Publication/name

L. A. On My Mind

A negyvenes dobosok egyik legfontosabb képviselője.
Régóta külföldön (Barcelonában) él a dobos Borlai Gergő (1978), aki 1990-ben, alig tizenkét évesen mutatkozott be a nála több mint húsz évvel idősebb Grencsó István zenekarában. Számára a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy kiskamaszként avantgárd jazzt játszott, ahogy az is, hogy gimnazistaként a Tin Tin Quartetben, az ef Zámbó Happy Dead Banddel vagy Babos Gyula együttesében dobolt. Zenehallgatóként pedig éppúgy mindent evett, ahogy zenészként.
Miként 2009-ben mesélte: „Az újdonság éltet. Huszonöt éven át irreális mennyiségben hallgattam zenét, gyakorlatilag állandóan, még az ágyban is fejhallgatóval. Technót éppúgy, mint Weather Reportot. Igaz, Frank Zappa nálam mindent visz. (…) Amikor megjött az értesítés, hogy felvettek [a világhírű Berklee College of Musicra], ráeszméltem, hogy valójában soha nem akartam elmenni. A nyugati kultúrával való azonosulásnak ez a módja nem érdekel. Ugyanakkor szerintem egy közép-európai zenész Amerikában sosem futhat be karriert. Azt csak más fórumokon lehet. Engem sokkal jobban érdekel a teremtés vékony ösvénye. Hogy ne papírforma szerint, hanem a magam erejéből járjam végig, tapasztaljam azt. Tizenhat évesen még talán lett volna értelme kimenni. Felnőtt fejjel nincs. Emocionális ember vagyok, ráadásul nyughatatlan, úgyhogy belehaltam volna, hogy – kvázi tanulás címszóval – évekig nem történik semmi.”
A több száz pop-, rock- és jazzkorongon doboló Borlai Gergő eddigi pályafutása során mindössze három önálló, stilárisan egyaránt eklektikus albumot jelentetett meg: a 17-et (1998), a Sausage-ot (2004) és az M.M.M.-et (2010). Viszont az elmúlt években olyan remek muzsikusokkal játszik trióban, mint a bőgős Gary Willis vagy a billentyűs Scott Kinsey, velök számos közös korongot jegyez (Gary Willis With Gergo Borlai, Albert Bover: Retro, 2013; Gary Willis Featuring Gergo Borlai, Scott Kinsey, Steve Tavaglione, Llibert Fortuny, Claudia Bardagi: Larger Than Life, 2015; Per Mathisen / Ruggero Robin / Gergo Borlai: Ospitalità Generosa, 2015; Jimmy Haslip | Scott Kinsey | Gergő Borlai: ARC Trio, 2018; István Alapi Feat. Gergo Borlai: L. A. On My Mind, 2018)
JBSz
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 267.
Kapcsolatok:
<a href="https://www.facebook.com/gergoborlai/photos?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/gergoborlai/photos?locale=hu_HU</a>
<a href="https://www.instagram.com/gergoborlai/">https://www.instagram.com/gergoborlai/</a>

Borlai Gergő

A technikás rock- és fúziósgitározás egyik kiemelkedő, virtuóz, számos díjjal elismert személyisége Alapi István (1962. augusztus 2., Salgótarján), akit a többség az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-edda-9400">Edda</a> tagjaként ismer, de pályafutása elején megfordult a Frontban, a Moho Sapiensben és az XL Sistersben is, az Edda mellett pedig hat szólólemezt készített. 
Miként 2022-be az Atempo-n visszaemlékezett „Eltekintve az egyik dédnagyapámtól, aki karmester és hegedűs volt, a családomban senki nem foglalkozott zenével. Én azonban már egész kicsi korom óta nagyon erős vonzódást éreztem a hangszerek, a zene iránt. Valószínűleg ez késztette nagyszüleimet, hogy tíz éves koromban karácsonyi ajándékként egy gitárt vásároljanak nekem, s ezzel akarva, akaratlanul meghatározzák életem további alakulását”.
Tizenkilenc múlt, mikor szülővárosa jazz-rock zenekarának, a Frontnak tagja lett, mellyel 1983-ban bejutott a korszak egyetlen televíziós tehetségkutató verseny, a Ki mit tud? döntőjébe. Budapestre költözése után a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-moho-sapiens-10646">Moho Sapiens</a> tagja lett, innen csábította el az Eddába Pataky Attila és Gömöry Zsolt. A következő négy esztendőben több mint négyszáz koncerten játszott a zenekarral, négy Edda-albumon szerepelt, mígnem 1991-ben basszusgitáros társával, Pethő Gáborral és más magyar zenészekkel Kanadában próbált szerencsét. 
Szűk egy év után azonban Alapi István hazatért, bekerült a Demeter György és Vértes Attila alapította, mindössze másfél évig létező <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-xl-sisters-89025">XL Sisters</a> zenekarba, melynek egyetlen albumán (Nagy test, nagy élvezet, 1992) a számok zenéjének többségét ő szerezte. 1993 nyarán Kun Péter tragikus halála után Pataky visszahívta az Edda Művekbe, melynek azóta is tagja.
Anyazenekara mellett 2001 és 2005 között a Keresztes Ildikó Band tagja is volt, emellett hat remek jazz-rockos/fúziós, illetve rockos szólólemezt (Belső világ, 1996; István, 2022, niXfactor, 2011; Inner Vortex, 2013; L.A. On My Mind, 2018; The Last Day Of Forever, 2020) jegyez. A niXfactor elnyerte az Év hazai jazz albumának járó Fonogram-díjat, a pandémia alatt született, dallamos rockos The Last Day Of Forever középpontjában pedig meglepő módon nem a gitár áll, hanem az énekhang.
Négy évtizedes pályafutása alatt huszonhét Edda-nagylemezen játszott, jellegzetes gitárjátéka közel száz hazai magyar előadó – többek között Katona Klári, Varga Miklós, Keresztes Ildikó, Szentpéteri Csilla, Havasi Balázs albumain – hallható.
2007-ben Salgótarjánban Pro Arte díjat vehetett át, 2015-ben Nógrád Megye Díszpolgára lett, 2018-ban pedig Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott.
JBSz