Publication/name

Mező

A hegedű hangszínét és kifejező erejét definiálta újra a jobb híján szintén a világzenei színtérhez sorolható Lajkó Félix, akinek szonikus világa erősen egyéni: magyar, roma és szerb népzene, kortárs hatás, illetve némi jazz keveredik benne. Az öntörvényű és kiszámíthatatlan vajdasági hegedűművész még Dresch Mihály zenekarában tűnt fel, úgy 1993 táján, aztán az évtized derekán bandával és anélkül is meghódította Budapestet. Azóta sokszor sok időre eltűnt, de mindig újra felbukkan, és különböző formációban ismét megcsillogtatja tudását. De lényegében továbbra is ugyanazt az egy, élethosszig tartó művet játssza.
Újat mondani róla továbbra is nehéz, az őt jellemző kettősség változatlanul igaz: istenadta tehetség, sorsa mégis – vagy tán épp ezért – kiszámíthatatlan. Lényegében ma sem jár sokkal előrébb, mint mondjuk öt éve, és ma sincs igazán elveszve. Úgy kezeli a hangszerét, olyat húz a vonójával, amit nem lehet tanulni, szívből és vérből muzsikál, néha a legelemibb zenei szabályokat is felrúgva. Játéka helyenként hamisnak tűnhet persze, el-elcsúszik a hangokkal, de a temperált hangköz csak európai beidegződés. S ha Lajkó valamire valóban nagy ívben tesz, az épp a beidegződés. És a megfelelni vágyás, illetve kötelezettség. 2009-ben New York-ban ráadást sem adott („nem éreztük, hogy kellett nekik”, nyilatkozta), ahogy a koncert utáni fogadáson is látványosan félrevonult. Miként mondogatja, neki teljesen mindegy, hogy Tokió, New York koncerttermeiben vagy egy kis szerbiai falu kocsmaközönségének játszik. Ahogy a változás, fejlődés hiányát firtató vélemények is rendre leperegnek róla. „Nem tudok kitalálni semmi újat. Mindig ugyanazt fogom az emberek fejéhez verni.” – nyilatkozta 2009-ben az Figyelőnetnek. Vagy 2012-ben a Lángoló Gitárokban Rácz Mihálynak: „Minden alkalommal mást kéne csinálnom? Nézd meg, a falusi hegedűsök életük végéig ugyanazt játsszák, ráadásul generációkon át.”
Lajkó Félix a vajdasági Topolyán született, a nyilas jegyében, Beethovennel egy napon. Zenekedvelő családban nevelkedett, amelynek korábban egyetlen tagja sem választotta a zenélést élet- és szakmai hivatásul.
Első hangszerével, a citerával tíz éves korában ismerkedett meg. Hegedűt két évre rá vett először a kezébe. Az alsófokú zeneiskolát három év alatt végezte el Kishegyesen. A szabadkai zenei középiskola második osztályát otthagyva indult el Budapestre, kölcsönkért hegedűvel, ahol a Dresch Quartet tagja lett. Azóta ingázik Budapest és Szabadka között, egyformán képviselve és összekötve az anyaországot és a Vajdaságot.
„A zeném alapját a hangszerem érzékenysége és sokszínűsége adja. Nem játszom semmilyen új stílusú muzsikát, csak járom a magam útját, improvizálok és zenét komponálok. Nem teszek különbséget zenei stílusok és irányzatok között; játszok népzenét, klasszikus muzsikát, rockot, bluest, jazzt és improvizatív dallamokat.”
Sok neves együttessel és egyéniséggel dolgozott. Tagja volt Szabados György együttesének, a MAKUZ-nak és Boris Kovač zenekarának, a Ritual Nova-nak. Számos alkalommal fellépett a világhírű japán bhutó táncossal, Min Tanaka-val, a francia Noir Désir zenekarral. Több koncertet adott Alexander Balanescu-val, Boban Marković rézfúvós roma zenekarával. Számos színházi előadáshoz írt zenét, például a Szabadkai Népszínház Közellenség című vajdasági underground operettjéhez, de komponált a Franciaországban élő, szintén vajdasági születésű, legújabban a budapesti Trafót igazgató Jozef Nadj (Nagy József) és Bozsik Yvette koreográfiaihoz is. Nevéhez fűződik az 1998-as szarajevói kulturális fesztivál, a Sarajevska Zima himnuszának megkomponálása. Számos nagyjátékfilmben szerepelt és róla forgatta Jancsó Miklós a Játssz, Félix, játssz! című kisfilmjét. 2000-ben zenét írt a Velencei Biennálé Új Atlantisz felé című projektjéhez. Főszerepet játszott Mundruczó Kornél Delta című filmjében, amelynek zenéjét is ő szerezte és játssza. 2008-ban a Magyar Filmszemlén a legjobb filmzene kategóriacímet nyerte.
Hegedűjátékával elbűvölte többek között New York-ot, Tokiót, Berlint, Londont, Amszterdamot és Bécset. A párizsi Théâtre de la Ville színpadának visszatérő vendége. 2001-ben vendége volt zenekarával Pina Bausch wuppertali fesztiváljának és ő nyitotta meg 2000-ben a monacói Grimaldi Forum kulturális és konferencia központot. 2001-ben, a franciaországi Magyar Év egyedüli fellépőjeként játszott az Avignoni Színházi Fesztivál keretén belül a Pápai Palota udvarán. Azóta különféle formációkban járja a világot és bűvöli el hegedű- és citerajátékával a nagyérdeműt. 2006 óta Brasnyó Antal brácsás kíséri ezen az úton.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 264–267. 
Kapcsolat:
<a href="http://lajkofelix.hu/">http://lajkofelix.hu/</a>
<a href="https://www.facebook.com/lajkofelix/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/lajkofelix</a>
<a href="https://www.instagram.com/lajkofelixofficial/">https://www.instagram.com/lajkofelixofficial/</a>

Kapcsolatok

Lajkó Félix