Publication/name

Nem arról hajnallik, amerről hajnallott

A Muzsikás együttes prímása, egyik szellemi vezére. Zenei ízlésben és gondolkodásban a klasszikus értékrend híve, helyzete mégis különleges, hisz a klasszikus zenei előadókkal és a népzenészekkel egyaránt megtalálja a közös hangot. 
Az egyetem elvégzése után, 1972 augusztusában egyik építész barátjával, a kalotaszegi településszerkezetek sajátosságait kutató Kovács Sándorral jutott el először Erdélybe. És ahol Mérában kívülről hallgatták, hogy az öreg „Árus” bandája mennyire lenyűgözően muzsikált. Ott találkozott először Kallós Zoltán népzenegyűjtővel és tőle tudta meg, hogy szeptembertől Martin György javaslatára Budapesten a Bartók Táncegyüttesben a próbákon és az előadásokon is olyan élőzenés táncolás lesz, mint ott a falusi lakodalomban. 
A táncházmozgalom történetében 1973 februárja sorsfordító pillanat: a Fővárosi Művelődési Házban ekkor rendezték meg az első budapesti, immár mindenki számára szabadon látogatható táncházat. A havi rendszerességű vasárnapi eseményen a Bartók együttes kísérőzenészei húzták a talpalávalót, amelynek két tagja, Hamar Dániel és ifjabb. Csoóri Sándor 1973 májusában – barátjukkal, Szíjjártó Csabával – úgy döntöttek, trióban beszállnak a Népművészet Ifjú Mestere díjért való versengésbe. A meghallgatás előtt nem sokkal azonban Szíjjártó váratlanul kilépett, mire Hamarék segítségképp az idősebb kollégához fordultak.
Miként Sipos Mihály később felidézte a történelmi pillanatot: „Komoly dilemma elé állítottak. Bár gyerekkorom óta hegedültem, a Bartók együttesben mégiscsak brácsáztam, így a prímás szerep önmagában komoly kihívást jelentett. Másrészt sosem szerettem zenében a versenyzést. Harmadrészt egyáltalán nem ambicionáltam, hogy szólista legyek. Így csak annyit mondtam nekik, hogy szívesen segítek, de nem versenyzem. Úgyhogy nem is adtam be pályázatot. A szereplésünk után azonban odajött a zsűri – amelyben olyan komoly szaktekintélyek ültek, mint Martin György, Olsvai Imre, Timár Sándor és talán Maácz László –, hogy ezúttal kivételesen elfogadnak utólagos jelentkezést. Közvetetten ezzel jelezték, hogy nem lehettünk annyira kutyaütők. Aztán június végén megjött a hivatalos értesítés, hogy megkaptuk a díjat. Sebő Ferenccel és Halmos Bélával, a táncosok között pedig Pálfy Gyulával és Tóth Lajossal egyetemben. Ez a szakmai kitüntetés nyilván elgondolkodtatott. Meg ambíciót erősített. Egyben elfogadtam, hogy attól kezdve a nyilvánosság előtt is hegedülök.”
A trióhoz amúgy már a kezdetektől „állandó vendégként” csatlakozott a Sebővel zenélő, korábban néptáncosként ismert Éri Péter, aki 1978-ban lett „hivatalosan” is a Muzsikás tagja. Munkásságuk elismeréseként 1999-ben – Sebestyén Mártával közösen – megkapták a Kossuth-díjat. 2000-ben nekik ítélték a Magyar Örökség és a Magyar Művészetért díjakat, 2008-ban kategóriájukban Prima Primissima-díjasok lettek. 2008. november 2-án pedig – nemzetközi sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepi hangverseny keretében – Sevillában átvehették a népzene/világzene műfajának legjelentősebb nemzetközi kitüntetését, a Womex-díjat. Utóbbi elismerés jelentőségét növeli, hogy a díj történetében ők lehettek az első európai együttes. 
A Muzsikás együttes korai időszakában a prímás Sipos Mihálynak még számos olyan feladatot is magának kellett intéznie, amiről később kiderült, másoknak jobban megy. A Muzsikás-klubban folyó tánctanításhoz az archív felvételekről ő jegyezte le a fontosabb dallamokat, a többiekkel megvitatva ő állította össze a félév anyagává. Bár habitusától idegen volt, az első években a színpadi konferálásokat is bevállalta, ahogy a vidéki klubokkal való levelezések, egyeztetések is rá hárultak, jobb híján. Idővel azonban ezek a funkciók kezdtek szétválni, differenciálódni, a maguk természetesen módja szerint szétoszlani a zenekaron belül. A Muzsikás használatába ifjabb Csoóri Sándor vont be egyre újabb és újabb hangszereket, és az ő kezében szólalt meg először úgy a brácsa, a tekerő és a duda, mint a falusi mestereknél. Később kiderült, a konferáláshoz Hamar Dánielnek több ambíciója van és hatásosabban is tud a közönséggel kommunikálni, ahogy egy idő után a külföldi (elsősorban angol nyelvű) koncertszervezési feladatok is neki jobban kézre álltak. Így onnantól kezdve Sipos Mihály – a prímási feladatokon túl – a Muzsikás-koncertek műsorainak összeállítására koncentrálhatott.
Ezzel párhuzamosan módosult az együttes különböző zenei programjaiban vállalt kezdeményező szerepe is. A Muzsikás első két évtizedének zenei irányvonalát egyértelműen ifjabb Csoóri Sándor – és részben Éri Péter – ötletei, víziói, törekvései határozták meg. Az 1993-ban megjelent, az erdélyi zsidó népzenének emléket állító Szól a kakas már című album előkészítésében azonban már sokkalta tevékenyebben vett részt. Az 1998-as Bartók album kezdeményezése pedig már egyértelműen a nevéhez fűződik. A Muzsikás pályáján ekkortól vált hangsúlyossá a klasszikus értékekhez való vonzódás és viszonyulás. A bartóki tiszta forrásokhoz való visszatérés persze eléggé magától értetődött, hisz a huszadik századi magyar kortárs zenének mégiscsak a népzene az alapja. Bartók Béla és Kodály Zoltán pedig a kulcsfigurája.
2007-2008-ban szintén Sipos Mihály ambicionálta azt a tizenkét koncertből álló sorozatot, amelyben, amelyben a Muzsikással közösen hazai – főként felnőtt – amatőr kórusok szerepeltek. Ugyancsak a nevéhez fűződik a 2012-es Budapest Folk Fest szenzációja, a Muzsikás együttes és a Szászcsávási kórus közös koncertje, és szintén ő ambicionálta azokat élményt adó ingyenes iskolai koncerteket, rendhagyó énekórákat, amelyek 2004 óta tart – eleinte általános iskolákban, később már gimnáziumokban is – a Muzsikás együttes. 
Sipos Mihálynál egész pályája során fontos volt, hogy a hagyománynak azt a részét, amit szeret és ismer, azt megmutassa másoknak, hogy ők is valamilyen formában használhassák azt a saját életükben. Hisz örömet ad, készséget fejleszt, segíti az emberek közötti kapcsolatokat. Ehhez a küldetéshez kapcsolódott az emlegetett Kodály koncertsorozat, a rendhagyó énekóra, vagy a klasszikus zenészekhez fűződő kapcsolat. És ehhez kapcsolódnak legújabb kezdeményezései, a még kísérleti stádiumban lévő „Mester és Tanítvány” továbbfejlesztő módszertan és a „Daloló iskolák” projekt.  
JBSz

Sipos Mihály

Csoóri Sándor (népzenész)

A Sebő együttes mellett a folkmozgalom másik fontos oszlopa az 1973-ban alakult Muzsikás – Sipos Mihály (1948, hegedű, citera), Hamar Dániel (1951, bőgő), ifj. Csoóri Sándor (1956, duda, tekerőlant, koboz, brácsa) –, amelyhez már a kezdetektől „állandó vendégként” csatlakozott a Sebő-együttesben zenélő, korábban népi táncosként ismert Éri Péter, aki hivatalosan 1979-ben lett a zenekar tagja.
Sebőékhez hasonlóan Hamar Dánielék is az eredeti parasztzene megismertetésére és terjesztésére esküdtek fel, igyekeztek azok művelőitől („a muzsikásoktól”) eltanulni, ellesni a hiteles zenélési módot. 1974-ben megkapták a Népművészet Ifjú Mesterei címet, még ugyanebben az évben a Fővárosi Művelődési Házban megnyílt a Muzsikás klub. Heti rendszerességgel zajlott ott tánc- és énektanítás, diavetítés, szabad tánc, sok egyéb program, és tulajdonképpen ezt az új „városi szórakozási formát” nevezték attól kezdve táncháznak. Az idők során további táncházak – Bem rakpart, Vár, Műszaki Kollégium, Belvárosi Ifjúsági Ház, Kassák klub – létrehozásában is részt vettek. 1977-ben pedig az Élő népzene sorozatot az ő debütáló nagylemezük nyitotta, amelyen a magyar nyelvterület különböző tájairól gyűjtött dallamokat szólaltattak meg.
A Muzsikás az évtized végén az elsők között nyitott – anélkül, hogy elveit feladta volna – a szélesebb közönség felé. 1979-ben a Hobo Blues Banddel, majd a Fonográffal adtak közös koncerteket, sőt, turnéztak is velük, időnként pedig – sokak meglepetésére – rockzenészekkel közös sessionökben és éneklésekben vettek részt. Az első hollandiai útjukon a Munich Records felvett velük egy, a korabeli magyar viszonyokhoz képest elképesztő kiállítású lemezt (Kettő, 1980), amelyen egy pécsi amatőrénekes, a később komoly néptáncos pályát befutó Vincze Zsuzsa énekelt: nem vált be, túlságosan lámpalázas természet volt, maradt a néptáncnál, mind a mai napig. Ekkor döntöttek úgy, hogy átcsábítják magukhoz az akkor a Sebő együttesben éneklő Sebestyén Mártát, és már vele indultak az első tengerentúli turnéra (Ausztrália, Új-Zéland), illetve rögzítették a következő lemezt, amelynek megjelenését mindenekelőtt az azt zenei rendezőként jegyző Szörényi Leventének köszönhették. Szörényi tanította meg nekik, hogy többek között ne két mikrofont körbeállva készítsenek felvételeket, hanem – ahogy a rockzenészek – sávonként rögzítsék a hangszerek hangját, Szörényi Szabolcs pedig basszusgitáron segítette őket a vaskosabb hangzás eléréséhez. (Még ha a lemezborítón basszerosként Levente van is feltüntetve, ő valójában csak vokálozott néhány számban.)
Az 1982-ben megjelent Nem úgy van most, mint volt régen… és az 1985-ös Nem arról hajnallik, amerről hajnallott albumaik nemcsak a hívek körében arattak sikert, hanem a magyar rockéletben is eseményszámba mentek. Részben Szörényi szereplése és kiállása miatt, részben viszont azért, mert azokon a hagyományőrző feldolgozások mellett a populáris zene és a blues felé is nyitottak. A Nem úgy van most, mint volt régen-t ráadásul a korszak tipikus rockhelyén, a Kertészeti Egyetem klubjában (KEK) mutatták be, és számukra is meglepő módon a koncertre éppúgy hosszas sorban állás után lehetett csak bejutni, mint bármelyik vezető rockegyüttes bulijára.
A Muzsikás tagjai az évtized közepére már gyakori vendégei voltak a hazai és európai folkfesztiváloknak, olyan nagysikerű színpadi művekben szerepeltek, mint az István, a király, nem utolsósorban pedig korongjaik rendre bearanyozódtak, bár ezt soha hivatalosan nem jelentette be a Hanglemezgyár. Ráadásul az angol Hannibal Records két LP-jük licenszét megvette, és abban a pillanatban, hogy melléjük állt egy külföldi lemezcég, a nyugati klubok, majd később a koncerthelyszínek kapui is megnyíltak előttük.
Az első amerikai turnéjukon – 1990. március–április – 27 koncertet adtak. Bostonból bérelt, maguk által vezetett mikrobusszal utazták végig az Egyesült Államokat, játszottak többek között Bostonban, New Yorkban, Atlantában, Los Angelesben, San Franciscóban és Seattle-ben. Az igazi nemzetközi áttörést azonban az 1995-ös év hozta meg számukra: a Hannibal elhatározta, ideje kilépni a klubok és fesztiválok világából, és kibérelte egy estére az egyik legpatinásabb londoni koncerthelyszínt, a Queen Elisabeth Hallt. A siker frenetikus volt, több százan az utcán rekedtek, a nagyteremben pedig nem akarták leengedni a Muzsikást a színpadról.
A következő mérföldkő kétségkívül a hosszú időn át érlelt, végül 1998-ban kiadott Bartók album – a zenekarban eddigre ifj. Csoóri Sándort Porteleki László (1957) váltotta fel – volt, amelyen a népzenegyűjtő Bartók Bélát kívánták a középpontba állítani. Deklaráltan nem katalógusszerű, tudományos lemezt szerettek volna készíteni – Bartók és a népzene kapcsolatáról a zenetudósok több kötetet írtak már –, hanem élményszerűen próbáltak az anyaghoz közelíteni. Azt akarták, hogy a hallgatót a hagyományos paraszti zene ereje ugyanúgy terítse le, mint ahogy leterítette Bartókot a század elején vagy ahogy leterítette őket a hetvenes években.
És a Bartók album óta a Muzsikás szédületes nemzetközi karriert futott be. Amerikától Új-Zélandig, Japántól Dél-Afrikáig zajos sikereket arattak, a világ legnevesebb koncerttermeiben léptek és lépnek fel, a londoni Queen Elisabeth Halltól a Royal Festival Hallig, az amsterdami Concertgebouw-tól a párizsi Theatre de la Ville-ig, a Római Zeneakadémiától a New York-i Carnegie Hallig. Koncertjeikről és lemezeikről rendre elismerően írnak a legnagyobb napilapok, folyóiratok, és a zenei szaksajtó. Munkásságuk elismeréseként 2000-ben pedig megkapták a Kossuth-díjat.
JBSz–SJ
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 273–275.
Kapcsolat: <a href="http://www.muzsikas.hu/">http://www.muzsikas.hu/</a>

Muzsikás

A táncházmozgalom meghatározó alakja, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-sebo-egyuttes-6889">Sebő</a> és a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-muzsikas-6898">Muzsikás</a> tagja.
Látszatra a legmarconább Muzsikás-tag, pedig valójában békeszerető, mélyen érző, befelé élő muzsikus. Nem csak környezetével szúrós, magával szemben is szigorú. A zenekarban a legkritikusabb fülű. Többnyire hamar dönt, mégis lassan adja ki magából, ha viszont megteszi, nehéz attól eltántorítani. Sokféle hangszeren játszik, sokféle zenét hallgat, a jelenlegi Muzsikás-tagok közül zeneileg talán ő a legnyitottabb. 
Miként ifj. Csoóri Sándor, úgy az ő esetében is abszolút adott volt a népi kultúrára érzékeny családi háttér. Szülei, Borbély Jolán néprajzos és különösen nevelőapja Martin György táncfolklorista közelsége sorsfordító számára, hiszen tíz éves korára neki köszönhetően sajátította el olyan szinten a kalotaszegi legényes táncot, hogy a falubéli fiatalok is irigykedve nézték a mérai lakodalomban. Nem csoda hát, hogy 1967-ben, alig tizennégy évesen – legifjabbként – a nagyok között is bemutatkozhatott a később a táncházmozgalom elsődleges centrumává váló Bartók Béla Táncegyüttesben. 
A néptáncosi pályával párhuzamosan pedig már tinédzserként ott bőgőzött a népzenei új hullám origójának számító Halmos-Sebő duó mellett, majd hét évig muzsikált a Sebő együttesben. S bár lelkileg és zeneileg mindig is a Muzsikáshoz húzott, ifj. Csoóri Sándor kérésére csak 1979 nyarán csatlakozott hozzá. Ekkor nőtt végképp össze az, ami amúgy is régóta összetartozott.
Időközben az ELTE-n néprajz, illetve román nyelv és irodalom szakon lediplomázott, gondolta, jól jöhet majd ez neki a gyűjtések során. Bár a szó klasszikus értelmében sosem  tevékenykedett aktív néprajzosként, az ott megszerzett ismereteket végső soron egész életében folyamatosan hasznosította. A zenekarban éppúgy, miként televíziós és rádiós munkáiban.
A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a Táncháztalálkozó gálaműsorai mellett ő szerkesztette a tavaszonként kiguruló táncháztalálkozós nagylemezeket, melyek elsősorban azt voltak hivatottak demonstrálni, hogy éppen merre tart a szakma. Borítójukon pedig megjelent az a „hagyomány átadás-átvétel” képi koncepció, amit feleségével, Ménes Ágnessel és Kása Béla fotográfussal közösen talált ki, s amelyet a sorozat lényegében a mai napig követ. 
A kilencvenes években átmenetileg a televíziózás felé fordult, ekkor jelenhetett meg  szilveszterkor először hagyományos magyar népzene és néptánc. A Hagyományőrzők című sorozatában az erdélyi hangszeres népzene legvirtuózabb előadóit hívta meg. Néprajzi szakértője volt az Ó-Európa című sorozatnak, később pedig munkatársa a nevelőapja Martin György gyűjtéseiből, archív hangosfilmjeiből készített rövid tévéadásoknak.
Ebben az időben indította el Palotai Zsolttal a Tilos Rádió heti kétórás népzenei műsorát. Nem álmodott hozzá túlzott koncepciót, egyszerűen csak arra gondolt, hogy a nálánál sokkalta fiatalabb nemzedékeket sem árt szembesíteni a népzenével. Palotai Zsolt vitt számára ismeretlen világzenéket, ő meg archív népzenei felvételekből és az utazásai során vásárolt lemezgyűjteményéből játszhatott kellően szabadon az éterben. Később ezt a műsort a régi táncházas Keszthelyi Imrére hagyományozta. 
2007 októberétől ezt a fajta népzenei népművelést a Kossuth Rádió hullámhosszán folytatja, továbbra is széles spektrumon, a magyar folktól a világzenén át a világ népeinek tradicionális muzsikájáig terjed a skála. Egymás mellett, egyenrangú módon kezelve ezeket. Az archív felvételektől a legfrissebb világzenei áramlatokig. 2012 végéig heti egy, azóta heti fél órában.
Szívesen játszott vendégzenészként jó néhány magyar és külföldi népzenei lemezen, több alkalommal együtt zenélt Dresch Mihály kortárs jazz zenésszel vagy Szelevényi Ákos szaxofonossal. Utóbbi Élettér című lemezén is közreműködik. A denveri Woven Handdel pedig néhány évvel ezelőtt közös felvételt is készített. 
Időről időre ő is megpróbálkozott a hegedüléssel, de mindig az derült ki számára, hogy nem lehet csak úgy átugrani a gyerekkorban kimaradt éveket. A kilencvenes években készült Muzsikás korongokon ugyan egy-két szám erejéig húzza, meg egyszer Kása Béla barátja kiállítását szintén hegedűszóval nyitotta meg a Francia Intézetben, de igazából sosem voltak prímási ambíciói. 
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: Muzsikás 40, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 120–121.
Kapcsolat:
<a href="http://www.muzsikasband.com/eri-peter/">http://www.muzsikasband.com/eri-peter/</a>

Kapcsolatok

Sipos Mihály

Csoóri Sándor (népzenész)

Muzsikás

Éri Péter