Publication/name

Zorán – 34 dal

A nagy generáció tagjainak kései pályafutásában külön kategóriát képvisel Zorán, aki az elmúlt évtizedekben kétségkívül a beatgeneráció legaktívabb tagja – nemzedékéből (Koncz Zsuzsa mellett) az egyetlen, aki évente rendszeresen és sikeresen indul országjáró körútra.
Zorán az 1960-as évek egyik legismertebb és legnagyobb rajongótáborral rendelkező beatfigurája volt. Zenekara, a Metro a beatszentháromság tagja, ő maga pedig – nem utolsósorban táncdalfesztiválos szerepléseinek köszönhetően – közönségkedvencnek számított (Fehér sziklák). A beatkorszak elmúltával, a Metro feloszlása után átmenetileg eltűnt a nyilvánosságból. 1972-től dolgozott disc jockeyként, rövid időre Som Lajos helyén tagja lett a Taurusnak, majd a külföldi vendéglátóiparba szerződött. 1974-ben két rádiófelvétellel (Nyomom a gázt, Vásott éjek) próbált visszatérni, de évekig inkább a tánczene, mint a pop képviselői közé sorolták.
Pályája 1976-ban vett új irányt, amikor Presser támogatásával újraindította a karrierjét. 1977 áprilisában jelent meg első szólólemeze, s Zoránnak sikerült megszabadulnia a korábbi imázsától – meglepően érett, letisztult zenei-szövegi világot képviselő előadóként kért helyet magának a poppiacon. A kritika a költői megfogalmazású popsanzonokat (Presser társszerzője Zorán testvére, Sztevanovity Dusán), a lírai érzékenységet emlegette, a Zorán lényéből, előadói stílusából fakadó gazdag érzelmeket, a finom humort és a meditáló gondolatiságot méltatta. Lírai és intellektuális – ezek voltak a kulcsszavak, amelyekbe Zorán eszköztelenül is kifejező előadásmódja, a dalok zeneisége, gondolati tartalma összesűríthető.
Szólópályája amúgy nagyjából két periódusra osztható fel: az 1993-as unplugged koncert előtti és az azt követő korszakra.
Mint arról szó volt, 1977 áprilisában megjelent első szólólemeze a meglepetés erejével hatott az akkori popzenei életben és rövid idő alatt bearanyozódott. A következő két évben kiadott újabb két albumával pedig végképp meggyőzött mindenkit, hogy a korszak egyik legjelentősebb előadóművészévé nőtte ki magát. Viszont a stúdióban vele dolgozó kiváló muzsikusokat – Presser, Dés, Kőszegi, Babos – nem tudta magával vinni a színpadra. Ezért hol egy szál gitárral egyedül koncertezett, hol különböző együtteseket kért meg a kíséretre. Viszonylag sokat lépett fel például a Gerendás Péter vezette, latin-amerikai zenét játszó Láma együttessel, turnézott Koncz Zsuzsa és Kovács Kati zenekaraival is.
De Zorán a kezdetektől saját társulatra vágyott. És ez igazából csak a kilencvenes évek elején adatott meg neki. A vízválasztó egyértelműen az 1993 októberében a Pesti Vigadóban adott öt unplugged koncertje volt, ekkorra alakult ki mögötte az a csapat – többek között Sipeki Zoltán (gitár), Horváth Kornél (ütősök) –, amelynek az összetétele változott ugyan, de a szellemisége megmaradt: Zoránt ma is stabil és nagyszerű muzsikusokból álló zenekar kíséri. Ekkor szakíthatott Zorán azzal a gyakorlattal is, hogy a stúdiófelvételt egy az egyben eljátszották a koncerten, így a későbbiekben a dalok a színpadon önálló életre keltek.
A kilencvenes évek során szinte minden ősszel és/vagy tavasszal végigjárta az országot, a sportcsarnokoktól a kisebb vidéki művelődési házakig, melyet rendre a BS-ben adott nagyszabású koncerttel zárt. És Zorán ma azon kevesek közé tartozik, aki maradt olyan népszerű, hogy ezt továbbra is megteheti.
„Mindig azt mondtam, addig maradok a színpadon, amíg a viszony kétoldalú: nekem is van kedvem játszani, és a közönség is kíváncsi rám – nyilatkozta 2002-ben a Népszabadság-ban. – A dolog pikantériája, hogy az utóbbi időben egyre több kedvem van játszani, annyira jó a csapat. Bár különböző generációkhoz tartozunk, és többféle zenei világban mozgunk, nagyon jól érezzük magunkat együtt. A turnézás mint létforma kifejezetten vonz. Amíg nem kezdek félni a színpadtól, amíg még megvan a közönséggel a kölcsönös vonzalom, addig egyáltalán nem az a fontos, hogy az ember hány éves.”
Zorán változatlan népszerűségének persze ezen felül még számos oka lehet.
Egyrészt több mint négy évtizedes életművének talán legfontosabb jellemzője az állandóság. Igazából ma is ugyanazt az intellektuális popzenei stílust képviseli, amely már akkor, 1976-ban sem számított divatosnak. Sok társával ellentétben nem játszott el tőle idegen szerepeket, nem bújt bőrruhába, nem vett fel baseballsapkát, nem akarta a világot naponta megváltani, nem akart az éppen aktuális tinilányok bálványa lenni.
Másrészt ő mindig hosszú távon gondolkodott: nem elsősorban a pillanatnyi sikerért hajtott, hanem közben a minőségre is odafigyelt. Nemzedéktársaival ellentétben sosem vállalt haknit, mindig törekedett arra, hogy remek muzsikusok játsszanak mellette, akiket meg is becsült. Persze lehet szeretni vagy nem szeretni azt a zenei világot és hangvételt, amit képvisel, de kétségtelen, hogy az elmúlt évtizedekben adott koncertjei, CD-i, DVD-i kivétel nélkül színvonalas és profi produkciók.
1995 óta sokáig kétévente adott ki CD-ket, évente rendszeresen fellép a Budapest Sportcsarnokban (illetve Sportarénában) vagy a Müpában, vagy a Budapest Kongresszusi Központban. Évről-évre magas művészi színvonalon szolgálja a közönséget. 1993-ban ő adta az első unplugged koncertet Magyarországon. 2003-ban szimfonikus zenekarral készített élő CD-t és DVD-t. Még az új évezredben is rendre tartott országjáró tavaszi és őszi turnékat, 2008 óta e turnék keretében több erdélyi, felvidéki és vajdasági várost is felkeresett. Egyik utolsó stúdióalbumán (Körtánc • Kóló, 2011) pedig zeneileg némileg visszatért szerb gyökereihez.
Kitüntetései – 1982: Liszt Ferenc-díj, 1994: A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, Arany Európa-díj, 1998: Arany Zsiráf életműdíj, 2006: Kossuth-díj.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 335–336.
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 260–264.

Zorán

Presser Gábor (1948, Budapest) a magyar rocktörténet kiemelkedő jelentőségű alkotóművésze, az Omega és az Locomotiv GT billentyűse, számtalan színházi mű zeneszerzője.
Pályáját „szomorúzenészként” kezdte (többek között Antal Imre tanította), elvégezte a zeneművészeti szakiskolát, de félbehagyta további klasszikus tanulmányait. Első dalát iskolatársának, Verebes Istvánnak a színtársulata mutatta be. Előbb a Scampolo orgonistája, majd az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-omega-51">Omega</a> dalszerzője lett. Az 1967-es Táncdalfesztivál-on a Zalatnay Sarolta által énekelt Nem várok holnapig című dal hangszereléséért díjat kapott. Ősztől tagja lett az Omegának, és Adamis Annával a beatkorszak egyik sikeres szerzőkettőseként az Omega legnagyobb slágereit (Petróleum lámpa, Ismertem egy lányt, Halott virágok, Gyöngyhajú lány), illetve első három lemezének szinte a teljes anyagát írták.
1971-ben Presser kivált az Omegából és Laux Józseffel, Barta Tamással és Frenreisz Károllyal megalakította a hetvenes évek talán legfontosabb rockegyüttesét, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-locomotiv-gt-113">Locomotiv GT</a>-t. Billentyűsjátéka, zeneszerzői, hangszerelői, produceri munkája meghatározó szerepet kapott a zenekar sikerében. Presser – az új utakat kereső, kísérletező anyagával sokat birkózó Szörényi Leventével ellentétben – inkább szintetizáló típus volt, hihetetlenül termékeny és könnyed kezű dallamkovács, a dalforma mestere, aki nemcsak igényes bestsellerek, de művészi színvonalú dalok, lemezek, színházi alkotások szerzőjeként is beírta nevét a magyar zene- és kultúrtörténetbe.
A hetvenes évek közepéig Adamis Annával dolgozott, akivel 1973-ban megírta az első magyar rockmusicalt (Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról), amelyet a Vígszínház mutatott be. Innentől kezdve kapcsolata egyre szorosabb a körúti színházzal (Harmincéves vagyok, 1975, Jó estét nyár, jó esetét szerelem, 1977, A sanda bohóc, 1981), amelynek 1978-tól zenei vezetője. A következő évtizedekben zenés darabjait (A próba, 1982, A padlás, 1988, A piros esernyő, 1988, Szent István körút 14., 1996, Túl a Maszat-hegyen, 2005/2010) számos hazai és külföldi színház műsorára tűzte, és játssza folyamatosan.
Presser a hetvenes évek közepe óta ír dalokat másoknak, megalapozva a „Presser Művek” mítoszát. Alkotótársa 1977-től Sztevanovity Dusán. Emellett számos film-, tévé- és színházi adaptáció zenéjét is megírta (Sok hűhó semmiért, A vihar, Szentivánéji álom).
1982-ben az Erkel Színházban mutatták be A próba című balettjét, amelynek zeneanyaga Electromantic címmel jelent meg, és egyik tétele később a BBC televízió egyik híradójának szignáljaként is szolgált. 1992-ben kötött szerződést a BMG-vel, amely 1994-ben megjelentette első valódi (azaz dalokat tartalmazó) szólólemezét. 1995-ben kilenc esten mutatta be a Csak dalok anyagát. 1996-ban szintén neves külföldi sessionzenészekkel készítette el a Kis történetek-et.
Az 1992-ben elbúcsúzott Locomotiv GT-t 1997-ben ismét sínre állította (424 – Mozdonyopera), de társaival 2016-ig (Somló Tamás haláláig) mindössze néhány alkalommal (1999, 2002, 2007, 2013) lépett színpadra. Viszont az elmúlt húsz évben is számos remek szólóalbumot jegyez: Angyalok és emberek, 2000, t12enkettő, 2006, 1 óra az 1 koncertből, 2009, Rutinglitang (Egy zenemasiniszta), (Parti Nagy Lajos verseire); 2011, 13 dalunk (Falusi Mariannal), 2017.
2008 augusztusában az ő kezdeményezésére indult útjára A magyar dal napja. Presser töretlen népszerűségét és aktivitását mutatja, hogy 2009 januárjában és 2018 októberében egyaránt megtöltötte a Budapest Sportarénát (2023. szeptember 30-án Még 1 koncert címmel újabb koncertet ad ugyanott).
Presser könyve 1-2 címmel két kötetben megírta a maga szubjektív visszaemlékezéseit (2020, 2021).
Munkásságát többször jutalmazták: 1977-ben Erkel-díjat, 1996-ban Huszka Jenő-díjat, 1998-ban Arany Zsiráf életműdíjat, 2003-ban Kossuth-díjat kapott.
Presser évtizedek óta egyszemélyes intézmény a hazai rockéletben, akit a társművészetek képviselői is szívesen vonnak be a munkájukba. Termékeny alkotóként itthon ő tett a legtöbbet azért, hogy a rock egyenjogú tagja lehessen a művészetek testvériségének. Alkotóműhelye, a „Presser Művek” ma is sok előadóval és produkcióval áll kapcsolatban.
JBSz–SJ
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 251–254.
Kapcsolat:
<a href="https://pressergabor.hu/">https://pressergabor.hu/</a>
<a href="https://www.facebook.com/PRESSERGABORofficial/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/PRESSERGABORofficial/?locale=hu_HU</a>

Presser Gábor

Nélküle nem volna citromízű banán, sem popsi, ami belefér a nadrágba

A magyar poptörténet egyik legjobb dalszövegírója. Emellett dramaturg, gitáros, énekes, elvétve zeneszerző. <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-zoran-6270">Sztevanovity Zorán</a> öccse.
Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta, de nem fejezte be, 1964-ben a Zorán vezette <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-metro-6269">Metro</a> gitáros-énekese lett, emellett ő írta a Metro-dalok döntő részének szövegét, így a legismertebb slágerekét (Ülök egy rózsaszínű kádban, Citromízű banán, Mária volt, Kócos ördögök, Bell, a részeges kutya, Dohányfüstös terem, Pár csepp méz stb.) is.
1971-ben kilépett a Metróból, előbb fordítóként dolgozott, majd a Magyar Televízió dramaturgja szerkesztője és műsorvezetője lett, ahonnan 1983-ban távozott. 
Pályáján 1976-ban új korszak kezdődött, ekkortól kezdett dolgozni <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-presser-gabor-68">Presser Gábor</a>ral, akivel azóta elválaszthatatlan dalszerző párost alkotnak. Szövegeit filozofikus hangvétel, mély gondolatiság, ugyanakkor könnyedség jellemzi. Az elmúlt évtizedekben több száz közös dalt írtak együtt, nemcsak Dusán testvérének, Zoránnak és Presser zenekarának, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-locomotiv-gt-113">Locomotiv GT</a>-nek, hanem <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kovacs-kati-6340">Kovács Kati</a>nak, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-katona-klari-7156">Katona Klári</a>nak, Kern Andrásnak, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-gerendas-peter-11186">Gerendás Péter</a>nek, <a href="https://popkulturalis.hu/szemely-karacsony-janos-393">Karácsony János</a>nak, <a href="https://popkulturalis.hu/szemely-somlo-tamas-64">Somló Tamás</a>nak és Janicsák Vecának. 
1988 januárjában mutatták be a Vígszínházban a Presser Gáborral és Horváth Péterrel közös félig mese – félig musicaljét, A padlást, mely a színház legsikeresebb, azóta is műsoron tartott darabja (1000. előadását 2021. november 20-án ünnepelték). A művet az 1988-as ősbemutató óta számos vidéki városban (többek között Miskolc, Debrecen, Kecskemét, Nyíregyháza, Sopron, Szeged, Székesfehérvár, Győr, Szombathely) vitték színre, valamint külföldön is játszották.
JBSz

Kapcsolatok

Zorán

Presser Gábor

Sztevanovity Dusán