Kiadványelem

Budapest Voices interjú, A38 Magazin, 2016

Nincs kőbe vésett szempontrendszer // Warnusz Zsuzsa, Budapest Voices

Finomra hangolva című új lemezét mutatja be az A38 Hajón a hazai alternatív- és rock-slágereket acapella formában átdolgozó Budapest Voices. Warnusz Zsuzsa zenekarvezetővel beszélgettünk.

Mi adta az inspirációt, az ötletet, hogy hazai rock- és alternatív zenekaroktól

dolgozzatok fel dalokat?

Még a Kőbányai Zenei Stúdió tanáraként fogalmazódott meg a gondolat bennem, hogy jó lenne létrehozni egy olyan vokális produkciót ami teret enged a kreativitásnak, és amilyen még nem volt a hazai zenei palettán. Az élet aztán úgy alakította tovább, hogy nem sokkal ezt követően talált meg két ismerősöm azzal az ötlettel, hogy csináljunk közösen egy olyan kórust, ami hazai underground- és rock-slágereket ad elő, mondván, hogy ilyet még senki sem csinált itthon. Azonnal belevágtunk, összetoboroztam hozzá a csapatot Gulyás Erika segítségével, elkezdtem a dalokat áthangszerelni, és megkezdődtek a próbák. Úgy éreztem, hogy a kórus minden tagja az első pillanattól kezdve hitt abban, hogy ez jó, és hogy ezt minél több embernek szeretnénk megmutatni. A Budapest Voices az első pillanattól kezdve saját ötletekkel, a maga útját járva működik, elég, ha a Budapest Voices Magazinra, a mostani szakácskönyves megjelenésre vagy a reggeli metrós koncertre gondolok.

Mi a válogatás szempontrendszere? Vagy egyszerűen csak az intuíció játszik?

Egy nagy kalapba dobáljuk be a dalokat, ötletelünk rajtunk közösen is, hogy melyek legyenek azok a slágerek, amelyeket átdolgozhatnánk. Aztán amikor összegyűlik egy terjedelmes lista, akkor elvonulok a zenekuckómba, és napokig hallgatom a dalokat, ötletelek. Nincs kőbe vésett szempontrendszer. Ha van bármi a dalban ami elindítja a fantáziámat, akkor az már az első lépés afelé, hogy leírjam a vázát, és ebben a stádiumban, amikor zongorán játszom és énekelem, általában megszületik a kísérőszólamok szövege, amivel imitáljuk a zenekari hangzást. A legjobb dolog mindig az, amikor egy új dalt először próbálunk. Kiosztom a kottákat, és először szólal meg úgy a dal, ahogy addig csak belül hallottam.

Mesélj egy kicsit az új lemezről! Frissítetek a megszokott Budapest Voices-megoldásokon, vagy maradtatok a jól bevált receptnél?

Olyan szempontból maradt a jól bevált recept, hogy magyar underground slágereket vittünk a lemezre. A Finomra hangolva albumon így van többek közt Quimby, Magashegyi Underground, Pluto és Ocho Macho átdolgozás is. Újdonságot jelent, hogy egy saját dalom, a Boldog újjászületést! is rákerült a lemezre. Az Altervatívák albumunkhoz képest annyiban különbözik, hogy - ahogy a cím is utal rá - finomabb hangzású, és összességében az egész anyag kicsit melankólikusabb. Mindez persze nem zárja ki azt, hogy legyen rajta zúzás, mint például a Ragyogás a Magashegyitől. A lemezünk megjelenési formája sem tekinthető jól bevált receptnek, ugyanis a CD-hez egy saját szakácskönyv van hozzácsomagolva. Az Ízbűvölők című kötetben a kórustagok receptjei szerepelnek.

Frissítve: 2022-4

Kapcsolatok