Lalassultam és mindent átértékeltem // Szeder

Január 14-én az A38 Hajón lép fel az egyik legkülönlegesebb hazai dalszerző-énekes, Szeder. Többek közt változásról, munkafolyamatokról és inspirációról beszélgettünk.

Milyen érzés lesz visszatérni az A38-ra? Milyen élmények kötnek ide?

Nagyon várom, a kedvenc fedett helyszínem Budapesten az A38 Hajó. Nagyon szeretem a hangulatát, a fényeket, ahogy mozog a hajó, ha sokan ugrálnak egyszerre, illetve a legtöbb koncertélmény is ide köt.

Hogyan élsz mostanában? Mennyire változtatott az életeden az elmúlt másfél év?

Lelassultam, és mindent valahogy átértékeltem az életemben, hogy mik a valóban fontos dolgok számomra, mert a régi céljaim már nem motiválnak. Tehát egy mély változásban vagyok, amiben több új irány, álom körvonalazódik, érik bennem. Sokkal fontosabb lett a több lábon állás, a zene gyógyító jellege, illetve a társadalmi és a környezetért történő felelősségvállalás. Így a zene is megmutatta egy új arcát nekem; egy improvízatív, nyugtató új irány kezdett el érdekelni jobban, amiben nincs feltétlen szöveg, csak az énekszőnyegek és maximum egy kis dob.

Belső napfény címmel jött ki a legutóbbi albumod. Mi a belső napfény a számodra? Mit szerettél volna ezzel a címmel kifejezni?

A karantén alatt elkezdtem még több meditációt csinálni, mint előtte, ami megerősített bennem egy belső nyugodt helyet, amihez bármikor fordulhatok, amikor a külvilágban káoszt érzékelek. Ez a belső nyugalom, vagy derű az, amit szerettem volna kicsit népszerűsíteni úgymond, ami mindentől függetlenül elérhető bárki számára. Ez persze nem a buddhaságot jelenti egyből, meg hogy nem ideges sosem az ember; egyszerűen csak egy eszköz, vagy inkább egy út, ami egy kiegyensúlyozottabb élet felé vezet.

Hogyan készült a lemez? Hogyan születtek a dalok?

Izgalmas volt, hogy ezúttal gyakorlatilag minden szöveg egyben jött ki belőlem, mindenféle megfelelési kényszer nélkül. Újdonság, hogy Mihalik Ábel írta két szám zenei alapját, aki amúgy a kislemez producere is volt. Ilyet még sosem engedtem ki a kezemből, de elkezdett jobban izgatni a közös alkotás, mint a nagy önkifejezés. Az egyik dalt pedig egy álom szülte, amiben egy mandalát láttam kottaként megjelenni, majd miután felkeltem, leültem a zongorához és megírtam egyben a dalt (A kút vizét) egy mandala segítségével. A felvételen a legújabb zenei formáció hallható, akikkel játszom most koncerten is. Bodacz Péternek hála bejött a steel gitár és mandolin is, mint új hangszer. Emellett Kristóf Martin gitározik, Hegyi Zoli basszusgitározik és bőgőzik, Klausz Ádám pedig dobol.

„Egy szál gitáros lányként” érkeztél a színre, ma már teljesen más „kiszerelésben” vezeted elő a dalaidat. Miben változtál az elmúlt 6-7 évben?

Bohém franciás "piros kabátos" lányként kezdtem, akusztikus hangszerelésben. Közben minden lemezemnél változtak körülöttem a zenészek; megjelent a dob, elektromos gitár, szinti. Hangosabb dalok, vastagabb hangzás. A legújabb kislemezen pedig a lágyabb, filozofikusabb hangom jött elő. A szövegek is egyre személyesebbekké váltak, a nagy útkeresés témájának sok aspektusát felölelik, illetve egyre mélyebbekké is, miközben műfajilag kacsintgattam jobbra-balra. Talán mára egy koncert egyfajta variété műsorhoz hasonlít, ahol minden fontosabb dal megszólal, így az önfeledt franciás riszálásból a meséken át megyünk a nehezebb, de reményt adó, majd hangosabb témák felé, hogy a végén felol(dó)dást nyerjünk, és kicsit megkönnyebbülten, feltöltődve menjünk egy koncertről el.

Mik azok a kulcspillanatok a pályádon, amiket kiemelnél? Amikre, így visszatekintve most azt mondanád, hogy ezek voltak a legfontosabbak.

A Reggeli dal, a Feri feneke és a Kezem a hátadon megszületése videoklipestűl és önálló életre kelésük. A Müpa koncert 2017-ben bábokkal, és kis vonós szekcióval. A kobucis, A38 hajós, Fishing on Orfűs koncertek. A Bátran lépek lemez megszületése is nagyon fontos volt számomra. Valahogy ez a közönséghez lassabban jut el, de azt érzem, hogy annál tovább tart majd a hatása; rám legalábbis a mai napig hat. Mintha előre megírtam volna a mostani időszakot.

A Szétesem, összerakom című dalban felbukkan egy szörny is, alapvetően pedig a személyiség állandó újraértelmezéséről beszélsz. Mennyire fontos ez a számodra? Mármint, hogy állandóan szembesítsd magadat önmagaddal, s akár újragondold az életed? Mik a „szörnyek”, a démonaid, amikkel meg kell vagy kellett küzdened?

Nagyon fontos nekem az önismeret - azt gondolom, hogy ezzel lehet megváltani a világot. Ha mindenki többet foglalkozna a lelkével (és ezáltal együttérzőbb lenne másokkal), egy boldogabb hely lenne a Föld. A legtöbb ember egy trauma vagy krízis hatására kezd el foglalkozni az önismerettel, amikor az addigi mintái befuccsolnak. Ez olyasmi, mint amikor egy sötét erdőbe mész, hogy találkozz a saját árnyoldaladdal vagy tudatalattiddal. Azért fontos ez, mert ezek akkor is hatnak az életünkre, ha nem foglalkozunk velük. (Pont ezért vannak tudat alatt.) Ezek a szörnyek a mindenféle negatív hiedelemrendszer pl., amik mélyen belénk van kódolva, és meg tudják határozni, hogy mennyire tudunk sikeresek vagy akár szerethetőek lenni. Ezeket a programokat viszont, ha foglalkozunk velük, át lehet írni. Az elmúlt pár évben én pl. sokszor voltam magányos, vagy éreztem magam egy elefántcsonttorony várban megrekedve. Én ezekkel a démonokkal küzdöttem.

Egy alkotó számára fontosak az inspirációk. Kik hatottak rád az elmúlt években? Legyen szó zenéről, irodalomról, filmről, képzőművészetről – vagy bármi másról.

Az én hőseim olyan emberek, akik érzékenyítik a társadalmat, hogy hogyan lehet szívből és együttérzőbben élni. Így pl az On the Spot páros, Nessi Gomes énekesnő-dalszerző, Brené Brown szociológus író, Az örökség című színdarab vagy például a frissen kijött magyar film, a Legjobb tudomásom szerint.