Kiadványelem

Müller Péter Sziámi interjú, A38 Magazin, 2015

Rakenroll-színház // Müller Péter Sziámi-interjú

A Müller Péter Sziámi AndFriends és a Pintér Béla Társulat együttműködése óriása siker: novemberben két koncertet is adnak az A38 Hajón. A fellépések előtt Müller Péter Sziámival beszélgettünk.

Művészi pályádon nem ez az első alkalom, hogy a popzenét a színházzal keresztezed, ahhoz társítod vagy, hogy egyáltalán rock and roll-színpadra viszed a színház gesztusait. Melyek voltak azok a korábbi precedensek, amelyekre a legszívesebben emlékszel?

Igazad van, visszatérően előfordul. Először a Spions koncertjét vegyítettük az általam kitalált és rendezett performansszal (Eörsi Kati és Vági Zsuzsa skizo-mazo játéka), aztán az URH puritánabb korszakában is előfordult egy-két színházi pillanat, például az esküvőnk Bárdos Ágival, amit Gémes Dixi cerebrált a Kassák Klubban egy Amnesty International feliratú rabruhában. A Kontroll Csoport színházi társulásból fejlődött át zenekarba, ott természetes volt, hogy minden koncert valamelyest színházi előadást is jelentett. Az Ikaruszban egy-egy buli előtt néha napokig készítettük, festettük a díszletet (egyszer Helsingőr méretes, festett várát, amin rögtön a koncert második percében átrohant a zenekar). Haraszti István időnként kellékekkel, például egy lekonyuló csövű géppisztollyal látott el bennünket, tengerparti sétányt kreáltunk a színházi erkély mellékszínpadán. Kistamás Lacival egyszer dupla Hamletet alakítottunk egy koncerten. A Sziámi első korszakában emlékezetes volt az a koncert, amelyiken egy filozófia-énekszakos tanár kálváriája adta a kerettörténetet, és amelynek sokak számára emlékezetes mozzanata volt, amikor - mintegy véletlenül -felgyújtottam a hajamat, majd fejcsóválva távoztam, figyelmeztetve a nebulókat a tárgyfölöttiség Thomas Mann-i méltóságára. Máskor kisopera keretében ünnepeltük meg a Sziámi-Sziámival a hazai ehető műbolygógyártás beindulását. Volt két-három olyan előadásunk is a Sziámi különböző formációival (Mr. Pornowsky előkerül, Titkos tánc, Angyal az égre, ördög a falra) amelyek komplett színházi előadásoknak mondhatók, az elsőt más társulatok is műsorukra tűzték. És végeredményben teátrális pillanat volt az Insomnia is, ami (mellesleg egy valóságos, sikeres Guinness világrekord döntési kísérlet = a világ leghosszabb élő koncertje) keretében 48 órára közel kétszáz különböző műfajú színházi-, táncszínházi, divatszínházi-, képzőművészeti- és egyéb produkciót integrált a folyamatos zenélés, és abban két egész estés koncert keretei közé.

Honnan jött a Pintér Béláékkal közös fellépések ötlete? Ki keresett meg kit? Ki volt az ötletgazda?

A Társulatot régóta szeretem és nagyra tartom. Több régi barátom is akad a tagok között. Először ők kerestek meg avval, hogy szeretnék a dalaimat játszani a Titkaink című előadásukban. Megtiszteltetésnek éreztem, és örültem, hogy így alakult. Később Temesváron játszottunk együtt (egymás után) egy színházi fesztiválon, amelynek záróakkordja volt az AndFriends koncertje. Utána beszélgettünk, táncoltunk, iszogattunk. Kiderült, hogy Pintéréktől többen fújják a számokat. Aztán egyszer Thuróczy Szabi lejött egy AndFriends próbára, és úgy eltolta Száz bolhát, hogy nyilvánvalóvá lett, hogy meghívjuk őt vendégnek egy koncertre. Amikor ez kiderült, a Titkaink szereplőgárdájából a többiek beüzentek, hogy ők is bevállalnának fejenként egy-két dalt. Így született az első közös A38 buli.

Mennyire könnyű összehangolni színészeket és egy rockzenekart? Mennyire mások az érzékenységek és a dinamikák? Hogyan zajlottak/zajlanak a próbák?

Általában majdnem lehetetlen, a színészet más meló, mint a rakenroll. A Pintér Béla Társulattal más a helyzet, ők egyfajta rakenroll-színház, még akkor is, ha sokan inkább a népzenei-néptáncos ihletést látják náluk elsődlegesnek. Legtöbbjük nagyon spontán és erőteljes, könnyedén vették a kanyart. A próbákon pedig igyekvőek és fegyelmezettek. (Egyébként, épp most készül a stúdiónkban a Parasztopera CD felvétele, Kirschner Péternek, az AndFriends zenekarvezető-zeneszerző-gitárosának produceri munkájával, aminek során ugyanezt tapasztaltuk a részükről.

Általában több párhuzamos projekted, munkád, ötleted fut egyszerre. Miben utazol még mostanában?

Az AndFriendszel november 8-án nagyon fontos előadásunk lesz, teljesen más tartalommal. Az Élet Menete Alapítvány javára adunk koncertet a Dohány utcai Zsinagógában Leonard Cohen dalaiból magyar nyelven, sok kiváló vendégelőadó részvételével. Köztük is lesznek színészek, és kiváló zenészek - többek közt Szakcsi Lakatos Béla is, akivel sok éve zenélünk együtt a Pianissimo! Duóban, illetve Jávori Ferenc Fegya, a Budapest Klezmer Band vezetője, akivel jelenleg épp egy zenés színházi művön dolgozunk. Közben folyamatosan turnézik a Somnakaj című, általam írt, és mostanra átdolgozott zenés sorsjáték, amelyben színészek, és számos, különböző stílust képviselő roma zenész játszik együtt Szakcsitól és Kathy Horváth Lajostól Marko Markovic-ig, a Romano Dromig Szirtes Edina Mókus zenei vezetésével. És folyamatosan írok és fordítok dalszövegeket rengeteg énekesnek popsztároktól a kezdő és haladó alterekig, Kiss Tibitől és Bérczesi Robitól, Odettig és Dorogi Péterig, Koncz Zsuzsától Vastag Csabáig, Falusi Mariannig, a Pa-Dö-Dö-ig és a Hooligans-ig. Írok felnőtt- és gyerekverseket is, sokat közülük a Facebook-oldalamon publikálok. (Majd hanyatt vágódtam, amikor a harmadikos általánosba járó lányom és a nyolcadikos fiam azzal jöttek haza, hogy kötelező olvasmány vagyok náluk - főleg az utóbbitól volt megrázó, hogy a Besúgók és provokátorok, amit Pintér Béla épp most énekelt lemezre, benne van a szöveggyűjteményben, és a magyartanár felolvastatta vele.) Színészként nyolc éve vagyok tagja a Baltazár Színháznak, most indul velük a sűrű szezon, mialatt az AndFreinds is egyre többet koncertezik klubokban és fesztiválokon, és duóban is játszunk Szakcsival, Kirschner Péterrel (Felevad) és Darvas Ferenccel (Péntek & Robinson), valamint Gerlóczy Zsigával (Alterego).

Bár tavaly jelent meg új lemezetek, folyamatosan dolgoztok. Készültök-e új dalokkal, esetleg új lemezanyaggal?

Ez a természetes létformánk. Sokat próbálunk, gyakran születnek új dolgok. A mostani koncert címe (Ezt a dalt egy másik nőnek írtam) is egy új dal címével azonos.

Milyen könyved, filmek, lemezek hatottak rád az utóbbi egy-két évben (az örök kedvencek mellett)?

Könyvek: Dr. Meskó Bertalan: Future Medicine (Orvoslás holnap). Ezt a könyvet épp most fordítottuk le Kiss Laci barátommal (az URH, az Európa Kiadó és a Sziámi korábbi basszusgitárosával, aki Sydneyben él) a HVG Kiadó felkérésére.

Ezen túl: Rushdie: Sálimár bohóc; Richard Sennett: A közéleti ember bukása, Malgot István: Fuldokló istenek, Tóth Krisztina részben már megjelent versei és prózái, Murányi Zita: Csillag – hirtelen ezek ugranak be.

Filmek: a Marigold Hotel (inkább az első rész); Luc Besson: Save Kids Lives, Felhőatlasz, Életrevalók, Taxi Teherán, Fehér Isten, Irrational Man (Abszurd alak). Zenék: Szakcsi, Asaf Avidan, Gerlóczy Zsigmond, Boris Vian dalai, Hiperkarma, Middlemist Red (egyelőre csak a felvételeik), Odett, Törzs, Heartless, Can, Jávori Fegya, Courtney Barnett, Rátóti Zoltán (Köztünk marad), D’Angelo and the Vanguard, Takáts Eszter, az új Bob Dylan, a Somnakaj zenéi - nehéz sorolni.

Álmaid, rémálmaid, titkos vágyaid?

Vannak. Meg sem közelítik a valóságot. De a valóság se őket.

Frissítve: 2024-11