Kiadványelem

Marton András (KFT) interjú, A38 Magazin, 2015

Női vonal - KFT-interjú

A KFT zenekar jó pár éve visszajáró vendég az A38 Hajón - ráadásul sohasem máshol is látható programokkal, hanem minden évben egyedi, speciális műsorral érkeznek a fedélzetre. Így lesz ez 2015. december 17-én is. A zenekar “dobos-ügyvezetőjével”, Márton Andrással beszélgettünk.

Különleges a kapcsolatotok az A38 Hajóval, hiszen az elmúlt években számos speciális koncertet hoztatok a fedélzetre. Miért pont ez a helyszín jutott eszetekbe, amikor a tematikus fellépésetekhez kerestetek játszóhelyet?

A zenekarnak minden évben vannak különböző okokból kiemelt koncertjei kisebb-nagyobb helyszíneken. 2010-ben már a következő évi Aréna-koncertünket készítettem elő a társproduceremmel és kerestünk egy hangulatos közepes méretű teret, ahol a koncertre meghívott vendégeinknek tarthatunk egy zártkörű vacsorát is a KFT-konyha főztjeivel. Ugyan a kezdetektől sok mindenkit ismerek a hajóról, időnként meg is fordulok ott, addig mégsem éreztem, hogy odavaló lenne a KFT. Ez változott meg akkor. Megtetszett a színpad, a backstage, az egész hangulata, egyedisége, ráadásul a stábból mindenki kedves volt, értette a dolgát és nem akadt fenn azon az aprólékosságon, amivel egy ilyen eseményt mi előkészítünk. Az Aréna utáni évben pedig szerettem volna elindítani egy évfordulós sorozatot, kicsit az egykori klubunk hangulatát idéző helyen. Addigra pedig már megszerettük az A38-at. Gondolkodni sem nagyon kellett azon, hol legyen.

Melyik volt az elmúlt évek számos lemez-újrajátszós koncertje közül a legemlékezetesebb?

Rögtön az, amivel indult a sorozat. A legelső, ’81. márciusi koncertünk anyagát játszottuk újra, amit egy kalózfelvétel alapján rekonstruáltunk az eredeti hangszínekkel, tempókkal, összekötő versekkel. Egy igazi időutazás, átlényegülés volt mindenféle nosztalgikus felhangtól mentesen. Sőt! Ki gondolta volna, de az egész anyag nagyon is mainak hatott, azt hiszem 2015-ben is feldobna bennünket, ha új zenekarként ezzel állnánk elő.

A KFT, bár jó év óta ismét folyamatosan működik, kiszállt a permanens klubozás-fesztiválozás körforgásból. Milyen dinamika és beosztás szerint működik az elmúlt években a zenekar? Hogyan állítjátok össze a koncertnaptáratokat?

Jövőre lesz 35 éve, hogy a KFT működik, de a jórészt kihagyott 90-es évek után is (amikor ugyan az eddigi egyik legnagyobb szabású koncertünket adtuk, de azon kívül csak két-három turnénk volt), 2001 óta, azaz mindjárt 15 éve folyamatosan játszunk. A kétezres években két új lemezt adtunk ki, volt MÜPA, Aréna, Operaház, A38-ak, fesztiválok, miegymás. Ezzel együtt gyakran hallom és olvasom (a minap épp az egyik legolvasottabb portál újságírójától), hogy: „újra összeáll a KFT?”. Ez a kérdés kísért bennünket és fogalmam sincs mi az oka. Ami a dinamikát illeti: jóval kevesebbet játszunk, mint a nyolcvanas években (a csúcs 200 koncert volt négy hónap alatt). Általában egy évvel előre megtervezem a következő év fontosabb koncertjeit, a legfontosabbakat már akkor egyeztetem és átbeszélem a zenekarral. A többi dátumot lazábban vesszük, de többnyire azokat is hosszú hónapokkal előre egyeztetjük a különböző produkciókkal, amikben valamelyikünk benne van: L’art pour l’art, Koncz Zsuzsa, Bornai Tibor zenekara, Sc.Art együttes. És vannak még magánprogramok. Ezekből sül ki az egész. Egy fix pont azért kezd kialakulni, a decemberi A38-koncertek.

Dolgozik-e jelenleg új dalokon vagy a nagyszabású Opera-koncert után újabb grandiózus projekten a KFT?

Van pár gondolat, ami nagyszabású produkciókban ölthetne testet, de érlelnem kell őket, és persze először a többiekkel beszélek át mindent. Jövőre 35 éves a zenekar és húsz éve lesz annak is, hogy a Bál az Interneten koncertünket tartottuk a Sportcsarnokban. Ezek ébresztgetik a gondolatokat.

Mit várhatunk az idei különleges KFT-koncerttől?

A koncert címe: Női vonal. A közreműködők: Danics Dóra énekesnő, a hegedűn játszó Kézdy Luca és Szabó Erika szaxofonos-énekesnő.

Frissítve: 2022-9

Kapcsolatok