Bármi lehet sanzonváros // Szeder interjú

Táncolj velem élet! című új nagylemeze anyagát mutatja be zenekarával július 28-án az A38 Hajó Tetőteraszán a dalszerző-énekesnő, Szabó Szeder Krisztina. Interjúnk.

A Szeder előtt már tagja voltál a Melodisztik duónak, hogy jött az ötlet, hogy saját zenekart alapíts, és elkezdj magyar nyelvű dalokat írni?

Már amikor elkezdtem zenélni tanulni 14 évesen, egyből el is kezdtem dalokat írni. Ekkor volt egy indie rock zenekarom, ami aztán egy idő után megszűnt, már túl szűkek voltak a műfaji határok nekem, más is érdekelt. Ekkor jött a Melodisztik duó, amiben mindenféle nekem tetsző stílust kipróbálhattam az akusztikus határokon belül, sőt, az élőadóművészeti képességeimet is sokat tudtam fejleszteni ebben a közegben. Viszont engem alapvetően az önkifejezés érdekel, azt pedig éreztem, hogy csakis magyarul tudom megtenni a nekem megfelelő mélységben.

Mi fogott meg a sanzon műfajában? Kik voltak a fő inspirációid?

Nagyon szeretem a francia kultúrát, meg a franciákat, így a zenéjüket is. A bohémságuk, lazaságuk, őszinteségük, őrültségük, melankóliájuk nagyon bejön. Szeretem Camille-t, Emily Loizeau-t, ZAZ-t, de a klasszikusokat, mint Edith Piaf és Georges Brassens, illetve a régi alter zenekarokat is, mint a Noir Désir vagy a Louise Attaque.

A második lemezed, a Táncolj velem élet! kapcsán azt nyilatkoztad, hogy hiszel a budapesti sanzonban. Mi a fő különbség a magyar és a francia verzió között?

A második lemezem szerintem már kevésbé sanzonos műfajilag, inkább britpopos irányba ment. A nagyon sanzonos dalaimat egy következő lemezre tartogatom, ahova majd le is szeretnék fordítani egy-két dalomat franciára. Nyilván a magyar nyelv lejtése más, mint a francia nyelvé, illetve azért a gondolkodás is más, ezért gondolom, hogy érdekes lehet a franciák számára is, hogy kicsit ismerős, de mégis van benne valami csavar.

Az előző kérdéshez kapcsolódva: Budapest valóban egy sanzonváros?

Bármi lehet sanzonváros (nevet). De valóban Budapestnél adott egy csomó minden ehhez, régi épületek, romantika, rejtett kincsek, sok-sok történet, kultúrák találkozása és a Duna.

Több interjúban is azt nyilatkoztad, hogy egy jó dal mindig derűs. Mesélj erről!

Ez nem feltétlen igaz, csak a jó popdalra. Szerintem amúgy a jó dalban mindig van valami fájdalom is vagy feszültség, és ha lehet, valami feloldás. Csak a szélesebb közönség nem mindig szeret gondolkodni, inkább felejteni akarnak a zene által, amivel nincs semmi baj, én magam is sokszor. Művészileg viszont az első kategória véleményem szerint többet ér.

Hogyan fogalmaznád meg a fő különbséget az első, A hab tetején és a második, Táncolj velem élet! című lemezed között?

Az új lemez egy sokkal bátrabb lemez. Mind szövegileg, sokkal mélyebbről jöttek fel a tartalmak, mind zeneileg, egyszerre lett poposabb és kísérletezgetőbb, zúzósabb és lágyabb, szóval színesebb és modernebb lett. Jobban át is gondolt az új hangzás, komplexebb, vastagabb.

Időközben énekeltél például az Ivan & The Parazol Mode Bizarre című lemezén vagy Boggie eurovíziós dalában, a Wars For Nothingban. Hatással voltak ezek az élmények a saját dalaidra?

A saját dalaimra nem feltétlen, leginkább élmény szinten és előadóművészeti szinten hatottak rám. Illetve segített az, ahogy beleláttam más csapatok működésébe, hogy hogyan alakítsam ki a saját csapatomat.

Azt is említetted, hogy ezeknek a vendégeskedéseknek az ellenére is idegennek érzed a hazai zenészszakmán belüli elhelyezkedést. Mesélj erről!

Nem könnyű engem kategorizálni, a sok műfaj miatt, ami mind hat rám. Szerintem jó zene van és kész, mindegy, hogy jazz, rock, vagy pop, ha jó, jó. Én élvezem ezt a szabadságot, és külföldön ez a sokszínűség már alap, de úgy tűnik itthon ezzel sokan nem tudnak mit kezdeni.

Tervek, álmok?

Örülnék, ha sok emberhez eljutna az új lemezem, a Táncolj velem élet!, mert én nagyon büszke vagyok rá, és nagyon sok melót raktunk bele, megérdemelné. Szeretnék videoklipeket is forgatni az új anyaghoz.