Kiadványelem

Sallai László (Felső Tízezer) interjú, A38 Magazin, 2020

Először érzek elégedettséget // Sallai László, Felső Tízezer

Év elején megjelent új lemezükkel tavasztól a négy fel közé szorultak, aztán az eredetileg augusztusra tervezett A38-as koncertjüket szeptemberre tolták át. Most azonban Sallai Laciék jönnek a Hajó Koncerttermébe! A Bonyolult világ című új albumról és a bonyolult világról beszélgettünk.

Szia! Hogy telt a márciusod, áprilisod, májusod? Mindenki más és más technikákat, stratégiákat emleget, amikkel kihúzta a karantén hónapjait, más és más hangulatokról, sőt: más és más típusú érzelmi hullámvasutakról számol be a karantén kapcsán. Nálad hogy volt ez?

A végét leszámítva jól tűrtem a dolgot, szerencsére volt mit csinálnom ebben az időszakban, úgyhogy nem is unatkoztam. Nem kerestem magamnak új hobbikat, ennek nem is igazán éreztem szükségét, hanem sokkal jobban izgatott az, hogyan találom fel magam ebben a furcsa időszakban és hogyan hasznosítom zenélésre azt az időt, ami a próbák és a koncertek elmaradásával keletkezett.

Mint zenekar mennyire voltatok aktívak ebben az időszakban?

Mivel egy meglehetősen melós időszakon voltunk túl és pont a koncertezős időszak jött volna, így elég kevéssé. A közönséggel való kapcsolattartást most is elég komolyan vettük, de ezen kívül az egyetlen új produktumunk a Barkácskoncert című online koncertünk volt, amin néhány régi és új dalunkat kicsit áthangszereltük. Mindenki otthon felvette a részeit, és ebből készült egy rövid és látványosan utólag összeszerkesztett anyag, ami talán ezzel a barkácsjelleggel kicsit elütött az osztott képernyős karanténkoncertektől.

Nyilván azt sem éltétek meg könnyen, hogy egy gyakorlatilag totál frissen megjelent lemezzel szorultatok a négy fal közé. Ezt hogy tudtad / tudtátok kezelni?

Igyekeztünk az előnyeit látni ennek a helyzetnek lemezkiadás szempontjából, de valóban voltak frusztráló pillanatok. Egy kicsit nehezebb volt most reális képet kapni arról, hogyan rezonál most ez a lemez a közönséggel, úgyhogy most minden egyes levél, hozzászólás, bátorítás a hallgatóktól óriási jelentőséggel bírt nekem.

Most így, hónapok távlatából visszatekintve hogyan értékeled A bonyolult világ című lemezt? A cím azért kapott egy meglehetősen irónikus gellert.

Elég ritkán szoktam visszahallgatni a lemezeimet, de A bonyolult világot valamelyik nap meg kellett hallgassam hivatalból, és a Felső Tízezer-lemezek esetében először érzek most egy elégedettséget. Úgy érzem, hogy ez a lemez mind dalszerzés, hangszerelés és stúdiózás szempontjából megmutatja azt a potenciált, amit én ebben a zenekarban látok. A cím valóban egy kissé kísértetiesen jellemzi az idei évet, és attól tartok, hogy ez a világ a jövőben sem lesz kevésbé bonyolultabb.

Azt mondod, ez egy felnőtt lemez. Mit jelent ez pontosan, ha kibontjuk ezt az összetételt?

Ha a dalszövegek tematikáit nézzük, akkor az első lemez nagyrészt a tinédzserkor elengedéséről szólt, a Majd lesz valahogy albumon előtérben voltak a párkapcsolatok, ez az új lemez viszont tényleg egy kicsit kitekintés a világra, amiben sokkal inkább megjelenik az a környezet, amiben élünk. Ehhez a zene is igazodott, ezen a lemezen egy letisztultabb és szofisztikáltabb Felső Tízezret hallok.

Hol látod ezt a lemezt a Felső Tízezer eddigi pályáján?

Évek múlva sokkal könnyebb lesz megítélni, de ami biztos, hogy kicsit egy új fejezet kezdetének látom ezt most, minden szempontból nagyobb volt az odafigyelés a zenekar részéről és ezt szeretném, ha meg is tartanánk.

Most, hogy újra lehet koncertezni, mennyire nehéz újra felpörgetni a zenekart, mint működő egységet? Azt ugye tudjuk, hogy lesz ez az A38-as koncert, de úgy amúgy lesznek klubkoncertek ebben az időszakban? Vagy majd ősszel, nyáron inkább csak a meglévő fesztiválok játszanak?

Elég mozgalmas tavaszunk és nyarunk lett volna, sajnos nem fogunk tudni mindent pótolni ezekből, de a vidéki klubkoncertek nagy részét be tudjuk pótolni az ősszel. A fesztiválszezonunk legnagyobb része sajnos elúszott, úgyhogy most inkább arra használjuk a nyár végéig levő időt, hogy feszesítsünk a hangzáson és a koncertprogramon.

Számos zenekarban, produkcióban vagy érdekelt – Galaxisok, Platon Karataev, Somersault Boy, stb. Mik a kreatív terveid az év hátralevő részére, milyen kreatív projektekben fogsz részt venni 2020 hátralévő részében. Esetleg van valamilyen új terved a kismillió meglévő cucc mellé?

A tavasszal megírtam a Somersault Boy harmadik lemezének az anyagát, ezt most kezdjük el majd összepróbálni. A Galaxisokkal nemsokára befejezzük a hatodik lemez felvételét, a Platon Karataevvel pedig szintén új album fog készülni, úgyhogy nem fogok unatkozni.

Új vagy új és izgalmas kulturális termékek befogadására biztosan alkalmas volt a mostani időszak? Mik voltak az utóbbi hónapban a legmeghatározóbb ilyen típusú élményeid? (jöhet bármi: zene, film, könyv, akármi)

Nagyon sokat olvastam a karantén ideje alatt, talán Richard Brautigantől a Hogy el ne fújja mind a szél volt rám a legnagyobb hatással, de nagyon tetszettek Alice Munro novellái, de Mika Waltari Mikael Hakim című kétkötetes monstrumát sem bántam meg. Sok új zenét is hallgattam, nagyon tetszett például Waxahatchee, a Coriky, vagy épp Jeff Rosenstock új lemeze.

Frissítve: 2022-9

Kapcsolatok