MINDEN IDŐK // Mészáros István (Minimyst)

Október 29-én lép fel az A38 Hajó Koncerttermében a Sena Live Band és a portugál emmy Curl társaságában az elektronikus beütésű kortárs artpopot a nyolcvanas évek hatásaival keresztező Minimyst. A zenekar énekes-dalszerző-frontemberével, Mészáros Istvánnal beszélgettünk élete zenéiről és zenei élményeiről.

Életed zenészei és lemezei, akik és amelyek miatt hangszert ragadtál és zenét írsz?

A grunge elég erősen hatott rám, akkor, amikor zenei ambíciók támadtak bennem, de valahogy nem a rockzenét láttam benne feltétlenül. Felbukkant egy olyan irodalmiság, amilyet addig nem hallottam ebben a stílusban. Persze lehet, hogy ez az én tudatlanságom, de mintha megszületett volna ismét egy másfajta zenei kommunikáció. Depeche Mode, Nick Cave, U2 - a dalírást tekintve ezek struktúrái még most is meghatározzák a gondolkodásomat. Már csak nagyon ritkán hallgatom őket, nem szeretek nosztalgiázni, mostanában olyan régi zenéket hallgatok inkább, amiket korábban nem. Mindig új dolgokat keresek.

A legfontosabb dolgok, amik miatt még mindig zenélsz?

Bár lehet, hogy kissé patetikusan hangzik, de nálam a zenélés, és főleg a dalírás kicsit olyan, mint egy testi funkció. Élmények tekintetében ritka az olyan dolog az életben, amit az ember nem “csinál”, hanem csak megtörténik vele. Hogy egy szélsőséges példával éljek, egy most készülő dalnak a refrénjében az első két sort álmomban írtam, hajnalban felkeltem és lejegyeztem. Ezeket a dolgokat nehéz elhelyezni, de örülök, hogy van ilyen. Persze ezek csak a kezdeti lépések: amikor egy zenekar szeretné megcímezni a zenéjét az áhított közönség felé, akkor sok szempont határozza meg a végeredményt. Szerintem a próbákon és koncerteken bekövetkező ama bizonyos “flow” élmény miatt tud kitartó lenni oly sok zenész évekig, nem sajnálva a belefektetett energiát. Ezzel én is így vagyok, de a dalírásban az a pillanat, amikor érzi az ember, hogy “megvan”, az esszencia megszületett, és tudja, hogy a többi már meglesz, az is nagyon felemelő.

Dalok, melyeket bárcsak te írtál volna?

Depeche Mode: Walking In My Shoes, The Beatles: While My Guitar Gently Weeps. Ha újabb dalokról van szó, akkor Fink: Perfect Darkness, Hozier: Run. Nagyon sok ilyen dal van. Tele van a playlistem ilyenekkel. (nevet)

Koncertek, amiket sosem felejtesz el?

Prágában a Tom Waits-koncertet erősen másnapos állapotban néztük végig, kényelmes bársonyfotelekben, hiszen valamilyen kongresszusi épületben volt. Felejthetetlen élmény. Az előző napi meggondolatlan ünneplésnek az volt az oka, hogy megérkezésünk első fél órájában Tom Waits megállt annak az üres bárnak az ajtajában, ahol a welcome italunkat fogyasztottuk.

Koncertek, amelyek bárcsak sosem értek volna véget?

Amikor a Finket először hallottam a Szigeten, akkor nem igazán hittem a fülemnek, szerencsére szépen is szólt. Hát ott eleve megállt az idő. Azért több ilyen élmény is volt a múltban. Részemről minden saját koncert emlékezetes valamiről, szerencsére az elmúlt másfél évben, amióta a zenekar bemutatkozott, jó helyszíneken, jó lehetőségeket sikerült kapnunk.

Pillanatok, melyek bárcsak sosem történtek volna meg, de ma már nevetni tudsz rajtuk?

Minden zenekar kezdeti éveiben vannak nehéz vállalások, olyan koncertek például, ahol igen gyér az érdeklődés a produkció iránt. Azt gondoltam, hogy ezek egyszerűen csak kínos dolgok, amik bárcsak ne történnének meg, de rájöttem, hogy itt lehet a legtöbbet tanulni magunkról. Erősen személyiségformáló. Szerencsére az a tapasztalat, hogy olyan fellépésekkor, amikor nem ismert minket a helyi közönség korábbról, mindig történt valami pozitív a koncert végére.

Milyen lesz a Minimyst idei éve?

Koncertezünk, készülnek új dalok, próbálgatjuk magunkat picit új irányokban. Ennek az az alapja, hogy egy erősebb színpadi arculaton dolgozunk, mind zenei, mind vizuális értelemben.