Baksa-Soós János
Zenész - énekes
Baksa-Soós János (1948-2021) énekes, képzőművész és performer nélkül elképzelhetetlen lett volna az 1970-es évek hazai underground kultúrája.
Budapesten született, zenei általános iskolába járt, majd 1966-ig a kelet-berlini Adlershof könyvtárában és rajzfilmstúdiójában dolgozott. Ezután 1970-ig esti gimnáziumban tanult Budapesten.
Első zenekarát, a Wastapsot 1968-ban alapította, majd 1968-71 között volt a legendás Kex együttes énekese, legtöbben innen ismerhetik őt. Kevés dokumentum, de annál több szóbeszéd és legenda maradt fenn erről a zenekarról. Tény, hogy fennállásuk alatt egyetlen kislemezük jelenhetett meg. Baksa-Soós törékeny alakját és jellegzetes szőke frizuráját három filmben láthatjuk, Szomjas György: Tündérszép lány című kísérleti filmjében, 1969-ből, Mészáros Márta: Szép lányok, ne sírjatok! című 1970-ben készült fekete-fehér zenés filmjében, valamint Bódy Gábor: A Harmadik című alkotásában, 1971-ből.
Az együttes történetéről, valamint Baksa-Soós János személyiségéről és színpadi jelenlétéről a Kex zenekarról szóló cikkünkben olvashatnak bővebben. És arról is, hogy az 1970-es évek elejére hogyan fogyott el Baksa-Soós körül a levegő, a hatalom miként kényszerítette bele őt abba a döntésbe, hogy emigráljon, azaz elhagyja hazáját.
Baksa-Soós János - művésznevén Január Herceg Tova – 1971 októberében hagyta el Magyarországot, Nyugat-Németországba disszidált. Még abban az évben az esseni Museum Volkwang grafika szakán kezdett tanulni, majd a düsseldorfi Kunstakademie mesternövendékeként tanult festészetet és szobrászatot. 1978-ban Nyugat-Berlinbe költözött, ahol azután évtizedekig lakott és alkotott, több kiállítása is volt, könyve jelent meg - Prince January néven. Felesége, Stiller-Luzsicza Ágnes festőművész. Fia, Baksa-Soós Attila író, költő, zenész és építész Budapesten él.
Baksa-Soós János többször visszalátogatott Magyarországra, már a nyolcvanas években is megjelent néhányszor a fővárosban. Egyéni kiállítása nyílt Budapesten (1996) és Székesfehérváron (2007). Utolsó itthoni tárlatát Pakson láthattuk 2019-ben, Valahol a világűrben elsüjedt egy ürhajó címmel. A Kex kultuszát azonban nem ápolta, következetesen (képző)művészként, „művész-lelkészként” aposztrofálta magát.
2012-ben jelentkezett nála a betegség, melynek következtében 2021. szeptember 21-én Németországban elhunyt. 73 évet élt.
Jelentőségéről és a mai napig tartó hatásáról a magyar könnyűzenére példaként elmondhatjuk, hogy Földes László Hobo egy Kex-koncerten lépett először énekesként közönség elé 1968-ban, Baksa-Soós invitálására, és ugyanő hívta először színpadra Cseh Tamást is, 1971-ben. A maiak közül a Qualitons zenekar 2019-ben egy kitűnő feldolgozásalbummal tisztelgett Baksa-Soós János és a Kex előtt, rajta olyan dalokkal, mint az Elszállt egy hajó a szélben, a Család, és a Csillagok, ne ragyogjatok.
HZ