Person/name

Arató András a hazai diszkótörténelem egyik legendás lemezlovasa, aki a 70-es évek közepétől a mai napig aktív szereplője a szórakoztatóiparnak.
1975-ben lett DJ, és akkor, 21 évesen ő volt az ország legfiatalabb hivatásos lemezlovasa, aki kezdetben „show-vivőként” szerepelt a plakátokon. A klubélet akkoriban még este 6-tól 10-ig tartott, teltházas bulikkal.
Évtizedeken át szinte naponta voltak fellépései országszerte. Állandó helyei voltak Budapesten a Váci utcai Bölcs Bagoly, a Tisztiház és a Közgáz Dunaparti Klub. A 80-as évek elejétől közel húsz évig a Velencei-tónál működött a híres Arató-Disco. Az elsők között készített idehaza audiovizuális műsort, kezdetben diavetítővel a falra, vagy vászonra vetítette annak a zenekarnak, előadónak a képét, akinek a zenéjére éppen táncoltak. A VHS-kazetták megjelenésével már igazi videodiszkót varázsolt a közönségének, akik így láthatták is kedvenceiket. Ez akkoriban hatalmas sikert aratott.
Arató számos más zenés program kezdeményezője volt, rendszeresen szerepelt ifjúsági rendezvényeken és sporteseményeken is. 1980-ban az egyik szervezője és műsorvezetője volt a <a href="https://popkulturalis.hu/esemeny-fekete-baranyok-koncert-9535">„fekete bárányok”</a> közös koncertjének, a rendezvény nevéhez híven fekete kalapban, subában, kezében pásztorbottal állt színpadra.
A kétezres években nyilvánosságra került egy ügynöklista, amely a Blikk napilap információ szerint Arató érintettségét bizonyítja. Állítólag a 80-as években Dejkó fedőnéven jelentéseket készített az állambiztonsági szervek számára különböző zenészekről és zenekarokról. Az iratok alapján például az 1982-ben Miskolcon megrendezett popfesztiválon azt a feladatot kapta, hogy kísérje figyelemmel a koncertek hangulatát, a fellépő együttesek tevékenységét és az általuk előadott dalok szövegét. "Nincsen hozzáfűznivalóm, és csak nevetek ezen az egészen" – nyilatkozta az ügyről 2009-ben Arató András, aki tagadta a vádat.
A DJ Szövetség 2008-ban életműdíjjal jutalmazta őt. A közel ötven éve diszkózó lemezlovas a mai napig aktív. A fiatalok és az idősebbek között egyaránt népszerű DJ különböző korok és stílusok zenéit játssza fellépésein országszerte, az Arató videodiszkóban.
HZ
Kapcsolat: 
<a href="https://www.facebook.com/andras.arato.5/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/andras.arato.5/?locale=hu_HU</a>
<a href="https://www.aratodisco.hu/">https://www.aratodisco.hu/</a>

Arató András

Arató András előadói fotók

A „fekete bárányok”
a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a lázadás mítosza által körülvett, a „magyarock” történetében „fekete bárányok” néven bevonult három zenekar, a Beatrice, a Hobo Blues Band és a P.Mobil perifériára szorítottsága ellenére (vagy éppen ezért) teljes mértékben élvezte a közönség szeretetét és bizalmát. Ők hárman – legalábbis látszatra – a magyarock alulról induló, kisebbségi rétegkultúrákból táplálkozó vonulatát képviselték, akik megtagadták az együttműködést a rendezőszervekkel, nem voltak hajlandók a vállalt ügyektől eltérő műsorokban, feladatokban közreműködni.
Ahogy néhány cikkben nevezték őket, zenei gerillákként viselkedtek, még ha politikai, kulturális értelemben nem is tekinthetjük őket ellenzékinek. Miközben a keményrock-zenekarok szirénhangokra is figyelő része zavartalanul és egy idő után futószalagon készíthette felvételeit, sőt támogatással országjáró turnéra indult, tévészereplési lehetőséget kapott, addig a „fekete bárányok” az önerőből szervezett koncertektől eltekintve gyakorlatilag minden nyilvánosságtól el voltak zárva. 
Hogy miért? Mint Erdős Péter 1978-ban az MHV popzenei lemezek forgalmazásáról szóló jelentésében kifejtette, ezek a zenekarok „veszélyeztetik a fiatalság szellemi és morális épségét”. Egy későbbi vállalati körlevélben pedig világosan megfogalmazta: „A vállalat nem tesz engedményeket. Nem feladatunk a koncertek ellenőrzése, a közrend megóvása, de az együttesek megítélésénél társadalmi magatartásuk teljességéből kell kiindulni, amikor döntéseinket meghozzuk. A vállalat nem vehet részt olyan szimbólumok, jelvények, magatartásformák és jelszavak közvetlen vagy közvetett propagálásában, amelyeket a magyar együttesek nyugati, fasisztoid zenei mozgalmaktól vesznek át (punkjelvények, biztosítótű, színpadi agresszivitás).” 
Erdős Péter mindezt akkor írta, amikor nem sokkal később a KISZ dalpályázatán a Beatrice Nem nekem tanulsz című dalával első díjat nyert, éppen a szöveg előremutató, az ifjúság nevelésében segítő szándéka miatt. Vagy, ugyanez az együttes hogyan szerepelhetett 1980 elején a Magyar Rádió Tessék választani! című műsorában?

Élő Magazin a rock jegyében
A másik oldal mindenesetre egy – mint utóbb kiderült, rocktörténeti – demonstrációval igyekezett felhívni magára a figyelmet. A „fekete bárányok” koncertjét 1980. augusztus 23-án, szombaton 16 és 22 óra között az óbudai Hajógyári-szigeten rendezték, és csaknem 25 ezer fiatal gyűlt össze, hogy meghallgassa kedvenceit, a Beatricét, a Hobo Blues Bandet és a P.Mobilt (plusz Feró ajánlatára az ekkor debütáló Bizottságot). Igazi, a hetvenes évek elejére emlékeztető hangulat alakult ki. A rendre kizárólag ifjúgárdisták felügyeltek – nem is történt botrány.
A hetvenes évek második felének „szolidaritási ütközetei” után – amelyeken a főszerepet ugyancsak ezek a zenekarok játszották – ezt a mamutkoncertet már nem a KISZ, hanem az Ifjúsági Magazin szerkesztősége (Élő Magazin a rock jegyében szlogennel) és az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda szervezte. A három „kitagadott botránybandát” együtt látni már önmagában is esemény volt, így az ország minden részéből Győrtől Szegedig, Pécstől Miskolcig csapatokba verődve érkeztek a tizenévesek, a baboskendősök és a rockerek, a csövesek és a kései hippik. Sokan hálózsákkal, hátizsákkal, pokróccal jöttek, és sok más jel is arra utalt, hogy a jelen lévők az egykori nagy fesztiválünnepek hangulatát szeretnék visszaidézni.
A programot a már négy hónapja létező, de a nagy nyilvánosság előtt ekkor debütáló, a Beatrice vendégszeretetét élvező Bizottság nyitotta meg, amelynek „szabadidőzenéjét”, avantgárd rockját a kevésbé áttételes zenei és színpadi világhoz szokott közönség jókedvvel, de kissé idegenkedve fogadta. (Kellett azért bátorság ahhoz, hogy az „őszinte rockot” követelő időkben ennyire cinikusan semmitmondóak legyenek.) Annál nagyobb üdvrivalgás – kórusban üvöltött „Ricse, ricse, Beatrice, hórukk!” – köszöntötte a Bizottság „utózenekarát” (ahogy Wahorn mondta), a Beatricét, amelynek tagjai utolsó jelentős fellépésükön régi külvárosi formájukban játszottak. Már amikor a technika engedte. Mikor belekezdtek a Jerikó-ba, egyszer csak elment a hang, ők meg mint valami bohócok, teljes csendben ugráltak a színpadon. A „Nemzet csótánya” feliratú trikóban fellépő Nagy Feró kellően össze is veszett a keverőpultossal, de a malőr nem sokkal később megismétlődött. Becsületükre legyen mondva, ennek ellenére tisztességgel lenyomták a bulit.
Részben ugyancsak a katasztrofális hangosítás rontotta el a Hobo Blues Band koncertjét. De csak részben. Hobo teljesen be volt rekedve, alig tudott énekelni, amúgy is láthatóan fáradt volt, ezért a harmadik szám után bejelentette, hogy „nem akarják lerombolni mindazt, amit addig felépítettek”, úgyhogy nem jönnek addig vissza, amíg nem biztosítják számukra a normális hangzást. Aztán, amíg a technikusok a színpadon és a keverőpult körül rohangáltak, Hobo száraz-rekedt, színtelen, mégis 25 ezer ember érzéseivel is bánni tudó hangján elénekelte – orgonakísérettel, a Kexet megidézve – a Tiszta szívvel-t. Nem voltak jó formában, de a hangulat, az áhítat, a közös hit és akarat naggyá tette őket.
A HBB után még zúgott a „vissza, vissza”, de hiába – jött a P.Mobil, ráadásul ereje teljében, népszerűsége csúcsán, még Bencsikkel és Cserhátival. A klasszikus felállás utolsó nagy koncertjét adták, Schuster szokásához híven uralta a színpadot, és bár ők is elég katasztrofálisan szóltak, a nagy slágereiket egy emberként énekelte velük a tömeg. Itt is teljes egészében eljátszották a magyar rock egyik legszebb kompozícióját, az akkoriban nacionalistának és sovinisztának bélyegzett öttételes Honfoglalás-t.
Az est záróaktusaként pedig a három zenekar közö–sen énekelte el az erre az alkalomra írt Fekete bárány blues-t, majd Hobo és Schuster jelképesen egy fehérre festett fekete kócbárányt tépett szét, és darabjait a közönség közé szórta.
Akkor még senki sem sejtette, hogy a koncert egyben korszakhatárt is jelöl a magyar rock történetében. 1980 őszétől ugyanis a „fekete bárányok” körül is megváltozott a helyzet. A hatalmas közönségsikert látva filmszerepet kaptak, filmzenét írhattak, kis- és nagylemezeket készíthettek, és ezzel a köréjük szerveződött mítosz is veszített erejéből. Ezért kezdődött meg mindhárom együttesben a zenészvándorlás, és ezért oszlott fel 1981 nyarán a Beatrice.

"fekete bárányok"- koncert

Az 1970-es évek második felében a Magyar Hanglemezgyár Vállalat aktuális üzletpolitikája révén fellendült az új szórakoztató zenei irányzat, a diszkó. Sztárzenekara a több ízben stílust és fazont váltó, az aktuális trendhez igazodó <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-neoton-familia-9497">Neoton</a> a kiugrást az MHV új üzletpolitikájának és személy szerint <a href="https://popkulturalis.hu/szemely-erdos-peter-6587">Erdős Péternek</a> köszönhette.
Külföldön – mindenekelőtt az Egyesült Államokban – már a rock and roll születésének időszakában nagy jelentőségük volt a zenegépeknek: sajátos szubkultúra épült köréjük, és a klubok születése, a koncertzene térhódítása ellenére a hatvanas évek második feléig eleven, virulens eszköze volt a fiatalok szórakoztatásának. A wurlitzereknek az évtized második felében alkonyult be, amikor a zene az utcákra, terekre, a fesztiválokra, a koncertszínpadokra költözött. A hetvenes évek elejétől kezdve azonban új trend volt kialakulóban, az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is megszülettek az új típusú szórakozóhelyek, a diszkotékák, ahol nem egyszerűen gépzenére táncolt a közönség, hanem lemezlovas és/vagy showman gondoskodott a hangulatról, miközben a közönség kívánságainak és/vagy egyéni ízlésének megfelelően válogatta a lejátszott slágereket, lemezeket.
Az Egyesült Államokban a diszkó nemcsak a jól táncolható zenei felvételeket jelentette, hanem a hozzá kapcsolódó új táncőrületet, életformát, élvezetvallást is. Megnyílt a Studio 54, Hollywood elkészítette a mintaadó, új bálványokat (John Travolta, Bee Gees) felvonultató Szombat esti láz című produkcióját, a bemutatóval egy időben (1977) az üzletek is megteltek a diszkódivat termékeivel. 
Mindez hamarosan megérkezett Európába, sőt Magyarországra is. Bár a filmet nálunk nem mutatták be, annak zenéje és az új sztárok ismertek lettek. A hozzá kapcsolódó új életstílus azonban nem tudott meghonosodni, mert a szórakoztató zene akkoriban elengedhetetlenné vált háttériparát (fényűző szórakozóhelyek, divatcikkek, szolgáltatások) Magyarországon nem sikerült kellő mértékben megteremteni. Így a diszkó – jobb híján – beköltözött a régi klubokba, presszókba, művházakba, ahol elfoglalta a zenekarok helyét, és az igényes slágerzene modernebb formájaként prezentálták a hétvégi táncolóknak.
A tévhittel ellentétben a hatalom nálunk az apolitikus diszkóval sem volt túl jó viszonyban. A klubok nagy részében disc jockey (lemezlovas) szolgáltatta a talpalávalót. A pártvezetés az Országos Szórakoztató Zenei Központ (OSZK) hatáskörébe utalta át a diszkózás felügyeletét, és az 1978. június 19-én megjelent rendelet a disc jockey-k működését már engedélyhez kötötte: a továbbiakban vizsgabizottság előtt kellett számot adniuk felkészültségükről, és politikai rátermettségükről is. Az engedélyeket a továbbiakban az OSZK adta ki, és csak az állhatott a lemezjátszók mögé, aki minden tekintetben megfelelt.
A hivatalos statisztika szerint a nyolcvanas évek elején 36 A (gázsi 360 Ft + 80 Ft lemezhasználati díj), 114 B (gázsi 300 Ft) és 183 C (gázsi 240 Ft) kategóriás diszkós volt az országban, 632-en csak ideiglenes lemezbemutatói engedélyt kaptak, így évente kellett újra vizsgázniuk. Jellemző a kereslet-kínálat közötti eltérésre, hogy a nyolcvanas évek elején ennek a körülbelül ezer diszkósnak kellett volna megoldania a 12 ezer hazai település szórakozási gondjait. (Csak Budapesten 380 bejegyzett ifjúsági klub, és számos étterem, presszó, bár, lokál és alkalmi rendezvény várta hétről hétre a közreműködésüket.)
Nem tette vonzóvá a lemezlovas pályát, hogy a „közművelődési és engedélyügyi csoport” diszkós tanfolyamain a belső elhárítás és a BRFK emberei is jelen voltak, és előadásaikban a műsorvezetők felelősségét hangsúlyozva nyomatékosan kérték a „disc jockey elvtársakat az együttműködésre és a fokozott éberségre”. Kívánságuk „csupán” annyi volt, hogy figyeljék a szórakozóhelyek közönségét, a társadalomra esetleg veszélyes megnyilvánulásokat, és erről időnként számoljanak be.
A szakmában ezekről a munkakapcsolatokról már a rendszerváltozás előtt is nyíltan beszéltek. Bizonyos tömegrendezvényeket (szolidaritási fesztivál, újhullámos fesztivál, rockreflektor, koncertek az Ifiparkban) ugyanis csaknem mindig ugyanazok a műsorvezetők, ismert lemezlovasok vezették, akiknek a fővárosban és több vidéki városban is mindig volt egy-egy reprezentatív, nagy látogatottságú klubjuk.
A diszkó búcsúévének Magyarországon 1981-et mondhatjuk. Az MHV reklámkiadványaiban a stílusirányzatok szerinti besorolásban a Neoton és <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-szucs-judith-550">Szűcs Judith</a> a pop kategóriában szerepelt, ott, ahol Soltész Rezső, a Bojtorján, Komár László és Kovács Kati. A váltás jele volt az is, hogy a nyolcvanas években a MIDEM-gálára sem vittek ki diszkóelőadókat.
JBSz
 
Forrás: Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 422–439.

Diszkó

Az Omega klubjában 1964-ben a dobos Laux József kérte fel a körülöttük sertepertélő „Cintulát” (Keresztes Tibor, 1944), hogy állítson össze műsort a szünetre. Kezdetben csak magnóról szólt a zene, később viszont a lemezlovasok már megszólaltak: a legendárium szerint volt, aki sörösládán ücsörögve, két korty között dumált, volt, aki a zenekari cucc előtt álldogálva kommentált, de volt olyan is, aki pörgő beszélőkével az aktuális slágerekhez nemcsak lemezinfókat, hanem pletykákat, pophíreket is közölt. Az Illésnél Óriás, a Scampolónál Picki, az Omegánál Cintula volt ilyen „szünetember”, őket sokan ma is csak a becenevükről ismerik.
Cintula az egyik legismertebb magyar lemezlovas, aki azonnal felismerhető, egyéni orgánumát évtizedeken át rádiós-, és - jó megjelenését kihasználva - televíziós műsorvezetőként is kamatoztatta.
A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen tanult. 1964-ben az Eötvös-klubban működő első magyar diszkóklubban, majd 1965-ben a Fővárosi Művelődési Házban az első magyar Magnós Klubban dolgozott, ahonnan egy másik neves lemezlovas, B. Tóth László is indult.
Cintula összekötő szövegei hallhatóak az Illés együttes 1969-ben megjelent Nehéz az út című lemezén. Ő alapította meg az Illés-klubot és a Műszaki Egyetem E épületében működő ifjúsági klubot.
Ő vezette a Magyar Televízió első könnyűzenei műsorát, a Tapsifülest, majd az Egymillió fontos hangjegyet, később a Könyvklubot, a Hajóbárt és a Sarokházat. 1985-ben ő volt az egyik műsorvezetője az évtizedek után újra megrendezésre kerülő hazai szépségkirálynő-választásnak. Mozifilmekben is szerepelt, Almási Tamás 1980-ban bemutatott Ballagás című alkotásában - nem meglepő módon - egy lemezlovast alakított. Láthattuk őt az 1993-as Nyugattól keletre, avagy a média diszkrét bája című filmben is. Az 1990-es években a Szerencsekerék című televíziós vetélkedő narrátora volt, 1998-tól dolgozott a Sláger Rádiónál is. Emellett számtalan reklámban foglalkoztatták.
2001-ben szerepelt az Illés-Metro-Omega szuperkoncerten, a Népstadionban 75 ezer néző előtt, majd visszavonult a nyilvánosság elől. Mélyen zengő baritonját ezután már csak alkalmanként hallhattuk. Néha még kezébe vette a mikrofont és szerepet vállalt fesztiválokon, vagy éppen - mint 2018-ban - fellépett az ABCD diszkóban, közösen legendás lemezlovas kollégáival, Arató Andrással, B. Tóth Lászlóval és Dévényi Tiborral.
JBSz, HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/profile.php?id=100063403342180&amp;locale=hu_HU">https://www.facebook.com/profile.php?id=100063403342180&amp;locale=hu_HU</a>

Keresztes Tibor „Cintula”

Dévényi Tibor (1947, Budapest) az egyik legismertebb hazai lemezlovas, népszerű rádiós és televíziós műsorvezető.
1965-ben parodistaként nyerte meg a a Ki mit tud? című vetélkedőt - két később híressé vált színésszel - Benedek Miklósssal és Vallai Péterrel közösen. Ezután elszerződött a Vidám Színpadra, ahol a Beat-kabaréban konferált.
Az 1970-es években az egyik első magyar disc jockey-ként lett közismert. Közben rendszeresen konferált rockkoncerteken, 1973-ban ő volt az egyik műsorvezetője a legendás diósgyőri fesztiválnak is. Beszédkészsége és rutinja miatt szinte minden nagyobb hazai és külföldi előadóval ő utazott az itthoni fellépésekre.
A Magyar Televízió számára készített, 1984-1999 között futó Három kívánság című műsorsorozatával lett igazán országos hírű és népszerű. Ebben gyermekeknek szervezett meg találkozót azok hazai és külföldi kedvenceivel. Olyan világhírességek szerepeltek a műsorban, mint a labdarúgó Diego Maradona, a színész David Hasselhoff, vagy a Scooter zenekar. 1989-ben pedig a hivatalban lévő amerikai elnök, idősebb George Bush is megjelent a Három Kívánságban. Mindeközben „Tibi bácsi” fáradhatatlanul dobálta a - végjegyévé vált - „pontos labdákat” a stúdióban lévő gyerekek közé. A rendszerváltozás környékén televíziós játékok műsorvezetője is volt (Torpedó, Elektor Kalandor).
2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
A mai napig eljár zenélni, még mindig keresett lemezlovas. Többnyire egyedül lép fel, de 2009-ben összeállt négy legendás haza DJ - Arató András, B. Tóth László, Keresztes Tibor „Cintula”, valamint Dévényi Tibor - és ABCD diszkó néven együtt szórakoztatták a táncolni vágyókat. Rendszertelenül ugyan, de azóta is működik ez a formáció, legutóbb 2018-ban szerepeltek közösen.
Dévényi Tibor 2018 óta egy kereskedelmi rádió hullámhosszán teljesíti a hallgatók és sztárok zenei kéréseit Három Kívánság című műsorában, de fesztiválokon is találkozhatunk vele és retro diszkójával.
HZ
Kapcsolat:
<a href="https://www.facebook.com/tibor.devenyi.92">https://www.facebook.com/tibor.devenyi.92</a>

Forrás:

Kapcsolatok

Arató András előadói fotók

"fekete bárányok"- koncert

Diszkó

Keresztes Tibor „Cintula”

Dévényi Tibor