Publication/name

Mondd, mit ér egy falat kenyér?

A Beatrice frontembereként közismert Nagy Feró az elmúlt közel fél évszázadban a magyar poptörténet egyik igazi örökmozgója, aki saját zenei teljesítményei (Beatrice, diszkó, punk, ős-Bikini, Hamlet, István, a király) mellett a rendszerváltozás környékén és után számtalan más fronton (Garázs, Rockkalapács, lemezkiadó, szövegíró, rockszövetség, politika) bukkant fel és hagyott nyomott.
Erdélyi menekült munkásszülők gyermekeként Letenyén született és Budapesten nőtt fel, a hatvanas évek második felében a Richmond Heads és a Zárvatermők együttesben énekelt, majd 1971-ben „benősült” az addig Csuka Mónika által vezetett női zenekarba, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-beatrice-539">Beatricé</a>be. A hetvenes évek közepén előbb a glam rockkal, majd a diszkóval próbálkoztak (az 1977-es funkys Gyere, kislány, gyere az első hazai diszkósláger), aztán 1978-ban Nagy Feró új társakkal (Lugosi László, gitár, Gidófalvy Attila, billentyűsök, Miklóska Lajos, basszusgitár, Donászy Tibor dob) hozta létre a hetvenes évek végének egyik legizgalmasabb és legbotrányosabb Beatricéjét.
A nyolcvanas évek második felétől (saját formációi mellett) folyamatosan segítette a feltörekvő fiatal zenekarokat. Nagy szerepe volt a Pokolgép első lemezének (Totális metál, 1986) megjelentetésében, melyen a dalok nagy részének szövegét is ő írta. 1989-től ő vezette a Magyar Rádió nagy hallgatottságú Garázs című műsorát, mely rengeteg induló zenekar számára nyújtott bemutatkozási lehetőséget (nem beszélve a hozzá kapcsolódó válogatáslemez-sorozatról). Akárcsak a Magyar Televízióban a Rockkalapács, melynek szintén műsorvezetője volt. Az 1990-ben indított Nagyferó Produkció pedig számos dokumentum értékű produkciót jelentetett meg abból a zenészkörből, amelynek tagjai közül akkoriban sokaknak ez volt az egyetlen lehetősége hanghordozó megjelentetésére (többek között Kispál és a Borz, Nulladik Változat, Perfect Name, Rotor, Stress, Sex Action, Vidámpark). Miközben 1992-ben a Magyar Rockszövetség társelnökévé választották.
A rendszerváltozás után Nagy Feró a politizálásba is bedobta magát: 1990-ben indult a köztársasági elnökválasztáson, aztán a FIDESZ rendszerzáró házibulijának lett az egyik szereplője, rövid időre bekukkantott az MDF-hez is, végül pedig csatlakozott a MIÉP-hez, hogy – megfogalmazása szerint – a „nemzet csótányából” a „nemzet ébresztője” legyen. 1999-ben kilépett a pártból és attól kezdve (az utóbbi éveket leszámítva) aktívan nem foglalkozott a politikával.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 270.

Nagy Feró

A magyar rocktörténet egyik legjelentősebb és Európában legismertebb rockzenekara. Amely ráadásul minden egykori riválisukat messze túlélte.
A budapesti gimnazistákból verbuválódott csapat – Kóbor János (1943-2021, gitár, ének), Kovacsics András (1941, gitár), Varsányi István (basszusgitár), Benkő László (1943–2020, zongora, orgona, trombita), Láng Péter (szaxofon) és Künsztler Tamás (dob) felállásban – nevét az első hivatalos fellépés (1962. szeptember 29.) alkalmával a szervezőktől kapta. Évekig a második vonalban dolgoztak, előbb 1963-ban Harmath László (szaxofon), egy évre rá Laux József (1943–2016, dob), Somló Tamás (1947–2016, ének, szaxofon) és Wittek Mária (1947, ének) csatlakozott, szólistaként pedig Koncz Zsuzsát is elcsábították.
1966-ban készítették el az első kislemezeket, de a másolós korszakból még akkor sem tudtak kilépni, amikor a konkurencia mindenhol – klubokban, táncdalfesztiválokon, korongokon – a saját dalait énekelte. Az Omegának az Ezek a fiatalok című filmben szintén kísérőszerep jutott (Koncz Zsuzsa: Ez az a ház), és csak Presser Gábor (1948) csatlakozása után tudtak előrelépni, aki előbb Verebes Istvánnal, S. Nagy Istvánnal, majd Adamis Annával írta az Omega első sikereit (Megbántottál, Azt mondta az anyukám, Rózsafák, Ismertem egy lányt, Halott virágok, 1967).
1967-ben, amikor az Illés a magyar és a kelet-európai népzene felé fordulva igyekezett saját stílusát kialakítani, az Omega a nemzetközi áramlatokra figyelt, a brit mintákat követve, látványos külsőségekkel, eksztatikus előadásmóddal és keményebb hangzással igyekezett rajongótábort szerezni magának. Koncertjeiket show-elemekkel fűszerezték, nagy hangsúlyt helyeztek az ötletekre, az effektekre, a világítási, hangosítási trükkökre, és nem utolsósorban az aktualitásra. Az Omega a sztárság, a csillagok útját választotta, és határon túli sikerekben, Gammapolisban gondolkodott.
Ezt az elképzelést segítette 1967 júliusában a Spencer Davis Group menedzserének ajánlata, aki egy angliai turnéra és lemezfelvételre szerződtette őket. Presser ekkor lett a zenekar állandó tagja. Az Omega klasszikus felállása vele lett teljes: Kóbor János (ének), Molnár György (1949, szólógitár), Mihály Tamás (1947–2020, basszusgitár), Benkő László (trombita), Laux József (1943–2016, dob), Presser Gábor (billentyűsök).
A Presser–Adamis művek szintén ekkor kezdte a sikergyártást, ami az elkövetkező két évben az Omega diadalútját hozta (Volt egy bohóc, Nem tilthatom meg, Kiabálj, énekelj, Trombitás Frédi, Ha én szél lehetnék, 1968, Naplemente, Régi csibészek, 1969). Erejükből e rövid idő alatt három nagylemezre – Trombitás Frédi és a rettenetes emberek, 10000 lépés, Éjszakai országúton – futotta, melyek lehetővé tették volna, hogy az eltiltott Illést az Omega beérje.
A zenekar sikeréve 1970 volt. Klubjuk a Kinizsi utcából átköltözött az E épületbe, Palma de Mallorcán a Barbarella fesztiválon harmadik helyet értek el (Olyan szépen mosolygott), a Gyöngyhajú lány pedig több országban is a nyár slágere lehetett volna, ha – hivatali erőfitogtatásként – nem rendelik haza a zenekart külföldi turnéjáról egy makói ORI-fellépés miatt. Aztán novemberben a tokiói Yamaha-fesztiválon az utóbbi dal nagydíjat kapott, ebből az alkalomból az RCA is megjelentette a Petróleumlámpá-val együtt. A tagok közül hármat – Benkő, Presser és Laux – a közönség beválasztott a maga „supergroup”-jába, és az év végén az üzletileg legsikeresebb együttesnek járó Pepita Oroszlán-díj őket illette meg.
Az Omega tehát a hazai popmezőny élén kezdte az új évtizedet, de 1971 áprilisában a dobos-menedzser Laux és a zeneszerző-billentyűs Presser kivált a zenekarból és megalapította az LGT-t. A „hűtlen barátok” távoztával az Omega lényegében ugyanott tartott, mint 1967-ben, azonban a Debreczeni Ferenc dobossal (ex-Neoton) kiegészült ötösfogat nem adta fel. Meg kellett győzniük az intézményeket és a közönséget, hogy továbbra is képesek a korábbi színvonalra, a megújulásra, ami nem ment könnyen. A Hanglemezgyár eleinte bizalmatlanul fogadta a tervezett új stúdióalbummal kapcsolatos elképzeléseiket (200 évvel az utolsó háború után, ami csak 1998-ban jelent meg a problémásnak tartott dalokkal), a kiadó – egyesek szerint – inkább az LGT debütáló albumában látott fantáziát. A zenekar ekkor a koncertjein rögzített új számaiból állította össze Élő Omega lemezanyagát, ezt néhány szám negligálása után már elfogadták, viszont papírhiányra hivatkozva továbbra is késleltették a megjelentetést. Ha nincs papír, jó lesz az alumínium is – vélték a zenekar tagjai –, így először Magyarországon, alumínium tokban, piros, majd később kék felirattal jelent meg a koncertalbum.
Nemzetközi zenei és üzleti tapasztalataik, összeköttetéseik, kíváló felszerelésük is átsegítették az „új” Omegát e krízis-időszakon. A hetvenes évek elüzletiesedő, stadionokba költöző, látványosság felé hajló, reklám-marketing gépezettel mozgatott rockzenéje otthonos terep volt számukra. Mesterséges hiányt teremtve maguk körül misztikus ködbe burkolózva, lézerek fényétől-villogásától kísérve elindultak a „csillagok útján” Gammapolis felé, hogy évente egy-két alkalommal távoli utazóként térjenek vissza a Kisstadion leszállópályájára. Az Omegának önerőből sikerült kitanulnia a sztárcsinálás, a siker- és mítoszgyártás fortélyait, és ez bőven elegendő volt ahhoz, hogy miközben körülöttük gyorsan pörgő divatok jöttek-mentek, zenekarok tűntek fel és el, jelenségek születtek és korszakok változtak, az Omega a rock-Olümposzról fölényes magabiztossággal szemlélje a rock hétköznapok mindennapi kavargását.
Néhány hard rockos nagylemez után 1975-ben jártak utoljára a Földön, ezt követően a Pink Floyd nyomdokaiba eredtek, és szimfonikus rockot, űr-rockot játszva – Időrabló (1977), Csillagok útján (1978), Gammapolis (1979) – csaknem egy évtizedig kacérkodtak a világhírrel. Ekkoriban német nyelvterületen népszerűbbek voltak, mint Magyarországon.
Az Omega nagy menetelése azonban a nyolcvanas évek – az újhullám térhódításával illetve a rock dinoszauruszainak kihalásával egy időben – megtorpant. A tanácstalanságot, a helyben topogást jól mutatta a két következő album (Arc, 1981, XI, 1982), s bár a húszéves jubileumi koncertet (amelyet Jancsó Miklós filmre vett) négyszer kellett megismételni a Budapest Sportcsarnokban, ezt követően már képtelenek voltak továbblépni. Az Omega története – némi iróniával – igazán ekkor ért véget.
Viszont példaképeikhez hasonlóan ők sem akartak visszavonulni, bár zenéjük időközben korszerűtlenné vált, új albumaikkal meg sem közelítették a régi sikereket, a látványosnak szánt koncertek pedig önismétlővé váltak. 1987 és 1994 között gyakorlatilag teljesen leálltak.
„Kellünk, tehát vagyunk” – ebben a szellemben kezdték a kilencvenes évek derekán újra, de az azóta megtartott látványos népstadionos koncertjeik (1994, 1999, 2001, 2004) és alkalmankénti újabb stúdióalbumaik (Trans And Dance, 1995, Omega XV: Egy életre szól, 1998, Égi jel: Omega, 2006) az életműhöz érdemit már nem tettek hozzá. Mindazonáltal az új évezredben is aktívak maradtak, számos alkalommal léptek fel külföldön (Románia, Szlovákia, Németország, Lengyelország, Bulgária), 2012-ben magyarországi sorozattal ünnepelték fennállásuk ötvenedik évfordulóját, 2013-ban pedig megkapták a Kossuth-díjat. Személyi ellentétek miatt Mihály Tamás 2014-ben játszott utoljára az Omegával, bár távozását Kóbor János csak 2017 áprilisában erősítette meg.
Benkő László 2020 novemberi halála végképp pontot tett az Omega pályájának a végére.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 76–79, 256–261.
Kapcsolat:
<a href="https://www.facebook.com/omegaoratorium.music/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/omegaoratorium.music/?locale=hu_HU</a>

Omega

Révész Sándor (1953, Budapest) énekes, az 1970-es években a Generál, majd a Piramis zenekar frontembere, a magyar rocktörténet egyik kiemelkedő előadója.
Tizenhárom évesen, 1966-ban egy nyarat töltött Londonban, ahol megtanult angolul, és „megfertőzte” őt a beatzene imádata. Elsős gimnazista korában már zenekart alapított, amelyben énekelt és gitározott. Együtt játszott osztálytársával, a későbbi Hobo Blues Band-basszusgitáros Póka Egonnal is. Miután mindkettőjüket kirúgták a középiskolából - és Révészt otthonról is - két évig Póka Egonéknál lakott és közben zenéltek: Led Zeppelin, Cream, Traffic - többnyire ez volt repertoáron. Zenekart is alakítottak Mogyorósi László gitárossal közösen. És ebből az időszakból ered Révész barátsága Som Lajos basszusgitárossal.
Tizenhat évesen szerzett korengedményes ORI-engedélyt és elkezdett az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-echo-6700">Echo</a> együttessel turnézni, mint vendégénekes. Becenevét is akkor kapta - ő volt a „Kölyök”. Ezután énekelt a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-zege-6684">ZéGé</a> együttesben, majd 1971-től annak utódzenekarában, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-general-390">Generál</a>ban. Az ott töltött évek, amelyek alatt olyan zenészekkel játszhatott együtt, mint Karácsony János, Várkonyi Mátyás és Novai Gábor máig a legszebb emlékei közé tartoznak. Három nagylemezen énekelt (Staféta, 1973, Generál II., 1975, és az angol nyelven kiadott Rockin' &amp; Rollin', 1975).
Aztán nem tudott ellenállni a kihívásnak, és 1975-ben a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-piramis-9305">Piramis</a> frontembere lett, ahol énekelt és gitározott. Ezek az évek jelentették zenei pályafutásának csúcsát. 1978-tól már olyan - néha hisztériába hajló - rajongás vette körül a rockzenét játszó Piramist, ami manapság elképzelhetetlen. És az imádat első számú „célpontja” a karizmatikus énekes, az egyedi hangú és hihetetlen színpadi energiával rendelkező Révész Sándor volt. Aztán ennek is vége lett, 1981-ben úgy döntött, hogy elhagyja a zenekart.
A Piramisból történt kiválása után készített egy elvont, keleti hatásokat mutató demót, de az MHV-nál populárisabb dolgokat vártak tőle. 1982-ben Frenreisz hívta énekelni a Skorpióba, de inkább egy óceánjáró luxushajóra szerződött, ahol 1984 tavaszáig énekelt. Hazatérése után megkereste az MHV-t, ahol ezúttal már bevállalták szólólemezét. Mint annak idején nyilatkozta, „Az ajánlat eleinte úgy szólt, mi volna, ha Presser az Electromantic II helyett egy Vangelis - Jon Anderson-típusú produkciót készítene velem. Így kezdtünk neki a lemezkészítésnek.” Révész 1986-ban Karácsony Jánossal közös turnéra indult. Szólókarriert azonban ritka lemezmegjelenéseivel nem sikerült építenie (Révész 1993, 1993, Változtam, 2003, Révész 60, 2013). A Piramisban szerzett mítosza még vonzotta a rajongókat, megvolt a hang, a karizma is, de repülésre vágyó lelkülete, fennkölt, befelé figyelő elvontsága, spirituális szellemi-zenei világa nem érdekelte a tömegeket.
1992-ben és 2006-ban énekelt néhány - hatalmas sikerű - Piramis-koncerten. 1993-as szólóalbumán két egykori Piramis-tag, Gallai Péter billentyűs és Závodi János gitáros is közreműködött. 2016-tól Révész és Závodi Piramis-évek címmel turnézott közösen. Rendszeresen fellépett Presser Gábor, valamint Demjén Ferenc arénakoncertjein, ez a két zenész segítette őt még 1985-ben első szólólemezének elkészítésében. 2009-ben fiatal zenésztársakkal indult országos turnéra. 2013-tól Zajzon Gábor lantművésszel voltak meghitt hangulatú fellépései.
Révész Sándor hangja az idők során semmit nem változott, elmondása szerint a Generálban 18 évesen eredeti magasságban felénekelt dalokat ma ugyanúgy elénekli. Büszke arra, hogy a Generál tagja lehetett, a Piramis újraélesztésének kísérletei viszont nem érdeklik őt.
Első felesége Zalatnay Sarolta volt, akivel 1974-ben kötöttek házasságot. Az együtt töltött rövid idő alatt Révész közreműködött az énekesnő két albumának elkészítésében. Többször újranősült, a hatodik feleségétől nemrég vált el. 2022-ben szélütés érte, részben lebénult, de innen is talpra tudott állni, az év végén már újra koncertezett. Mint mondja: "Nekem a zene mindig az öröm egyik legfelsőbb fokának forrása. Ünnep számomra, amikor művelem." Az idén 70 éves énekes jelenleg a fővárostól távol, a Mecsek egyik kis településén él, közel a természethez.
A Piramis-korszakban a közönségszavazatok alapján többször is elnyerte az Év Énekese díjat. 1992-ben eMeRTon-díjas lett, 1994-ben megkapta A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, 2012-ben pedig A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. 2019-ben Pro Urbe Budapest díjat, 2022-ben Fonogram Életműdíjat kapott - megosztva a Piramis tagjaival.
JBSz-HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/gyerekozelebb">https://www.facebook.com/gyerekozelebb</a>
<a href="https://www.instagram.com/revesz_sandor_hivatalos/">https://www.instagram.com/revesz_sandor_hivatalos/</a>
<a href="http://www.reveszsandor.hu/home.php">http://www.reveszsandor.hu/home.php</a>

Révész Sándor

Presser Gábor (1948, Budapest) a magyar rocktörténet kiemelkedő jelentőségű alkotóművésze, az Omega és az Locomotiv GT billentyűse, számtalan színházi mű zeneszerzője.
Pályáját „szomorúzenészként” kezdte (többek között Antal Imre tanította), elvégezte a zeneművészeti szakiskolát, de félbehagyta további klasszikus tanulmányait. Első dalát iskolatársának, Verebes Istvánnak a színtársulata mutatta be. Előbb a Scampolo orgonistája, majd az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-omega-51">Omega</a> dalszerzője lett. Az 1967-es Táncdalfesztivál-on a Zalatnay Sarolta által énekelt Nem várok holnapig című dal hangszereléséért díjat kapott. Ősztől tagja lett az Omegának, és Adamis Annával a beatkorszak egyik sikeres szerzőkettőseként az Omega legnagyobb slágereit (Petróleum lámpa, Ismertem egy lányt, Halott virágok, Gyöngyhajú lány), illetve első három lemezének szinte a teljes anyagát írták.
1971-ben Presser kivált az Omegából és Laux Józseffel, Barta Tamással és Frenreisz Károllyal megalakította a hetvenes évek talán legfontosabb rockegyüttesét, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-locomotiv-gt-113">Locomotiv GT</a>-t. Billentyűsjátéka, zeneszerzői, hangszerelői, produceri munkája meghatározó szerepet kapott a zenekar sikerében. Presser – az új utakat kereső, kísérletező anyagával sokat birkózó Szörényi Leventével ellentétben – inkább szintetizáló típus volt, hihetetlenül termékeny és könnyed kezű dallamkovács, a dalforma mestere, aki nemcsak igényes bestsellerek, de művészi színvonalú dalok, lemezek, színházi alkotások szerzőjeként is beírta nevét a magyar zene- és kultúrtörténetbe.
A hetvenes évek közepéig Adamis Annával dolgozott, akivel 1973-ban megírta az első magyar rockmusicalt (Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról), amelyet a Vígszínház mutatott be. Innentől kezdve kapcsolata egyre szorosabb a körúti színházzal (Harmincéves vagyok, 1975, Jó estét nyár, jó esetét szerelem, 1977, A sanda bohóc, 1981), amelynek 1978-tól zenei vezetője. A következő évtizedekben zenés darabjait (A próba, 1982, A padlás, 1988, A piros esernyő, 1988, Szent István körút 14., 1996, Túl a Maszat-hegyen, 2005/2010) számos hazai és külföldi színház műsorára tűzte, és játssza folyamatosan.
Presser a hetvenes évek közepe óta ír dalokat másoknak, megalapozva a „Presser Művek” mítoszát. Alkotótársa 1977-től Sztevanovity Dusán. Emellett számos film-, tévé- és színházi adaptáció zenéjét is megírta (Sok hűhó semmiért, A vihar, Szentivánéji álom).
1982-ben az Erkel Színházban mutatták be A próba című balettjét, amelynek zeneanyaga Electromantic címmel jelent meg, és egyik tétele később a BBC televízió egyik híradójának szignáljaként is szolgált. 1992-ben kötött szerződést a BMG-vel, amely 1994-ben megjelentette első valódi (azaz dalokat tartalmazó) szólólemezét. 1995-ben kilenc esten mutatta be a Csak dalok anyagát. 1996-ban szintén neves külföldi sessionzenészekkel készítette el a Kis történetek-et.
Az 1992-ben elbúcsúzott Locomotiv GT-t 1997-ben ismét sínre állította (424 – Mozdonyopera), de társaival 2016-ig (Somló Tamás haláláig) mindössze néhány alkalommal (1999, 2002, 2007, 2013) lépett színpadra. Viszont az elmúlt húsz évben is számos remek szólóalbumot jegyez: Angyalok és emberek, 2000, t12enkettő, 2006, 1 óra az 1 koncertből, 2009, Rutinglitang (Egy zenemasiniszta), (Parti Nagy Lajos verseire); 2011, 13 dalunk (Falusi Mariannal), 2017.
2008 augusztusában az ő kezdeményezésére indult útjára A magyar dal napja. Presser töretlen népszerűségét és aktivitását mutatja, hogy 2009 januárjában és 2018 októberében egyaránt megtöltötte a Budapest Sportarénát (2023. szeptember 30-án Még 1 koncert címmel újabb koncertet ad ugyanott).
Presser könyve 1-2 címmel két kötetben megírta a maga szubjektív visszaemlékezéseit (2020, 2021).
Munkásságát többször jutalmazták: 1977-ben Erkel-díjat, 1996-ban Huszka Jenő-díjat, 1998-ban Arany Zsiráf életműdíjat, 2003-ban Kossuth-díjat kapott.
Presser évtizedek óta egyszemélyes intézmény a hazai rockéletben, akit a társművészetek képviselői is szívesen vonnak be a munkájukba. Termékeny alkotóként itthon ő tett a legtöbbet azért, hogy a rock egyenjogú tagja lehessen a művészetek testvériségének. Alkotóműhelye, a „Presser Művek” ma is sok előadóval és produkcióval áll kapcsolatban.
JBSz–SJ
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 251–254.
Kapcsolat:
<a href="https://pressergabor.hu/">https://pressergabor.hu/</a>
<a href="https://www.facebook.com/PRESSERGABORofficial/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/PRESSERGABORofficial/?locale=hu_HU</a>

Presser Gábor

A magyar rocktörténet egyik ikonikus alakja, az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-omega-51">Omega</a> énekese, frontembere.
A József Attila Gimnázium tanulójaként alapította első együttesét, melyben Laux József dobolt, a többiek pedig a hangszereket sorsolással választották: Kóbor lett a ritmusgitáros, Varsányi István a bőgős/basszusgitáros. Később Kóbor és Varsányi megalapították az instrumentális nyugati számokat játszó Ciklont, melyben Kovacsics András gitározott. 1962-ben ők hárman hozták létre az Omegát, melyhez 1964-ben csatlakozott a volt osztálytárs Laux József.
Kóbor János pályafutása lényegében teljesen az Omegához kötődik, a többi taggal ellentétben nem adott ki szólóanyagot, de producerként, kiadóként, zenei rendezőként, az Omega GMK egyik működtetőjeként mindvégig rajta tartotta a kezét a hazai rockélet ütőerén.
 2010-ben elkészítette az Omega Rhapsody albumot, melyet ugyan szólóalbumként harangoztak be, de voltaképpen Omega-dalok klasszikus zene átiratát jelenti, amelyet 2011-ben élőben is bemutatott. Ezt követte 2012-ben a hasonló jellegű Omega Szimfónia &amp; Rapszódia, majd 2013-ban az Omega Oratórium album. Utóbbit több templomi koncerten is bemutatták. 
2014 júniusában – a rendszerváltozás 25. évfordulójára szervezett Szabadságkoncerten – a Hősök terén a német Scorpions együttessel közös koncertet adott az Omega, mely végig nagyzenekarral, a Danubia Szimfonikus Zenekarral és kóruskísérettel adta elő műsorát. Az est második felében a német hard rock legenda játszott, Kóbor pedig a Gyöngyhajú lány Scorpions-féle feldolgozását (Wind Of Change) együtt énekelte el Klaus Meinével.
2018-ban A Dal című televíziós műsor első válogatóján a Balkan Fanatik két tagjával, Tzortzoglou Jorgosszal és Lepés Gáborral közösen adta elő a Régi csibészek feldolgozását. Utoljára Demjén Ferenc 2019-es szokásos évvégi születésnapi koncertjén a Papp László Sportarénában lépett pódiumra, ahol három Omega-számot (Léna, Gyöngyhajú lány, Petróleumlámpa) énekelt, illetve Demjénnel közösen adta el utóbbi Sohase félj című dalát.
Kóbor János 2021. december 6-án a budapesti Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán hunyt el. 
JBSz

Kóbor János

A korszak fontosabb kemény rock csapatai közül a legkésőbb, 1980 őszén bontott zászlót a Pandora’s Box. A P.Mobil legerősebb felállásának két tagja, Bencsik Sándor (1952–1987, gitár) és Cserháti István (1954–2005, billentyűsök) alapította, hozzájuk csatlakozott Varga Miklós (1956, ének), Sáfár József (1952, basszusgitár) és Szabó István (dob). Nevüket a Procol Harum egyik dalának címe ihlette. A nagyközönség előtt karácsonykor a KEK-en mutatkoztak be, de sem ez, sem a szilveszterkor a Corvin moziban adott nagyszabású buli – Závodi János és Pataky Attila vendégszereplésével – nem keltett különösebb izgalmat sem a szakma, sem a közönség körében.
Ők is a Deep Purple, Grand Funk Railroad ihlette hard rock vonalon indultak el, de valójában csak gyarapították a versenyzők számát, új színt nem hoztak. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat mégis vevő volt a produkcióra, és előbb egy kislemezt (Halálkatlan / A bolond), majd 1982-ben egy albumot is megjelentetett tőlük. Még ugyanebben az évben az Edda és a Karthago társaságában a BS-beli Popmajálison is felléptek, és az erről készült koncertlemezre három dalukat is beválogatták.
Az 1983-as énekesváltás – Varga Miklós helyére a Dinamittal időközben leszerepelt, egykor ugyancsak „mobilos” Vikidál Gyula (1948) érkezett – kétségkívül jót tett a P. Box-nak. Mindjárt egy rockslágerrel – a Radics Béla halálára írt A zöld, a bíbor és a fekete című dallal – indítottak, és azzal, hogy Vikidál, illetve a korábbi énekes, Varga Miklós egyaránt főszerepet kapott az augusztusban a Városligetben bemutatott új rockoperában, az István, a király-ban. A darab sikerének farvízén megindult a P. Box szekere is. Még ebben az évben megjelent második albumuk (Kő kövön), rajta a már említett slágerrel. Koncertjeiken rendszeresen játszották az István, a király egyes dalainak rockzenei átiratait, egyre nagyobb közönséget vonzva (több istvános szereplő, Deák Bill Gyula, Sebestyén Márta és Varga Miklós ekkoriban rendszeresen fel is lépett velük). Ennek köszönhetően ők lehettek az Iron Maiden és a Motörhead budapesti előzenekara, az 1985-ös Kelet–Nyugat Rock Randevún szintén ők képviselték a magyar színeket.
Időközben változtak a tagok, Sáfár helyére az egykori eddás Zselencz „Zsöci” László (1953), Szabó István helyére pedig a szintén egykori „mobilos”, majd HBB-s Pálmai Zoltán (1954) érkezett. Az év végén megjelent új album (Ómen) pedig még keményebb lett, egyes vélemények szerint ez az első magyar heavy metal nagylemez.
Aztán ismét oszlásnak indult a társaság: előbb kivált az egyre inkább a színházban elmerülő Vikidál, majd Cserháti költözött Debrecenbe. A többiek Mr. Basary énekes-billentyűssel kiegészülve Metal Company néven folytatták, ebből lett Deák „Bill” Gyula csatlakozása után Bill és a Box. Amikor pedig 1987-ben Bencsik Samu váratlanul elhagyta az országot (egy ausztriai menekülttáborban máig tisztázatlan körülmények között halt meg), az egykori P. Box újraélesztésének reménye is végleg szertefoszlott.
A névtulajdonos Cserháti István 2001-ben azonban úgy gondolta, érdemes még egyszer nekirugaszkodnia, maga mellé vette a fiatal Szfinx együttes tagjait, és Cserháti 2005-ös haláláig – letűnt korokat idéző zenéjükkel – rendszeres fellépői voltak a hazai fesztiváloknak.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 393–394.

P. Box

Amíg a „fekete bárányok” közül a P.Mobil képviselte a jelent, a Beatrice meg a kapcsolatot a közeli jövővel, addig a Hobo Blues Band a múlt egyik fontos, Magyarországon alig ismert örökségét, a bluest próbálta meg némi fáziskéséssel honosítani. Vissza a gyökerekhez! – hirdette meg a műfaj legvehemensebb és a nyilvánosság előtt sokáig ismeretlen elkötelezettje, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-foldes-laszlo-hobo-9446">Hobo</a> (Földes László, 1945), aki korábban cikkeivel, novelláival, előadásaival is sokat tett a blues hazai népszerűsítéséért. Schuster javaslatára kezdett próbálni 1978 júliusában az Ikarus három tagjával – Szakács László (dob), Gecse János (basszusgitár), Kőrös József (szólógitár) – egy sashalmi szenespincében, és első koncertjüket 1978 augusztusában, a P.Mobil előzenekaraként adták a Lőrinci Ifjúsági Parkban.
Hobo 1989-ben megjelent Hobo Sapiens könyvében közli az első buli műsorának dallistáját, amit talán érdemes idemásolni: Dobókocka (Tumblin’ Dice) – Jumpin’ Jack Flash – Tökös srác (Manish Boy) – Szimpátia az ördöggel (Sympathy for The Devil) – Bordély blues (Honky Tonk Women) – Éjféli csavargó (Midnight Rambler) – Indulnod kell (You Gotta Move) – Vándor az úton (Riders On the Storm). Az utolsó számot (Doors) leszámítva csupa Rolling Stones-szám. De már ugyanebben az évben magyarított és elénekelt több más Stones-, Hendrix- és Cream-dalt. 1979 tavaszára pedig már összeállt az első „igazi” Hobo Blues Band: Póka Egon (basszusgitár), Szénich János (gitár), Kőrös József (gitár), Döme Dezső (dob), Deák Bill Gyula (ének).
A HBB – Hobo szavaival – „szombat esti blueszenekarként” azzal a céllal indult, hogy újra felfedeztesse a rock klasszikusait, és a harmadik rockgeneráció tagjaival is megismertesse, honnan indult el ez a műfaj. Zenekarával a MOM Művelődési Házban olyan zenei központot alakított ki, amely a hatvanas évek beatklubjait utánozva minden héten gazdag programmal várta az érdeklődőket. Nemcsak koncertet adtak, hanem kiállításokat rendeztek, diaporáma-műsorokat és filmeket vetítettek, vendégeket hívtak, beszélgetéseket szerveztek. Mindezt fesztelen, oldott légkörben, élő és konzerv zene kíséretében. És ezzel nem csak újat kereső tizenéveseket, de a régire vágyó beatnemzedék tagjait is sikerült elérniük. Hobo személyében ráadásul hosszú évek után ismét megjelent a hazai rockszínpadokon az értelmiségi előadó típusa.
A Hobo Blues Band számára az igazi kiugrást az 1979-ben a Kisstadionban (a svájci Krokus és az Omega előtt) adott koncert jelentette. Azzal, hogy a HBB-t országszerte tíz- és tízezrek fedezték fel maguknak, Hobo utópiája („szombat esti klubzenekar”) hamar megbukott az élet realitásán. Egyre nagyobb helyeken léptek fel, de ezzel együtt jöttek a botrányok is, aminek következményeként egyes megyékből kitiltották őket, és 1980-ra ők is megbélyegzett „fekete bárányok” lettek.
Igaz, ők többre vitték, mint a többiek (mások úgy fogalmazzák: őket más módszerekkel akarták lehetetlenné tenni). Nyáron megjelenhetett első kislemezük (Rolling Stones blues / 3.20-as blues), majd karácsonyra kijöhetett az első LP, amiből több mint százezer példányt fogyott, Hobót az év emberének választották. Ráadásul Szomjas György készülő Kopaszkutya című filmjének nemcsak a főszerepét bízta Hobóra, hanem részben a mű sztoriját, ötleteit is a zenészektől kölcsönözte.
Az 1981-es év a Kopaszkutya jegyében telt. Hobo ősztől a miskolci színházban főszerepet kapott (meg is bukott vele), könyvet írt a Rolling Stonesról, és Bereményi Gézával egy rockmusical színpadra állítását tervezte. Az augusztusi hajógyári szuperkoncerten a HBB széteső, fáradt zenekar benyomását keltette, és a szeptember végén, az Ifipark záró buliján bemutatott Mindennek vége műsorban Hobo már inkább csak a megszokott manírjait hozta, nem új ötleteket.
A következő két nagylemezen (Oly sokáig voltunk lenn, Még élünk!) viszont kettős szereposztást alkalmaz: Deák Bill Gyula énekelte a proli életképeket felvillantó rhythm and bluesokat (Kőbánya blues, Tetovált lány, Hosszúlábú asszony), Hobo pedig az intellektuálisabb, kántálóbb szövegmondásra épülő dalokat (Halálapa blues, Mata Hari, Közép-európai Hobo Blues Nr. 2).
Hobo ettől kezdve a bluestól eltérő kompozíciós és hangszerelési ötleteknek is sokkal nagyobb teret adott, és egész előadásmódjával igyekezett egy értelmiségi, a bluestól nem idegen, de törvényszerűen abból nem következő formát kialakítani. 1983-ra a HBB is teljesen átalakult, a Póka–Tátrai duó szerzői vénája és hangszeres virtuozitása szerencsésen párosult Hobo költői szövegeivel, és 1984-ben megszületett a magyar rock történetének egyik legfontosabb albuma, a Vadászat.
A Vadászat-tal határozottan irányt váltott a zenekar, és ez egyáltalán nem ment zökkenőmentesen: 1985-re Hobo és Póka kivételével az egész társulat lecserélődött. Az újonnan érkezett társakkal – Tóth János Rudolf (ének, gitár), Fuchs László (zongora) – a korábbi rockos jellegű bluestól egy költőibb és stilárisan heterogénebb irányba fordultak, nagyjából arra, amerre a főnök a kezdetek óta tartani akart. Az új felállás első munkája – kihasználva Fuchs zenei sokoldalúságát, könnyed és finom játékát – mindjárt egy Jim Morrison emlékműsor volt (nagylemez is lett belőle), aztán Hobo kuplékkal, esztrád-jellegű dalokkal is megpróbálkozott, majd a gyökerek keresése jegyében Allen Ginsberggel elkészítette az Üvöltés-t.
A rendszerváltozás előtti évek enyhülő ideológiai nyomása még kihozta belőlük azt a lemezanyagot (Tiltott gyümölcs), amelyet igazából az induláskor kellett volna rögzíteniük – akkor még lett volna benne kellő izgalom, így viszont óhatatlanul önismétlésnek tűnt. Majd az MHV-tól elmenekülő, ismételten nagymértékben átalakuló Hobo Blues Band az évtized végén megkezdte talán legellentmondásosabb időszakát, melyet nagyjából az 1995-ös Vissza a 66-os úton zárt le. Ebben a hat-hét évben születtek emlékezetes (Tábortűz mellett, 1990) és felejthető albumok (Kocsmaopera, 1991, Férfibánat, 1992), de szellemileg/zeneileg kétségkívül helyben járt a zenekar.
Érezte ezt Hobo is, és a megélhetést jelentő koncertezés mellett egyre inkább a színház és a költészet felé mozdult el. Nyilván azért is, mert míg a nyolcvanas évek második felében a Hobo Blues Band keretein belül sok számára kedveset, de elvben oda nem illőt – verset, bohóctréfákat, kuplét, színházat, népzenét – sikerült megvalósítania, addig a kilencvenes évek elején rá kellett döbbennie, hogy ez a szellemiség nem minden tag számára világos vagy lényeges. Elkezdett hát előbb egyedül, később más muzsikusokkal összefogva a HBB mellett különféle zenés-irodalmi műsorokat létrehozni – melyek közül talán a legemlékezetesebb a Márta Istvánnal közös József Attila-korongja, a Magyarország messzire van, illetve a részben ennek anyagából összeállított színházi estje, a Légy ostoba!. Főként e társak segítségével a kilencvenes évek vége felé ismét teljesen megújította együttesét, és a Hobo Blues Bandben annak 2011-es leállásáig ismét minden ott volt, ami számára kedvesnek számított: blues, színház, költészet.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 324–327.

Hobo Blues Band

Az 1970-80-as évek fordulójűának népszerű rockcsapata. Az undergroundból (Dogs, Liversing, Sakk-Matt, Tűzkerék) indult, majd a popfősodorban (Bergendy) sztárrá lett énekes-basszusgitáros <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-demjen-ferenc-330">Demjén Ferenc</a> (1946) a V’73-ban korábban szimfonikus rockot játszó fiatal muzsikusokat – Lerch István (1953, billentyűsök, ének), Herpai Sándor (1954–2014, dob) –, és az igényes slágerzenében utazó Ferm egykori tagját, Menyhárt Jánost (1952, gitár) vette maga mellé, hogy az „együtemű, négyhengeres formációval” új korszakot nyisson a pályáján.
A V’Moto-Rock (melynek nevében a V betű az együttest támogató Volán Elektronikára utalt) bemutatkozó koncertjét 1977. november 28-án tartotta az Uránia moziban, és a színpadra hatalmas BMW-n begördülő, bőrruhás Rózsi új társaival – akikkel néhány új dal mellett főként Fújom a dalt című szólólemezének anyagát játszották – egyértelmű sikert aratott. A karácsonyra megjelent első kislemez (Motor-boogie / Nyújtsd a kezed) szintén új színt hozott a korabeli zenei életbe, az 1978 augusztusában piacra dobott bemutatkozó album viszont csalódást okozott. Kiderült, hogy a kemény rock követelte nyersesség és agresszívebb megszólalás, a moto-rockkal párosított macho szerep távol áll Demjén zenei-szövegi világától, eredendően lírai alkatától. A nagylemezt a közönség is tartózkodva fogadta, miközben a hetvenes évek végén felbukkanó új rockzenekarok (Edda, Beatrice, Korál) hamarosan el is vették az életteret a V’Moto-Rock elől.
Demjénék a következő két évben vissza is húzódtak, 1979-ben ugyan az Osibisával turnéztak, de kevés saját koncertet adtak, inkább Kovács Kati és Katona Klári lemezein működtek közre, közben pedig szép lassan kialakították azt a sajátos V’Moto Rock-os hangzást, amely az 1980-ban megjelent, valóban kiforrott második nagylemezen (sokak szerint az „első igazin”) hallható. Már a zenészek megjelenése (fehér ing, zakó, nyakkendő) hangsúlyozta a különállást a kemény rock akkori fősodrát jelentő zenészekhez képest, akikhez mérten zeneileg is összetettebb produkcióval rukkoltak elő. Profi hangszeres játék, gondos stúdiómunka, pontos alapok, összetett kompozíciók, a keménységet jól ellensúlyozó, mindig időben feloldó lírai hangulatok, igényes szövegek. És ami a legfontosabb, könnyen felismerhető, azonosítható zenei világ.
A következő években ennek köszönhetően különböző karakterű dalokkal (Várj, míg felkel majd a nap; Ne kövess; Gyere és szeress; Jégszív; Angyallány; Új év; Gyertyák) folyamatosan szerepeltek a slágerlistákon. Aztán a nyolcvanas évek közepén még kiadtak két, nem túl acélos stúdiólemezt (Garázskijárat, 1984; V’Moto Rock 5, 1986), majd a Szerelem első vérig című film – amúgy Dés László által írt – betétdalának hatalmas sikere nyomán 1988-ban Demjén Ferenc csendben feloszlatta csapatát, és inkább a szólópályát választotta.
JBSz-SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 389–391.

V’Moto-Rock

Nevezték már prófétának, rockköltőnek, az ifjúság megrontójának, lázítónak, ellenzékinek, sőt Jagger-imitátornak is. Azt viszont mindenki elismerte, hogy előadóművészként, népművelőként és íróként elévülhetetlen érdemei vannak a blues magyarországi népszerűsítésében. Zenekara, a Hobo Blues Band fennállása harminchárom éve alatt folyamatosan a színpadon volt – ami hazai viszonylatban egyedülálló jelenség. Ráadásul Hobo emellett színházi vonalon is rendkívül aktív volt, időről időre összeállított példaképei – József Attila, Jim Morrison, Vladimír Viszockij, Francois Villon vagy Ady Endre – verseiből önálló estre valót.
Próbálkozott szövegírással és szövegfordítással a Kex-szel, a Syriusszal, az Olimpiával, a P.Mobillal, felbukkant filmekben (Extázis 7-től 10-ig, Agitátorok), Szerémi László néven novellákat publikált. Állítólag 1968-ban egy Kex-koncerten énekelt először színpadon (két Rolling Stones-dalt, a The Spider And The Fly-t és az I’m Alright-ot), akkoriban Baksa Soós János a közönség soraiból hívott fel embereket, hogy színesítse a műsort. Aztán sokáig semmi, majd a hetvenes évek derekán egy nap a Metro Klubban beugrott a P.Mobilba énekelni. Néhány Stones-dal is terítékre került. A sikeren felbuzdulva Hobo nekilátott zenészeket keresni, ekkor ajánlotta neki Schuster Lóránt a P.Mobil előtt rendszeresen fellépő, angol rockszámokat játszó Ikarust. Javarészt belőlük jött létre a Hobo Blues Band első felállása.
Hobo tehát tizenöt évet töltött a rock peremvidékén, mielőtt 1978-ban beszállt volna a rock and roll cirkuszba. Hogy aztán egyetlen év alatt minden babért learasson. Zenekarában, a Hobo Blues Bandben fennállása harminchárom éve alatt több mint harminc zenész fordult meg, rajta kívül minden hangszeres többszörösen cserélődött. A legfontosabb társak: Póka Egon (basszusgitár) 1978–1993 és 2009–2011 között, Tátrai Tibor (gitár) 1983–1985, 1989–1998 és 2009-2011 között, Döme Dezső (dob) 1979–1980 és 1985–1989 között, Deák Bill Gyula (ének) 1979–1985 között, Tóth János Rudolf (gitár, ének) 1985–1998 között, Hárs Viktor (basszusgitár) 1998–2008 között, Fehér Géza (gitár) 2002–2008 között, valamint Fuchs László (zongora) 1985–1989 között volt a zenekar tagja. A HBB 2011-ben elbúcsúzott, azóta ifj. Tornóczky Ferenc (gitár), Póka Egon (basszusgitár), Szakadáti Mátyás (ütőhangszerek) és Fekete-Kovács Kornél (trombita, billentyűs hangszerek) Hobo állandó kísérői.
A HBB-vel több mint húsz korongot jelentetett meg, nem túl egyenletes színvonalúakat, de van köztük néhány egészen kimagasló teljesítmény. Az első évtizedből mindenekelőtt az 1984-es dupla Vadászat, mely a magyar rocktörténelem egyik legerősebb albuma, szövegekben, zenében, hangszeres virtuozitásban (Tátrai–Póka duó) egyaránt. A második évtizedből talán az 1995-ös Vissza a 66-os úton-t érdemes kiemelni: ebben rótta le Hobo Amerika (a blues és a beatirodalom) előtti tiszteletét, nem utolsósorban pedig megjelentetett mellé egy érdekes „roadfotó”-albumot, útinovellákkal. Az azt követő időszakból pedig kétségkívül az Idegen tollak a legemlékezetesebb: Hobónak benne bő két óra terjedelemben sikerült meggyőző szellemi-kulturális ívet húznia Francois Villontól Tom Waitsig.
Nagyjából a rendszerváltozás óta építgeti a maga képzeletbeli hármasoltárát. Középen József Attilával, a két szélén Jim Morrisonnal és Vlagyimir Viszockijjal. Emellett kezdetben ott voltak a fekete bluesénekesek (Muddy Waters, Elmore James, Willie Dixon), a fehér bluesrockerek (Rolling Stones, Cream, Fleetwood Mac) és Jimi Hendrix, majd jött hozzájuk Allen Ginsberg, később Tom Waits, Francois Villon, Faludy György, Pilinszky János, Ady Endre, legutóbb pedig Bob Dylan.
Munkásságát 2011-ben Kossuth-díjjal ismerték el.
JBSz–SJ
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 324–328.
<a href="http://hobo.hu/">Kapcsolat:</a>
<a href="http://hobo.hu/">http://hobo.hu/</a>

Hobo (Földes László)

Wahorn András (Pintér András) autodidakta avantgárd festőművész, grafikus, zenész, zeneszerző, filmrendező, videoművész, producer, digitális művész, webdizájner.
Az 1980-as évek elején Waszlavik Lászlóval, ef Zámbó Istvánnal, feLugossy Lászlóval és Bernáth(y) Sándorral együtt megalapította a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-bizottsag-9860">Bizottság </a>zenekart, melynek vezetője volt. A leginkább a Szerelem című dal előadásával vált ismertté (a számot Méhes Mariettával közösen A kutya éji dala című 1982-es Bódy Gábor filmben is előadják), de ő tervezte az együttes Kalandra fel! (1983) és Jégkrémbalett (1984) albumainak borítóját, valamint ő rendezte az utóbbi kísérleti filmet is. 
A <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-bizottsag-9860">Bizottság </a>tagjai közül a zenekar 1986-os felbomlása után kétségkívül Wahorn András a legaktívabb és legtermékenyebb. Aki igazából kétszer telepedett ki Amerikába. Először 1991-ben egyedül, New Yorkba: tovább élve a bohém művészek életét. Alkalmi munkákból meg itthonról hozott képeinek eladásából tartotta fenn magát, aktuális műveiből néha kiállított, nagy ritkán hazajárt, majd gyorsan visszautazott. Másodszor 1995-ben telepedett ki: családdal, Los Angelesbe, és már nem élte tovább a bohém művészek életét. Beállt az egyik leghíresebb tengerentúli rajzfilmstúdióba, napi nyolc órába háttereket rajzolgatott. És attól kezdve nem is nagyon járt haza.
Még a Bizottság németországi turnéja alatt az egyik rajzát elcserélte egy Atari számítógépre és egy Yamaha D110-es hangmodulra. Létrehozta a Bad Quality Recordsot, melynek keretében a saját felvételei mellett a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-bp-service-11151">BP Service</a>-nek, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-tudosok-7727">Tudósok</a>nak és Dixinek az anyagait publikálta kazettán. Majd, amikor a Dovin Galériában 1990-ben nagy életrajzi kiállítása nyílt, nagyjából ezzel egy időben jelent meg első LP-je, a Tengerhajózás.
A következő években több, igazi wahornos CD-t (wHole, 1995; Madame Crain &amp; Wahorn, 1998; The Dancer Of The King, 1998) jelentetett meg. Utóbbival 1999 őszén Magyarországon is turnézott, hollywoodi táncosnővel (Rachel) és vetítéssel. Az ezredfordulón pedig feLugossy Lászlóval One címmel készített közös CD-t: Laca a telefonban mondta a szöveget, Wahorn pedig az alá pakolta a zenét. 2006-ban hazaköltözött Magyarországra, azóta Mezőszemerén él – és javarészt újra fest, illetve különbőző hobbizenekaraival (Wahorn Airport, Tapasztalt Ecsetek, Noise Flowers, 4Dog) ad alkalmi koncerteket.
JBSz
Kapcsolat: <a href="https://www.facebook.com/andras.wahorn/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/andras.wahorn/?locale=hu_HU</a>

Wahorn András

Varga Miklós (1956, Budapest) énekes, előadóművész. Nevéhez fűződik a 1980-as évek egyik legnagyobb hazai slágere, az Európa című dal. Az ősbemutatón az ő énekhangján szólalt meg István, a király a magyar könnyűzene történetének legsikeresebb rockoperájában.
1975-től a <a name="_Hlk142486805"></a>Grog, a Corpus, a Zenit, 1980-tól két évig a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-p-box-9362">P. Box</a>, s ezt követően rövid ideig a Sirokkó énekese volt. 1982-ben csatlakozott a svéd-magyar Safarihoz, amelynek 1983-ban elkészült az első albuma. Szörényi Levente ennek hallatán választotta ki Vargát István szerepére. A királydombi előadás sikerére alapozva szólókarriert kezdett, zenekart (V. M. Band, 1984) alapított. Első nagy sikere az Európa című dal volt. Ezt követően két sikertelen albumot készített (Európa, 1985), Játék, szenvedély, 1986), majd amikor a zenekar feloszlott (1990), mindinkább a színház felé fordult. Történelmi személyiségeket formált a János, a vitéz, a Jézus Krisztus Szupersztár, A költő visszatér, a Temesvár 1514, a Velünk az Isten, a Julianus, az Atilla – Isten kardja, a Honfoglalás és Az utolsó sírásó című darabokban. Szinte évente szerepel egy-egy új zenés előadásban, legutóbbi bemutatója 2022-ben volt, Az Ég tartja a Földet című musicalben IX. Gergely pápát alakította.
1990-től ismét megpróbálkozott a szólókarrierrel, de lemezei (A rockoperaház fantomja, 1992, Van remény!?, 1995, Hazatérés, 1999, Csemetekert, 2004, Vad volt és szabad, 2006) továbbra sem voltak kelendőek. 2005-től a Varga Miklós és a Band elnevezésű formációban is láthatjuk őt. Legutóbbi kiadványai: Újra itthon (2011), Ébredés - száz év magány után (2020), Újratöltve (2022).
Rengeteg elismerés birtokosa, néhány ezek közül: Az év énekese (1984), Bulgáriai Arany Orfeusz Fesztivál 1. helyezés (1985), eMeRton-díj (1990), Artisjus-díj (2001), Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2011), A Magyar Kultúra Lovagja (2019).
István, a király szerepében az utóbbi években is színpadra lépett, 2019-ben pedig egy televíziós dalverseny extraprodukciójaként a fiatalos megjelenésű énekes már felnőtt gyermekeivel - Vivien és Szabolcs - adta elő legnagyobb slágerét, az Európát. A 2022-ben Máté Péter-díjjal jutalmazott Varga Miklós továbbra is vállal fellépéseket és gyakran megjelenik a médiában.
A magyarországi pápalátogatás tiszteletére Keresztes Ildikóval és Vastag Csabával közösen készítették el a Magyar fohász 2023 című dalt.
JBSz, HZ
 Kapcsolat:
<a href="https://www.facebook.com/profile.php?id=100057580594738">https://www.facebook.com/profile.php?id=100057580594738</a> <a href="http://www.vargamiklos.hu/">http://www.vargamiklos.hu/</a>

Varga Miklós

Egyike a legsikeresebb zeneszerzőinknek és szaxofonosainknak. 1976-ban és 1985-ben San Sebastianban, 1985-ban Dunkerque-ben, 1986-ban Karlovy Varyban szavazták meg a legjobb szólistának, 1981-ben Wroclawban megkapta a kritikusok díját. Valamennyi zenekara (Dimenzió, Trio Strendhal, Jazz+Az) kora legnépszerűbb formációinak egyike volt. Megszámlálhatatlan filmslágert jegyez, több nagy sikerű musicalt írt, legutóbb színészdalokkal járta az országot. 
Klasszikus zongorázást tanult, tizenhat évesen John Coltrane Love Supreme című lemezét hallva vett más irányt az élete. 1976-ban szaxofonosként végzett a jazztanszakon, de már korábban bekapcsolódott a hazai jazzéletbe, mindenekelőtt az Interbrassban és a Kőszegi Rhythm and Brassban játszott. 1978-ban alapította meg első saját együttesét, a Dimenziót, amely az elkövetkező tíz évben többször átalakult, végül az 1987-es Avec Plaisir című nagylemezt követően oszlott fel véglegesen. Dés László ekkor alapította meg Snétberger Ferenccel (1957, gitár) és Horváth Kornéllal  (1954, ütőhangszerek) a nyolcvanas–kilencvenes évek fordulójának legnépszerűbb jazzformációját, a Trio Stendhalt. Több lemezüket Olaszországban vették fel, Európa-szerte koncerteztek, de felléptek Indiában is.
A nyolcvanas évek második felétől – a Dimenzió és a Trio Stendhal mellett – Dés előbb Udvaros Dorottyának, majd Básti Julinak és Cserhalmi Györgynek írt nagylemeznyi dalt, miközben filmzeneszerzőként is egyre aktívabb lett. Számos népszerű magyar filmnek – Nyom nélkül, Egymásra nézve, Szerelem első vérig, Szerelem második vérig, Csocsó, Üvegtigris, Sose halunk meg, A miniszter félrelép, Kalózok – szerezte a zenéjét. Emellett írt musicalt (Valahol Európában, A dzsungel könyve), valamint a Jazz+Az együttes zeneszerzője és zenekarvezetője volt. 1993-ban szólista lett, kortárs szerzők műveit adta elő, elsősorban kamara- és szimfonikus zenekarokkal. Miközben a 2003-ban megalapított Dés Septettel számos nagylemezt jelentetett meg. 2004-ben az újonnan alakult Magyar Jazzművészek Társasága elnökévé választották, de egy évvel később lemondott tisztségéről. 2008–2009-ben főként a Férfi és Nő – koncertturné négy színészre és zenekarra című produkcióval járta az országot – és adott annak keretén belül négy nagy sikerű koncertet a Művészetek Palotájában –, amit később a Nemzeti Színház is felvett a repertoárjába. 
Emellett az elmúlt időszakban, különösen az utóbbi három évben gyakorta szerepelt magyar írókkal (Esterházy Péterrel, Spiró Györggyel, Parti Nagy Lajossal, Závada Pállal, Grecsó Krisztiánnal) közös esteken, ahol aktuális zenészpartnereivel – fiával, az ütőhangszeres Dés Andrással, a bőgős Barcza Horváth Józseffel vagy a cimbalmos Lukács Miklóssal – szabad jazzel reflektálnak a felolvasott írásokra, folytatják azokat zenében.
Pályafutása során többek között dolgozott Nemes István, Geszti Péter, Bereményi Géza, Bródy János, Grecsó Krisztián, Parti Nagy Lajos, Müller Péter Sziámi dalszövegírókkal, Udvaros Dorottya, Básti Juli, Cserhalmi György, Kulka János, Koltai Róbert színészekkel, Szulák Andrea, Váczi Eszter, Szűcs Judith, Katona Klári, Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, Cserháti Zsuzsa énekesekkel, Demjén Ferenccel, Presser Gáborral, Somló Tamással.
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 31
Munkássága elismeréseként 1991-ben Liszt-díjat, 2007-ben Kossuth-díjat kapott.
JBSz
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 183–188.
Kapcsolat:
<a href="https://deslaszlo.hu/">https://deslaszlo.hu/</a>
<a href="https://www.facebook.com/deslaszlo/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/deslaszlo/?locale=hu_HU</a>

Dés László

A Prognózis – Vörös István (1955, ének, gitár), Jankai Béla (billentyűsök), Klemm Ervin (gitár), Kormos Gábor (basszusgitár), Bártfai György (dob) – a rhythm and blues felől közelített a modernebb újhullámos hangzáshoz, de elsősorban a zenekar énekese-gitárosa Vörös István tette eladhatóvá az egyébként nem túl eredeti, a keményebb rockvonalat szintis new wave-vel keresztező produkciót. (Érdekesség, hogy a második, 1983-as Start-válogatáson szereplő egyik számuk, Az abszolút balszerencse dala tartalmazza az egyik első rögzített magyar rapbetétet.)
Az új formációk közül leginkább ők nyerték el a hanglemezgyári szakemberek bizalmát és két nagylemezt is készíthettek (Előjelek, 1984, Tele van a város szerelemmel, 1986). Miközben olyan világsztárok hazai fellépései előtt melegíthették a közönséget, mint Tina Turner vagy Alvin Lee. 1987-es feloszlásukig folyamatosan koncerteztek, többek között a korszak legnagyobb szabadtéri helyein, a Budai Ifjúsági Parkban, majd később a Petőfi Csarnokban.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 149–150.

Prognózis

Az 1982. április 1-jén, bolondok napján alakult Satöbbi története jól érzékelteti, hogy az 1980-as évek Magyarországán milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük a feltörekvő fiatal zenekaroknak. A kezdetben Kentaur (Erkel László, 1965, ének, billentyűsök), Pethő Zsolt (ének) és Seres Péter (ének, gitár) hármasára alapuló formáció a GM49 és a Forum mintájára a ska zenét hozta divatba, mindezt fanyar, abszurd, ironikus, humoros szövegekkel társítva. Középiskolás és egyetemista körökben kiugró sikereket aratott, a klubéletben sztárzenekarnak számított.
A Satöbbit az énekes bátyja, Erkel András próbálta menedzselni. Mint a Magyar Ifjúság-ban 1989-ben elmesélte: „Eleinte minden jól indult. Szerepeltünk az 1983-as Ki mit tud?-on, kislemezünk jelent meg, a rádiófelvételeinket játszották, de akkoriban előrelépni csak úgy lehetett, ha nagylemezünk jelenik meg. Azt azonban nem tudtuk elkészíteni. A Satöbbi fennállásának hat éve alatt Wilpert (Wilpert Imre, az MHV márkamenedzsere – a szerk.) talán ha egyszer látta a zenekart, s bár szerette a zenénket, nem hitt benne. Bármerre fordultunk, a 22-es csapdájába kerültünk. A tévében azt mondták, szerepelhetünk, ha országosan ismertek leszünk. Vidéken viszont azt mondták, nem vagyunk ismertek, mert nem szerepelünk a tévében. A Hanglemezgyárban azt emlegették, ha már elég nagy sikerünk van, akkor ők is beszállnak reklámmal, pénzzel. De a sikerhez előbb pénzre, reklámra lett volna szükség. De nekünk nem volt pénzünk. Szerettünk volna bekapcsolni szponzorokat, de csak akkor támogattak volna, ha már híresek vagyunk.”
A Satöbbi hat évig tartotta magát, 1983 és 1985 között három önálló kislemeze (Milyen is neked, mikor kezemben kezed / Zsiráf, Az ajtó / Sárkány, Szolid party / Árnyjáték) és az Interpop ’86 fesztivál kapcsán egy, a Smoggal közös korongja (James Bond) jelent meg, valamint szerepeltek a harmadik Start-válogatáson is (Róma). 1985-ben a Depeche Mode első budapesti látogatásán előzenekar lehetett, 1986-ban pedig a Magyar Rádióban gerillamódszerrel, többnyire éjszaka felvett egy nagylemeznyi anyagot, ami végül csak a 2010-es években jelent meg.
A felvételek kálváriája szintén tipikus nyolcvanas évekbeli történet. Miként Erkel András elmesélte: „Elhívtam Pressert az egyik koncertünkre, aki rettenetesen megkritizált bennünket, de segített, ő volt a zenei rendező. Amikor készen voltunk a lemezzel, megpróbáltuk eladni. Wilpert mondta, ha jó, átveszi. De pechünkre, az MHV-nál ekkor döntöttek a piacgazdálkodás bevezetése mellett. Egy-két művészeti szempontból fontos előadótól eltekintve csak a 100 ezer példányos sztárokkal kötöttek szerződést. Így a mi lemezünk – bár Wilpertnek tetszett, s már a borító is kész volt – szóba sem jöhetett. Ott álltunk megfürödve, ki fizesse a lemez elkészítésének költségeit, a közreműködők gázsiját, a stúdióidőt? Semmiféle írásos szerződésünk nem volt. Mindent a hitre, a bizalomra alapoztunk. Nyilvánvalóvá vált, hogy a hazai viszonyok alaptétele: építsd fel magad a sikert, az intézmények pedig majd osztoznak veled ebben!”
1988-ban aztán Kentaur megunta az állandó szélmalomharcot, kivált a Satöbbiből, és szólópályára lépett, Pethő Zsolt később a Holló Színház, majd a L’art pour l’art Társulat tagjaként folytatta pályáját, de közben a Satöbbit sem adta fel. Egyrészt a régi dalok (Live, 1995) újrajátszása után újra stúdióba vonult (A világ legszebb dalai, 1996), másrészt a régi harcostárs Seres Péterrel és változó felállású zenekarával időről időre koncertezett, mi több, 2017-ben teljesen új dalokból álló Satöbbi-nagylemezzel (Vissza a pénzt!) is előrukkolt.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 155–157.

Satöbbi

Az 1980-as évek legsikeresebb újhullámos zenekara 1981-ben a Józsefvárosi Klubban kezdte pályáját, a „startolók” legtehetségesebb együtteseként vált ismertté.
Laár András (1955, gitár, ének) és Bornai Tibor (1955, billentyűsök, ének) 1973-tól több zenekarban (Küllőrojt, Almárium 1975) játszott, majd 1979-ben Márton András (1954, dob) csatlakozott hozzájuk az akkor megalakuló Kentaur együttesben. (Ugyanebben az évben Laár rövid időre a Panta Rhei énekeseként is bemutatkozott az együttes egyetlen nagylemezén.) 1981 februárjában hárman alapították még a KFT-t, nem sokra rá negyedik társnak bevették II. Lengyelfi Miklóst (1955, basszusgitár, bőgő), és már vele adták bemutatkozó koncertjüket 1981 márciusában.
A zenekar a nyári Tánc- és popfesztivál-on vált ismertté, a Bábu vagy című daluk, illetve annak színházi elemekkel dúsított, pantomimes előadásmódja emelte ki őket a mezőnyből. A Hanglemezgyártól ezt követően exkluzív szerződést kaptak, első nagylemezük (Macska az úton) 1982-ben jelent meg. Rendszeresen turnéztak (az LGT-vel is), négy hónap alatt kétszáz koncertet adtak, klubjuk volt a Lágymányosi Közösségi Házban, a Szkéné Színházban bemutatták Elmúltak az ünnepek című zenés darabjukat (miként fogalmazták: „még nem színház, már nem koncert”). Groteszk, abszurd, olykor agyzsibbasztó hangvételű, a valóságot gyakran görbe tükörben ábrázoló dalaikra (Elmúltak az ünnepek, Tea, Üzenet a liftből, Nem sikerül kikúrálni magam, Macska az úton, A pénztárcámat, A fodrász) elsősorban az intellektuális, egyetemi közönség volt vevő, ezért a zenekar fokozatosan háttérbe szorult a napfény- és nosztalgiazenét vagy teenybopper rockot játszó formációk mögött.
Az MHV második nagylemezüket (Üzenet a liftből / A fodrász, 1983) sikertelennek értékelte, a megjelenés további feltételeként megszabta, hogy a zenekar írjon népszerű slágereket. (Bár azért egy poénra vett, de igen erős punkos, posztpunkos mellékes kislemezt [Lie Lie Lie / Association] is kiadtak tőlük WYX néven, ami voltaképpen Márta István projektje.) Legnagyobb sikerük, az Afrika éppúgy az életben maradásért készült, mint a Bál az Operában című harmadik nagylemez. 1985-ben Hazel O’Connorral turnéztak itthon, Jugoszláviában és Ausztriában, és közös kislemezt készítettek. 1986-ban Bostonban, majd Los Angelesben is felléptek egy fesztiválon. Majd jött a Balatoni nyár és a Siker, pénz, nők, csillogás (róla az Elizabet és az Utcai zenekar lett sláger).
A KFT, ha kellett, mindig bizonyította, hogy futószalagon tudna popslágereket írni, de öntörvényű zenei világukat, sajátos világlátásukat nem adták fel. 1988-ban elsőként szerződtek magáncéghez, a Szimultán Rt.-hez (más kérdés, hogy rá is fáztak), majd két évvel később ismét kiadót váltottak, amely jelezte, hogy a KFT által játszott rétegzenére az inflálódó popvilágban nincs komoly kereslet. Ahogy Laár fogalmazta: „Végig úgy éreztük, hogy homokban biciklizünk.” Még egy darabig bicikliztek, majd 1991-ben a 10 éves jubileumi koncertjük egyben a búcsút is jelentette.
Laár visszavonult, a Buddhista Főiskolán tanított, Bornai szólólemezeket adott ki, Márton történelmi újságot alapított és a Beatles-dalszövegfordításait rendezte kötetbe, Lengyelfi zenei lapot szerkesztett, és session zenészként dolgozott. 1996. október 12-én a Budapest Sportcsarnokban a Bál az Interneten című különleges produkcióval ismét színre léptek (Hazel O’Connor Dublinból énekelt velük). Bár 1999-ben Laár helyén Mohai Tamással (Faxni, Háború, Boom Boom) albumot is készítettek (Éljen a szerelem, 2000), a társulás csak tizenkét fellépést ért meg.
Az új évezredben Márton ismét összehozta a zenekart. A klasszikus felállású KFT tizenhárom év után, 2003-ban készített új nagylemezt (Higiénikus ember), és az életművet azóta három másikkal (Nem csupa angyal, 2006, A bábu visszavág, 2008, Ufoshow, 2015) egészítette ki. Miközben 2006-ban a zenekar „negyedszázados sajátos egyéni hangzás- és szövegvilágú, sikerekben gazdag munkássága elismeréseként” a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapta.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János, A magyarock története 2 (80–90-es évek), Bp., Kossuth Kiadó, 2019, p. 148–149.
 
Kapcsolat: <a href="http://kft.hu/">http://kft.hu/ </a>
<a href="https://www.facebook.com/KFTzenekar/">https://www.facebook.com/KFTzenekar/</a>
Cikkeink: <a href="https://index.hu/kultur/popkult/2023/01/08/cseh-tamas-kern-andras-csik-zenekar-demjen-ferenc-wellhello-zene/">https://index.hu/kultur/popkult/2023/01/08/cseh-tamas-kern-andras-csik-zenekar-demjen-ferenc-wellhello-zene/</a>

Trunkos András

Somló Tamás (1947-2016) basszusgitáros, szaxofonos, énekes, dalszerző, aki Magyarország két csúcszenekarában is játszott – az 1960-as években az Omega, az 1970-es, 1980-as években az LGT tagja volt.
1947. november 17-én született Budapesten. Először hegedülni tanult, majd tizenhárom évesen szaxofonra váltott, még tucatnyi hangszeren játszott, a basszusgitártól a zongorán át a fúvós hangszerekig. Heinemann Sándornak, a Royal Orfeum vezetőjének, a nagycirkusz karmesterének hatására beiratkozott az Állami Artistaképzőbe, ahol cirkuszi zenebohóc lett.
Rövid ideig az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-atlas-6538">Atlas</a> együttesben zenélt, majd az akkor még amatőr <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-omega-51">Omegá</a>nak 1964-től három éven át volt tagja – szaxofonozott és énekelt –, de közben az anyagilag sokkal jövedelmezőbb artista szakmával sem szakított. A Luxor zsonglőrcsoporttal körbeturnézta a világot, majd miután a csapat 1969-ben szétszéledt, Somló a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kex-6750">Kex</a> együtteshez csatlakozott, amely azonban 1971-ben feloszlott. 1972-től a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-non-stop-250">Non-Stop</a> együttes frontembereként lépett színpadra, a következő évben meghívták basszusgitárosnak a távozó Frenreisz Károly helyére az első magyar supergroupba, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-locomotiv-gt-113">Locomotiv GT</a>-be.
Zenésztársa, Presser Gábor elmondása szerint Somló Tamás színpadi jelenléte nagy húzóerőt jelentett a zenekar számára és zenészi képességeit mutatta az is, hogy amikor 1973-ban helyett belépett az LGT-be, néhány hét alatt megtanult basszusgitározni.
Többek között ő szerezte a Ha a csend beszélni tudna, az Álomarcú lány, az Ülök a járdán, a Valamit mindig valamiért, a Boogie a zongorán, a Primadonna, a Nagyon kell, hogy szeress és az Annyi mindent nem szerettem még című LGT-slágerek zenéjét. Énekhangja és éneklési stílusa egészen egyedülálló és azonnal felismerhető volt.
Az 1980-as évek elejétől az LGT turnéi ritkultak, az együttes az 1987-es tabáni koncert után felfüggesztette tevékenységét, jóllehet hivatalosan nem jelentették be feloszlásukat. 1992-ben emlékezetes búcsúkoncertet adtak a Nyugati pályaudvaron, 1997-ben Somló Tamás 50. születésnapját ünnepelték fellépéssel. 2007-ben a Szigeten arattak hatalmas sikert, 2013-ban újra összeálltak két koncertre az Arénában, majd Alsóörsön.
Somló Tamás 1986-ban Dániába ment „vendéglátózni” egy külföldi zenészekből álló tánczenekarban énekelt és szaxofonozott. 1992-ben <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-demjen-ferenc-330">Demjén Ferenc</a> unszolására jött haza. Az ő rábeszélésére és szövegírói közreműködésével jelentette meg 1993-ban első szólólemezét (Somló), amelyet a Semmi cirqsz (1997), az 50mló koncert (1998), a Zenecsomag (2000), és a Best of (2004) című önálló albumai követtek.
Számtalan előadónak írt dalokat, illetve szerepelt azok albumain (Balázs Fecó, Bródy János, Charlie, Demjén Ferenc, Dés László, Illés Lajos, Katona Klári, Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, Presser Gábor, Révész Sándor, Szűcs Judith, Udvaros Dorottya, Zalatnay Sarolta, Zorán, Animal Cannibals, Edda, Rapülők) A Patika (1996) című televíziós filmsorozat két betétdalát adta elő, szerepelt szerzeménye az 1999-es Hippolyt című filmvígjátékban. Jótékonysági előadásokon vett részt, rendszeresen fellépett nosztalgiakoncerteken és fesztiválokon.
Játszott a Zenevonat nevű formációban, amelyben rajta kívül még két LGT-tag zenélt (Karácsony János és Solti János). Itt a legsikeresebb LGT-slágerekből állítottak össze koncertprogramot.
Somló Tamást 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. Ugyanebben az évben, már ősz fejjel szerezte meg a jogi diplomát. 2020-ban - posztumusz - neki ítélték az Emberi Hang díjat.
2016. július 19-én, 69. életévében türelemmel viselt hosszú, súlyos betegség következtében hunyt el Budapesten. A halálát követő napon zenésztársai emlékkoncertet rendeztek tiszteletére a Tabánban, az LGT nagy sikereinek színhelyén. Szeptemberben Karácsony János, Presser Gábor és Solti János hivatalosan bejelentették, hogy egykori társuk nélkül az LGT nem lép fel többet.
2022. májusában Szigetváron felavatták Somló Tamás köztéri szobrát, és a környező teret is róla nevezték el. A városban közel 20 éven át szerepelt a helyi zeneiskola jótékonysági rendezvényein.
Egykori zenésztársai egyetértenek abban, hogy Somló Tamás volt a magyar zenei élet egyik legsokoldalúbb, legőszintébb és leglazább alakja.
HZ

Somló Tamás

Karácsony János (1951, Budapest) az 1970-es, 1980-as évek egyik legjelentősebb hazai gitárosa, az egykori Generál zenekar, majd a Locomotiv GT tagja, akit énekesként és zeneszerzőként is megismerhettünk.
Gyerekkorát Óbudán töltötte. Zongorázni tanult, majd áttért a klasszikus gitárra, amelyen nyolc éven át tartó képzést kapott. Középiskolás korában fordult a hazai beatzene felé. Csodálta a Radics Bélával felálló Sakk-Mattot, de nagy hatással voltak rá az Illés koncertjei is.
Tizenhat évesen, 1967-ben lett a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-ferm-6741">Ferm</a> tagja, amely abban az időszakban Vincze Viktória énekesnő kísérőzenekara volt. Főleg szalagavatókon és iskolai bálokon léptek fel. A közönség mindig az aktuális slágereket szerette volna hallani, úgyhogy rövid időn belül háromszáz-háromszázötven számot tanult meg gitáron, de énekelt is a fellépéseken.
1971-ben alapító tagja volt a Ferm és a ZéGé zenekarokból létrejött <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-general-390">Generál</a> együttesnek. 1972-ben a Mit tehet az ember? című dalukkal megnyerték a Ki Mit Tud?-ot, ami országos hírnevet, és külföldi fellépéseket hozott nekik. És Karácsony János itt lett elismert gitáros, aki bluest, akusztikus balladát és countryt egyformán jól játszott és énekelt.
1974-ben csatlakozott az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-locomotiv-gt-113">Locomotiv GT</a>-hez, ahol nehéz örökség várt rá, hiszen Barta Tamás helyét kellett átvennie. Karácsony azonban itt is bizonyított: szerzeményeivel, gitárjátékával és jellegzetes énekhangjával hozzájárult az LGT hatalmas sikeréhez. Legismertebb dalai a Rajongás, az Engedj el, Az utolsó szerelmes dal, A dal a miénk, az Áldd meg a dalt, A síneken és az Ellenfél nélkül.
Az LGT az 1980-as évek második felében egyre kevesebbet koncertezett, a tagok pedig leginkább szólókarrierjükre koncentráltak. Karácsony János három saját albumot jelentetett meg, amelyeken énekel és gitáron játszik. Az időn túl (1986) című első lemezének zenéjét ő szerezte, a dalszövegek nagyrészét Sztevanovity Dusán írta, de indiai és japán költők egy-egy megzenésített verse is helyet kapott a korongon. Az LGT-tagok közül Presser Gábor és Solti János is szerepel a lemezen, amelynek dalait Révész Sándorral közös turnéján mutatta be a gitáros-énekes. 1996-ban jelent meg James című kiadványa (James a zenész egyik beceneve, a másik az Indián). Karácsony jobbára az előző albuma zenészeivel dolgozott együtt, Sztevanovity Dusán írta a szövegeket, Presser Gábor zongorázott, valamint ő szerezte három dalnak a zenéjét. A Boldog Karácsony című harmadik nagylemeze 2002-ben jött ki. Ezen az albumon már más csapattal dolgozott együtt, Závodi Gábor volt az alkotótársa, a dalszövegeket Korom Attila írta. Karácsony János talán ezen a lemezen mutatta meg leginkább, hogy mennyire komplex tehetség, aki dalszerzőként, gitárosként, énekesként, hangszerelőként és producerként is kiválót nyújt.
1981-ben tagja lett a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-supergroup-7029">Supergroup</a> nevű jazz- és rockzenészekből álló alkalmi formációnak. Közreműködött számtalan magyar előadó lemezén, szinte a teljes hazai élvonal szerepeltette őt a kiadványain. Ezenkívül zenei rendezőként dolgozott - többek között - Katona Klári, Zorán, Komár László, Kern András és a Napoleon Boulevard albumain. A 80-as években zeneszerzője volt Szomjas György több filmjének (Falfúró, Mr. Universe, Könnyű vér). 1990-ben két jó baráttal, Lerch István billentyűssel és Solti János dobossal együtt járta az országot. A Locomotiv GT 1992-es búcsúkoncertje után visszavonult, egyre kevesebb produkcióban vett részt, csak az LGT és a Generál újjáalakulása kapcsán tért vissza a színpadra és a stúdióba. De a csendesebb évek alatt sem szakadt el a zenétől: folyamatosan gyakorolt és komponált. És gitártudását évek óta továbbadja tanítványainak.
Zenei munkásságának elismeréséül 2000-ben Hungaroton életműdíjat kapott, 2005-ben pedig A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át.
Az énekes-gitáros manapság ismét aktívan zenél, fellépései vannak a Karácsony János Akusztik és a Karácsony János Trió elnevezésű formációkkal, és idén nyáron - Presser Gábor társaságában - koncertezik a Csík Zenekarral is.
HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/karacsonyjames/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/karacsonyjames/?locale=hu_HU</a>

Karácsony János

Solti János (1953, Budapest) az elmúlt évtizedek egyik legkiválóbb magyar dobosa, aki olyan zenekarokban játszott, mint a Generál, az LGT, a Hobo Blues Band és a Tátrai Band.
Zenei óvodába, utána pedig zenei általános iskolába járt, ahol hegedülni tanult. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazzdob tanszakán <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kovacs-gyula-44718">Kovács Gyula</a> tanítványa volt 1973-1976 között.
A rendszeres gyakorlás mellett 1972-ben még középiskolásként, Dandó Péter basszusgitárossal megalapította a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-theatrum-7093">Theatrum</a> zenekart, amely a klasszikus zene, a jazz és a rock ötvözetét játszotta.
Ezután zenélt a Stop nevű együttesben, ahol elmondása szerint a menedzser azzal szélhámoskodott, hogy ők a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-non-stop-250">Non-Stop</a> együttes. Odamentek egy helyszínre és a szervezők látták, hogy ez bizony nem a Non-Stop. De mivel ők már ott voltak teljes felszerelésben, így hát lejátszották a koncertet. Solti János később zenélt a „valódi” Non-Stopban is.
1975-től dobolt az „újragondolt” <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-general-390">Generál</a> zenekarban, a Charlie- és Tátrai-korszakban, amikor funkos, teljesen más irányú zenével jelentkeztek, mint azt megelőzően. Rengeteg külföldi fellépésük volt, míg itthon igazából csak a zenésszakma ismerte el őket.
1977-ben „igazolt át” a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-locomotiv-gt-113">Locomotiv GT</a>-be. Az Amerikába távozott alapító tag, Laux József helyére érkezett. Somló Tamás győzte meg őt arról, hogy az LGT-ben folytassa a zenélést. A magyar könnyűzene korszakos jelentőségű együttesének 2016-ig, a zenekar pályafutásának végéig tagja volt.
Az LGT inaktív időszakában játszott a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-hobo-blues-band-9447">Hobo Blues Band</a>ben (1989-1998), a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-tatrai-band-11288">Tátrai Band</a>ben (1991-1999) és a Magyar Atom blues-rock zenekarban is (1994-től).
Emellett számos album készítéséből vette ki a részét – saját bevallása szerint a négyszázadik körül hagyta abba a közreműködésével készült lemezek számon tartását. Rendszeresen szerepelt Demjén Ferenc, Zorán, Katona Klári lemezfelvételein, valamint LGT-s zenésztársainak szólóalbumain is ő dobolt.
Stúdiózenészként jazz-előadókkal is több kiadványon játszott együtt. Lemezt készített olyan hazai művészekkel, mint Szabó Gábor, Lakatos Tony, Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula és Dés László és Deseő Csaba. Szerepelt külföldi zenészek albumain is (Krzysztof Ścierański, Dave Samuels, Rainer Brüninghaus, Zbigniew Namysłowski).
Ugyancsak jazz-vonalon dobos-ütőhangszeres volt olyan formációkban, mint a Tomsits Jazz Group (1978-tól), a Supergroup (1981-82), a Things (László Attila gitárossal, 1985-től) az In Line Group (Vasvári Pállal és Csepregi Gyulával, 1989-től) és a Slang zenekarban (ifj. Rátonyi Róberttel, Muck Ferenccel és Tóth Tamással, 1989-től).
Az elmúlt időszakban sajnos más okból emlegették őt. Egy hatalmas fájdalommal járó súlyos betegség támadta meg, amelyet öt éven át tartó küzdelemben, különböző kezelések segítségével sikerült legyőznie. Ma pedig már újra zenél, közös produkcióban szerepel Karácsony Jánossal, és fellép Tátrai Tiborral is.
Solti János ütőhangszeres játéka a ma működő zenészek minden generációjára hatással volt. Jelenleg a kőbányai MZTSZ Zeneművészeti Szakiskola tanszakvezető tanára.
Tizennégyszer részesült „Az év dobosa” szakmai díjban (1977-91), nyolcszor pedig „Az év dobosa” közönségdíjban. 1991-ben és 1992-ben is megkapta az eMeRTon-díjat, 2000-ben pedig Hungaroton-életműdíjjal tüntették ki. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét és az Artisjus Zenei Alapítvány díját vehette át. 2008-ban Jávori Vilmos-emlékgyűrűt kapott, 2010-ben kiemelkedő közreműködő-zenészi pályafutásáért Fonogram-díjban, 2022-ben pedig ismét Artisjus Előadóművészi Díjban részesült.
HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/janos.solti.53">https://www.facebook.com/janos.solti.53</a>

Solti János

Slamovits István (1953, Miskolc), becenevén Slamó, gitáros, énekes, dalszerző, aki 1977-1983 között az Edda tagja volt, és tevékeny részese a zenekar első sikerkorszakának.
Első együttese 1970-től a Luw volt, Slamó basszusgitározott, a bátyja, Slamovits Tibor (1950) pedig a szólógitáros. A Borsod megyei Sajószentpéteren, a Bányász Művelődési Házban pengették a húrokat, főként Deep Purple- és Uriah Heep-számokat játszottak. 1971 nyarán Tibor katonai behívója miatt kezdett el Slamó szólógitáron játszani. 1972-73-ban a Grogs nevű banda tagja volt.
Következő zenekara 1973-1975 között a Kőtörő volt, amely a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical Miskolci Nemzeti Színház által bemutatott adaptációjának élő zenei hátterét adta. A Kőtörő után a főleg heavy metal stílusban próbálkozó miskolci Wanderers következett (1976-77), mellyel azonban nem sikerült sikereket elérniük.
1977-ben Pataky Attila elhívta őt az Edda együttesbe. 1978-ra összeállt a „nagy ötös” és megtörtént a csoda. A „bakancsos” <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-edda-bakancsos-9380">Edda Művek</a> volt a debreceni Color együttest követően a második vidéki zenekar, akiknek sikerült az áttörés. A fővárosban és az egész országban pillanatok alatt futottak be, hatalmas sztárok lettek. Slamó alapvetően meghatározta a zenekar hangzásvilágát - gitározott, zenét szerzett és szövegeket írt. Öt sikeres év után a Pataky Attila és Slamovits között kialakuló, főleg zenei kérdésekkel kapcsolatos nézetkülönbség oda vezetett, hogy az Edda Művek akkori formációja 1983 decemberében megtartotta búcsúkoncertjét Miskolcon, majd feloszlott.
Slamovits ekkor egy időre elvonult a nyilvánosság elől. 1985-ben jelentkezett újra - jó nevekből álló zenészgárdával (Nagy Feró, Lugosi László, Trunkos András) kiadott egy nagylemezt Slamó címmel, ez azonban nem aratott számottevő sikert.
1987-ben Szatai Gábor énekessel megalapította a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-no-107549">No</a> együttest, amelyet a „magyar U2” néven emlegették, ám szélesebb körben nem voltak vevők a zenéjükre. A formáció - amelyben 1993-tól Barille Pasquale, az R-GO egykori dobosa is játszott - azért 1992 és 1994 között kiadott három nagylemezt. A dalokat Slamó írta, legismertebb ezek közül talán az első albumukon szereplő Hallottalak sírni volt.
Még 1988-ban, kissé feledve a korábbi nézeteltéréseket, elkészítette az Eddával a Pataky-Slamovits lemezt, és később is gyakori vendége volt a jubileumi Edda-koncerteknek.
1994-ben - ismét jeles közreműködőkkel - megjelent Slamó Unplugged című albuma. 1998-ban, tíz év után feloszlott a No együttes, ekkor Slamovits István Izraelbe költözött. 2005-ben aztán ismét hazatelepült és újfent megalapította a No együttest, mely felállás azonban nem volt tartós: 2007-ben ismét megszűnt. Ezután Slamó ismét Izraelbe költözött, ahonnan 2009-ben tért vissza.
2011-ben tervbe vették Som Lajossal a Storm együttes megalapítását, sajtótájékoztatón be is mutatkoztak, de a zenekar nem kezdte meg működését. Helyette 2011 végén egy televíziós tehetségkutatóból ismert énekessel, Mr. Joe-val Slamo Revans néven hoztak létre új együttest, amely egy év után feloszlott.
Slamovits István 2012 óta a családjával Németországban él, visszavonultan. 2023-ban, hetvenedik születésnapja alkalmából Miskolc díszpolgári címre szerette volna jelölni őt, azonban a megkeresésükre nem reagált a 70-es, 80-as évek egyik legfontosabb hazai dalszerző-gitárosa.
HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/groups/428070969467473/">https://www.facebook.com/groups/428070969467473/</a>

Slamovits István

Póka Egon (1953-2021) basszusgitáros, zeneszerző, a Hobo Blues Band tagja, a hazai blues-rock műfaj meghatározó zenésze, aki a Kőbányai Zenei Stúdió művészeti szakképző iskola alapítója és igazgatója volt.
Kőbányán nőtt fel, elmondása szerint nem tudatosan választotta a zenészpályát. Éveken keresztül zongorázni tanult, inkább kötelességből zenélt, nem szeretetből. Jóval később kezdett el komolyabban érdeklődni a zene, főként a beat, majd a rock iránt. Bekerült zenészkörökbe, olyan művészekkel ismerkedett össze, mint Fogarasi János, Orszáczky Jackie, Horváth Charlie és Radics Béla. Az 1960-as évek végén már basszusgitározott, barátaival - köztük Révész Sándor énekessel - a Led Zeppelin, a Cream és Jimi Hendrix zenéit játszották.
1971-ben, alig 18 évesen a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-tuzkerek-6765">Tűzkerék</a> basszusgitárosa lett, így együtt zenélhetett Radics Bélával - hozzá még egyszer visszatért, 1977-ben a Radics - Póka - Döme Dezső felállású trió kápráztatta el a rockközönséget.
Aztán - még mindig 1971-et írtak – a Zorán által vezetett <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-metro-6269">Metro</a> együttesben zenélt. Ám ismét váltott, 1972-ben már a Horváth Charlie énekessel megerősített <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-olympia-6820">Olympia</a> zenekarban basszusozott, amellyel nyugati vendéglátózásba kezdtek. Miután hazatért, már a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-juventus-6712">Juventus</a> együttessel lépett fel a Metronóm ’77 fesztiválon.
1978-ban lett - az akkor három hónapja alakult – <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-hobo-blues-band-9447">Hobo Blues Band</a> tagja. Földes László Hobo elmondása szerint Póka Egon alakította ki a HBB zenei arculatát. Az együttes első nagylemezének (Középeurópai Hobo Blues, 1980) zenei anyagát Póka és Pálmai Zoltán dobos játszotta fel – mert sietniük kellett, és a zenekarból addig csak kettejüknek volt stúdiós gyakorlata.
Póka 1993-ig játszott a HBB-ben, a zenekar addig megjelent egy tucat nagylemezének zenéit nagyrészt ő szerezte. Köztük volt a Tátrai Tiborral közösen írt 1984-es Vadászat című dupla album zenéje is, amely rengeteg rockrajongónál ott szerepel a „Minden Idők Legjobb Hazai Lemezei”-nek listáján. Egy sor kiváló zenész megfordult a HBB-ben, és készítettek közös lemezt Allen Ginsberg amerikai beat-költőlegendával, és Doors-dalokból is összeállítottak egy dupla lemezt.
Láthattuk őt Szomjas György kultikus filmjében (Kopaszkutya, 1981). Zeneszerzője volt Deák Bill Gyula több szólólemezének, de zenei rendezőként más előadókkal is dolgozott együtt.
1994-ben csatlakozott a gitáros Szekeres Tamás zenekarához, 1997-ben egy másik egykori „Fekete Bárány”, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-p-mobil-6827">P.Mobil</a> tagja lett. 2009-ig zenélt Schuster Lórántékkal, ezalatt három nagylemezt adtak ki együtt. 2009-2011 között - a zenekar utolsó időszakában - ismét játszott a Hobo Blues Band-ben, és az előző években is több alkalommal fellépett Földes László Hobóval.
Közben a 2009-ben alakult Póka Egon Experience vezetője és basszusgitárosa is volt. Led Zeppelin, Cream és Jimi Hendrix-dalokat játszottak. A trióban két fiatal zenész volt a társa - a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-mattset-66337">MattSet</a> zenekarból ismert Szakadáti Mátyás (ének, dob) és ifj. Tornóczky Ferenc (gitár). Póka Egon tagja volt Visegrádi Négyek országainak zenészeiből alakult Visegrád Blues Band-nek.
Közéleti szerepet is vállalt, 1990 és 1994 között a kőbányai önkormányzat képviselő-testületének tagja volt. 1994-ben megalapította a Kőbányai Zenei Stúdiót, amelynek igazgatói tisztségét is betöltötte, és amely számos zenészt adott azóta a hazai rockszakmának. Művészi és tanári munkásságának elismeréséül Weiner Leó-díjjal jutalmazták.
További díjai és elismerései között szerepel: Kőbánya díszpolgára (2003), A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2012), Máté Péter-díj (2019), és az Artisjus-díj, amit 2021-ben posztumusz ítéltek neki.
Póka Egon súlyos betegség következtében 2021. szeptember 14-én hunyt el. Minden idők egyik legjobb magyar basszusgitárosa, aki rengeteget tett azért, hogy a blues és a rockzene meggyökeresedjen idehaza, 68 évet élt.
HZ