Publication/name

Moziklip

Komár László (1944–2012) azon kevesek egyike, aki nemcsak énekelte és táncolta a rock and rollt, hanem életformaként is élte.
Az 1960-as  években kiemelkedő szerepet játszott a műfaj magyarországi meghonosításában és népszerűsítésében: a visszaemlékezések szerint a Scampolo bulikon olyan tökéletesen utánozta Elvist, hogy a hallgatóság eleinte azt hitte, a dalok magnóról szólnak. Az évtized derekán beköszöntött beathullám – az Illés-Metro-Omega beatszentháromsággal az élén – azonban időlegesen háttérbe szorította. Később hiába szerepelt a táncdalfesztiválokon, hiába próbálkozott különböző formációk élén beattel, poppal, rockkal vagy countryval, hiába tartoztak az általa énekelt dalok a táncos szórakozóhelyek közönségének kedvencei közé, igazából csak a nyolcvanas évek hajnalán, az akkoriban kibontakozó rock and roll nosztalgiahullám idején virradt fel az ő igazi napja.
Későbbi próbálkozásai (Dogs, Szemek, Szájak, Szívek, Sprint) kevésbé lettek áttörőek. Végül Presser néhány dalával sikerült visszatérnie. Első slágere Az áldozat című magyar film betétdala volt (Oh, csak a hajnal jönne már), majd sorra következtek a kisebb-nagyobb sikerek (Fehér hold, Szóljon a zene, Húsz év múlva, No Miss), amelyek a táncos szórakozóhelyeken is a kedvencek közé tartoztak. Komár azzal is nyerő volt, hogy a korábbi férfi előadókhoz képest egyéniséget vitt a színpadra, és miután az elhunyt Elvis Presley-t idéző zenei világa jól beleillett az évtized végén kibontakozó nosztalgiatrendbe, a divathullám még magasabbra emelte. 1981-ben megjelent első nagylemeze után Az év énekesének választották. „A távoli vadnyugat megszelídített keleti hírnöke” ekkorra már igazi szórakoztató művész volt, s bár soha nem rendelkezett fanatikus rajongótáborral, profizmusával mindig képes volt az aktuális divatokat követni és azokat a saját fazonjára igazítani. Így sikerült folyamatosan fennmaradnia a szórakoztató popzene élmezőnyében.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 19–20.

Komár László

Az1970-es évek közepén a frissességet, az új hangot, az új szerző-előadó nőtípust hozta a műfajba. Debreceni egyetemistaként 1976-ban a Panta Rhei támogatásával indult a pályája. A dalműfaj megújítójaként tartják számon, első lemez- és rádiófelvételeit (Pogácsalány, Talán, Társak, Öreganyó) szintén a Panta Rhei-jel készítette, több országos könnyűzenei versenyen (Tessék választani!, 1977, Made in Hungary, 1978, Tessék választani!, 1979) is rész vettek, de a stíluskülönbségek miatt hamarosan elváltak útjaik.
Budapesre költözött, a továbbiakban akusztikus gitárral kísérte magát, és önálló esteken szerepelt. 1981-ben Laár András és Bornai Tibor (KFT) írt neki dalokat, amelyből több népszerűvé vált (Lidérc, Február, Medvedal, Hatévesek lettünk, Nedves a város, Magasföldszint, Valahogy ma reggel, Albérletkeresők dala). 1982-ben, első gyermeke születését követően visszavonult az énekléstől.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 360–361.

Ács Enikő

A nagy generáció tagjainak kései pályafutásában külön kategóriát képvisel Zorán, aki az elmúlt évtizedekben kétségkívül a beatgeneráció legaktívabb tagja – nemzedékéből (Koncz Zsuzsa mellett) az egyetlen, aki évente rendszeresen és sikeresen indul országjáró körútra.
Zorán az 1960-as évek egyik legismertebb és legnagyobb rajongótáborral rendelkező beatfigurája volt. Zenekara, a Metro a beatszentháromság tagja, ő maga pedig – nem utolsósorban táncdalfesztiválos szerepléseinek köszönhetően – közönségkedvencnek számított (Fehér sziklák). A beatkorszak elmúltával, a Metro feloszlása után átmenetileg eltűnt a nyilvánosságból. 1972-től dolgozott disc jockeyként, rövid időre Som Lajos helyén tagja lett a Taurusnak, majd a külföldi vendéglátóiparba szerződött. 1974-ben két rádiófelvétellel (Nyomom a gázt, Vásott éjek) próbált visszatérni, de évekig inkább a tánczene, mint a pop képviselői közé sorolták.
Pályája 1976-ban vett új irányt, amikor Presser támogatásával újraindította a karrierjét. 1977 áprilisában jelent meg első szólólemeze, s Zoránnak sikerült megszabadulnia a korábbi imázsától – meglepően érett, letisztult zenei-szövegi világot képviselő előadóként kért helyet magának a poppiacon. A kritika a költői megfogalmazású popsanzonokat (Presser társszerzője Zorán testvére, Sztevanovity Dusán), a lírai érzékenységet emlegette, a Zorán lényéből, előadói stílusából fakadó gazdag érzelmeket, a finom humort és a meditáló gondolatiságot méltatta. Lírai és intellektuális – ezek voltak a kulcsszavak, amelyekbe Zorán eszköztelenül is kifejező előadásmódja, a dalok zeneisége, gondolati tartalma összesűríthető.
Szólópályája amúgy nagyjából két periódusra osztható fel: az 1993-as unplugged koncert előtti és az azt követő korszakra.
Mint arról szó volt, 1977 áprilisában megjelent első szólólemeze a meglepetés erejével hatott az akkori popzenei életben és rövid idő alatt bearanyozódott. A következő két évben kiadott újabb két albumával pedig végképp meggyőzött mindenkit, hogy a korszak egyik legjelentősebb előadóművészévé nőtte ki magát. Viszont a stúdióban vele dolgozó kiváló muzsikusokat – Presser, Dés, Kőszegi, Babos – nem tudta magával vinni a színpadra. Ezért hol egy szál gitárral egyedül koncertezett, hol különböző együtteseket kért meg a kíséretre. Viszonylag sokat lépett fel például a Gerendás Péter vezette, latin-amerikai zenét játszó Láma együttessel, turnézott Koncz Zsuzsa és Kovács Kati zenekaraival is.
De Zorán a kezdetektől saját társulatra vágyott. És ez igazából csak a kilencvenes évek elején adatott meg neki. A vízválasztó egyértelműen az 1993 októberében a Pesti Vigadóban adott öt unplugged koncertje volt, ekkorra alakult ki mögötte az a csapat – többek között Sipeki Zoltán (gitár), Horváth Kornél (ütősök) –, amelynek az összetétele változott ugyan, de a szellemisége megmaradt: Zoránt ma is stabil és nagyszerű muzsikusokból álló zenekar kíséri. Ekkor szakíthatott Zorán azzal a gyakorlattal is, hogy a stúdiófelvételt egy az egyben eljátszották a koncerten, így a későbbiekben a dalok a színpadon önálló életre keltek.
A kilencvenes évek során szinte minden ősszel és/vagy tavasszal végigjárta az országot, a sportcsarnokoktól a kisebb vidéki művelődési házakig, melyet rendre a BS-ben adott nagyszabású koncerttel zárt. És Zorán ma azon kevesek közé tartozik, aki maradt olyan népszerű, hogy ezt továbbra is megteheti.
„Mindig azt mondtam, addig maradok a színpadon, amíg a viszony kétoldalú: nekem is van kedvem játszani, és a közönség is kíváncsi rám – nyilatkozta 2002-ben a Népszabadság-ban. – A dolog pikantériája, hogy az utóbbi időben egyre több kedvem van játszani, annyira jó a csapat. Bár különböző generációkhoz tartozunk, és többféle zenei világban mozgunk, nagyon jól érezzük magunkat együtt. A turnézás mint létforma kifejezetten vonz. Amíg nem kezdek félni a színpadtól, amíg még megvan a közönséggel a kölcsönös vonzalom, addig egyáltalán nem az a fontos, hogy az ember hány éves.”
Zorán változatlan népszerűségének persze ezen felül még számos oka lehet.
Egyrészt több mint négy évtizedes életművének talán legfontosabb jellemzője az állandóság. Igazából ma is ugyanazt az intellektuális popzenei stílust képviseli, amely már akkor, 1976-ban sem számított divatosnak. Sok társával ellentétben nem játszott el tőle idegen szerepeket, nem bújt bőrruhába, nem vett fel baseballsapkát, nem akarta a világot naponta megváltani, nem akart az éppen aktuális tinilányok bálványa lenni.
Másrészt ő mindig hosszú távon gondolkodott: nem elsősorban a pillanatnyi sikerért hajtott, hanem közben a minőségre is odafigyelt. Nemzedéktársaival ellentétben sosem vállalt haknit, mindig törekedett arra, hogy remek muzsikusok játsszanak mellette, akiket meg is becsült. Persze lehet szeretni vagy nem szeretni azt a zenei világot és hangvételt, amit képvisel, de kétségtelen, hogy az elmúlt évtizedekben adott koncertjei, CD-i, DVD-i kivétel nélkül színvonalas és profi produkciók.
1995 óta sokáig kétévente adott ki CD-ket, évente rendszeresen fellép a Budapest Sportcsarnokban (illetve Sportarénában) vagy a Müpában, vagy a Budapest Kongresszusi Központban. Évről-évre magas művészi színvonalon szolgálja a közönséget. 1993-ban ő adta az első unplugged koncertet Magyarországon. 2003-ban szimfonikus zenekarral készített élő CD-t és DVD-t. Még az új évezredben is rendre tartott országjáró tavaszi és őszi turnékat, 2008 óta e turnék keretében több erdélyi, felvidéki és vajdasági várost is felkeresett. Egyik utolsó stúdióalbumán (Körtánc • Kóló, 2011) pedig zeneileg némileg visszatért szerb gyökereihez.
Kitüntetései – 1982: Liszt Ferenc-díj, 1994: A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, Arany Európa-díj, 1998: Arany Zsiráf életműdíj, 2006: Kossuth-díj.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 335–336.
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 260–264.

Zorán

Az 1982 és 1988 között a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-satobbi-10617">Satöbbi</a> énekeseként jeleskedő Kentaur első szólólemezének (Új világ, 1988) dalait – P. Bogár és Nati Krisztián álnéven – a Presser-Dusán szerzőpáros írta. A rendszerváltozás körüli zűrzavarban azonban a kiadási-menedzselési problémák miatt ez a tuti sikerkorong elkallódott, pedig nem sokra rá Rókás Lászlóval és Lengyel Péterrel színpadi produkció változatban is előadták. Ezzel egy időben Bartha Andreával Pankrátor Balett Akciócsoport néven performance-okat és happeningeket tartott.
A kilencvenes évek első felében Kentaur a színházi világban díszlettervezőként, grafikusként, festőként szerzett hírnevet, majd újabb nagylemezzel (Valaki az eltűnt városból, 1996) jelentkezett, de hiába az előzőhöz hasonló igényesség, a média nem igazán vett róla tudomást, így szélesebb körben nem lett ismert.
Újabb tíz esztendőnek kellett eltelnie, hogy új produkcióval (Urban Stigma, 2005) jelentkezzen, amely újfent kiemelkedett a hazai szólisták produkciói közül, de Kentaur számára ezek a munkák csak kirándulást jelentettek, megmaradt inkább a színház világában.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 386–387.

Kentaur (Erkel László)

Révész Sándor (1953, Budapest) énekes, az 1970-es években a Generál, majd a Piramis zenekar frontembere, a magyar rocktörténet egyik kiemelkedő előadója.
Tizenhárom évesen, 1966-ban egy nyarat töltött Londonban, ahol megtanult angolul, és „megfertőzte” őt a beatzene imádata. Elsős gimnazista korában már zenekart alapított, amelyben énekelt és gitározott. Együtt játszott osztálytársával, a későbbi Hobo Blues Band-basszusgitáros Póka Egonnal is. Miután mindkettőjüket kirúgták a középiskolából - és Révészt otthonról is - két évig Póka Egonéknál lakott és közben zenéltek: Led Zeppelin, Cream, Traffic - többnyire ez volt repertoáron. Zenekart is alakítottak Mogyorósi László gitárossal közösen. És ebből az időszakból ered Révész barátsága Som Lajos basszusgitárossal.
Tizenhat évesen szerzett korengedményes ORI-engedélyt és elkezdett az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-echo-6700">Echo</a> együttessel turnézni, mint vendégénekes. Becenevét is akkor kapta - ő volt a „Kölyök”. Ezután énekelt a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-zege-6684">ZéGé</a> együttesben, majd 1971-től annak utódzenekarában, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-general-390">Generál</a>ban. Az ott töltött évek, amelyek alatt olyan zenészekkel játszhatott együtt, mint Karácsony János, Várkonyi Mátyás és Novai Gábor máig a legszebb emlékei közé tartoznak. Három nagylemezen énekelt (Staféta, 1973, Generál II., 1975, és az angol nyelven kiadott Rockin' &amp; Rollin', 1975).
Aztán nem tudott ellenállni a kihívásnak, és 1975-ben a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-piramis-9305">Piramis</a> frontembere lett, ahol énekelt és gitározott. Ezek az évek jelentették zenei pályafutásának csúcsát. 1978-tól már olyan - néha hisztériába hajló - rajongás vette körül a rockzenét játszó Piramist, ami manapság elképzelhetetlen. És az imádat első számú „célpontja” a karizmatikus énekes, az egyedi hangú és hihetetlen színpadi energiával rendelkező Révész Sándor volt. Aztán ennek is vége lett, 1981-ben úgy döntött, hogy elhagyja a zenekart.
A Piramisból történt kiválása után készített egy elvont, keleti hatásokat mutató demót, de az MHV-nál populárisabb dolgokat vártak tőle. 1982-ben Frenreisz hívta énekelni a Skorpióba, de inkább egy óceánjáró luxushajóra szerződött, ahol 1984 tavaszáig énekelt. Hazatérése után megkereste az MHV-t, ahol ezúttal már bevállalták szólólemezét. Mint annak idején nyilatkozta, „Az ajánlat eleinte úgy szólt, mi volna, ha Presser az Electromantic II helyett egy Vangelis - Jon Anderson-típusú produkciót készítene velem. Így kezdtünk neki a lemezkészítésnek.” Révész 1986-ban Karácsony Jánossal közös turnéra indult. Szólókarriert azonban ritka lemezmegjelenéseivel nem sikerült építenie (Révész 1993, 1993, Változtam, 2003, Révész 60, 2013). A Piramisban szerzett mítosza még vonzotta a rajongókat, megvolt a hang, a karizma is, de repülésre vágyó lelkülete, fennkölt, befelé figyelő elvontsága, spirituális szellemi-zenei világa nem érdekelte a tömegeket.
1992-ben és 2006-ban énekelt néhány - hatalmas sikerű - Piramis-koncerten. 1993-as szólóalbumán két egykori Piramis-tag, Gallai Péter billentyűs és Závodi János gitáros is közreműködött. 2016-tól Révész és Závodi Piramis-évek címmel turnézott közösen. Rendszeresen fellépett Presser Gábor, valamint Demjén Ferenc arénakoncertjein, ez a két zenész segítette őt még 1985-ben első szólólemezének elkészítésében. 2009-ben fiatal zenésztársakkal indult országos turnéra. 2013-tól Zajzon Gábor lantművésszel voltak meghitt hangulatú fellépései.
Révész Sándor hangja az idők során semmit nem változott, elmondása szerint a Generálban 18 évesen eredeti magasságban felénekelt dalokat ma ugyanúgy elénekli. Büszke arra, hogy a Generál tagja lehetett, a Piramis újraélesztésének kísérletei viszont nem érdeklik őt.
Első felesége Zalatnay Sarolta volt, akivel 1974-ben kötöttek házasságot. Az együtt töltött rövid idő alatt Révész közreműködött az énekesnő két albumának elkészítésében. Többször újranősült, a hatodik feleségétől nemrég vált el. 2022-ben szélütés érte, részben lebénult, de innen is talpra tudott állni, az év végén már újra koncertezett. Mint mondja: "Nekem a zene mindig az öröm egyik legfelsőbb fokának forrása. Ünnep számomra, amikor művelem." Az idén 70 éves énekes jelenleg a fővárostól távol, a Mecsek egyik kis településén él, közel a természethez.
A Piramis-korszakban a közönségszavazatok alapján többször is elnyerte az Év Énekese díjat. 1992-ben eMeRTon-díjas lett, 1994-ben megkapta A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, 2012-ben pedig A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. 2019-ben Pro Urbe Budapest díjat, 2022-ben Fonogram Életműdíjat kapott - megosztva a Piramis tagjaival.
JBSz-HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/gyerekozelebb">https://www.facebook.com/gyerekozelebb</a>
<a href="https://www.instagram.com/revesz_sandor_hivatalos/">https://www.instagram.com/revesz_sandor_hivatalos/</a>
<a href="http://www.reveszsandor.hu/home.php">http://www.reveszsandor.hu/home.php</a>

Révész Sándor

Varga Miklós (1956, Budapest) énekes, előadóművész. Nevéhez fűződik a 1980-as évek egyik legnagyobb hazai slágere, az Európa című dal. Az ősbemutatón az ő énekhangján szólalt meg István, a király a magyar könnyűzene történetének legsikeresebb rockoperájában.
1975-től a <a name="_Hlk142486805"></a>Grog, a Corpus, a Zenit, 1980-tól két évig a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-p-box-9362">P. Box</a>, s ezt követően rövid ideig a Sirokkó énekese volt. 1982-ben csatlakozott a svéd-magyar Safarihoz, amelynek 1983-ban elkészült az első albuma. Szörényi Levente ennek hallatán választotta ki Vargát István szerepére. A királydombi előadás sikerére alapozva szólókarriert kezdett, zenekart (V. M. Band, 1984) alapított. Első nagy sikere az Európa című dal volt. Ezt követően két sikertelen albumot készített (Európa, 1985), Játék, szenvedély, 1986), majd amikor a zenekar feloszlott (1990), mindinkább a színház felé fordult. Történelmi személyiségeket formált a János, a vitéz, a Jézus Krisztus Szupersztár, A költő visszatér, a Temesvár 1514, a Velünk az Isten, a Julianus, az Atilla – Isten kardja, a Honfoglalás és Az utolsó sírásó című darabokban. Szinte évente szerepel egy-egy új zenés előadásban, legutóbbi bemutatója 2022-ben volt, Az Ég tartja a Földet című musicalben IX. Gergely pápát alakította.
1990-től ismét megpróbálkozott a szólókarrierrel, de lemezei (A rockoperaház fantomja, 1992, Van remény!?, 1995, Hazatérés, 1999, Csemetekert, 2004, Vad volt és szabad, 2006) továbbra sem voltak kelendőek. 2005-től a Varga Miklós és a Band elnevezésű formációban is láthatjuk őt. Legutóbbi kiadványai: Újra itthon (2011), Ébredés - száz év magány után (2020), Újratöltve (2022).
Rengeteg elismerés birtokosa, néhány ezek közül: Az év énekese (1984), Bulgáriai Arany Orfeusz Fesztivál 1. helyezés (1985), eMeRton-díj (1990), Artisjus-díj (2001), Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2011), A Magyar Kultúra Lovagja (2019).
István, a király szerepében az utóbbi években is színpadra lépett, 2019-ben pedig egy televíziós dalverseny extraprodukciójaként a fiatalos megjelenésű énekes már felnőtt gyermekeivel - Vivien és Szabolcs - adta elő legnagyobb slágerét, az Európát. A 2022-ben Máté Péter-díjjal jutalmazott Varga Miklós továbbra is vállal fellépéseket és gyakran megjelenik a médiában.
A magyarországi pápalátogatás tiszteletére Keresztes Ildikóval és Vastag Csabával közösen készítették el a Magyar fohász 2023 című dalt.
JBSz, HZ
 Kapcsolat:
<a href="https://www.facebook.com/profile.php?id=100057580594738">https://www.facebook.com/profile.php?id=100057580594738</a> <a href="http://www.vargamiklos.hu/">http://www.vargamiklos.hu/</a>

Varga Miklós

A <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kontroll-csoport-756">Kontroll Csoport</a> utódzenekarai közül – a Kampec Dolores mellett – az elmúlt évtizedekben jelentős pályát futott be Müller Péter Sziámi (Kovalcze Végh Péter Iván, 1951, ének) mindenkori saját formációja, mely kezdetben Sziámi-Sziámi, később Sziámi Ultrarock, Sziámi Zenei Társulás, illetve Sziámi néven futott. A zenekar az évtizedek során számtalan korszakot és stílust élt meg, és e különböző periódusok között az összekötő kapocs kizárólag Müller Péter, aki – hogy megkülönböztesse magát nevelőapjától, Müller Péter drámaírótól – a nyolcvanas évek végétől harmadik névként előbb az Ivánt, majd a Sziámit vette fel.
Az 1983-ban még Bárdos Deák Ágnessel (1956, ének) alapított Sziámi-Sziámi kezdetben a Kontroll Csoport hagyományait próbálta tovább vinni. Játszott benne a szintén ex-kontrollos Farkas Zoltán és Újváry János, majd egy ideig az Európa Kiadóból Kiss László és Magyar Péter. Hanghordozó ebből a korszakból viszont nem maradt utánuk.
Müller és Bárdos magánéleti válása értelemszerűen zenekari válsághoz vezetett: Bárdos kilépett és megalapította az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-agi-es-a-fiuk-11003">Ági és a Fiúk</a>at. Az Európa Kiadóból érkezett Gasner János személyében Müller viszont remek alkotótársra lelt, és az ekkor már Sziámi Ultrarock névre keresztelt formáció 1989-ben Ha… címmel egy figyelemre méltó anyagot is készített (ez akkor csak kazettán jelent meg, később a Bahia adta ki CD-n). Időközben kibővült a csapat (többek között három vokalistával, Tarján Györgyivel, Czerovszky Henriettel és Puskás „Büfé” Andreával, plusz két szaxofonossal), Müller már így vette fel a Sürgős reinkarnáció című lemezanyagot, amelynek publikálására viszont egészen 1997-ig kellett várni.
A rendszerváltozás idején Müller besokallt a fővárostól, és leköltözött egy Zala megyei kisfaluba, Nemesrádóba. Hamarosan összebarátkozott egy helyi bluesrock zenekarral, egy idő után pedig már együtt zenéltek. Ezzel kezdetét vette a harmadik Sziámi-korszak, mely az alternatív zene hívei körében a legtöbb értetlenséget, a zenekar számára viszont a legnépszerűbb korszakot hozta. (Az ekkor született korongok: Testből testbe, 1992, Mr. Pornowsky előkerül, 1993, Olyan vagy, 1994, Illa-berek, 1997)
Bár 1997 augusztusában Müller bejelentette a Sziámi végét, végül nem bírt magával, és 1999 végére Gasner Jánossal újraindította azt. Három új lemezt (Egyszerű teremtés, 2000, Fogjad már meg!, 2006, Az Isten álljon meg!, 2007) jelentettek meg, mígnem Gasner 2009-es halála végképp pontot nem tett a Sziámi zenekar végére. Müller Péter Sziámi az utóbbi években Szakcsi Lakatos Bélával (Pianissimo! duó), Kirschner Péterrel (Felevad duó), illetve az AndFriends zenekarával koncertezik, és jelent meg (utóbbival) lemezeket

Sziámi

Lesittelték, elűzték, betiltották – ez történt az idei top pop magyarokkal

Az 1972-ben a Táncdalfesztivál-on feltűnt Katona Klári (1953) három-négy évig különböző stílusirányzatú rádiós slágereket énekelt. Majd őt is felfedezte az MHV, és előbb Demjén Ferenc alkotói segítségével két figyelemreméltó nagylemezt adott ki (Savanyú a csokoládé, 1977, Láthatod, boldog vagyok, 1978), majd ő is bekerült a világsztárjelöltek közé. Szerencséjére harmadik lemezét (Titkaim) már Presserrel és Dusánnal készítette, a korong az év egyik legnagyobb zenei meglepetése lett, és elindította a nyolcvanas évek egyik kiugró karrierjét
A Locomotiv GT kíséretével felvett Titkaim az év legnagyobb popzenei eseményének számított Magyarországon, a nyolcvanas évtized egyik maradandó popalkotása, hiszen majdnem minden dala telitalálat (Hello…, Vigyél el, Miért nem próbálod meg velem?, Titkos szobák szerelme, Gömbölyű dal). A szakma és a közönség egyaránt rajongott érte, nem meglepő, hogy Katona Klári az 1982-es Pop-Meccs szakmai szavazásán az év énekesnője lett.
Egy évvel később egy szintén Presser–Dusán-szerzeménnyel (Elvarázsolt dal) indult a Tessék választani!-n, majd az évtized közepén két újabb kiérlelt lemezzel (Katona Klári, 1984, Éjszakai üzenet, 1986) ismételte meg korábbi teljesítményét, és ezzel kivívta helyét a magyar pop élvonalában. A produkciókért háromszor kapta meg (1982, 1985, 1987) Az év énekesnője címet, női vonalon ő volt a magyar pop befutója a nyolcvanas években. Ebben az időszakban több zenés darabban is szerepelt: 1984-ben az Olivér-ben (Lionel Bart műve) 1985-ben pedig a János a vitéz-ben és az Itt élned, halnod kell-ben (mindkettő Victor Máté műve).
1989-ben még egy közös albumot készítettek (Mozi), melyen döntően Presser és Dusán eredetileg másoknak írt dalait énekli el, valamint néhány korábbi Demjén-szerzeményt és egy dalt a Hobo Blues Bandtől. Miután azonban a szerzőpárossal a munkakapcsolata megszakadt, törés következett be pályáján. A kilencvenes évektől új szerzőkkel és saját elképzelései szerint írta a dalait, készítette a lemezeit, amelyek sikere, színvonala elmaradt az előzőekétől, mert zenéjük kevésbé populáris, inkább jazzes, szövegviláguk pedig túlságosan elvont, befelé forduló volt. Az énekesnő a kilencvenes években az önmegvalósítás más lehetőségeivel is próbálkozott. Írt lapokba, folyóiratokba, szerepelt televíziós műsorokban, volt reggeli műsorvezető, bekapcsolódott karitatív programokba. Munkája elismeréseképpen 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, 2002-ben eMeRTon-díjat, illetve MAHASZ-életműdíjat kapott.
JBSz–SJ
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 268–269.

Katona Klári

Az volt a feltétel, hogy le kell vágatniuk a hajukat

Az 1970-80-as évek fordulójűának népszerű rockcsapata. Az undergroundból (Dogs, Liversing, Sakk-Matt, Tűzkerék) indult, majd a popfősodorban (Bergendy) sztárrá lett énekes-basszusgitáros <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-demjen-ferenc-330">Demjén Ferenc</a> (1946) a V’73-ban korábban szimfonikus rockot játszó fiatal muzsikusokat – Lerch István (1953, billentyűsök, ének), Herpai Sándor (1954–2014, dob) –, és az igényes slágerzenében utazó Ferm egykori tagját, Menyhárt Jánost (1952, gitár) vette maga mellé, hogy az „együtemű, négyhengeres formációval” új korszakot nyisson a pályáján.
A V’Moto-Rock (melynek nevében a V betű az együttest támogató Volán Elektronikára utalt) bemutatkozó koncertjét 1977. november 28-án tartotta az Uránia moziban, és a színpadra hatalmas BMW-n begördülő, bőrruhás Rózsi új társaival – akikkel néhány új dal mellett főként Fújom a dalt című szólólemezének anyagát játszották – egyértelmű sikert aratott. A karácsonyra megjelent első kislemez (Motor-boogie / Nyújtsd a kezed) szintén új színt hozott a korabeli zenei életbe, az 1978 augusztusában piacra dobott bemutatkozó album viszont csalódást okozott. Kiderült, hogy a kemény rock követelte nyersesség és agresszívebb megszólalás, a moto-rockkal párosított macho szerep távol áll Demjén zenei-szövegi világától, eredendően lírai alkatától. A nagylemezt a közönség is tartózkodva fogadta, miközben a hetvenes évek végén felbukkanó új rockzenekarok (Edda, Beatrice, Korál) hamarosan el is vették az életteret a V’Moto-Rock elől.
Demjénék a következő két évben vissza is húzódtak, 1979-ben ugyan az Osibisával turnéztak, de kevés saját koncertet adtak, inkább Kovács Kati és Katona Klári lemezein működtek közre, közben pedig szép lassan kialakították azt a sajátos V’Moto Rock-os hangzást, amely az 1980-ban megjelent, valóban kiforrott második nagylemezen (sokak szerint az „első igazin”) hallható. Már a zenészek megjelenése (fehér ing, zakó, nyakkendő) hangsúlyozta a különállást a kemény rock akkori fősodrát jelentő zenészekhez képest, akikhez mérten zeneileg is összetettebb produkcióval rukkoltak elő. Profi hangszeres játék, gondos stúdiómunka, pontos alapok, összetett kompozíciók, a keménységet jól ellensúlyozó, mindig időben feloldó lírai hangulatok, igényes szövegek. És ami a legfontosabb, könnyen felismerhető, azonosítható zenei világ.
A következő években ennek köszönhetően különböző karakterű dalokkal (Várj, míg felkel majd a nap; Ne kövess; Gyere és szeress; Jégszív; Angyallány; Új év; Gyertyák) folyamatosan szerepeltek a slágerlistákon. Aztán a nyolcvanas évek közepén még kiadtak két, nem túl acélos stúdiólemezt (Garázskijárat, 1984; V’Moto Rock 5, 1986), majd a Szerelem első vérig című film – amúgy Dés László által írt – betétdalának hatalmas sikere nyomán 1988-ban Demjén Ferenc csendben feloszlatta csapatát, és inkább a szólópályát választotta.
JBSz-SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 389–391.

V’Moto-Rock

Dolák-Saly Róbert (1955) biológia–rajz szakos tanárként Benkő Lászlónak mutatta meg első dalait, így 1976-ban és 1977-ben az Omega-turnékon egyszemélyes előzenekar lehetett. Karrierje az 1981-es Tánc- popdalfesztivál-on indult – az Egy másik dal kislemezen is megjelent (A oldalán Ács Enikővel) –, majd a XX. századi barlangrajzok című dalestje nagy sikert aratott az egyetemi klubokban.
Első önálló kislemezét (Az első / Átköltenél, 1983) követően előbb Koncz Zsuzsa hívta meg kisérőzenekarába, majd 1985-ben megalapította a DSR Bandet. 1988-ban egy, Peremartoni Krisztinával közös gyereklemeze (Nem ér a nevem, káposzta a fejem) jelent meg, majd 1992-ben az első – és mint utóbb kiderült: egyetlen – szerzői albuma, a Láthatatlan ég (ennek hat új dallal kibővített CD-változata az 1995-ös Őskor). A kilencvenes évek közepétől inkább az abszurd humort játszó L'art pour l'art Társulatra koncentrált, amelynek amúgy 1986 óta volt tagja, és amellyel az évtized második felében több albumot jegyzett (Vastyúk is talál szeget, 1995, Lila liba, 1996, Winnetou, 1997, A három testőr és a jeti, 1999). Emellett Dolák-Salynak három nagy sikerű könyve is megjelent.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 238.
 
Kapcsolat:
<a href="http://www.dolak.hu/box/nyitolap">http://www.dolak.hu/box/nyitolap</a>
<a href="https://www.facebook.com/DolakSaly/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/DolakSaly/?locale=hu_HU</a>
<a href="https://www.instagram.com/dolaksalyofficial/?hl=en">https://www.instagram.com/dolaksalyofficial/?hl=en</a>

Dolák-Saly Róbert

A Novák Péterrel és Nagy Gergővel közös gimnáziumi zenekarban, A Cégben indult Korom Attila (1969) az 1980-as évek második felétől hol zenekarral (Korom és a felhők, Korom és Méz, Korom és Angyalszív), hol egyszál magában játszotta saját, humoros, filozofikus, helyenként kifejezetten spirituális szerzeményeit.
Bár a Vasárnap éjjel már 1987-ben bekerült Timár Péter Moziklip című filmjébe, és Korom a kilencvenes évek elején rendszeresen szerepelt a nagy sikerű televíziós kamaszműsorban, a Kölyökidő-ben (melynek zenéit is ő írta), egészen 1997-ig kellett várnia, mire első – és ezidáig egyetlen – szólóalbuma megjelenhetett. A Hajnali szakmai körökben nagy sikert aratott, Korom ennek az anyagnak köszönhette a Koncz Zsuzsával, Dés Lászlóval, Zoránnal és Sipeki Zoltánnal való későbbi együttműködését.
A szerző így jellemzi magát: "Korábbi dalaim legfőbb karaktere az a városi folk, ami itthon Cseh Tamás-Bereményi "köpenyéből bújt elő", kinn pedig Leonard Cohen, Lou Reed, Dylan a legismertebb ősatyái. De ezeken a gyökereken kívül továbbra is táplálkozom az itthoni és határ menti népzenékből, balkáni és cigány muzsikákból épp úgy, mint a francia sanzon és a flamenco hagyományból. Ezekre a régi ízekre hatott az újabb dalaimban a mai amerikai underground ironizáló stílusa (pl: sparklehorse). A posztmodern irodalomból vettem az ötleteket, hogy a dalaimban idézeteket használjak, vagyis a legismertebb zenei paneleket emelem be a saját anyagba az Animals-től a Pink Floydig.  Sokan a szövegeimet tartják a legfontosabbnak. Ami jellegzetesen „Koromossá” teszi őket az a képi világ ereje az egyszerűség és fanyar humor ZEN szellemben. Most is a szerelem, a szex, a szabadság, a megvilágosodás lesznek a fő témáim. A saját szövegek mellett Ady, Pilinszky, valamint Nagy László verseit zenésítettem meg."
 
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 239.
 
<a href="https://www.facebook.com/attila.korom.music/">https://www.facebook.com/attila.korom.music/</a>

Korom Attila

Bár a punkoknak túl intellektuális, az underground híveinek pedig túl punkos volt, folytonosan változó nevű és felállású zenekarai (Kőnigh és Cirkusza, Ciklámen, Baby Line) élén Kőnigh Péter a nyolcvanas évek budapesti undergroundjának félkultikus figurája volt. Egyszemélyes cirkuszával szerepelt az 1983-as Ki mit tud?-ban, Indián dal című szerzeménye bekerült Timár Péter Moziklip című 1987-es filmjébe.
Miként 2014-ben az origo.hu-n nyilatkozta, "a Kőnigh és Cirkusza azért is lógott ki ebből a magyar punkból, mert teljesen öntörvényű punk-rockot játszottunk, és semmire nem hasonlítottunk. Már akkor is tíz-tizenkét perc hosszú számokat írtunk. De valójában az őspunkból jöttünk mi is, és erre büszke vagyok: megvan az egyik első koncertünk felvétele kazettán a Nagy Attila Kristóffal és az őspunk volt. Az a korosztály vagyok én is, mint az Elhárítás, a Kretens, a CPg, és a többiek voltak. Mi direktben sose politizáltunk, de mindig volt olyan szövegünk, hogy „a házmester úr kemény farkú legény, ötvenes évek, feljelentgetések"
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 216.

Kőnigh Péter

Anita (Sárközi Anita, 1965) – 1987-ben a Csillagfény diszkóban Whitney Houston kiváló interpretátoraként tűnt fel, szerepelt Timár Péter Moziklip című filmjében is Lerch István és Demjén Ferenc Várj rám! című dalával. A jövő énekesnőjét a Z’Zi Labor karolta fel, 1988-ban megnyerte az Interpop’88 fesztivált (Maradj meg nekem), ami számos külföldi fesztivál fellépést jelentett.
A nyolcvanas-kilencvenes években három vegyes fogadtatású nagylemez (Anita, 1989, Miért legyek jó? 1991, Exclusive, 1993) után a The Bodyguard című film betétdalának (I Will Always Love You) előadásáért EMeRTon-díjat kapott. 1994-től főként az A3, az MSat szerkesztőjeként, műsorvezetőjeként dolgozott.
Hét év kihagyás után 2000-ben egy Demjén által írt albummal (Csak a vágy…) indította újra karrierjét, de igazán nem sikerült előrébb lépnie. Ahogy az azt követő újabb albumokkal (Vallomások, 2002, Álmokon túl, 2008) sem.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 377–378.

Anita (Sárközi Anita)

Az Interpop ’86 Fesztiválon tűnt fel – mi több, nyert! – a Z’Zi Labor, amelynek tagjai – Janicsák István (1953, ének, ritmushangszerek), Turcsák Tibor (gitár), Berkes Károly (basszusgitár), Antal István (billentyűs), Győrffy István (fúvósok, billentyűsök), Orosz László (dob) – még 1985 augusztusában egy Svédország és NSZK között ingázó komphajóról hazatérve döntöttek úgy, hogy hazai pályán is kipróbálják magukat. Eleinte a Planetárium műsorainak zenei hátterét biztosították, majd A Z’Zi bolygó titka címmel fantasztikus zenejátékot írtak. Bemutatásához kibérelték a Petőfi Csarnokot és szereplőkben, showelemekben gazdag programot állítottak össze a Veresegyházi Asszonykórus, illetve Lőrincz Gabriella televíziós bemondó közreműködésével. Zenéjüknek már ekkor megvolt a folklorisztikus, népiesch jellege.
Az Interpop ’86 Fesztiválon az Utolsó tangó párizsival című dalukkal nyertek, melynek eredményeként nyáron a Népstadionban a Queen előtt koncertezhettek. Az ősszel a boltokba került első albumuk (Faképnél történő hagyás) – rajta talán legismertebb számukkal, a Rolling Stones Honky Tonk Woman című dalának sajátos feldolgozásával (a Veresegyházi Asszonykórus közreműködésével) – 365 ezer példányban kelt el, és ezzel a korszak legnagyobb lemezsikere lett. Ezt az elképesztő eladási számot a későbbi korongjaikkal megközelíteni sem tudták, már csak azért sem, mert a zenekar nem tudta eldönteni, hogy mit és kinek játszik. Az asszonykórus – színpadon, videón, lemezen – garantálta a sikert, de mivel ebből a keretből a Z’Zi Labor nem tudott kilépni, az évtized végére ráunt a közönség.
Saját dalaikból nem lettek igazi slágerek, sorlemezeik (Popmenyecskék, 1987, Ártatlan bájos férfiak, 1988, Naív rock, 1989) iránt egyre csökkent a kereslet, bár gyerekzenei albumaik (A Z’Zi bolygó titka, Zizi űrbázis jelentkezik, Csillagszemű robotok) korrektül teljesítettek. Előbb Lőrincz Gabriella, majd 1988-tól Sárközi Anita énekelt velük. A zenészek közül hárman megalakították a sikertelen Z’Zikó Factort, Janicsák előbb szólistaként folytatta, Anitának írt egy sikertelen nagylemezt, majd új zenekart szervezett Lakatos Gábor gitáros, Küronya Miklós basszusgitáros és Orosz László dobos társaságában, akikkel rhythm and bluest játszott, egészen 1994-ig.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 170–171.

Z’Zi Labor

Az 1980-as évek második felének egyik sikeres popzenekara.
Előzménye, hogy 1985 őszén a Solaris együttes tagjai, amikor a Hanglemezgyár nem adta ki második nagylemezüket, két utódzenekar létrehozását fontolgatták. Az egyik Spartacus néven fantomformáció lett volna, az előre felvett zenét négy kigyúrt testű táncos adta volna el a színpadon. A másik együttesből lett a Napoleon Boulevard – Cziglán István (1959, gitár), Kollár Attila (fuvola), Erdész Róbert (1958, billentyűs), Pócs Tamás (basszusgitár), Gömör László dob –, miután 1985 novemberében a KEK-en egy rajongójuk, Vincze Lilla (1961, ének) azzal kereste meg őket, hogy velük szeretne énekelni. Cserébe próbatermet ígért, és a fiúk ráálltak az alkura. Mivel Vincze hangjához nem illett a korábbi stílus, a többiek zeneileg (dinamikusabb megszólalású modern popra) és külsőségekben is váltottak (a harmincas évek világára, atmoszférájára).
A visszaemlékezések szerint az első dalok megszületése idején a Napoleon Boulevard és a Solaris párhuzamosan létezett, az előbbi az utóbbi előzenekaraként lépett fel. Úgyhogy miután a Napoleon Boulevard blokk véget ért, Vincze Lilla elhagyta a színpadot, a többiek pedig – átöltözés után – Solarisként folytatták. Ez az átmeneti állapot 1986-ig tartott, onnantól kezdve a Solaris megszűnt létezni.
Az együttes a Napoleon-demot elsőként a Bravo márkamenedzsmentjének mutatta meg, majd Erdős Péternél is jártak, aki benevezte őket az 1986-os siófoki Interpop Fesztiválra. Ahol aztán a Kérlek, ne félj című dallal – nem mindennapi hercehurcák után – nyertek is. Gát György, a televízió akkori könnyűzenei osztályvezetője ugyanis nem akarta engedni a Napoleon Boulevard nevet, Erdős viszont az „Ugye eljönnek majd a repülők” sort akarta „Ugye nem jönnek majd a repülők”-re változtatni. A zenekar azonban egyikben sem engedett. Végül a közönségdíj és a nagydíj is az övék lett, és ez nagyban hozzájárult az első album megjelenéséhez.
A bemutatkozó – cím nélküli – nagylemez aztán több hónapot késett, mert a Hazafias Népfront letiltotta a fesztiválnyertes dalt, amit viszont a kulturális minisztérium mégis engedélyezett. Az album a megjelenése után két héttel már elérte a százezres példányszámot (azaz aranylemez lett), egy hónap alatt pedig 150 ezer fogyott belőle. Rajta olyan slágerekkel, mint a Szállj velem vagy a már említett fesztiválgyőztes dal, a Kérlek, ne félj. A második korong (Napoleon Boulevard 2., 1987) szintén aranylemez lett, míg a harmadikból (Júlia nem akar a földön járni, 1988) kétszázhatvanezret adtak el, köszönhetően olyan slágereknek, mint a címadó szám, a Mylord vagy az Európa visszavár.
A negyedik album (Mennyből az angyal) azonban már „muszáj munka” volt. Ezt követően Vincze Lilla és Cziglán István kivált, és kiadott egy közös nagylemezt (Lilla – Czigi). Az eredeti felállás utoljára 1990-ben a Pop-Meccs-gálán lépett fel (Lilla négy évig volt az év énekesnője), aztán Erdész Róbert is távozott (előbb a Darányi zenekar, majd a Cabaret tagja – Ullmann Zsuzsával –, nagylemeze 1992-ben jelent meg). Ezt követően készült a Legyetek jók, ha tudtok, ami után Kollár is kivált. Gömör László és Pócs Tamás 1993-ig zenéltek együtt, utolsó lemezük címe: Jó lenne, ha jó lenne. Ekkor már magyarosan is írják – Napoleon Bulvár – a zenekar nevét, amelyben előbb Barcsik Vali, majd Könczöl Szilvia és Lastofka Bea volt az énekes.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 168–170.

Napoleon Boulevard

Somló Tamás (1947-2016) basszusgitáros, szaxofonos, énekes, dalszerző, aki Magyarország két csúcszenekarában is játszott – az 1960-as években az Omega, az 1970-es, 1980-as években az LGT tagja volt.
1947. november 17-én született Budapesten. Először hegedülni tanult, majd tizenhárom évesen szaxofonra váltott, még tucatnyi hangszeren játszott, a basszusgitártól a zongorán át a fúvós hangszerekig. Heinemann Sándornak, a Royal Orfeum vezetőjének, a nagycirkusz karmesterének hatására beiratkozott az Állami Artistaképzőbe, ahol cirkuszi zenebohóc lett.
Rövid ideig az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-atlas-6538">Atlas</a> együttesben zenélt, majd az akkor még amatőr <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-omega-51">Omegá</a>nak 1964-től három éven át volt tagja – szaxofonozott és énekelt –, de közben az anyagilag sokkal jövedelmezőbb artista szakmával sem szakított. A Luxor zsonglőrcsoporttal körbeturnézta a világot, majd miután a csapat 1969-ben szétszéledt, Somló a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kex-6750">Kex</a> együtteshez csatlakozott, amely azonban 1971-ben feloszlott. 1972-től a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-non-stop-250">Non-Stop</a> együttes frontembereként lépett színpadra, a következő évben meghívták basszusgitárosnak a távozó Frenreisz Károly helyére az első magyar supergroupba, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-locomotiv-gt-113">Locomotiv GT</a>-be.
Zenésztársa, Presser Gábor elmondása szerint Somló Tamás színpadi jelenléte nagy húzóerőt jelentett a zenekar számára és zenészi képességeit mutatta az is, hogy amikor 1973-ban helyett belépett az LGT-be, néhány hét alatt megtanult basszusgitározni.
Többek között ő szerezte a Ha a csend beszélni tudna, az Álomarcú lány, az Ülök a járdán, a Valamit mindig valamiért, a Boogie a zongorán, a Primadonna, a Nagyon kell, hogy szeress és az Annyi mindent nem szerettem még című LGT-slágerek zenéjét. Énekhangja és éneklési stílusa egészen egyedülálló és azonnal felismerhető volt.
Az 1980-as évek elejétől az LGT turnéi ritkultak, az együttes az 1987-es tabáni koncert után felfüggesztette tevékenységét, jóllehet hivatalosan nem jelentették be feloszlásukat. 1992-ben emlékezetes búcsúkoncertet adtak a Nyugati pályaudvaron, 1997-ben Somló Tamás 50. születésnapját ünnepelték fellépéssel. 2007-ben a Szigeten arattak hatalmas sikert, 2013-ban újra összeálltak két koncertre az Arénában, majd Alsóörsön.
Somló Tamás 1986-ban Dániába ment „vendéglátózni” egy külföldi zenészekből álló tánczenekarban énekelt és szaxofonozott. 1992-ben <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-demjen-ferenc-330">Demjén Ferenc</a> unszolására jött haza. Az ő rábeszélésére és szövegírói közreműködésével jelentette meg 1993-ban első szólólemezét (Somló), amelyet a Semmi cirqsz (1997), az 50mló koncert (1998), a Zenecsomag (2000), és a Best of (2004) című önálló albumai követtek.
Számtalan előadónak írt dalokat, illetve szerepelt azok albumain (Balázs Fecó, Bródy János, Charlie, Demjén Ferenc, Dés László, Illés Lajos, Katona Klári, Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, Presser Gábor, Révész Sándor, Szűcs Judith, Udvaros Dorottya, Zalatnay Sarolta, Zorán, Animal Cannibals, Edda, Rapülők) A Patika (1996) című televíziós filmsorozat két betétdalát adta elő, szerepelt szerzeménye az 1999-es Hippolyt című filmvígjátékban. Jótékonysági előadásokon vett részt, rendszeresen fellépett nosztalgiakoncerteken és fesztiválokon.
Játszott a Zenevonat nevű formációban, amelyben rajta kívül még két LGT-tag zenélt (Karácsony János és Solti János). Itt a legsikeresebb LGT-slágerekből állítottak össze koncertprogramot.
Somló Tamást 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. Ugyanebben az évben, már ősz fejjel szerezte meg a jogi diplomát. 2020-ban - posztumusz - neki ítélték az Emberi Hang díjat.
2016. július 19-én, 69. életévében türelemmel viselt hosszú, súlyos betegség következtében hunyt el Budapesten. A halálát követő napon zenésztársai emlékkoncertet rendeztek tiszteletére a Tabánban, az LGT nagy sikereinek színhelyén. Szeptemberben Karácsony János, Presser Gábor és Solti János hivatalosan bejelentették, hogy egykori társuk nélkül az LGT nem lép fel többet.
2022. májusában Szigetváron felavatták Somló Tamás köztéri szobrát, és a környező teret is róla nevezték el. A városban közel 20 éven át szerepelt a helyi zeneiskola jótékonysági rendezvényein.
Egykori zenésztársai egyetértenek abban, hogy Somló Tamás volt a magyar zenei élet egyik legsokoldalúbb, legőszintébb és leglazább alakja.
HZ

Somló Tamás

Laár András (1955, Budapest) énekes, gitáros, dalszerző, színész, költő, spirituális tanító és humorista, a KFT együttes és a L’art pour l’art Társulat alapító tagja.
Tízéves korától három évig hegedülni tanult. 1971-től két évig gitárórákra járt, majd autodidaktaként fejlesztette zenei tudását. 1975-1979 között a Küllőrojt együttesben játszott, ahol zenésztársa volt <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-bornai-tibor-9181">Bornai Tibor</a> is, akivel mind a mai napig tart a munkakapcsolata.
1979-1980 között a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-panta-rhei-8090">Panta Rhei</a> zenekar gitárosa volt. A progresszív rockot játszó debreceni formáció első nagylemezének készítésében Laár András is tevékeny szerepet vállalt, de mire az album megjelent, addigra ő már továbbállt.
1981-ben megalapították a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kft-10549">KFT</a> együttest, amely azóta is működik, mégpedig - egy rövid időszakot leszámítva - változatlan felállásban: Laár András (gitár ének), Bornai Tibor (billentyűs hangszerek), Márton András (dob), II. Lengyelfi Miklós (basszusgitár).  A KFT nagy korszaka 1991-ig tartott, de azóta is gyakran találkozhatunk velük, koncerteznek, lemezeket adnak ki.
Laár a KFT mellett 1984-től kezdve a mai napig több más formációban is bizonyította zenei tehetségét, néhány név ezek közül: Kamara Rock Trió, Tantra Magyar, Tűzforrás, Javasok és garaboncok, Laár András Grotex Bend.
1986-ban volt első önálló fellépése Budapesten a Török Pál utcai Pinceszínházban, amely nagyrészt Laár abszurd verseire épült. Még ugyanezen évben megalakult a Laár pour Laár Társulat, amely aztán 1987-től a mai napig <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-lart-pour-lart-tarsulat-12207">L’art pour l’art Társulat</a> néven működik. Az ezt követő években színházi estjeik hatalmas sikert arattak. A társulat televíziós műsoraiban pedig már Laár Andrást milliók kedvelték meg Besenyő Pista bácsi szerepében.
1990-ben buddhista pappá avatták, miután elvégezte a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet buddhista-papképző szemináriumát. 1991-ben 108 alapítótársával együtt létrehozta a Tan Kapuja Buddhista Egyházat és ezzel párhuzamosan a Tan Kapuja Buddhista Főiskolát. Azóta is foglalkozik spirituális tanítással.
2004 óta jelennek meg könyvei, amelyek között abszurd versek ugyanúgy találhatóak, mint testi és szellemi útmutatások, vagy éppen mesék. 2009-ben megjelent első szólólemeze a Tündértantra, melyen szanszkrit, hindi és magyar nyelvű dalok szerepelnek. Ezt azóta újabb önálló kiadványok követték.
2006-ban művészi tevékenységének díjazásaként, a KFT együttes 25 éves fennállása alkalmából, a zenekar többi tagjával együtt megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. 2021-ben a humorművészetben nyújtott kiemelkedő teljesítményéért Karinthy-gyűrűvel jutalmazták. Jelenleg is találkozhatunk vele önálló műsoraiban, amelyekben helyet kap a zene, az abszurd humor, a beszélgetés és a meditáció is.
HZ
Kapcsolat:
<a href="https://www.facebook.com/laarandras/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/laarandras/?locale=hu_HU</a>
<a href="https://www.instagram.com/laarandras/">https://www.instagram.com/laarandras/</a>
<a href="https://laarandras.hu/">https://laarandras.hu/</a>

Kapcsolatok