (dob).
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Bp., Kossuth kiadó, 2014, p. 250.
Kapcsolat:
<a href="https://www.nigun.hu/">https://www.nigun.hu/ </a>
<a href="https://hu-hu.facebook.com/Nigun.Band/">https://hu-hu.facebook.com/Nigun.Band/</a>

Baló István

Zenész - dobos

Kapcsolatok

Fjordok - Borbély Mihály Old & New Grooves Trió

7vége - Borbély Mihály Old & New Grooves Trió

Levelek - Borbély Mihály Old & New Grooves Trió

Erdély Blues - Borbély Mihály Old & New Grooves Trió

Staféta - Borbély Mihály Old & New Grooves Trió

Nigun - Interjú

Wastaps

Dimenzió

Borbély Mihály Old & New Grooves Trió

Trance Balance

Kovács Gyula

Lukács Miklós

Nigun

A szarvassá vált fiak

Árgyélus

Az események titkos története

1988-89

Bale Kulturnik

Bartók Electrified

Binder Quintet featuring John Tchicai

Trance Balance

Brass Age – Blue In Blue

Levelek - Borbély Mihály Old & New Grooves Trió

Staféta - Borbély Mihály Old & New Grooves Trió

Fjordok - Borbély Mihály Old & New Grooves Trió

Erdély Blues - Borbély Mihály Old & New Grooves Trió

7vége - Borbély Mihály Old & New Grooves Trió

Nigun - Interjú 2019.